Felmerült a kérdés, hogy mit lehet csinálni azokkal, akik szerint a nőnek gyengusnak és butácskának kell lenni, hogy nőiesch legyen.

Egy diktatúrát pedig túlélni.

7 milliárd 371 millió ember él a Földön. Mire ezt leírom, 1000-rel megint többen leszünk.

Mindenkinek pontosan egy élethossznyi ideje van – és sehol nem tanítják, mit kéne vele kezdeni. Csak pótcselekvések vannak. A társadalmak standard válasza erre a problémára  az, hogy élethosszig lekötnek olyan dolgokkal, amit nem te választasz. Vagy még nem választasz.

Így a valami rossz elkerülése mozgásban tart akkor is, ha magadtól nem mozognál semerre. A mozgás pedig mozgás, ugyebár, tök mindegy, hogy belső a motiváció, vagy külső.

Ez tévedés.

Rengeteget írok arról, hogy egész társadalmak épülnek pótcselekvésekre. Minél hamarabb, mielőtt az egyed felnőne (olyan 30 évesen) és informált döntést hozhatna, tessék őt beledumálni

1. egy tartós, monogám párkapcsolatba, hogy saját vágyai ellen küzdjön egész életében. (Vagy amikor azt nem, akkor a partnere ellen.)
2. összeköltözéssel, hogy kevesebb helyet foglaljon. (És soha ne lehessen egyedül.)
3. gyerekvállalásba, hogy onnantól kényszerpályára kerüljön, és ne tudja visszacsinálni az első kettőt.
4. hitelfelvételbe, cserébe azért, hogy indoktrináltuk a saját világnézetünkkel, megtanítottuk úgy gondolkodni és azt hinni, amit mi. Meg hogy mi mindent nem lehet. (Mert nagyon kicsi a különbség aközött, amikor a lehetőségeket ismertetjük és aközött, amikor a korlátokat soroljuk.)

Életed nagyobbik részét pótcselekvésekkel, mások igényeire, basztatására és véleményére reagálva töltöd. Valami elől menekülsz, kijelölt célokért mozdulsz, így sosem kell gondolkodnod, hogy magadtól mennél-e egyáltalán. És ahogy a vélemények se mélyülnek sehová az istennek se, mindegy, mennyit vitatkozunk róluk, úgy a pótcselekvések sem juttatnak semmivel sem közelebb a megoldáshoz.

A szabadsággal élni kell, de egyszerűbb lelkek továbbra is úgy tekintenek rá, mint az elnyomás hiányára és bután néznek, hogy akkor most mit kezdjenek vele. Valami tartalommal márpedig fel kéne tölteni.

Egy szabad világban élni kell. Egy autokráciát túlélni. Napról-napra.

Van egy nagy csomó idióta férfi, aki véres szájjal ugat és veri magát a földhöz, hogy őt (vagy valamelyik ismerősének ismerősét) átverték a válással (pedig kurvára akart gyereket nevelni egyedül), hogy őtőle megvonják a szexet, meg hogy elhízott a nősténye, amikor ő egy baszható testet vett el szerződés szerint.

Persze, a hülyeséget arról, hogy mire való egy nőstény egyed ők is a társadalomtól tanulták.

De hölgyeim, ti is onnan nyertétek a véleményeteket, a játszmáitokat és az önhazugságaitokat, ahonnan ők. Miért lenne a játszma másik oldala nemesebb, mint az egyik?

A két oldal mostanra tökéletesen kiegészíti egymást. És a két rassz legidiótább egyedei alapján ítélik meg az összes többit. Az épeszű férfinek ugyanúgy reagálnia kell a gyanúsítgatásra, hogy ő csak azt akarja, mint az épeszű nőnek arra, hogy csak azt akarja. A férfinak bizonyítania kell, hogy nem egyéjszakás, a nőnek meg hogy nem egész életre szóló.

Mindenki a hülye sztereotípiák kerülgetésével van elfoglalva, és mindenki szerepet játszik. A sztereotípiák kerülgetése önálló szereppé és pózzá vált. És már azt is lehet kerülgetni.

Mindenkit mélyen elgondolkodtat, mit mondtam arról, hogy tessék leülni és végiggondolni az életedet, mielőtt nem késő. Most lefordítom úgy is, hogy ne csak a benned élő ember, hanem a nő is értse, hogy rá vonatkozik. Különben a benned élő nő tönkreteszi az életedet, hiába jött rá a benned élő ember mindenféle dolgokra.

 Kép via cyrilcyrielle.tumblr.com

Ne castingolj randin, bazmeg!

Szerintem ugyan rettenetes tévedés a gondolat, hogy párkapcsolatban lenni muszáj és hogy anélkül baj van. Nem alapértelmezett, hogy valakihez pont kedved legyen, hogy találj is olyat, meg hogy ő is pont azt akarja.

De a lényeg: ha már randizol ész nélkül, ne az anyád szemével válogass.

Újabb mélyponthoz érkezett a Lobster vs Píszí csörte.

Kiderült ugyanis, hogy ha hülyeségnek nevezek egy hülyeséget, azzal megsértem a "hülyeséggel élőket". Hadd idézzem, mert ennek minden karaktere kincs:

"St*pid is ableist."

Mert ugye vannak fogyatékkal élők, süketséggel élők, mentális problémákkal élők - logikus, hogy vannak hülyeséggel élők is. A logika kifogástalan, én készséggel elismerem.

Ki az aki még nem próbálta, milyen a lefokozás? Amikor alacsonyabb intellektuális kihívással szembesül, mint amihez szokott?

Mondjuk a katonaságban.

Vagy amikor egyetemistaként napközben deriválsz, esténként meg árufeltöltőként dolgozol, ahol az érettségizett üzletvezető nem hiszi el, hogy képes vagy mindig néggyel osztható számú terméket kitenni a polcra.

Vagy ha valaha kénytelen voltál elvállalni olyan melót, aminél láttál már nagyobb kihívást is. Egyik nap még fél tucat ember helyett hozol döntéseket, másnap a főnököd nem bízik benne, hogy képes leszel minden borítékot pont a közepén összekapcsozni.

És egy idő után tényleg gondot okoz majd.

És ha ez így megy egy ideig, hozzázsugorodsz a feladathoz és egy szép napon meg fogsz ijedni, amikor a nagyob borítékot is rád bízzák és őszintén megfordul a fejedben, hogy mi van, ha elrontod.

Tényleg szükséges magyarázni, mi történik, ha hülyének néznek és úgy kezelnek?

Vagy vegyünk egy másik példát, amikor valaki "emlékeztet rá", hogy te ehhez nem értesz, mielőtt kérdezne

Volt egy kísérlet (pdf), ahol azt vizsgálták, hogy hogyan teljesítenek a nemek egy matek teszten. Ahol a teszt előtt rákérdeztek az illető nemére, ott a nők sokkal szarabbul teljesítettek. Emlékeztették őket a sztereotípiákra a nőkről és a matekról. (És akkor még a cinkelt magyar tankönyvekről nem is hallottak a kutatók, ahol a tankönyvszerző is sztereotípiákból tájékozódik.)

De ezt használja ki minden politikus is, aki előbb jól a frászt hozza rád (félsz a rezsitől, te szegény? - gonosz terroristák akarják a véredet, stb.) aztán amikor a félelemtől és aggodalomtól már kellően meglágyult az agyad, mond valami olyasmit, amit azzal a híres józan eszeddel sosem hinnél el. De amikor be vagy fosva, el akarod hinni.

Szóval megint kérdem: észrevetted már, hogy az emberek elhülyülnek, ha hülyének nézik őket?

Akkor ezt most állítsd szembe azzal a meggyőződéseddel, hogy szerinted mindenki hülye és hogy ez ellen semmit sem lehet tenni.

Írtam már egyszer egy bűnről, az irigységről. Ez egy politikailag bocsánatos bűn. A politikus dédelgeti az irigységedet, ő kelti fel benned, táplálja és minden tettével azt sugallja, hogy igazad van, nem tehetsz róla, nem is érezhetsz másképp, nem bűn akarni a másét.

Most írok egy hasonlóról, ami politikailag több mint kívánatos, de a valóságban messze nem bocsánatos bűn. A félelemről. Nem csak politikailag.

Észrevettem ám, hogy a rohadtmocsok, hogy mersz lelépni, mikor én akarlak kifacsarni, jogom van hozzá - retorikát leváltotta a  legalább gyere vissza utána, jó? Valahogy úgy képzelem, hogy a vonatkozó nemzetiminisztérium morning meetingjén körbeálltak a kollégák és miközben kiverték egymásnak, meggyőzték egymást, hogy ez majd egész biztosan megállítja az elvándorlást. Ahogy azt Móricka elképzeli.

Egyensugarú politikus zsigeri reakciója egy valódi (azaz nem általa kreált) problémára, hogy bizottságot hoz létre, biztost nevez ki, önt rá egy kis pénzt (ha van), és atyai büszkeséggel nézi, ahogy a bizottságközeliek széthordják. (Majd visszaosztanak neki.)

Szóval mélyen érintett kormányunk itthon tartaná a fiatalokat, és ehhez legmegfelelőbb módszernek az tűnt, hogy felelősöket nevezett ki, akik késlekedés nélkül roadshow-ra indultak.