Meggyőződésem, hogy ez a butuska "nekünk nincsenek egymás előtt titkaink" póz, ez bizony egy többszörös félreértés. Két ember ne tegyen úgy, mintha egy személy lennének. Nekik sem jó, de nekünk sem.

Ez a fajta téveszme frusztrált és veszélyes embereket generál, akik legjobb esetben inkább benn maradnak túlórázni, órákat állnak a legnagyobb dugóban, csakhogy legyen egy kis saját életük. Rosszabb esetben egy nap megölnek valakit, vagy elmennek háborúzni, csak hogy ne kelljen tovább élni változatlanul saját, megunt életüket. És nem ám szégyenkezve akarnak kilépni, hanem egy "ügyért" mennek. Emelt fővel, meg minden, holott csak kapóra jött az ügy, hogy otthagyják az asszonyt, akivel nincsenek titkaik egymás előtt.

Levéltitok

Mindenki olvasott már hülye megcsalós-lebukós sztorikat, amiben a vádló fél buzgón mosdatja a szerecsent, hogy ő ugyan nem kíváncsiskodott, csak... Ebbéli buzgalmában apró elemekre bontja szét saját tettét, és elmagyarázza, hogy egyikről sem ő tehet.

Hogy tudniillik, ő nem olvassa a párja leveleit, ugyan dehogy, de éppen odaült a géphez (mi rossz van abban, ugyebár), és pont nyitvafelejtődött a gmail (nem én tehetek róla, miért hagyta úgy), és pont jött egy levél, amit nem tudott nem látni, és akkor pont odaugrott a cica és megnyomta az egeret, és mielőtt bármit tehetett volna, megnyílt a levél (nem tehettem róla, pont odanéztem). Onnantól meg már nem tudta letépni róla a tekintetét (nem az én gyengeségem, ilyen az emberi természet), mert az első sor szinte odahúzta magához a szemét és a levél felolvasta önmagát.

És ha már így lebukott a párja, azon melegében (aka. érthető felindulás) megnézte a teljes levelezését - 2009-ig visszamenőleg. Mert most már megérdemli.

Vagy ugyanez sms-ben. Vagy amikor az otthonfelejtődő telefon megszólal és egy női hang szól bele és tök zavarban van, hogy én vettem fel, és én még akkor sem gyanakodtam, de másnap találtam a széfjében egy női harisnyát....

Bájdövéj, ha valaki párkapcsolatban van, annak többé nem lehet ellenkező nemű telefonálója? Ez egy ilyen bekötötték a fejét, most már új állapotba lépett és úgy is kell kezelni dolog? Nem szólunk senkihez, aki bevonta istent meg az államot a párkapcsolatába, csak mert ellenkező nemű? Bár ha a 30+ korosztályról szóló elméletemet vesszük alapul, bizony nem lehetetlen, hogy tényleg kikapcsol minden emberi kapcsolatot, azon túl, ami feltétlenül illik - mint például a haverok egy hónapban egyszer. Tényleg úgy beszűkül az ismeretségi körünk, hogy nincs többé ember, akiről az ún. párunk nem tud.

Persze vannak, akik nem szégyellik az eggyéválást, leszarják a levéltitkot és eleve marcsiésfecó a gmail-címük (a hülyébbje még CV-t is küld róla - true story), és akik fennen hangoztatják a nincsenek titkaink kezdetű halálos tévedést.

Ami te magad vagy

Vannak az információk, amellyel csak én rendelkezem, ő nem. Ezek óhatatlanul is léteznek, ezt nevezi a birka titoknak. De ha már így mondod, mindjárt valami sötét dolognak hangzik. Ha olyan kicsire zsugorodott a másik féltől független élet-szeleted, hogy már a gondolataidról is beszámolsz, ha már csak azért maradsz reggel tovább az ágyban, mert az álmaid még a sajátod, valószínűleg az "eggyé válni" nevezetű téveszme rabja lettél.

Lehet, hogy már tényleg csak annyi infó a sajátod, hogy egy vonzó idegen jött szembe az utcán, de még azt is úgy érzed, el kéne mondanod a másikfelednek, különben úgy érzed, titkolózol.

Pedig kell a saját tartalom. Emlékszel? Az volt benned (és benne) olyan vonzó az elején. És mióta összeköltöztetek felerezsizni, azóta egyre csak látod a másikat olyan helyzetekben, amiben nem feltétlenül szeretnéd és egyre csak hajtogatod magadnak, hogy ez-az-élet-rendje. Minél jobban bele akartok mászni egymás életébe, mintha legalábbis valami gonoszat vagy veszélyt sejtenétek a másik múltjában, amit saját érdeketekben fel kell tárni. 

Tisztázzuk: ez fordítva nem igaz. Olyan információt birtokolni, amit ő nem tud még nem keletkeztet autonóm egyéniséget - csak egy tünete annak.

Az információ, ami dolgozik benned

"Tudnom kell!"

A fenti mondat egy biztos jele annak, hogy valaki nincs tisztában önmagával. Igenis van olyan információ, ami nélkül jobb neked. És nem, nem tudod befolyásolni, milyen hatással lesz rád.

Az információnak megvan az a hülye szokása, hogy belül is dolgozik. Mindegy, mit gondolsz róla. Vannak infók, amiknek a tudomásodra jutás a valódi célja. (Az információk és vírusok analógiája nem légből kapott.) Tudni őket elég ahhoz, hogy másképp viselkedj.

Gondolj pédául a zsarolásra. Ha a zsaroló nem tudja eljuttatni hozzád az infót, hogy zsarol és hogy mivel, akkor szart se ér az egész zsarolás. De amint megtudod (és ő is tudja, hogy tudod), mindjárt nálad pattog a labda és onnantól tényleg veszélyben van az az elrabolt rokon.

Vagy a segélykiáltós öngyilkosok. Ha nem tudja eljuttatni hozzád 'ártatlan' kis információ-csomagját, nem lehet öngyilkos. De ha sikerül csak elbúcsúzni, vagy csak megbocsátani neked a telefonban, csak elrebegni, hogy ne-is-törődj-velem, ha biztosan tudja, hogy eljutott hozzád az infó, na, akkor be is veszi a 10 aspirint. Akkor tud csak nagyot rúgni beléd, különben csak megszabadítana önmagától. És azt nem akarja. (Ez a teória nálam többszörös bizonyítást nyert, sajnos. Van, akit úgy tarthatsz életben, hogy lecseréled a számod és nem adod meg neki az újat.)

Már ebből gyanítanod kéne, hogy az információból igenis van túl sok. Vannak dolgok, amiket tudni rosszabb, mint nem tudni.

Gondolj valami "emberi" apróságra, amivel nap mint nap szembesülsz a másikkal együtt élve. Persze, senki nem gondolja, hogy a másiknak nincsenek rossz napjai, emberi dolgai, de látni őket nem ugyanaz. Hiába mondogatod magadban, hogy ezazéletrendje, a helyzet az, hogy az a látvány beleégett a retinádba és a kíváncsiságoddal, az önáltatásoddal te magad erodáltad a partnered értékét a saját szemedben.

Ne gyertek azzal, hogy mi van, ha beteg. Teljesen más a jeletése annak, ha tehetetlen a betegséggel szemben, vagy ha tehetett volna érte, hogy ne lássam azt a bizonyos dolgot. Ha csal azért rombolod csákánnyal az idolt, hogy mindent tudjál róla, ha két kézzel rázod a titok-fát, akkor ne lepődj meg, hogy a végén a vonzó idegen helyett egy taszító átlagemberrel találod magad egy fedél alatt.

Ha komolyan gondolod a kapcsolatot, hosszú távra, nem igyekszel lerombolni minden titokzatosságot, benézni minden jól felépített dolog mögé és kivesézni minden ismeretlent. Ez egy önpusztító magatartás - és utána ne lepődj meg, ha kizárólag a rossz dolgokat látod. Hiszen végig azt kerested.

Ismerkedés - Mit illik kérdezni?

De vegyünk egy egészen konkrét példát. Ismerkedés. Mit és milyen sorrendben akarsz megtudni, mit kérdezel meg és minek érzed kötelességét, hogy megkérdezd/elmondd.

Vegyünk egy relatíve egyszerű esetet. Két ember találkozik, tetszenek egymásnak, komolyan gondolják. Miről beszélgetnek?

Hülye kérdés. Hát persze, hogy meg akarják ismerni egymást. Na de mi jelent ismerni valakit?

Egy nagy csomó esetben az ismerést összekeverjük azzal, hogy valami gyengeséget keresünk. Ismerj be valami hibát, bűnt, gyerekkori félelmet és virul az istenadta vallatógép. És ha már a gyerekkornál tartunk, hát persze! Mindent tudni akarunk a múltból!

Miért is? Hát mert a-múltad-te-magad-vagy. Hányan fetrengenek önfeledten a bizonyosságban, hogy a múltad és a körülményeid mindenben meghatároznak. Így aki ismerni akar, csak szedje ki belőled a múltadat és mindjárt tudja, melyik klisét kell rád alkalmazni. Ez náluk tényleg ennyire egyszerű. Nahát, sportoló voltál? Mit tudunk a sportolókról?

Ezért van az, hogy a barátod/barátnőd a lehető legjobb indulatból kötelességének érez mindent megkérdezni a gyerekkorodról. Mert azt láttuk a tévében, hogy az aztán minden Tudásnak Forrása (tudom, hogy nagybetűztem, de ez egy nagybetűs Életérzés, kérem szépen). És ha nem válaszolsz, akkor biztosan titkolsz valamit. Hiába is magyaráznád neki, hogy miért nem akarsz erről beszélgetni, csak az maradna meg, hogy nem válaszoltál, és vajon miért. És megsértődne, amiért nem kérdezted meg az ő kis gyerekkorát. 

Ha annak ismersz, az is leszek

Egy párkapcsolat nem arról szól, hogy egymásba bújtok és minél hamarabb mindent megtudtok a másik múltjáról. Egy párkapcsolat ellenben szól arról, hogy szereted azt az embert, aki a másik mellett vagy. És ahhoz néha az kell, hogy te magad alakítsd a képet a fejében. Persze, tudom, erre hardcore vallatónk felhördül, hogy neki mindent tudni kell, de pont leszarom.

Nem a múltadat kell elfogadnia, sokkal fontosabb, hogy azt az embert akarja, aki lenni akarsz. A determinációiddal szemben a szándékaidat. (Ezt a vallató max azért kérdezi meg, hogy kiszámítsa, mennyit fogsz azzal keresni.) Elvégre a jövőt készül veled tölteni, nem a múltat.

Ezért én inkább azt kérdezem, hogy miről mit gondol, mik a tervei, miért nincsenek és hagyom, hogy az legyen, aki lenni szeretne. Csak azt akarom tudni, amit el akar mondani nekem magáról. És itt tessék szíves lenni alaposan végiggondolni, mi az. Olyan szívfájdító, amikor azt látom, hogy a beépített rutint morzsolgatva megkérdez mindent, ami nem fontos és elmond mindent, ami nem érdekel - ezzel definiálva a továbbiakat. Szomorúan konstatálom, ha valaki kötelességének érzi egész életkéjét végigmondani, a szokásos tudnivalókat, címkéken minél előbb túlesni, holott nem is kérdezem.

Mondjuk az is igaz, hogy ha valaki ennyire mentális auto-piloton éli az életét, miért érdekel engem, ha nem jön össze. Tudom. Csak azért mindig sajnálom az egyedet, amelyiket éppen ezért le kell írnom. Könnyű azt mondani, hogy ha ilyen hülyét látok, inkább hagyjam a francba, de az ember sosem adja fel a reményt, hogy értelmes emberrel találkozott. Csak épp ezt nem gondolta még végig.

Nem, ez nem az érdeklődés hiánya. Egészen egyszerűen nem a múltra és a körülményekre vagyok kíváncsi, nem a magyarázatra, hogy miért vagy ilyen vagy olyan, nem a gondosan kidolgozott narratívára, a kifogásokra, hogy miért vagy ott, ahol vagy és miért nem máshol. Azt akarom tudni, hol szeretnél lenni. Ki szeretnél lenni. És tudom, hogy szarul esik kimondani, hogy nem vagy elégedett magaddal - de nincs más kifogásod rá, csak a múlt.

Azt már nem is merem említeni, hogy amit holnap teszek, az holnapután már múlt lesz és akkor az is olyan determináló erővel fog bírni, mint a tegnap?

Pedig a párkapcsolatban az a legszebb dolog, hogy valaki más lehetsz, mint aki az előzőben voltál. Nem, nem arról beszélek, hogy színleled a saját halálodat és hamis útlevéllel élsz tovább. Hanem hogy lehetőséget kapsz arra, hogy más legyél. Hogy senki ne kérje rajtad számon, hogy nem olyan vagy, mint eddig. (Igen, ismerem a mantrát, hogy minden párkapcsolatban ösztönösen újrateremtjük a régit, bla-bla, de mindegyik új kapcsolatban nyitva van az út, hogy mégse azt tegyük.)