Az államférfit az különbözteti meg az erkölcstelen populistától, hogy befekteti-e a politikai tőkéjét, vagy csak kiveszi a pénzt és csődbe viszi a céget. A populista pedig akkor sem kormányozna jól, ha 1) tudná, hogyan kell és 2) nem lennének választások.

Az egyszeri ember nehezményezi, ha valakinek hatalmas vagyona van.

Kivéve, ha azt a vagyont befekteti és munkahelyeket teremt. Akkor sem szereti meg, de nincs pofája nyíltan gyűlölni.

Gazdasági tőke

Valahogy úgy vagyunk vele, hogy a tőkét erkölcsi kötelesség munkára fogni. És nem ám csak még több pénz felhalmozására. (Mert a profitot lassan még szükséges rosszként sem ismeri el egyszeri ember.) Azt is akarjuk, hogy a befektetés nekünk is jó legyen. Nem elég, ha a tőzsdén forgatja és "indirekt módon" támogatja a cégeket. Mi működő tőke befektetéseket várunk.

Pedig a reálbefektetés kockázatos biznisz. Nem elég, hogy az üzleti környezet változékony, de még a ránk vonatkozó szabályok is viharos gyorsasággal változnak. Ha felhúzok egy gyárat és szerzek bele munkásokat, ott fog állni a sok pénzem és csak imádkozhatok, hogy valaki ne változtasson a munkaügyi szabályozáson vagy az adó mértékén, amíg meg nem térül legalább a kezdeti befektetésem.

A forró tőke eközben elmenekülhet az országból, míg a gyár nem. (Legalábbis nem olyan gyorsan - és ha nagy a baj, csak veszteségek árán.) Ezen túl a forró tőke képes (papíron) a negyedéves mark-to-market elszámolásra, míg a gyár az első években nem tud tiszta profitot termelni, mert előbb ki kell gazdálkodni a kezdeti befektetést.

Ráadásul ott vannak a versenytársak is. Ha az egyik kialakít egy piacot és felfedez egy üzleti lehetőséget, a többit semmi nem akadályozza meg, hogy megspórolja a piackutatást és egyszerűen elkezdje másolni. Kettejük versengése pedig a fogyasztónak jó. (Amíg valamelyiknek monopóliumot nem ad az állam.)

Ezek után szinte önmaga ellensége, túszként adja át a vagyonát, aki munkahelyet teremt, nem pedig tőzsdézget. Mi mégis elvárjuk tőle. (És ha megteszi és munkahelyeket teremt és beruház infrastrukturába, különadókkal basztatjuk, ahol érjük.)

A politikai tőke

Szóval ha a pénztőkétől elvárjuk a morális viselkedést - a politikusoktól miért nem?

Szerintem egy államférfit az különbözteti meg az erkölcstelen populistától, hogy "befekteti-e" a politikai tőkéjét.

És ha befekteti a politikai tőkéjét, nem mindegy, hogy csak "gyors megtérülést" akar, vagy pedig hosszú távra tervez.

Gyors megtérülés alatt itt a még több politikai tőke összeharácsolását értem. Az ilyen politikus, amint hozzáfér a közös kasszához, elkezdi a híveit kifizetni, hangulatjavító, populista intézkedéseket hoz, amiknek később isszuk meg a levét, amikor ő már a) nem lesz hatalmon, b) ráfoghatja a nyuszira.

Mindegy mit hazudik magának, őt megrészegítette a hívők szeretete és abból akar egyre nagyobb löketeket. Minél előbb és minél nagyobbat. És simán eladja a családi ezüstöt, csak hogy megkapja a napi adagját. A hatalom addiktív. A népszerűség érzése is. A gyors kielégülést hajszoló politikus pedig nem államférfi, csak egy hatalom-junkie.

A politikai tőkéjére úgy vigyáz, mint kapzsi a pénzes ládikójára - és fogalma sincs, mire kéne használni. Felhalmoz és ezzel másokat lehetetlen helyzetbe hoz. Aminek külön örül, mert annál nagyobb lesz a szakadék az ő tőkéje és másoké között. Nemhogy nem hagy másokat is részesedni a jóból, örömmel nézi, ahogy mindenki más elhullik. Így többé nincs, aki a szemére vesse, hogy drogfüggő.

A politikai tőke hosszú távú befektetése ezzel szemben olyan, mint a gyárépítés. Elsőre csak a kiadás látszik. Bele kell ölni a tőkét falakba és gépekbe, amit soha többé nem tudok kivenni, csupán remélem, hogy a megtérülés (az eredmény) majd kárpótol.

És ezek a gépek még akkor is fognak dolgozni, amikor már nem én leszek hatalmon. Ez a fajta nagylelkűség azonban távol áll a populistától. Hiába ugatja az összetartozást, nem szereti a win-win szituációkat.

Ha választania kell egy süllyedő hajó kapitányi posztja vagy egy gyors, hatalmas és gyönyörű cirkáló elsőtiszti beosztása között, kivétel nélkül az előbbit választja. Neki a kapitányság, nekünk a süllyedő hajó.

A politikai tőke erkölcsös befektetése a strukturális reform lenne, a nagy ellátórendszerek átalakítása és fenntarthatóvá tétele. Ehhez azonban kellemetlen döntéseket kell bevállalni, ami a híveket is rosszul érinti rövid távon. Azaz feladni a politikai tőke egy részét, cserébe a hosszú távú megtérülésért. Ez azonban nem azonnal fizet.

A politikusnak 4 évenként van mark-to-market elszámolás, ezért négy évenként viszi ki a profitot. Amennyi politikai tőkét nem fektet be az oprszág javításába, azt mind offshore számlán tartja. És kiviszi a pénzt, akár a befektetés csődbe vitele árán is. Vagyis ha bele is tett bármennyi politikai tőkét a reformba, azt ki is veszi azonnal. Mintha kiásná a diófát, mert négy év alatt még nem hozott szakajtónyi termést.

Egyszóval a politikai tőke és a pénztőke között kettős mércét alkalmazunk. 

Ha nem lenne választás, ez akkor sem lenne jobb

A demokráciára és a négyévenkénti választásokra fogni, hogy miért vagyok populista - aljas szemforgatás és önáltatás.

Mert ha nem lenne négyévenként választás, akkor talán megcsinálták volna a nyugdíjrendszer reformját? Kádár elvtárs talán hosszú távra tervezett és hozott népszerűtlen döntéseket, csak mert nem volt lehetőség a megbuktatására? Frászt.

A diktátorok is megbukhatnak, legfeljebb nem választáson, hanem ritka, nagy, erőszakos mozgalmak által. És ettől ők is félnek, így a szükséges reformok a diktátoroknál is háttérbe szorulnak.

Ha meg teszemazt még erőszakkal sem lehetne megbuktatni, akkor meg pláne leszarja a népet. Csak még rövid távon is.

Úgyhogy nem a választások miatt aljas a politikus. Hanem csak szimplán aljas. Választások nélkül még többet engedne meg magának - de strukturális reformot akkor sem hajtana végre.

A politikai tőke gazdasági, a gazdasági tőke pedig politikai hatalommá szeretne válni, mert mindkettő a másikban látja a végső megoldást. A gazdasági szakember a politikában, azaz a rá vonatkozó szabályok manipulásában extra bevételt lát. A politikus meg mindig is ácsingózva nézte azokat, akik pénzt tudtak csinálni. Személyes szinten egy gazdag embernek meg csak a politikai péniszvillantás hiányzik a portfóliójából.

Magyarország továbbra is keresi azt a politikust, amelyik hajlandó befektetni a politikai tőkéjét - és nem személyre szabott törvényekbe és mutyiba. Aki a politikai tőkéjét hosszú távra, politikai megtérülésre fordítja, nem pedig rövid távú, egyéni gazdasági haszonért forgatja.