A szorongás a félelemnek az a fajtája, ami teljesen hazsontalan - és egyenesen kontraproduktív. A szorongás egy mentális szokás, amiről magadat kell leszoktatni - mert csak neked áll érdekedben. Semmi köze az aktuális veszélyekhez és az azokra való felkészüléshez.

Szóval addig eljutottunk, hogy a félelemtől, szorongástól meg akarsz szabadulni. Ne keress neki kifogásokat, mert akkor csak félseggűen fogod csinálni.

Már az alacsony intenzitású félelem (pl. szorongás) is képes poszt-traumás stresszt okozni, ha elég ideig fő benne az agyad. A poszt-traumás stresszről pedig mindenki tudja, hogy rontja a kognitív képességeket és a döntéseid minőségét. Újabban azt is kezdik felfedezni, hogy tartós, epigenetikai változásokat okoz a szervezetben, amik így örökíthetők is. Szóval ideje a kezedbe venni a dolgot és leszokni róla, mert a világ nem fog leszokni az ijesztgetésedről.

Ezt neked kell csinálni. Saját fejben. Gyakorolni.

Például: Annak az esélye, hogy terrortámadás áldozatává válj olyan csekély, hogy egyedül játszik a súlycsoportjában. Annak, hogy elesel a fürdőkádban és meghalsz, nagyon is szemmel látható az esélye. Mégis a terroristától félsz, a fürdőkádtól meg nem. Hiszen a fürdőkáddal nap mint nap találkozol és elbánsz - a terrorista meg még itt sincs. Hát mi a faszt tehetnél így ellene! * A terroristától akkor tanulsz meg nem-félni, amikor egyszer valaki tényleg rád támad - és túléled. Netán még pofán is vered. 

A near-miss, vagyis a félelmed tárgyával való találkozás revelációként hat az emberekre. A brit kormány a világháború alatt attól tartott, hogy London bombázása miatt pánikba esnek az emberek és megtelnek a szanatóriumok. Amint azonban az első bombák hullani kezdtek, a pániknak nyoma sem volt. Éppen ellenkezőleg. Aki túlélt egy bombázást, az sokkal józanabbul kezdett viselkedni. Akkor is, ha éppen csak megúszta. Főleg akkor.

Magam is éreztem a near-miss hatását, amikor életmentő műtétből magamhoz térve az első gondolatom szó szerint az volt, hogy elpusztíthatatlan vagyok. Mások is számoltak be ilyenről, akikkel beszéltem. A műtét előtti szorongástól butára lágyul az ember agya - holott semmit nem tud tenni a dolog érdekében. Egy ismerősöm egy esés után számolt be ugyanerről. Előtte még tériszonya is volt, azóta már nem érdekli. Óvatosabb, mint valaha, de nem fél a magasságtól.

Szóval mi a tanulság?

Nem, nem az, hogy jelentsd fel magad a NAV-nál, hogy ne kelljen többé félned az ellenőrzéstől.

Hanem hogy a szembesülés a félelmed tárgyával kinyitja a kis csipádat. A kérdés csak az, hogy hogyan élnéd az életed, ha nem kéne ehhez helybe jönnie a fenyegetésnek - különös tekintettel arra, hogy a szorongás tárgya simán lehet kamu, szóval soha nem fog helybe jönni. Vagyis: mekkora a félelem opportunity cost-ja.

1. Hogyan szoktasd le magad a félelemről?

Szóval ha elfogadtuk, hogy a félelmed neked rossz (másnak meg jó), akkor ideje elfogadni, hogy csak te tehetsz ellene.

Ha úgy tekintünk a dolgora, mint egy gondolkodási szokásra, akkor azt is látjuk, hogy sokkal gyakrabban jelen van és működik, mint ahogy azt észrevesszük. Most biztos van egy konkrét dolog, amitől éppen félsz - és mindjárt el is kezdünk foglalkozni vele - de van egy csomó dolog, amiben ugyanezek az agyi rövidzárlatok hozzák meg helyetted a döntéseket, csak nem tűnik fel.

A szorongás tehát nem egy izolált dolog. Nem konkrétan a NAV-ellenőrzéstől szorongsz. Hanem ebben az életszakaszban éppen szorongsz - és a NAV tűnt az ízlésednek legmegfelelőbb fenyegetésnek. A fenyegetést utána hozzárendeled a szorongáshoz, de vedd észre, hogy mások mástól félnének a helyedben. 

Amit tehátsz ingyen, fejben is megtehetsz, hogy elképzeled, mi lenne, ha a legrosszabb bekövetkezne.

Attól félsz, hogy jön egy ellenőrzés? Rettegsz, cidrizel, mert tudod, hogy hiába van rendben minden? Minden nap idegesen mész be dolgozni és még a vendégcsalogatást is csak annyira csinálod, amennyire feltételnül muszáj?

"Kinek van ideje ilyesmikre, mikor annyi bajom van?"

A saját üzletedet nem csinálod rendesen, eszedbe nem jut egy újító ötlet - csak mert várod a bombázást.

Tehát mi a legrosszabb?

1. Jönnek az ellenőrök, kekeckednek, megaláznak, és úgy megbírságolnak, hogy be kell zárnod és a nyakadon marad a hitel.

2. A családodnak nem lesz mit enni - és még a hitelt is fizetni kell, elveszted a házadat, hiszen már van gyereked, stb.

Akkor most képzeld el, hogy mindez megtörtént.

Mit tennél?

Másnap megfognád az utolsó pénzedet, felülnél egy repülőre és elmennél külföldre dolgozni. Egy barátodnál laknál, a szőnyegen, amíg CV-ket küldözgetsz, éttermeket jársz sorra, személyesen teszel jó benyomást, amíg munkát nem kapsz.

Amint van munkád, kiveszel egy lakást és kiviszed magaddal a családodat.

Jujj, a család. Hiszen a gyereked, meg iskola. Vagy ha fordítva nézed a dolgot, a gyerek még elég fiatal az új nyelvhez és barátokhoz, ennél már csak idősebb lesz ő is. Igazából mit aggódtál, hiszen nagyon jó tanuló, nem őt kell félteni a nyelvektől, hanem te félsz attól, hogy nem mersz megszólalni, meg hogy új barátokat kell szerezni - csak kivetíted rá.

Könnyen meglehet - sőt, elég valószínű - hogy ha eljutsz idáig, akkor szinte átesel a képzeletbeli halál túloldalára és rájössz, hogy igazából sokkal jobban járnál, ha hagynád ezt az egészet a francba, most bezárnád az éttermedet (amíg még nincs a nyakadban bírság) és családdal együtt elköltöznél (amíg a gyereked elég fiatal). Csak nézőpont kérdése.

De akkor még ott van egy dolog.

3. Amitől a halálnál is jobban félsz:

Mit fognak gondolni az emberek?

Ez a para egy külön misét megér.

Azok a barátok, akik ítélkeznek fölötted, azok:

1) Vagy nem is ítélkeznek fölötted. Igazából nem is gondolnak rád, csak neked bekattant, hogy nekik bizonyíts.

2) Vagy ha ítélkeznek, és hibát keresnek, azok nem is barátok - Szóval megérdemlik, hogy hozzájuk igazítsd az életedet?

3) Anyádék, meg a sógorék, meg mindenki, aki anyagilag érdekelt abban, hogy téged nyüstöljön - egyáltalán nem szeretetből teszik. Ha te érdekelnéd őket, akkor megértenének - de őket nem te érdekled. Erre a véleményre is felesleges adni.

Nagyjából bárkinek a véleményére felesleges adni, aki ítélkezik.

Kivéve ha legalább ad valamit azért, hogy a véleményéhez igazítod az életedet, az más. Mondjuk a munkáltató vagy a fizető vendég, vagy az igazi barát, aki segíteni próbál, nem csak élvezkedni a nyomorúságodon.

De ezek a mit-fognak-gondolni emberek nem adnak, csak elvesznek, ha nem igazítod hozzájuk az életedet. Ez sima zsarolás. Ezek semmit nem érdemelnek - akkor sem, ha jól megy az étterem. A saját érdekedben ki kéne zárnod mindet - vagy elmagyarázni, hogy mit csinálnak rosszul és csak azután kizárni, mert nem értik, vagy nagyon is értik (mint a család).

Mondom, ha tiszta aggyal végiggondolod, hogy pontosan mi is az a szörnyűség, ami a legrosszabb esetben megtörténhet - és igazából rossz-e az neked, akkor rá fogsz jönni, hogy a szekrényben nem szörny van, hanem kabát.

Sőt, ide nekem azt az emigrációt, ezekért nem érdemes maradni.

Aztán hogy ha ezt az egy parádat kibontottad, jön majd a helyére egy másik. Azt már gyorsabb lesz kibogozni, de ahhoz is kell majd idő. Aztán rájössz, hogy kisebb dolgokban is ugyanilyen irracionálisan tudsz félni. Nekem például minden gyakorlás ellenére a leghülyébb aggodalmaim tudnak lenni társas helyzetekre. Úgy, hogy ezerszer tudatosítottam már magamban, hogy senkit nem érdekel, mit és hogyan csinálok, de egy félelemtől részeg pillanatban ez egyszerűen nem számít.

Szóval saját fejben gyakorold, nap mint nap, hogy hogyan nézne ki, ha a a szorongásod tárgya megvalósulna. Amint észreveszed, hogy cidrizel valamin, amire nincs ráhatásod,

1) gondold végig, mi történne, ha megvalósulna, és

2) vedd észre, hogy semmi különös, és

3) ha már ott vagy, gondold végig, megéri-e.

Kirúgnának? És akkor mi van? Legyen egy katasztrófa-terved - és akkor még a teljesítményed és a helyzetmegítélésed is javulni fog.

És az is lehet, hogy azonnal felmondasz, és most elmész Londonba baristának - mert ennél már csak öregebb leszel - de rájössz, hogy a céged lehet hogy idén még nem épít le, de nem is marad meg örökké.

Simán lehet, hogy egy félelem-fallal tartod távol magad attól, amit nem akarsz magadnak megengedni.

Vagy valaki más nem engedni meg. Mondjuk anyád nem szeretné, hogy lelépj, mert akkor nem tudna senkit rákényszeríteni, hogy panaszkodhasson neki. Ha megengeded magadnak, hogy megvizsgáld a félelmetest/lehetetlenet, lehet, hogy arra jusz, hogy anyád panaszkodás-igényének kiélése nem elég nyomós érv ahhoz, hogy egy instabil káeftébe öld a húszas éveidet - hogy utána az országba öld a harmincas éveket, hogy utána már csak várd a halált, mert már túl késő menni.

2. Akarj valamit!

Ha már opportunity cost - Aki akar valamit, annak nincs ideje cidrizni. Ha értékes az időd, mert használod valamire, akkor nincs türelmed arra vesztegetni, hogy mi romolhat el, és jajistenem, mi lesz, ha jön a mumus. Ha igazinak ítéled meg a veszélyt, felállítasz egy mumus-csapdát, de utána azonnal visszamész dolgozni azon, amit el akarsz érni. És ha nem igazi a veszély, te leszel az első, aki észreveszi - mert nem vagy érdekelt benne, hogy igaz legyen.

Ha idő-eltöltési céllal, vagy önigazolásra használod a szorongást, akkor bizony érdekelt vagy benne, hogy igazinak lásd. Úgyhogy annak fogod. Ha nem ahhoz keresed az érvet, hogy miért is ne csinálj semmit - akkor potenciális fenyegetésekre mutogatni nem kifizetődő. Akkor csak olyanokkal foglalkozol, amik tényleg azok.

3. Humor

Ha képes vagy rá, a humor megöli a félelmet. Mégpedig úgy, hogy visszaveszed a kontrollt afölött, hogy hogyan reagálsz a félelmetes dologra. Emlékeztek, mire hivatkozott Machiavelli, amikor deklarálta, hogy stabilabb a hatalom, ha félnek az uralkodótól, mintha szeretnék? Hát azért, mert a szeretetről a nép dönt - de a félelemről az uralkodó. Szeretetet magad iránt nem tudsz plántálni senkibe, de félelmet igen.

Ugyanez a helyzet a fenyegetésekkel is. Ha ők diktálják a reakciódat - az cidrizés. Ha nevetni tudsz rajtuk - akkor te diktálod a tempót, de legalábbis a saját reakciódat rájuk. Ezzel átveszed a kontrollt - ha nem is az események felett, de magad felett. (És legtöbbször ez az eseményeket is jelenti.) Ez az első lépés a tehetetlenség eloszlatására is, szóval érdemes elgondolkodni rajta.

A hülye viták elkerülése érdekében: A felesleges cidrizést ne keverjétek össze azzal, amikor

1) elkerülhető a baj,

2) amikor a legjobb tudásunk szerint felkészülünk a bajra.

A felesleges cidrizés az, amikor elkerülhetnénk, de mi cidrizünk, hogy jaj, közeledik a vonat. A felesleges cidrizés az, amikor nem készülünk fel valamire - csak cidrizünk, hogy jaj, mi van, ha ideér. A felesleges cidrizés pedig az is, amikor felkészülünk ugyan, de ahelyett, hogy elkezdenénk valami fontosabbal foglalkozni, tovább várunk és gondolunk a bajra. Ami vagy bekövetkezik, vagy nem. Vagy jön, vagy csak mi képzeljük.

Szóval ne keverjétek az elkerüléssel, meg a felkészüléssel - mert az csak arra jó, hogy ne kelljen arra reagálni, amit tényleg leírtam.