Ha mégegyszer meghallom ezt a panaszt, valakit le fogok okádni, mert ez egészen egyszerűen gyomorforgató.

Tisztázzunk valamit: nincs olyan, hogy szexmegvonás. Olyan van, hogy nincs kedve valakinek dugni veled.

És ha ennek ellenére valamiért mégis hajlandó, azt te mégis hogy akarhatod?

Hadd meséljek el egy történetet. Volt egyszer egy pár, akik úgy gondolták, hogy nekünk ugyan nincs indíttatásuk, de biztos ők tévednek, itt az ideje gyereket csinálni. A férfi építész volt, a nő ügyvéd - mármint mielőtt főállású bébi-életbentartó lett. De csinálta a dolgát, nem panaszkodott. Csak éppen kezdett kicsit elhalványulni. És a házasság sem volt a régi, de azon csak a kezdők lepődnek meg - és ők is beleszoknak.

A férfi nagyvonalú volt,  mondta, hogy menj vissza drágám dolgozni, kell a józan eszed megtartása érdekében. Gondolta titkárnő lesz valami jogi cégnél, félállásban, de a gyerekért még épp elér az oviba. A jogi cég igaz is lett, csak éppen nagymenő ügyvéd lett a feleség - és annyival jobban keresett, hogy megérte a férjnek otthon maradni.

Ahogy telt az idő, a férj egyre jobban nehezményezte saját kiszolgáltatottságát - bár racionális oka nem volt rá. Ha akart sem tudott volna több munkát elvállalni, mint amit otthonról intézett. De azért mégis. Azt tette, amit minden otthonragadt házastárs tesz ilyenkor: összeomlott az önértékelése, sértett lett és nem kívánta többé a szexet. Hosszas terápia után nyögte ki, hogy érez: nehogymár még ebben is jól teljesíts, ez már végképp legyen az én döntésem.

Az otthon maradó apukák pontosan úgy viselkednek és éreznek, mint az otthon maradó anyukák. Nem kívánják a szexet, hisztisek és irigyek a partnerükre, akinek vannak felnőtt barátai. (És a dolgozó anyukák is pontosan ugyanúgy reagálnak, mint a feleségüket hátrahagyó férjek: lelépnek egy munkatárssal, mert az otthonmaradó nem elég szexi - és lássuk be, a gyereknevelést is rosszul csinálja és kupi van a lakásban.)

Nincs olyan, hogy szexmegvonás. Olyan van, hogy nem akarod a másikat. Hogy nem akarod, hogy élvezzen, hogy nem akarod magadnak sem, hogy nincs kedved hozzáérni, hogy egyedül szeretnél végre lenni, hogy már meguntad - csak drága lenne kilépni. Ami ezek ellenére jön lehet, hogy ejakulációhoz vezet, de ne nevezzük szexnek, mert az rossz hírét kelti az igazinak. Nevezzük mondjuk önmegerőszakoltatásnak. Vagy társas maszturbálásnak. Akik kölcsönösen maszturbálnak, azok már nagyon haladók.

Szörnyű belegondolni, hányan tekintik a széttett lábat elégségesnek és "szexuális életnek". És mosolyognak az elégedettségtől. Tisztában vannak vele, hogy a másik az csak még mélyebbre süllyedt az undorban?

Nem tudom, miért várjátok el egymástól, hogy örökre akarjátok ugyanazt az embert az ágyban. De attól tartok, úgy oldjátok meg, hogy bevállaljátok a szexet. Mert ha párkapin belül van, az ugye rendben van, az nem a másik megalázása, ahhoz nem kell kívánni a másikat, annak csak meg kell történni. És a szexmegvonásos nyavalygás akkor jön, ha már ez az önmegerőszakolás sem megy valamelyik félnek.

És olyan sincs, hogy alapvetően odáig van érted és nedvesedik, meg feáll neki, csak éppen meg akar tanítani rá, hogy előtte elmosogass. Az nem nedves és nem áll fel, hanem csak kurvára akarja, hogy végre mosogass. Ha úgy érzed magad tőle, mint egy kutya, akit idomítanak, igazad is van. De az kutyaidomító gazdi sincs felizgulva, csak szólok. Csak azt akarja, hogy a kutya ne szarjon össze mindent, nem érez boldogságot vagy hálát, amiért jó kutya voltál. Nem is izgul fel tőle.

Ha mosogatásért cserébe "kapsz" szexet, az már régen nem szex. Akkor téged utálnak és szarnak bele az egészbe. Ne vigyorogj, mint az elégedett ovis, mert ez nagyon égő. Akkor tőled undorodnak, te szerencsétlen. Az, hogy valszeg önmagától is undorodik a partnered, az semmit nem javít a helyzeten.