12JszXJwXf1rPKA8a9dDPQPeJmVzQgm4g7
"Miért a teszkósat veszed? A finomabbik étbevonó akciós."
"De az drága."
"De most csak 150, a teszkós meg 200."
"De a teszkós olcsóbb."
Ismerős? Nem, nem egy idióta mondta ezt. Volt neki egy diplomája, igaz, nem számokkal foglalkozott.
Ebben önmagában semmi nem lenne, sokan vannak, akiket a számok nem zavarnak. A valóság-tagadás nálunk népbetegség. Ott van mindjárt a pénzügyminiszterünk.
Átlag Júzer talál egy vicces videót és felteszi a FB oldalára.
5 perc múlva visszamegy megnézni, lájkolta-e valaki. Ha igen, örül. Népszerűnek és viccesnek érzi magát, mintha legalábbis a saját humora lett volna. Valaki figyel rá.
Tíz perc múlva visszamegy, de még mindig csak egy lájk van. Összerezzen. Lehet, hogy mégsem népszerű?
Este visszamegy megnézni, mi a helyzet. Csak két lájk gyűlt össze. Á, nem is ér az egész FB szart se. Azért másnap reggel visszamegy.
Hogy mi a baj vele? Azon túl, hogy nem tudná megmondani, mi a különbség a valódi érdeklődés és egy villanyoszlop között? Vagy egy valódi barát és egy tömegszerencsétlenség között?
Menthetetlen lúzerről van szó, aki valószínűleg az életét is a "lájkoljatok már!" filozófia valamilyen variánsa alapján éli.
Enyhébb esetekben csak azt hiszi, hogy ha mindenki elvárásainak sikerül megfelelni, akkor majd... (tetszőleges pozitív tartalom) Súlyosabb esetben semennyi én-érzete nincs és kizárólag mások véleménye által létezik. És neki igazából mindegy is, hogy a videó volt vicces (amit nem ő csinált), vagy az ő humorának szólt az elismerés (nem).
Hát azt, hogy hiába ugat pár ember, hogy az adatvédelem azért még fontos, kisebbségben vagyunk, mert ő simán lemond bármilyen privacy-ről, hátha valaki lájkolja őt, hátha valakit tényleg érdekel az új nyaralási fotója. Így lesz kimutatható, hoyg az emberek mondjuk 90%-a nem igényli a minimális adatvédelmet sem, úgyhogy minek biztosítani a maradék 10%-nak?
Nem mondom, hogy mentsük meg őket maguktól. Én magam röhögnék, amikor először szembesül azzal, milyen szar érzés, hogy egyesek olyasmit is tudnak róla, amit nem ő mondott el. Csak könyörgöm, ne adhassa el az én jogaimat is!
Végezze a köztársaság a dolgát és védje meg a kisebbséget a többség hülyeségétől!
Ki nem érezte még a hideg borzongást a gerinc mentén, amikor valaki valami olyasmit mondott róla, amit nem tőle hallott? Odamegy egy távoli munkatárs és közli, hova jár a gyereked óvodába. Egy rosszarcú szerelő, aki ismeri a volt partneredet. Semmi nincs benne, ugye?
Az információ több, mint ártatlan adat. Hatalom és nem csak akkor, ha egyértelműen kijátszható ellened. Nem csak akkor, ha ciki. Nem csak akkor, ha titkolnád. A puszta tény, hogy tud valamit, amit nem te osztottál meg vele, azt jelenti, hogy tud rólad információt szerezni, és hogy akar is...
Ahhoz, hogy visszavághass, neked is jól utána kell nézned. De komolyan, tényleg érdekel a titkárnő Manyika élete? Csak hogy be tudd fenyíteni? És te tényleg mindenkiről tudsz, aki érdeklődik irántad? És szerinted meddig ártatlan az érdeklődés és mikor támadnak ötletei az ártatlan érdeklődőnek?
Azok a lelkik szegények, akik a FB kitüntető figyelmét bizsergető, meleg törődésnek érzik már úgyis menthetetlenek. És nem csak adatvédelmi szempontból. Az életükkel van valami ordas nagy baj. Tegyük ezt tisztába: ha valaki lájkolja valamidet, az nem real life népszerűség. Ha a FB kreál egy rubrikát, ahová be tudod írni, milyen ízű óvszert használsz, az nem őszinte érdeklődés. Ők vannak a legjobban meglepődve, hogy legjobb tudásod szerint kitöltöd.
A bulvármédiának talán valóban nem vagy érdekes. De pont azoknak, akik ismernek, vagy annyira fontos, hogy kattintgatnak utánad egy kicsit munkaidőben. És ne legyenek illúzióid, nem hízelgő adatokat keresnek rólad.
Király Ráknak volt az az álláspontja, hogy milyen "demokratikusak" azok az országok, ahol az egyszerűség kedvéért az adóhivatal honlapján mindenkinek fenn vannak az adózási adatai. Mennyi ingatlanadót fizetett milyen igatlanai után, súlyadó, kamatadó, jövedelemadó összege, autó márkája, családi állapot után járó kedvezmények, satöbbi.
...és nem vagyok aljas módon gazdag, akkor nincs mitől félnem. Senkinek nincs oka ártani nekem, vagy ha mégis, az az én hibám. Rámenős, vagy kíváncsi rokonai ugye csak olyanoknak vannak, akik kiérdemelték. Mániás követői meg csak annak, akik megérdemlik. A mániások csak bűnös embereket szoktak követni, tudjuk.
Akkor tegyünk még egy kis szellemi erőfeszítést és képzeljük el, hogy bár az illetőnek nincs semmi különösebb oka, hogy ártson nekem.
Csakhogy az adatok puszta elérhetősége önmagában okká válhat. Az a szőke picsa, aki mindig a Ló utca 6-ba viszi haza séta után a pudliját. Csak tedd zsebre a pudlit - a pasija ki tudja fizetni a "becsületes" megtalálónak járó díjat. És akkor még nem is beszéltem a kevésbé becsületes megtalálókról és az emberrablókról.
Zsarolni nem csak a csúnya gazdag embereket lehet, sőt. Azok jól szájbaverik az amatőr majmokat. Csak próbáld ki, majd jól elmegy a kedved - hacsak nem vagy profi. A tisztes családapa, na az nem tud védekezni. A fülébe súgod, hogy a biztonségi kamera felvette, hogy sokáig ült a ház előtt a lánya barátnőjével egy kocsiban?
Hogy nem csinált semmit? Majd mondja el a nejének, munkaadójának, vagy bárkinek, aki meg szeretné nézni a youtube-on.
Hogy miért tenne ilyet a biztosági őr? Ugye, ez nem komoly kérdés.
És azt se hidd, hogy az a sumák ismerősöd nem lehet véletlenül biztonsági őr valahol, ahová te is jársz.
De az csak azért van, mert veled ellentétben én már
Talán azért, mert nekem van saját életem és a másé ezért nem érdekel. Amit nem akarnak megosztani velem, abban az infóban nem is lelem örömömet.
De az olyanok, mint én éppen hogy a rossz végén találják magukat ennek a bizonyos fasznak. A nyilvános adatbázisokban csak a rosszindulatúak és a betegek lelik örömüket.
Hogy a munkatársaid azt a levelet olvassák, amit az exednek írtál, hogy mi lenne, ha újrakezdenétek. Nem bűn a könyörgés...
Hogy egy ígéretes állásinterjún szembesítenek azzal, hogy a személyi asszisztensnek is jelentkeztél, annyira nem bíztál a saját képességeidben. Az önbizalomhiány nem bűn...
Hogy a volt évfolyamtársaid azt az emailt olvasgatják, amiben egy céghez próbáltad besírni magad - és megpróbáltál vicces lenni. Nem bűn, ha valaki elkeseredett...
Hogy a főbérlőd szól, hogy tudja, hol laknak az öreg szüleid. Mi oka lenne bármit is csinálni?
Képzelj el bárkit az ismerőseid közül és képzeld el, hogy egy napig az összes hívásodat hallhatja és az emailjeidet és FB-chatet is olvassa. Hiszen nincs benne titok.
Április 19-én elrabolták egy szoftvermilliomos 20 éves fiát. Az elrablók 3 millió euró váltságdíjat követeltek. Miután a srácot egy jól összehangolt félrevezetés segítségével kiszabadították, kiderült, hogy az emberrabló egy nyugdíjas házaspár és azok 30 éves fia volt (meg annak két haverja). Az akcióhoz elég volt tudni, hogy gazdag, körülnézni a facebookon és követni pár napig. Tudták, hol lakik és dolgozik, merre jár és kivel, innen már csak egy kis szerencse kellett. Ha egy kicsivel több eszük is lett volna, sikerrel járhattak volna, de sajnos bedőltek annak a médiahekknek, hogy Kaspersky már fizetett és összevesztek azon, hogy vajon ki titkolta el a többiek elől.
A dolognak azonban nem csak utálatos, nem-érdemlik-meg és biztos-mind-lopták milliomosok számára van tanulsága. Biztonsági szakértők szerint ugyanis ugyanilyen helyzetbe kerülhetnek például gazdag nyugati országok kiküldetésben lévő alkalmazottjai is. Aki otthon nem számít gazdagnak, arról azért még van mit lehúzni.
"Remember that a government big enough to give you everything you want is also big enough to take away everything you have." - Davy Crockett
Hadd tisztázzak egy félreértést.
A szabadságszerető nem az az ember, aki a szabadság és a szolgaság közül a szabadságot választja. Ahhoz már nagyon hülyének kell lenni.
Szabadságszerető az, aki a szabadság és a biztonság közül választja a szabadságot.
Mert a szabadság azt jelenti, mehetek amerre látok (másokat nem megsértve), de ha rosszul döntök, pofára is eshetek. Nincs védőháló, nincs gondoskodó állambácsi, aki ha már nem dönthetett helyettem, most elkapja a pici seggem, nehogy beverjem.
A szabadság az, amikor nekem kell meghoznom a rám vonatkozó döntéseket ÉS vállalnom a következményeket. Ez az egyik legfélelmetesebb dolog a világon, igen. Ezért nem a szabadságot szeretik a népek, hanem az anyagi biztonságot. És nem akkor lázadnak, ha GSP-t dug a seggükbe a Vezírjük, hogy követhesse őket (aka a szabadságában korlátozza), hanem ha drágul az élelmiszer és a hatósági áras rezsi, vagy nem emelkedik a fizetés.
Hunhonban a géemkázás NEM volt individualizmus, fejbecsapom az ollómmal, aki mégegyszer ezt mondja.
Elmélkedtem azon, hogy miért nem érzik egyesek cikinek, a saját irigységüket.
Bárki nyugodtan beböfögheti egy politikai vitában, hogy őt zavarja, hogy másnak jobb - és nem szégyelli magát.
Szerintem rájöttem, miért nem.
Mert ez egy politikailag kívánatos bűn. A politikus bátorítja, mert ez neki jó. Mert ezzel meg lehet osztani a választókat - és úgy maradni hatalmon, hogy önmagán kívül senkinek sem tesz jót.
Mert az irigységben egyedül vagy. Mert az irigység megoszt és egy megosztott választói közeg könnyen irányítható, büzszkeség nélküli, fejetlen tyúk.
Mert amíg irigy vagy, addig nem azon gondolkodsz, hogyan kéne jobban csinálni. És minek is kéne, hiszen a politikus megígérte, hogy intézkedik helyetted. Hogy elveszi mástól és neked adja.
Mert aki irigy, az tudja hogy ez nem az ő jobbik énje. De csinálja, mert odafentről bátorítják. És csak egyre több és több irigykednivalót lát - mert már mindenben azt keresi. Egyre jobban utál mindenkit. Egyre mélyebbre süllyed a saját negatív indulatai között és az egyetlen ember, aki ott még szól hozzá: a politikus.
Megvigasztalja, hogy jogos az irigysége. Hogy tényleg az a rossz, akinek jobb. Hogy barikánk nem rossz, amikor irigy, csak hát nem tehet mást. És a bari hálát rebeg, amiért megváltották bűnétől és kocog a juhász után a vágóhídra - vak hittel és elfojtott bűntudattal.
"Without some goal and some effort to reach it no man can live."
Dosztojevszkij
Diploma és a harmincadik szülinapod. Mindkét időpont önkényes. A diploma azt az időpontot jelenti, amikor kilépsz az utolsó iskoládból, a 30 pedig azt a kort, amikor belépsz a családos szakaszba. A kettő között (jobb esetben) akad egy pár év, amit mindenki másképp él meg, de hasonló dolgok kergetőznek zavarodott kis fejünkben.
Gondolj bele! Amikor megkapod a diplomád, kilépsz az intézményesített világból. Eddig minden évednek struktúrája volt, nyári szünet, vizsgaidőszak, karácsony, szünidő. Most hirtelen az egész egybefolyik.
De nem ez a legrosszabb.
A boldogságnak (bármi legyen is az) van egy olyan része, hogy mindig van valami cél, ami felé törekedhetsz. Onnan tudod, hol jársz. Menet közben vannak rész-teljesítések, olyankor kicsit ünnepelsz és megveregeted a saját vállad, aztán tepersz tovább.
Eddig mindig tudtad, hogy teljesítesz. Ha akartad, ha nem, megmondták. Osztályoztak és vizsgáztattak mindenféle dolgokból az autóvezetéstől a magatartásig.
De amikor kiléptél az iskola kapuján, soha többé senki nem fogja venni a fáradságot, hogy kijelölje neked a célt és pontozza, hogy haladsz.
Most hirtelen nincs többé Nagy, Magától Értetődő Pontozóbíró. Se a célodat nem mondja meg más, sem a teljesítést nem jutalmazza senki.
Vagyis ez nem igaz. Mindig lesz valaki, aki szívesen megmondja a tutit és mindig lesz ún. társadalmi nyomás, hogy mit illik tenni.
A társadalmi nyomás egy formátlan, alaktalan, fejetlen lény, amelyik szeretné, ha te is ugyanazt csinálnád, amit ő. Nem feltétlenül azért, mert neki olyan jó volt. Inkább azért, mert rosszul esne neki, ha te máshogy csinálnád. És mégsem szakadna rád az ég.
Amikor kilépsz az egyetem kapuján a diplomáddal, ez még mind nem látszik. Rohadt drága a teljesárú bérlet, pedig még nincs is munkád. Kéne egy életrajz és egy öltöny az interjúra. Irigykedsz azokra, akiknek vannak ismeretségeik (opcionális) és rájössz, hogy az interjú alapvetően hasonlít a vizsgára: ki kell találnod, mit akar hallani a vizsgáztató.
Elfoglal a munkakeresés, aztán a még jobb állás keresése, egy darabig lekötnek az új elvárások (meg kell tanulni azt a kurva excelt), kiismered a hivatali gépezetet, életedben először tényleg használnod kell azt az idegen nyelvet - ezért félsz is felvenni a telefont. Új ruhatár kell, új szokások, szabadságot kell kérni, ha nyaralni mész és életedben először megfordul a fejedben, hogy valamiről lemaradsz, amíg az irodán kívül vagy.
Hozzászoksz, hogy csúcsidőben jársz dolgozni, hogy neonfényben élsz (még a metrón is az van), hogy egész nap ülsz és hogy mindegy, hogy nincs dolgod, nem lehetsz te az első, aki hazamegy. Egy darabig még szólsz, ha végeztél, kéne még meló, de egy idő után rájössz, hogy azzal másoknak lépsz a kislábujjára. Hogy vannak napok, amikor semmi dolgod nincs, mégis panaszkodnod kell, ha mozgó embert látsz, hogy sok a meló.
Rájössz, hogy az aktatologatásban nem a hatékonyság a kifizetődő, hanem az irodai helyezkedés. Hogy a panaszkodás az egyetlen legitim dolog, amit Hunhonban tehetsz, ha munkatárssal beszélgetsz.
A multiba éppen csak beilleszkedő sorstársaknak ajánlom figyelmébe a Republic örökérvényű sorait. Erről szól az egész.
"Nem igaz semmi, csak úgy kell tenni / Mintha a bolha elefánt volna."
Aztán egyszer csak megállsz és körülnézel. Leeresztesz.
Csend.
Nem kell már aggódni, hogy nincs melód, mert van. Elkezd pár forint megmaradni hónap végén a számládon - sosem érezted még ilyen gazdagnak magad (és soha nem is fogod, mindegy mennyit keresel később). Most már azért aggódsz, hogy mennyi megy el lakbérre, nem azon, hogy van-e elég piára szerda este. (Lenne, de nem mész el.) Minden rendben van, de valami mégsem stimmel.
Te szorongsz.
Mintha vákuumban lennél.
Mindenki máshogy gyűri le, de mindenki elkezd szorongani.
"Ez lesz most már mindig?"
Így jár, aki halogatja a blogposztok megírását. Már egy ideje javasolni akartam a királynak, hogy egy permanens audiencia sokkal hatásosabb, mint megoldani a problémákat. De megelőzött.
A politikus célja ugyanis nem az, hogy megoldja a helyzetet, hanem hogy azt a látszatot keltse / te azt hidd, hogy megoldotta. (Gondolj csak bele: ha valaki más aratná le a babért egy jól sikerült reformért, az rosszabb neki, mintha a reform meg sem történt volna.)
Na most, az átkosban szocializálódott népeknek még mindig sokkal fontosabb, hogy a király meghallja panaszukat, mint hogy a probléma megoldódjon.
Közhely, hogy a mai miniszterelnök erősen paternalista politikus. Hogy a hatalom bebiztosításának és megerősítéseének mindennél magasabb prioritása van számára és hogy eszközeit tekintve tökéletesen cinikus. De szerintem nem volt ez mindig így.
Ahhoz, hogy idáig eljussunk, csalódnia kellett a választókban.
Vigyázat, ez egy nagyon szomorú történet lesz.