Szubjektív kalauz kivándorlóknak, második rész.

Kérj elnézést!

Elnézést kérni akkor is, ha más a hibás NEM a bűnösség beismerése, hanem a még ki sem alakult konfliktus elsimításának legudvariasabb módja. Elnézést kérsz idegenektől, akik ráléptek a lábadra, mégpedig ugyanazért, amiért a csajnak azt mondod, hogy te jöttél korán - pedig ő késett.

A 'sorry' a legegyszerűbb módja a konfliktus ki-sem-alakulásának. (És ne is gyűjtögesd csendben a sérelmeket, mint egy kiéhezett, elégedetlen háziasszony...)

Az ellenvélemény NEM ellenséges gesztus

Tudom, hogy nálunk az oviban is azt tanították, hogy ha más véleményen vagyunk, akkor már eleve valamit rosszul csináltunk, de ez nem igaz. De emiatt soha nem tanultunk meg konfliktust kezelni. Legalábbis nem tárgyalásos úton.

Az egyetemen is ismeretlen volt a teljesen egyszerű és ártalmatlan 'debating society' bármilyen formája és a mai napig képtelenek vagyunk a helyén kezelni egy ismerősünk másikoldaliságát. Aki kiejt a száján egy másikoldali buzzword-ot, az agyatlan zombi, akit jobb azonnal kiközösíteni, szólni sem szabad hozzá, legfeljebb akkor próbáljuk meg elkeseredetten visszatéríteni, ha előzőleg a barátunk volt. Ha az sem lett volna, elzárkózunk tőle és befogott füllel énekelünk valami hangosat.

Pedig mindenki jót akar, csak másképp. 

De a politikai másikoldaliság csak az egyik része a dolognak. Akkor sem szólunk, ha valami másban nem értünk egyet, csak forrongunk csendben. Előre eldöntjük, hogy a másik ÚGYSEM változtatja meg a véleményét, akkor meg csak két kiút marad: a meghunyászkodás vagy a fenyegetés/támadás. Nincs átmenet. Nem is próbáljuk meg elmondani az érveinket.

Már csak azért sem, mert ahhoz gondolkodni kell. Még akkor is, ha csak megpróbáljuk felidézni véleményvezérünk tollának gyümölcsét, amit a véleményrovatban olvastunk.

És vita közben zavarba ejtően sokszor tűnik úgy, mintha a másik nem lenne teljesen agymosott. És hogy a mantrám nem ad választ minden kérdésre.

Arról már nem is merek szólni, hogy vitában néha be kell ismerni, hogy tévedsz.

Szakmaiság

Emlékezz, Lobster, hogy ha innen lelépsz, újra kell tanulnod a tárgyalást. Egy kevésbé keleti helyen egy tárgyaláson nem csak a résztvevők státusza, annak kimutatása, a hiúságuk és a szubliminális férfiasságuk kifejezése fontos.

Egy tárgyaláson még akkor is szakmai, policy-érvekkel kell jönni, ha csak burkoltan anyázni akarjuk a másikat. Hunhonban ma már végig tudok ülni úgy egy tárgyalást, hogy a résztvevők meg sem próbálnak úgy tenni, mintha az ügyről lenne szó. Nyíltan verhetik magukat, hogy az ő státuszuknak megfelelő elbánást kapjanak - és az nekik fontosabb, mint a végeredmény.

Ja, és főleg: nem adunk hangot abbéli okosságunknak, hogy tudjuk, miről van szó "igazából".

Mosoly

Nem, nem a 'mekis vigyorról' beszélek, hagyd abba a hörgést!

Egy idő után sajnos 100%-os bizonyossággal meg lehet mondani, ki a káeurópai/orosz egy társaságban: A szeme között duzzogóránc van és az ajkai körül bulldog-vonal. És soha nem mosolyog.

Hidd el, amikor neked már fájnak az arcizmaid a szokatlan gyakorlattól, a kívülálló még mindig csak annyit lát, hogy érdeklődve nézel.

És persze: ha valaki mosolyog, az nem flörtöl. Csak udvarias. Csak goromba, keserű országokban jelent egy félmosoly házassági szándékot. Ha itt valaki mosolyog, az biztos akar valamit. Esetleg kurva, aki kikezd veled. De ha nem kurva, akkor tájmofmájlájf, baszod! Ha ez összejön, többé nem kell használni a mosolygó izmokat. Egy életre bebiztosítod a nőt.

A mogorvaság kulturális jelenség. És egy idő után az arcodon marad. Egyszeri káeurópai fiatalkorában preventív, "Don't mess with me" kifejezéssel tartotta távol a támadásokat. Amik amúgy biztosan jöttek. Az itthoni nyuggerek például pásztázzák az arcokat, mert akinek nincs ha-belém-kötsz-megharaplak feje, annak már vágnak is elébe a sorban, már basznak is ki vele. Mert tudják, hogy nem tudja majd lereagálni az arcátlanságot.

Ezért a megelőző csapás az arcodon. De nem kell erőt mutatni minden helyzetben, minden áron. Nem kell eleve úgy odamenni a postai hivatalnokhoz, hogy ne is jusson eszébe kibaszni veled - mert jó eséllyel amúgy sem próbálkozik be.

Káeurópában csak annak van kisimult feje, aki mögött gorillák vágják a bulldog-fejet.

Panasz

A panaszkodásért nem jár cukorka.

Tudom, te gondosan listázod, hogy mi mindenben rossz neked, és ha elmosolyodnál, már az is azt jelentené, hogy semmi panaszod nincs, ergo nem vagy érdemes a segítségre. De hidd el, senki nem akar annak segíteni, aki panaszkodik.

Csak itthon legitim beszédtéma a panasz, de csak azért, mert az emberek tényleg tehetetlenek sok mindennel szemben. (Azért nem mindennel.) Így panaszkodás közösség-képző tényező és jó időtöltés. Panaszon lehet élezni a nyelvet és csiszolni az idegpályákat. Míg a végén teljesen beállnak panaszra és már gondolni sem tudunk egy megoldási javaslatra, csak hogy miért is nem fog sikerülni. (Úgyis/úgyse.)

Ahol azonban nem lehet mindent a körülményekre és a rendszerre fogni, ott a panaszra is más szemmel néznek.

Civilizált emberek a panaszt nem panasznak tekintik, hanem segítség-kérésnek. És javaslatot tesznek a megoldásra. Persze te ezen kapva kapsz és belemégy a 'játékba'. A játék az, hogy minden felajánlott megoldást megpróbálsz elutasítani (úgyis/úgyse) és aki hamarabb kifogy a tanácsból/kifogásból, az veszít. 

Csakhogy amikor külföldön is belekezdesz az önfeledt játszmázásba, értetlenül néznek majd rád, hogy te nem is akarsz megoldást. És tényleg nem.

Hunhonra se panaszkodj.

Összeesküvés-elméletek

Nem mindenhol ilyen népszerűek a mély meglátások. Csak a belterjes, köldöknéző, magába roskadt kis törzsekben terjednek el az összeesküvés-elméletek. (És különben is, ha azok, akik összeesküdtek, olyan hibátlanul képesek együttműködni és kiszámítani a tetteik következményét, akkor azt kell, hogy mondjam, tényleg fejlettebbek...)

De elkalandoztam. Arról van szó, hogy bár te lehet, hogy átlátsz a szitán és mindennek mögé látsz, de hidd el, máshol nem leszel vele népszerű. Konkrétan hülyének fognak nézni.

Ahol ugyanis elég sok ember hisz az egyszerű, konszenzus-valóságban, ott az is működőképes. Igen, vannak háttér-megállapodások, kartellek, lobbi és befolyásolás, de korántsem olyan hatékonyak és ha kiderülnek, igazi botrány lesz belőlük. Fejek hullanak, nem maradhat a székében a miniszter és nem csak a vállát rántja meg az egyszeri polgár.

És ami a legfontosabb, a hétköznapi életedet nem befolyásolja olyan közvetlenül minden piti, bennfentes politikai machináció. Nálunk olyan sekély a pocsolya, hogy minden sunyiság azonnal érint mindenki mást. De egy nagyobb országban simán leélheted úgy az életedet, hogy nem kell szembesülnöd vele nap mint nap.

A nagy összeesküvés-elméletek és mögé-látások miatt civilizált emberek egy idő után kerülni fognak. Ha jobban belegondolok, ez itthon is megtörténhet veled.

Ja! És nem zsidózunk. Viccből sem. Sokatmondóan sem. Ironikusan sem. Kóstolgatásból sem.

Nem vadászik rád az állam

A hivatalok is képesek őszintén ostobák lenni. Nem kell mindenhez rosszindulat. Igen, van olyan, hogy valamit nagyon elbasznak, de akkor van jogorvoslat. Ha bizonyítod, kárpótolnak és elnézést kérnek.

Nem vadászik rád az adóhivatal, a bírságolós rendőr és az ellenőr. Vagy ha igen, neked is vannak jogaid. Ha rámutatsz, hogy amit csinálnak, az a bűnösség vélelme - akkor bocsánatot kérnek. Komolyan veszik, mint a rasszizmust.

Persze lehet, hogy tényleg te voltál a hülye. Vagy te sunnyogtál, csak utólag szereted máshogy mesélni. Elvégre ki hallott már olyan történetet, hogy "át akartam verni a hivatalt, de rájöttek"

És ha mégsem álltál ki állampolgári jogaidért, akkor jobb, ha nem mész róla panaszkodni. Hiába vársz együttérzést, mert meg fogják kérdezni, hogy miért nem álltál ki. ("Kinek van arra ideje?") De erre ők hülyének néznek. Vagy ami még rosszabb, selejtnek, aki nem viselkedik felelős állampolgárként. A lustaságod miatt lehet még mindig az a hiba a rendszerben. Javítani nem csak jogod, de kötelességed is.

Sértődékenység és szarkazmus

Nem kell előre leüvölteni a medve fejét, hogy bassza meg a létráját.

Megsértődsz, hogy nem érdekli őket a meséd a locsolódásról.

Hogy nem kíváncsiak az egészségi állapotod nüanszaira, ha megkérdezik, hogy vagy. (Ez egy kifejezés, vazze, ha valakitől még egyszer meghallom, hogy 'felületesek' az angolok ezért, azt leütöm.)

Én eleinte úgy éreztem, az is sértő, hogy nem nézhetek mindig szúrósan, ahogy jól esik. Miért kell nekem negatív elbánás alá kerülni, csak mert kemény fejet vágok?

Kimondva ez pont annak hangzik, ami: hisztinek. Teljesen érthető, hogy valaki nem akar szóbaállni egy savanyújóskával. Én sem. De időbe telt rájönni, hogy ez rám is vonatkozik. És a keménykedő fejem tényleg valami rosszat mond rólam.

A negatívkodásnak többnyire amúgy sincs semmi gyakorlati haszna. Igen, hallottam az evolúciós hülyeségeket a veszélyes fenevadakról és a gyanakvó ősemberről, de sajnos az ősemberek nem a konstruktív megoldásokra álltak be. Még hivatásos kritizálónak sem lennék jó a nagy probléma-látásommal, mert megoldásom az semmire nincs.

Van, aki a még ki sem mondott előítéleteknek elébe megy és iróniával próbálja elütni. A dolog elsülhet visszafelé. Lobster egyszer mókásnak találta, hogy egy amerikai mennyire elmaradottnak képzeli Kelet-Európát. Ezért elkezdett arról mesélni, hogy lovas szekérrel jártunk reggel iskolába és egy gazda mindig összeszedi a gyerekeket (cart-pooling...). Aztán hogy a fővárosban még mindig lóvontatta villamos közlekedik, és hasonlók. De a gyerek egyre csak elhitte minden szavamat, pedig már alig tudtam hová emelni a tétet.

Szóval irónia igen, szarkazmus nem, és főleg állj le, mielőtt keserű és sértő lennél.

A cellatárs NEM lelki társ

Amikor elkezdesz azon agyalni, hogy itt senki sem ért meg, állj meg egy pillanatra. Biztos, hogy otthon meg csak úgy nyaldosnának az empatikus megértés hullámai? Szerinted az az idegen nem ért meg, mert nem ugyanazt a mesét nézte gyerekkorában és semmit nem mond neki a bedekó. És elkezded elhinni, hogy te csak magyarokkal vagy képes tartalmas kapcsolatra. (Mintha azokkal automatikusan képes lennél.) Vagy ami még rosszabb: másoknak is terjeszted, hogy mindenkit csak a saját törzstársa érthet meg.

De tisztázzuk: ha ugyanazt az egy csatornát néztétek gyerekkorotokban, az nem lelki társ. Az csak cellatárs. Egy többféle kultúrával rendelkező országban bevett, hogy egyesek hallani sem hallottak arról, amit te gyerekkorodban alapnak vettél. Mire felnősz, már találkozol jó pár másfajta emberrel. Akik másik tévét néztek, például. Ettől még érdekesek. Sőt, ettől érdekesebbek. Ha elég bátor lennél és TÉNYLEG érdeklődnél mások iránt, te is élveznéd. (Érdeklődés pedig nem az, hogy gyűjtöd a furcsaságokat, hogy otthon elmondhasd, hogy mivel eszik a gazpachot.)

Ha a nyelvet nem beszéled rendesen, az egy egészen másik történet. Akkor tényleg nem ért meg senki. (Bár a gondolataid korántsem olyan mélyek, mint hiszed.)

"Otthon már középvezető lehetnék"

Nekem ettől durran el mindig az agyam. Mikor valakitől elhangzik ez a mondat. Mert mindig elhangzik, és pont így.

Egyrészt nem tudom, mit takar a "középvezető", de gyanítom, azt, hogy már valakinek ő is szeretne dirigálni. És azt képzeli, hogy egy elmaradottabb országban, ahol legalább jól beszéli a helyi nyelvet, már egy csomó alantasa lenne. Főleg mert ő már angolul is meg mer szólalni. Bizonyám.

De mielőtt elkezdenéd csomagolni a nagy arcodat, hívd fel pár volt osztálytársad és kérdezd meg, "középvezetők-e már". És ha igen, akkor az mit takar? Hogy rajtuk verik le, ha a call centeres beosztottaik kávéznak? Vagy hogy ők konfrontálódnak a beosztottakkal a főnök helyett? Kapnak érte annyi pénzt, amiből ki tudják fizetni a törlesztőt és a gyerek óvodáját?

Vedd tudomásol, hogy Hunhonban gerontokrácia van. Ha meg még nő is vagy, akkor duplán szívsz. Nem öntudatlan előítéletekről beszélek, hanem matter-of-fact, nyíltan hangoztatott előítéletekről. Csak épp nem azt mondják, hogy "én nem veszlek komolyan", hanem hogy "itt senki nem vesz komolyan egy nőt/fiatalt". Még egy másik nő/fiatal sem. Csak mert odakinn egyszer valaki úgy viselkedett, mintha nem egészen venne komolyan, még semmit nem tudsz. Mindenhol panaszkodnak a magas adóterhekre is, de azért abban is vannak szintek.

Szóval mielőtt hazarepülnél "középvezetőnek", adj be pár életrajzot. És várd meg, mennyit ajánlanak. (És nézd meg az árakat is, főleg ha régen léptél le.)

Ne azzal törődj, mit gondolnak otthon

Ne azzal törődj, hogy hangzik "otthon", amit csinálsz, hanem hogy valójában mi. A legsikeresebbek a valóságra reagálnak, nem a látszatra. Pláne nem a látszatra, ahogy az a káeurópai rokonok és osztálytársak fogalmi rendszerében lecsapódik. Az a vereség titka.

Amúgy meg: Határátkelőre írogatsz? Itthoni híreket olvasgatsz? A helyi hírek pedig nem érdekelnek? Akkor vendégmunkás vagy. Nincs azzal semi baj, csak ne beszélj olyanok nevében, akik tényleg elköltöztek.

---------------

Egy ennél kisebb lépés is azt jelenti, hogy új életet kezdtél. Nem gondolhatod komolyan, hogy egy rendes önvizsgálat nélkül menni fog. Még egy új ruhán is többet gondolkodsz, mint hogy hogyan kell viselkedni, ha más országban élsz.

És szerintem a fentieket érdemes kimosni magadból akkor is, ha nem költözöl el. De ha igen, minden együtt van a sikerhez.