A törökgáboritiszbe oltott futószalagizmus mindenkinek betesz. A HR-szemléletnek hatalmas szerepe van nemcsak abban, hogy két lábon járó skillset-ként tekintünk saját magunkra, hanem abban is, hogy a munkahelyen egy idő után kiégünk.

Két dolog konspirál, hogy tönkretegyen minden munkahelyet és megfosszon a hivatásod, munkád, foglalkozásod szeretetétől, attól, hogy a munkahely az életed méltó része legyen, ne pedig nyűg, ami után kárpótlásként "jár" a nyugdíj.

Az egyik a törökgáboritisz, vagyis hogy a jelölt marketingjét összekeverik a jelölt minőségével - és ezt maga a jelölt is beszopja.

A Stockholm-szindróma egy túlélési stratégia.

Túlélési.

Stratégia.

A "szindróma" szó félrevezető. A Stockholm-stratégia akkor rendellenesség (nem célravezető gondolkodásforma és magatartás), ha olyankor alkalmazzuk, amikor nem is vagyunk túszul ejtve. Ha lenne kiút.

...avagy (mondd utánam) PRE-CE-DENS

Nem véletlenül vannak autoriter zsarnokok meghúzatva a pre-ce-den-sek-kel... A precedensteremtés a legjobb módja annak, hogy egy egész társadalommal elsajátíttassuk a csicska-gondolkodást, anélkül, hogy mindet laposra kéne verni, vagy halomra lőni.

Emlékeztek még Patira?

Tőle tudtuk meg, hogy ha valakinek tönkre akarod tenni a belső motivációját (depressziót akarsz előidézni), annak a legbiztosabb módja nem az, hogy folyamatosan támadod, hanem ha csak olyankor támad, ha próbálkozik valamivel. Akkor egy idő után magáévá teszi azt a világnézetet, hogy inkább nem is akar semmit csinálni, akkor nem bántják. És úgy is marad, onnan már nincs visszaút. Nem fog kivirulni és vígan patkánykodni tovább, ha a támadásnak vége. Soha.

Egy diktatúrát pedig túlélni.

7 milliárd 371 millió ember él a Földön. Mire ezt leírom, 1000-rel megint többen leszünk.

Mindenkinek pontosan egy élethossznyi ideje van – és sehol nem tanítják, mit kéne vele kezdeni. Csak pótcselekvések vannak. A társadalmak standard válasza erre a problémára  az, hogy élethosszig lekötnek olyan dolgokkal, amit nem te választasz. Vagy még nem választasz.

Így a valami rossz elkerülése mozgásban tart akkor is, ha magadtól nem mozognál semerre. A mozgás pedig mozgás, ugyebár, tök mindegy, hogy belső a motiváció, vagy külső.

Ez tévedés.

Rengeteget írok arról, hogy egész társadalmak épülnek pótcselekvésekre. Minél hamarabb, mielőtt az egyed felnőne (olyan 30 évesen) és informált döntést hozhatna, tessék őt beledumálni

1. egy tartós, monogám párkapcsolatba, hogy saját vágyai ellen küzdjön egész életében. (Vagy amikor azt nem, akkor a partnere ellen.)
2. összeköltözéssel, hogy kevesebb helyet foglaljon. (És soha ne lehessen egyedül.)
3. gyerekvállalásba, hogy onnantól kényszerpályára kerüljön, és ne tudja visszacsinálni az első kettőt.
4. hitelfelvételbe, cserébe azért, hogy indoktrináltuk a saját világnézetünkkel, megtanítottuk úgy gondolkodni és azt hinni, amit mi. Meg hogy mi mindent nem lehet. (Mert nagyon kicsi a különbség aközött, amikor a lehetőségeket ismertetjük és aközött, amikor a korlátokat soroljuk.)

Életed nagyobbik részét pótcselekvésekkel, mások igényeire, basztatására és véleményére reagálva töltöd. Valami elől menekülsz, kijelölt célokért mozdulsz, így sosem kell gondolkodnod, hogy magadtól mennél-e egyáltalán. És ahogy a vélemények se mélyülnek sehová az istennek se, mindegy, mennyit vitatkozunk róluk, úgy a pótcselekvések sem juttatnak semmivel sem közelebb a megoldáshoz.

A szabadsággal élni kell, de egyszerűbb lelkek továbbra is úgy tekintenek rá, mint az elnyomás hiányára és bután néznek, hogy akkor most mit kezdjenek vele. Valami tartalommal márpedig fel kéne tölteni.

Egy szabad világban élni kell. Egy autokráciát túlélni. Napról-napra.

Hát hogy mindegyik valaminek a nem-csinálása. Ezért nem megy.

Cigaretta

Akik dohányoznak, nehezen tudják abbahagyni, mert a nem-dohányzást napi 24 órában kell csinálni. Minden egyes cigi-pillanatban úgy kell dönteni, hogy nem gyújtasz rá és tovább tartani azt a döntést.

Tényleg, igazából kéne egy szó a folyamatos döntés állapotára. Az nem csak egy pillanat, hanem egy folyamat, ami végig erőfeszítéssel jár. A döntés pedig egyszer is fárasztó - ha folyton csinálni kell, az kikészít.  (Lásd: decision fatigue)

A szokások megváltoztatásának tudománya (habituation studies) erre azt a megoldást javasolja, hogy csinálj helyette valami mást. Ilyenkor kezdenek emberek répát rágni, majd mivel a répa undorító, átállnak a folyamatos evésre. Akik nem, azok meg visszaesnek.

Kép innen

Azt árulja már el nekem valaki, hogy honnan a fészkes pokolból vélitek mindig tudni, hogy titeket miért nem hívnak vissza a háeresek? Mindenkitől hallom, hogy ő túl kövér/fiatal/öreg/képzett/hintaló, és őt azért nem veszik fel sehová.

Csak jelezném, hogy tudománytalan a megközelítésetek. A hipotézisetek többet mond a komplexusaitokról, mint az elutasítások okáról.

Engem még életemben nem hívtak vissza CV miatt, de még csak azt sem mondták meg, hogy miért. Pedig ha csak a postafiókomból elküldött jelentkezéseket számolom, már ezer fölött járok. Ebben benne vannak a fizetetlen szakmai gyakorlatra ácsingózások, de még oda is csak úgy vettek fel, hogy valaki végül beajánlott. De akkor szó nélkül. (Istenem, az emberek mennyire félnek saját döntést hozni...) Munkát én még CV alapján nem kaptam, pedig mindenki szerint rohadt impresszív. Ennyit arról, hogy valamiféle racionális döntés születne a lánc bármelyik pontján.

Amikor 2.3 millió ember jelentkezett 368 melóra, kávét főzni... India, Uttar Pradesh. Na, kit fognak kiválasztani? Hát a legtehetségesebbet.

És nem, nem szórom ész nélkül az életrajzokat. Én sem szeretném, ha hívogatnának, hogy szép nagy vagyok, elmehetnék például BKV-ellenőrnek - én sem rabolom mások idejét, hacsak nem győződtem meg, hogy nagyon is megfelelnék. Megvizsgálom a kiírást és csak 100%-os match esetén kezdek egyáltalán bele. Ugyanis egy jelentkezés nagy munka. Megnézni a céget, a helyet (mert az nekem számít), betartani a hülye formátumot. Van, ahol fél napot kell töltenem űrlapok kitöltögetésével, szkenneléssel meg lassan töltődő legördülőkkel - holott pontosan tudom, hogy senki nem fogja megnézni. Írni egy motivációs levelet, ami mesél arról, amit én tudok és ők kérnek. Átszerkeszteni a CV-t, hogy mindig az legyen elől, ami érdekelheti őket és az legyen a Summary-ben, amiért pont én és pont oda. Mert ha mégis elkezdenék olvasni, akkor nagyon szépnek és személyre szabottnak kell lennie. Az már nagy szó, akkor már benne vagyok az első 100-ban.

Az egyetlen "feedback", ha ezt lehet annak nevezni, egy ügyetlen interntől érkezett, aki 400 embernek CC-zte be az elutasító választ. Az a 400 email cím csak az A és B betűsök voltak. Egy obskurus kutatóintézet kiírására, ahová a kutatási terven 100-102%-ban volt odaillő. Na, ez már magyarázat.

Van egy nagy csomó idióta férfi, aki véres szájjal ugat és veri magát a földhöz, hogy őt (vagy valamelyik ismerősének ismerősét) átverték a válással (pedig kurvára akart gyereket nevelni egyedül), hogy őtőle megvonják a szexet, meg hogy elhízott a nősténye, amikor ő egy baszható testet vett el szerződés szerint.

Persze, a hülyeséget arról, hogy mire való egy nőstény egyed ők is a társadalomtól tanulták.

De hölgyeim, ti is onnan nyertétek a véleményeteket, a játszmáitokat és az önhazugságaitokat, ahonnan ők. Miért lenne a játszma másik oldala nemesebb, mint az egyik?

A két oldal mostanra tökéletesen kiegészíti egymást. És a két rassz legidiótább egyedei alapján ítélik meg az összes többit. Az épeszű férfinek ugyanúgy reagálnia kell a gyanúsítgatásra, hogy ő csak azt akarja, mint az épeszű nőnek arra, hogy csak azt akarja. A férfinak bizonyítania kell, hogy nem egyéjszakás, a nőnek meg hogy nem egész életre szóló.

Mindenki a hülye sztereotípiák kerülgetésével van elfoglalva, és mindenki szerepet játszik. A sztereotípiák kerülgetése önálló szereppé és pózzá vált. És már azt is lehet kerülgetni.

Mindenkit mélyen elgondolkodtat, mit mondtam arról, hogy tessék leülni és végiggondolni az életedet, mielőtt nem késő. Most lefordítom úgy is, hogy ne csak a benned élő ember, hanem a nő is értse, hogy rá vonatkozik. Különben a benned élő nő tönkreteszi az életedet, hiába jött rá a benned élő ember mindenféle dolgokra.

 Kép via cyrilcyrielle.tumblr.com

Ne castingolj randin, bazmeg!

Szerintem ugyan rettenetes tévedés a gondolat, hogy párkapcsolatban lenni muszáj és hogy anélkül baj van. Nem alapértelmezett, hogy valakihez pont kedved legyen, hogy találj is olyat, meg hogy ő is pont azt akarja.

De a lényeg: ha már randizol ész nélkül, ne az anyád szemével válogass.