Felmerült a kérdés, hogy mit lehet csinálni azokkal, akik szerint a nőnek gyengusnak és butácskának kell lenni, hogy nőiesch legyen.

Van egy nagy csomó idióta férfi, aki véres szájjal ugat és veri magát a földhöz, hogy őt (vagy valamelyik ismerősének ismerősét) átverték a válással (pedig kurvára akart gyereket nevelni egyedül), hogy őtőle megvonják a szexet, meg hogy elhízott a nősténye, amikor ő egy baszható testet vett el szerződés szerint.

Persze, a hülyeséget arról, hogy mire való egy nőstény egyed ők is a társadalomtól tanulták.

De hölgyeim, ti is onnan nyertétek a véleményeteket, a játszmáitokat és az önhazugságaitokat, ahonnan ők. Miért lenne a játszma másik oldala nemesebb, mint az egyik?

A két oldal mostanra tökéletesen kiegészíti egymást. És a két rassz legidiótább egyedei alapján ítélik meg az összes többit. Az épeszű férfinek ugyanúgy reagálnia kell a gyanúsítgatásra, hogy ő csak azt akarja, mint az épeszű nőnek arra, hogy csak azt akarja. A férfinak bizonyítania kell, hogy nem egyéjszakás, a nőnek meg hogy nem egész életre szóló.

Mindenki a hülye sztereotípiák kerülgetésével van elfoglalva, és mindenki szerepet játszik. A sztereotípiák kerülgetése önálló szereppé és pózzá vált. És már azt is lehet kerülgetni.

Mindenkit mélyen elgondolkodtat, mit mondtam arról, hogy tessék leülni és végiggondolni az életedet, mielőtt nem késő. Most lefordítom úgy is, hogy ne csak a benned élő ember, hanem a nő is értse, hogy rá vonatkozik. Különben a benned élő nő tönkreteszi az életedet, hiába jött rá a benned élő ember mindenféle dolgokra.

 Kép via cyrilcyrielle.tumblr.com

Ne castingolj randin, bazmeg!

Szerintem ugyan rettenetes tévedés a gondolat, hogy párkapcsolatban lenni muszáj és hogy anélkül baj van. Nem alapértelmezett, hogy valakihez pont kedved legyen, hogy találj is olyat, meg hogy ő is pont azt akarja.

De a lényeg: ha már randizol ész nélkül, ne az anyád szemével válogass.

A poliamória egy olyan kapcsolati forma, ahol több, mint két ember szerelmes egymásba. Itt írtam róla, ha nem hallottatok még róla, akkor előbb ezt olvassátok el.

Ezek az emberek vagy együtt élnek, vagy nem, vagy egyszerre szexelnek vagy nem, vagy mindenki mindenkivel vagy nem, ezt mind el kell dönteni, ebben mind meg kell egyezni - és ez mind változhat, ha az igények változnak. 

Ez rengeteg egyedi döntést és egyeztetést kíván meg. Szemben a one-size-fit-all track-kel, amire az egész párkapcsolat-iparág, marketing és politikai indoktrináció épül, a poliamória egy nagy sor egyéni  felismerésen alapszik. A kapcsolat tagjai nem kifelé néznek megerősítésért és előírásokért. Nem a Nagykönyv mondja meg, hogy hogyan kellene együttélni, kinek mi a kötelessége és cserébe mit várhat el, ki mit engedhet meg a kapcsolatban (és az ágyban) hogy azért még tiszteletreméltó házastársként parádézhasson a nyilvánosság előtt. Hanem rajtuk múlik, és ők döntik el.

Éppen ezért egy csomó ön-ismeretet és  elsőrendű kommunikációt követel meg, Nem működik robotpilótán, mint a hagyományos, monogám kapcsolatok. Persze vannak, amikor azok sem működnek.

A nemi szerepek mindenkit megnyomorítanak. Te meg azt hiszed, azért vagy nyomorult, mert nem tudtál nekik elég jól megfelelni. És az áldozatot hibáztatod (önmagadat), mert az erősebbet nem mered.

- Szóval azt akarod mondani, hogy csecsemőkorod óta kék festékben pácoltak, de te magadtól is kék vagy.

- Igen, annak születtem.

- De akkor miért kensz magadra naponta kék festéket?

- Mert a hormonok azt a színt választtatják velem.

- És miért keni rád mindenki más is a kék festéket?

- Mert a biológia arra készteti őket.

- És a szüleid tiltanak neked minden más színt.

- Igen, de nekem úgyis pont a kék tetszik.

- És az összes barátod megszégyenítene, ha bármilyen más színt látna rajtad.

- A társadalmi normák azt parancsolják nekik, hogy büntessenek, ha más színt látnak.

- De te állítod, hogy mindenki kéknek vagy pirosnak születik és annak is érzi magát.

- Igen, és én már eleve kéknek születtem, és a pirosakhoz vonzódom. És innen tudom, hogy mindenki más is így van vele.

Na, szóval így hangzik nekem, amikor valaki előadja hogy a nemi szerepek veleszületettek, hogy a kislányok már az oviban is babához nyúlnak és pelenkáról álmodoznak, de még a bébinyulak is a kék színt választják, ha hímek.

Hányszor emlékeztettek, hogy "Te sírsz???"

Vagy hogy "Ez nőietlen viselkedés."

Egyetlen, fontos pillanatban elhangzott, implicit szuggesztió képes rá, hogy beleszégyenítsen  egy életre szóló viselkedésbe, különösen, ha olyan fontos szereplőktől jön, mint az anyád vagy az apád.

A tévéből folyamatosan ömlenek a férfi meg a női szerepmodellek, akik ugyanazokat a játszmákat játsszák amióta az eszedet tudod, az apád infarktust kapna, ha coming-outolnál, a haverjaidat mind elveszítenéd, ha gyanúba keveredne a férfiasságod, naponta ezerszer kell eldöntened, hogy férfi vagy nő vagy és ambivalenciának helye nincs, te meg azt mondod nekem, hogy te tőlük függetlenül pont, egészen véletlenül, minden nyomás nélkül csúcsmacsó meg díszpicsa vagy. Meg hogy ez a két véglet nem csak egy előgyártott szerep, amibe mindenki megpróbál beilleszkedni?

A nemi szerepek a betörésedet szolgálják. Elvonják a figyelmedet a valódi személyről - meg arról is, hogy te is egy személy vagy. Ezt te valószínűleg úgy mondod, hogy tök hasznos modellek, ahonnan gondolkodás nélkül, készen kapsz identitást és célokat. Gondolkodnod egy percig sem kell, és ha nem élvezed őket, veled van a hiba. Ezekből a szerepekből etanulhatod, hogy ki vagy és mit akarsz - mert az ugye a nemed diktálja. Mint ahogy az ízlésedet is, a kedvenc színedet is, a szexuális preferenciádat meg a libibód mértékét is, meg azt is, hogy milyen szakma érdekel. Szóval gondolkodni nem szeretsz. Szóval döntést nem mersz hozni az életedről. Még az ízlésedről sem.

Helyette sodródsz a nagynyomású vezetékben a többiekkel, de te totál magadtól döntöttél úgy, hogy pont arra mész. Értem.

Fogalmunk sincs, mennyi a nemi szerepből az objetíven létező, és mennyi a térsadalmilag programozott, és soha nem is fogjuk megtudni, mert olyan görcsösen programozzuk egymást és tartatjuk egymással a programot. Ezen felesleges is vitázni.

Azt viszont a Holdról is jól lehet látni, hogyan szívatnak meg férfit és nőt egyaránt a nemiszerep-konstrukciók.

Egy kis ízelítő:

Ha valahol azt látjátok, hogy törvényekkel és jogszabályokkal, őrülten kapkodva próbálnak megszüntetni egy problémát, de az újra és újra kifolyik a kezük közül, ott arról van szó, hogy a tünetekre ugranak. Mert a tünet olyan jól kézzel fogható, az ősbűn meg nem az.

Az ősbűnnel fájdalmas vagy kényelmetlen szembenézni. Ilyen például egy hiedelem, vagy társadalmi "norma", ami olyan melengetően megnyugtató - inkább nem is gondolunk bele, hogy esetleg az lehet a probléma forrása.

A családon belüli erőszak egy ilyen tünet.

Millió formája van, férfiakat és nőket egyaránt érint.** Amikor valamelyik nemre hegyezitek ki, mindig beleestek a jó öreg nemiszerep-csapdába, és abból a gödörből már nehéz lesz kilátni.

De lássuk az ősbűnt, az alapproblémát: mitől ilyen neurotikusak a családok? Miért azok vannak többen, akik bántani akarják egymást? Mitől olyan nehéz a civilizált családi élet?

Hát mert a társadalmilag elvárt formájában a család természetellenes.

És mert akik beleugranak, az esetek 99%-ában nincsenek rá felkészülve.

Ha valamire ráírják, hogy valamitől mentes, rendszerint örülünk.

Mert a -mentesség azt sugallja, hogy nélküle jobban járunk. Talán azt is, hogy eddig rutinszerűen rosszul jártunk. Amikor először olvasol egy hirdetésben ecetmentes parfümről, feltételezed, hogy ez jó dolog (különben nem írták volna oda), és hogy más termékekben meg ecet van.

És amikor találkozol a kozmetikussal, aki szintén látta azt a hirdetést és dícséri az ecetmentes parfümöket, akkor már egészen biztos vagy benne, hogy ez tény. Legközelebb a boltban azt fogod keresni.

Ha azt mondják, valaki "gyerektelen", az azt sugallja, hogy hiányos. Hogy a normális az, ha van, és a gyerek egy olyan dolog, aminek a hiánya definiál valakit.

Ez azonban elég egysíkú gondolkodás. Nem csak egyféle boldogság van és nem csak egyféle életút.

Ezért is nevezték át a gyerektelent gyerekmentesre (childfree)

Zabáltasd fel egy szerepével.

Korábban már írtam róla, mennyire lerohadsz, ha tartósabban beleragadsz egyetlen szerepedbe.

Mint a nyugdíjas, aki otthon ül és egész nap csak nyugdíjas, karácsonykor néha nagyi. Teljesen leépül tőle. Vagy a kezdő anyuka, akire 24/7 igényt tart a gyerek, és ha pár órára megpróbál úgy viselkedni, mint egy ember, azonnal számonkérik rajta, hogy ő anyuka. Semmi egyéb szerep nem engedélyezett. Vagy a szektás fanatikus, akit eltiltanak mindentől, ami megkérdőjelezné a szektát.

Ha ugyanis váltogatod a szerepeidet, nem tudsz olyan élesen ítélkezni és gyűlölködni. Meggyengülnek a meggyőződéseid. Mert minden egyes szerepváltás egy új nézőpont.

Még neked magadnak is több nézőpontod van. Munkában munkaerőként vagy kollégaként, esetleg haverként vagy, majd hazamész és családtag vagy. Aztán moziba, ahol filmszerető közönség, majd evezni, ahol sportember, aztán szavazni, ahol liberális.

A szerepek ritkán keverednek, de akkor az valamit mindig nagyon jelent, csak nem tudod, mit. Amikor összetalálkozik két baráti köröd, és neked ezerrel pörög az agyad, vajon ki mit lát, minek tart téged most. Hihetetlen gyorsan kell minden jelenlévő szemszögéből felmérni a helyzetet (már amennyire  képes vagy rá és te képesnek tartod magad rá). És ennyi nézőpont puszta léte szerénységgel/félelemmel tölt el.

A saját szerepek váltogatása empátia kezdőknek. Más szerepébe még nem tudod belegondolni magad, de neked magadnak is több van és ez már majdnem olyan, mintha elgondolkodtatna. Ha pedig megállsz gondolkodni, már nem tudsz olyan önfeledten ítélkezni, már nem vagy olyan magabiztos saját hibák nélkül valóságodat illetően sem. Nem is kell, hogy tudd, mire emlékeztet, amikor a gyerekeddel nézel körbe a saját irodádban. Elég, hogy homályosan emlékeztet.

Ha azonban soha nem éri kihívás az egyetlen szerepedet, csak a beépített empátiádra számíthatsz. De az  alulfejlett és könnyű elbizonytalanítani. Ha 24/7 belekényszerítenek egy szerepbe, mindegy mi az, jó eséllyel szörnnyé változol.