Amiért Kaczyński gépe is lezuhant: mert senki nem mert beszólni a főnöknek. 

Tudományosabb nevén: Power Distance Index

Ha így történt, ha nem, ez most részletkérdés. De ha a gépen utazó politikusnak akkora arca van, hogy még a pilótát is leugatja repülésbiztonsági kérdésekben, akkor bizony súlyos hiba van a rendszerben.

A probléma forrására Geert Hofstede elmélete világít rá. A Power Distance Index lényege, hogy egyes közösségekben mennyire fogadják el a tagok, hogy egyesek tekintélyesebbek, kiváltságosak és hogy ők parancsolnak.

Ha nagyon beletörődünk (vezérkultusz), akkor nagyobb távolság alakul ki az egyes vezetési szintek között. A vezér szava evangélium. A vezetők mindenki fölött lebegnek, mint egy héliumos lufi, aminek még zsinórja sincs, amit nem lehet többé lerángatni. A hatalomgyakorlás autokratikus és paternalista.

A vezérkultusz (magas Power Distance Index) veszélyes.

A légikatasztrófák vizsgálatakor vették észre, hogy többnyire nem a mechanika, hanem emberi hiba okozza a bajt. Az is kiderült, hogy bizonyos nációk pilótái statisztikailag többet hibáznak. A pilóták képzettsége vagy morálja között nincs különbség, a dél-európai és ázsiai gépek valahogy mégis gyakrabban zuhantak le. Mi lehet az ok?

Nem arról van szó, hogy ahol beleugatnak a pilóta dolgába, ott kolbászból van a kerítés. Mindenhol a pilóta mondja ki a végső szót. De nem mindegy, mernek-e szólni az alantasai, ha valami aggasztja őket. És az sem mindegy, mikor.

Emitt olvasható két példa a pilótafülkében lezajló magas PDI-faktorú beszélgetésekre. Mindkettő katasztrófával végződött.

A másik példa felszállás előtt hangzik el. Jegesednek a szárnyak és a másodpilótát ez aggasztja. A kapitányt nem.

Másodpilóta: Látod azokat a jégcsapokat a szárnyon?

Másodpilóta: Haver, ez reménytelen, megpróbálni jégteleníteni. Csak hamis biztonságérzetet ad.

Másodpilóta: Ellenőrizzük újra a szárnyakat. Mióta várunk már itt? 

Kapitány: Úgyis mindjárt mehetünk.
A gép lezuhant az eljegesedett szárnyak miatt.

Aztán ott vannak azok a példák, amikor a harmadik világbéli pilóta szerényen megjegyzi, hogy fogy az üzemanyag, mire a new york-i JFK vén repülésirányító rókái visszaugatnak, hogy persze, mindenkié fogy leszállás előtt. Ha a pilóta nem emlegeti, hogy vészhelyzet, akkor nem veszik elég komolyan. Egy amerikai pilóta ugyanebben a helyzetben elküldi a légiirányítót az anyjába és közli, hogy ha 5 percen belül nem keresnek neki leszállót, leteszi a gépet ide és ide.

Na jó, ez utóbbi az (extrém) direkt és (extrém) indirekt kommunikáció különbsége. Itt tényleg a két kultúra közötti félreértésről van szó.

Persze, mivel szent nációk voltak a légiszerencsétlenség-kutatás tárgyai, nagyon kellett vigyázni, hogyan fogalmazzák meg a hiba okát. Nem mondhatták, hogy az autoriter etnikai jellegzetességek könnyebben vezetnek katasztrófához. Helyette úgy fogalmaztak, hogy ezek mind kulturális különbségek.

Egy lófaszt. A vezér-kultusz súlyos rendszerhiba. Garantálja a katasztrófát.

Egyes elméletek szerint a state capture jelensége odáig fajult Magyarországon, hogy a vezér már csak a második legfontosabb ember és ha akarná sem tudná kordában tartani az oligarcháit. Hogy a pénzosztó minisztériumokba maga OV sem mehet már be, mert minden talpalatnyi négyzetméternyi helyet elfoglalnak a Közgép közbeszerzés-kiírási tanácsadói.

Én erről értelemszerűen semmi konkrétat nem tudok, úgyhogy tegyük fel, hogy továbbra is OV a minden szálat mozgató középpontja a Hunhon nevű szuverén univerzumnak, az ő keze van minden kesztyűbáb hátsó felében és hogy az ő hátsó fele az egyetlen, amelyikben nincsen kéz. Az univerzum központját pedig csak távolról lehet imádni, nem küldhetsz neki üzit, hogy szasz, haver, remélem, tudod, hogy jegesek a szárnyak. Na cső!

Ha az alábbi gondolatmenet valamelyike ismerős... akkor ismerős:

• Csak reméljük, hogy majd lesz valami - de nem szólunk, hogy szög van az abroncsban.
• Szólunk ugyan, de csak áttételesen célozgatva.
• De ha a főnök visszakérdez, letagadjuk, hogy okosabbnak hittük magunkat.
• "Majd csak lesz valahogy."
• "Eddig még mindig lett valami."
• "Hátha nem lesz baj."

Hatásmechanizmus

Nem szólunk, hogy mi az érdekünk, csak hitegetjük magunkat, hogy a vezér 1) tudja, mi kéne nekünk, 2) a vezért érdekli, mi kéne nekünk és 3) fog is tenni értünk, amint ráér. Csak most még fontosabb problémái vannak.

Egyéni kiutat keresünk az első adandó alkalommal. Inkább kiugrunk a töltésre, nem is próbáljuk sínen tartani a vonatot.

A vezetőt a csalhatatlanságába vetett hitünk miatt választjuk. Következésképp a vezetőn extra nyomás van, hogy csalhatatlannak mutatkozzon.

A vezető elkezdi tényleg csalhatatlannak hinni magát - hiszen mi is azt mondtuk, hogy az.

Elkezdjük csalhatatlanak hinni a vezetőt.

Loop...

Az életéért ritkán aggódik az ember. A munkájáért annál inkább.

Így amikor a pilóta vállán kopogtat az elnök keze, a pilóta első reflexe nem a saját élete miatti aggodalom, hanem hogy meg ne haragítsa a vezért.

Évekig szoktatjuk magunkat ahhoz, hogy bár nem értjük, mit mondott a tanár, biztos mi vagyunk hülyék. Nem kérdezünk.

Aztán mikor felnövünk naponta erőltetjük, hogy mindegy mekkora hülyeség, a főnöknek mindig igaza van. Naponta gyakoroljuk, hogyan fogjuk be a pofánkat, ha valamivel bajunk van. Tudjuk ugyan, hogy semmi nem stimmel, amit csinálunk, sőt, semmi nem stimmel, ameddig a szem ellát, de hallgatunk, mert féltjük a munkánkat.

A kérdés, a vélemény és az okoskodás között nem ismerjük a különbséget. (És ezért ha bárki kérdez, meg akarjuk semmisíteni, de ez egy másik történet.)

Ez nem kulturális különbség, amit dédelgetni kell. Ez egy strukturális hiba azokon a helyeken, ahol az autoritás túl erős.

Rendes helyeken a diák visszakérdez, mert lehet, hogy joggal nem ért senki semmit.

Rendes helyeken nem csak szívják magukat a tárgyalópartnerek, míg már túl késő, hogy visszamenjenek az alapokig - és aztán kirobban belőlük. Rendes helyeken az elején szólnak, ha valamivel nem tudnak egyetérteni.

Rendes helyeken nem a bunkósbot az első tárgyalási érv.

Rendes helyeken nem várják, hogy majd csak lesz valami.

(Sőt, olyan munkahely is van, ahol kötelező ellenérveket felhozni. Persze, el lehet mismásolni - Főnök, szerintem nem lesz ez így jó, te túl jó vagy ehhez a projekthez... - de azért érthető a különbség.)

Rendes helyeken már az elején akadékoskodni kezd valaki, hogy de hiszen ez egy kicsi naszád, főnök. Én ugyan nem vezetem neki az elefántnak.

Sőt. Rendes helyeken szólnának neki, hogy a naszád nem légijármű. (Megduplázni a GDP-t. Hogy ez eddig nem jutott eszembe...)

UPDATE - A fukushimai katasztrófában is jelentős szerepet játszottak ún. "kulturális jellegzetességek". A jelentés egyenesen "Made in Japan" katasztrófának nevezte a történteket, mivel az erős állami szabályozás (a nukleáris energia propagálása és az eljárások bürokratizálása) és a feljebbvaló megkérdőjelezésének hagyományos elképzelhetetlensége hatalmas szerepet játszott a probléma kialakulásában (nem volt 8-as erősségnél nagyobb földrengésre kialakítva az erőmű) és a helyzet eszkalálódásában is (titkolózás,  valamint egy elhibázott, felelősök nélküli chain of command-hoz való végletes ragaszkodás.) A japán miniszterelnök látogatása a katasztrófa helyszínén például teljesen elvonta a személyzet figyelmét a kármentésről (sorban kellett állni hajbókolni)!

A fukusimai nukleáris katasztrófát emberek okozták, erre jutott az ügyben vizsgálódó japán parlamenti bizottság, írja a BBC [1]. A katasztrófát előre lehetett és kellett volna látni, megelőzni, a következményeit pedig mérsékelni lehetett volna hatékonyabb emberi válasszal, mondta ki a bizottság. A jelentés számos súlyos hiányosságot sorol fel mind a kormány, mind az erőművet működtető Tepco reakciójában. Hibáztatják a kulturális szokásokat, a hatalom megkérdőjelezésétől való idegenkedést is.