Eljön az a pont, amikor 24-órás megfigyelés alá navigálod magad. (ún. párkapcsolat, ismertebb nevén felerezsi) Ha nem munkában vagy, akkor otthon és ha egyik sem, akkor annak valami nyomós oka kell legyen. És azokról az okokról önként és időben be kell számolni. Mert joga van tudni, két ál-indokból is.

1) mert aggódik érted - tipikus passzív-agresszív magatartás, visszfordítja rád az asztalt és még te legyél hálás, hogy megfigyel. 

2) minden érv közül a legkevésbé releváns, a mert-szeretlek. - És? Akkor mindenről tudnod kell?

Nem tudod megfogalmazni, csak értetlenül borzongsz, amikor együtt lenni (fizikailag egymás társaságában tartózkodni) magától értetődő értékké válik, még akkor is, ha csak unottan kerülgetitek egymást. Hogy be kell számolnod, mikor hol vagy és miért húzódik el a dolog. Amikor hazaérve be kell számolnod a legapróbb részletekről is, miközben valaki mohón lesi minden reakciódat, a kifejezéseket, amit használsz, hátha abból kiderül, melyik apróság bírt számodra különleges jelentőséggel.

Idővel a szórakozási lehetőségeid a szokásosakra redukálódnak. Azért mehetsz el meccset nézni, mert szoktál, így azt nem kell tovább magyarázni, de meccs nélkül elmenni, azt már meg kéne indokolnod. Céltalan dolgok, mint egy séta vagy egy mozi egyedül már kimerítik a gyanús fogalmát - és már előre kerülöd őket, nehogy félreértés legyen belőlük.

Nem mintha az ivászat elmaradása lenne a legnagyobb baj. Hanem amit a számonkérése jelképez. És te beszámolsz, mert

1) nem tudsz semmi okot megnevezni, amiért ne számolnál be

2) ... amiért azt mondhatnád, hogy ez a számonkérés valamiért nem stimmel

3) megszoktad, hogy aki olyat mond, ami nem esik jól, az az élet rendje, és annak mindig igaza van.

Mosógép-emberek

Ismeritek azt a fajta programozós mosógépet, amelyiknek mindig fordul egyet a gombja, amikor eljön az ideje? Nekem bizonyos emberekről valamiért ez a kép jut eszembe - és képtelen vagyok kiverni a fejemből. (Ez különösen olyankor kínos, ha épp beszél hozzám. Próbáld ki! Menj ki a konyhába, nézz rá a mosógépre és próbáld komolyan venni.)

Az ilyen általában tele van véleménnyel, mi több, meggyőződéssel. Amit mindenki más is így gondol, ergo magától értetődő. Tudja, hogyan kellene élned és nem fél a tudomásodra hozni. Hiszen ő nem a saját partikuláris véleményét osztja meg veled, hanem az élet rendjét. Azt nem ő találta ki, ugyebár, szóval azt szabad erőltetni.

Be van programozva, hogy hány évesen mit, meg hogy milyen helyzetben mit, és ha nem hagyjátok, hogy meglépje (átkattanjon előmosásból öblítésbe), A) csendben meghibásodik, vagy B) elszabadul a pokol. Pánikba esik, amit agresszióval (passzív vagy nagyon is aktív) próbál lerendezni. A lényeg, hogy a programnak mennie KELL: (Jó szó ez a 'kell', se azt nem mondja, kinek, sem azt, hogy miért, sem azt, hogy kinek a parancsára... Egy igazi adu ász.)

Na, az ilyen emberek többnyire a Zéletrendjének letéteményesei, akiktől akkor is elfogadod, amit mondanak, ha egyébként egy sötétítő függöny vagy egy bankszámla kiválasztását sem bíznád rájuk. De valamiért az élet legnagyobb döntéseit ők hozzák meg helyetted. És ha lázadsz is (mutatóba), de elismered, hogy ők jobban tudják. Ezek persze ritkán idegenek. Illetve azok is, csak őket könnyebb félvállról venni. A te saját életedrendjének letéteményesével általában együtt laksz.

Gondolkodtál már, hogy miért mindig az a személy az élet rendjének letéteményese, aki számonkéri rajtad a szokásosat és a kellemetlent? Ez persze két dolgot is feltételez: 1) hogy megmondatod magadnak a tutit, kívülről fogadsz el tanácsot. 2) Valaki vállalkozik arra, hogy megmondja neked. Mert olyan még nem fordult elő a világtörténelemben, hogy tanácsot kértél és valaki ne adott volna. A jótanács olyan, hogy ha valahol kérsz, ott terem is. Akkor is, ha egy perccel korábban még fogalma sem volt a problémáról.

Idővel lehet, hogy rájössz, hogy olyantól fogadtál el tanácsot, akinek lövése sincs, mit szeretnél te igazából. (Ami azért nem gond, mert te sem tudtad.) És hogy igazából nem is neked adott tanácsot, hanem kinyilvánította, melyik program jön az élet mosógépén. (Kezdek belejönni:)

És egyáltalán mi van, ha az a bizonyos életrendje az nem a kielégítő életről vagy a fejlődésedről szól, hanem a mások számára való megbízható kiszámíthatóságról? 

Mikor ismered be, hogy rossz ötlet volt tanácsot elfogadni? Hogy mindenkinek ugyanazt a tanácsot adták? Hogy gondolkodás nélkül belenavigáltad magad a visszafordíthatatlanba, csak mert lusta voltál mások tanácsa nélkül haladni? Beismerheted egyáltalán?

"No one forgets the truth. We just get better at lying."

Richard Yates

Te elismered a barátod/barátnőd jogát, hogy számon kérjen. Ahogy korábban már elismerted annak a szükségességét, hogy összeköltözzetek és azt a feltételezést, hogy az együtt töltött idő a végtelenségig jó maradhat. Sőt, egyre jobb lesz. Hogy ha külön vagytok, az nem lehet jó, azt minél előbb orvosolni kell és sajnálkozva lamentálni, ha el kell utaznod két napra. Hogy tényleg az a legjobb, ha valakivel 24/7 együtt vagy, és nincs olyan, hogy a szeretett emberből is néha sok.

Vannak, akik kimondottan megnyugszanak tőle, hogy van valaki az életükben, aki számon kér. Az több dolgot is jelent:

1) hogy biztos vigyáz is rám, mint anyu

2) hogy biztos szüksége van rám - ezek szerint értékes vagyok

3) struktúrát ad az életemnek, amire én képtelen voltam.

Mondjuk ez egy szar, sablon-struktúra. Népszokásokat applikálsz önmagadra - és hát sokaknak valóban ez is egy előrelépés, ezt nem tagadom - és vinnyogsz, hogy nem személyre szabott. Ha amúgy sem tud mit kezdeni magával, jobban is jár, ha követi a szokásokat, kiszámíthatóan viselkedik és időnként kap egy vállonveregetést és nem kell megküzdeni a jóváhagyás hiányával. De azt is vegyétek figyelembe, hogy mindenkinek ez a véleménye mindenki másról. Hogy ti magatok komplex, érdekes mély gondolatokkal bíró emberek vagytok, de mindenki más sablonos, aki tényleg úgy jár legjobban, ha legalább kiszámítható. Követi a normákat, például családot alapít és azt szolgálja - mert iránymutatás nélkül úgysincs benne saját tartalom. 

Te pedig követed és várod a jutalomfalatot. És csalódottan rá kell jönnöd, hogy nem jön, mert nem is ígért jutalomfalatot senki.

Apropó, jóváhagyás 

Észrevettétek, hogy eleinte a répa mellé, csak módjával jön a bot? Vagyis elismered a kijárási tilalmat és hogy munkából azonnal haza kell menni és hogy olyan hatalmas dolgokat, mint egy túra a haverokkal csak tervezés, egyeztetés és az ellenkező neműek kiszűrése árán tehetsz meg. De cserébe van mosoly, időnként szex és még az ajándékaidnak is örülnek. 

Aztán idővel már csak a bot marad. A kötelességeket már rég elismerted, miért kéne jutalom érte? Már írásba adtad, hogy kötelességed mindez, akkor mire fel mernél kihátrálni? Jutalomnak itt már nincs helye. Ha viszont nem teljesíted, amit ígértél, a bot igenis adekvát.

Ez egyébként minden beszoktatás alapja. 

Miért mész el inkább háborúzni?

Hát mert nem hagyják, hogy megváltozz. Mert a tököd tele van az életeddel, mert úgy érzed, átvertek, mikor rábeszéltek a programra, de mivel visszafordíthatatlan a folyamat, nem tudsz belőle arcvesztés nélkül kilépni. Ha meggondolod magad, el kell ismerned, hogy egy szar alak vagy. Mert hiszen elismerted a kötelességeidet, még a legelején.

És te nem szeretnél szar alak lenni, te méltósággal... nem is, te emelt fővel akarsz továbbállni. Mert neked van igazad! Mert végre gondolkodsz, most, utólag. És várod érte az elégtételt. És ha nem is gondolkodsz, de legalább időnként elégedetlenkedsz, ami már olyan fárasztó, hogy akár gondolkodás is lehetne. És még akkor sem tudod, mit akarsz, csak tompa, ébredező agyaddal kikövetkezteted, hogy mit nem akarsz. Ezt, ami van. Nagyokos.

És hát egy háború a tökéletes kifogás. Emlékszel, amikor arra hivatkozva szoktattak be, hogy féltenek? Na, te most ugyanezzel a módszerrel koptatod le az asszony. Azt mondod neki, hogy a hazán keresztül őt véded. Rémesen sajnálod, hogy távol kell lenni, de ez van. Kell. És végre elmehetsz játszani egy olyan helyre, ahol van testedzés, és az már önmagában olyan, mintha élnél. Ahol ugyanúgy megmondják, mit csinálj, de senki nem nevez érte papucsnak. Jatudom, te komoly ember vagy, mert te veszélynek tetted ki magad. És tudom, nem te tehetsz róla, hogy háború van, de ha már így alakult, fájó szívvel lelépsz a fészekből, amibe már amúgy is kezdtél beleőrülni. (Gyáva, szar alak.)

Mellesleg szerintem a nők is mennének inkább háborúzni, csak ne kelljen ezt csinálni. Csak beléjük sokkal durvábban beleverték a nemi szerepüket és az sokkal durvább röghözkötéssel jár. Nekik nem is csinálnak ilyen remek, intézményes kibúvókat a pelenka mellől. Nekik csak a családot illik akarni meg a változatlanságot, igazából nem is értem, mi a különbség egy nőstény és a moha között.