Az emberek szeretnek "tartozni valahová". Ezt sokféleképpen lehet. Mivel ezeknek nincs igazából gyűjtőneve és a "valahová tartozás" túl körülményes, sejtnek hívom őket.

Miért szeretjük a sejteket?

• Mert komfortérzetet biztosít, több okból is.

• Csoportban nem félünk (mert magunkban gyávák vagyunk).

• Mert félünk egy másik csoporttól.

• A csoportra hivatkozva olyat is kérhetünk, amit magunknak nem kérnénk.

• A csoport folyamatos külső megerősítést nyújt, vagy

• a megerősítés megvonásával eltántorít az ellenvéleménytől.

• Igényt tart rád - és ez önmagában olyan  melengető, még akkor is, ha sokba kerül.

• Mert úgy tudjuk, hogy szükség esetén a "sejtre számíthatsz". Hogy rossz időkben a sejt mögötted áll. Vagy nem.

• Mert előnyöket remélhetünk a sejtből, a többi sejt-tagból.

Most akkor bebizonyítom, hogy ez mind erkölcsi, emocionális és emberi lustaság, gyávaság - és még morálisan is elítélendő. Ráadásul jól kalkulált módszer, amelyet a piramis-játékoktól az államokig és egyházakig sokan kihasználnak.

Sejt és szerep: A sejtben a tagoknak szerepük van. A családban apa, anya, öcsi, hugi, a nemzetben adófizető, a vallásban hívő, a munkahelyen titkárnő. Valahol már rugóztam azon, hogy a szerepet betöltő egyén mennyire veszélyes. A hivatalban a pultos kisasszony "csak a munkáját végzi", amikor eléd tol valami vérlázító nonszenszt, a parkolóőr "csak a munkáját végzi", amikor a józan észt nem veheti figyelembe - de "ő nem tehet róla", hanem az állam (a sejt) kéri ezt.

Vagyis amint számonkéred rajta a szerepét, előjön belőle a magánszemély, aki durcásan néz, hogy miért őt bántod, amikor téged az ő általa betöltött Szerep birságol meg épp. Ő csak egy közvetítője valami másnak, egy kesztyűbáb, amiben hátulról benne van valakinek a keze. A sejtben betöltött szerepek kiemelt példája a nürnbergi védekezés, vagyis hogy parancsra tettük.

A szerepek címkék. Ahogy bemutatkozol, elmondja rólad, épp melyik szerepedben vagy. Mérnökként, háromgyerekes anyukaként, magyarként vagy Pokemon-fanként. Amire kíváncsiak rólad az (itthon) hogy miből van a pénzed (aka "Mivel foglalkozol?"), külföldön pedig hogy melyik törzsből való vagy. A kérdező addig nem nyugodt, míg egy szerepet fel nem villantasz, mert akkor úgy érzi, fogózót talált rajtad. A sejted alapján lehet általánosítani, extrapolálni, dedukálni és indukálni. Az ismerés illúzióját kelti.

A sejtek penetrációjára jellemző, hogy nincs is szavunk arra, hogy kik vagyunk, ha nem a nevünk (amely eleve a családhoz tartozást fejezi ki, még ha idegeneknek nem is mond semmit), vagy valamelyik "hovatartozásunk", vagyis sejtünk. Ebből azért én nem vezetném le, hogy nem is létezek, ha egyik sejtnek sem vagyok tagja. És arról a kárörvendő megjegyzésről, mely szerint valaminek úgyis a tagja vagy, nekem az jut eszembe, hogy épp most ismerte be, hogy tudja miről beszélek.

Sejt-hierarchia

1.

A sejtek hierarchiájában kitüntetett helyet foglalnak el a születési alapú sejtek. A nemzeted, rasszod, törzsed, szüleid vallása, bőrszíned, nemed - egy csomó olyan dolog, ami sejtképzésre ideális. Magán hordozza a megkérdőjelezhetetlenség minden tünetét. Más kérdés, hogy jelent-e önmagában valamit, hogy "hová tartozol" születésed által, vagyis hogy van-e mit megkérdőjelezni.

A születés ugyanis nem jelent semmit, de kiváló táptalaj mindenféle determinizmushoz. A determinizmus azoknak a kaján öröme, akik azt reméleik, hasznot húzhatnak belőled - vagy ha nem, legalább a te tehened is megdöglik. A determinizmus (azaz a születés-alapú sejt) az ultimate kifogás mindenre. Nem érhettél el többet, mert X sejthez, rasszba, nemzetbe, helyre születtél. Soha nem is lehettél volna más, mert minden színesbőrű/magyar/katolikus ilyen vagy olyan.

Hogy a születési sejt minél teljesebb hatást váltson ki, a tagok folyamatosan bombázzák a többi tagot ezzel a ténnyel. "Úgyis megtudod", vagy "az XYZ elől úgysem menekülhetsz". Segítségükre vannak más sejtek primitívjei, akik ugyanerre hivatkozva ellenségesek veled, illetve újabban a genetika, amibe kismajomként kapaszkodnak, hogy beigazolja reményeiket.

A legerősebb és legpenetránsabb sejt, amely gyakorlatilag minden erőforrásodra igényt tarthat a család, különösen mivel a két másik primer sejt, a vallás és a törzs (nemzet) sem kérdőjelezi meg a családot (hanem felhasználja azt a kontroll kiteljesítésére).

Bonyolítja a helyzetet, hogy családból is van születési és önként választott. Minden eszközzel próbálják is tompítani az élét. Ez ellen találták ki, hogy a választott partnered is a "család tagja" lesz, hogy a házassággal valamiféle mesterséges genetikai köteléket igyekeznek létrehozni, és azt is igyekeznek visszafordíthatatlanná tenni. Ha már a párválasztás elkerülhetetlen az utódnemzéshez (vagyis a kis fejükben oly fontos, fiktív halhatatlanság eléréséhez), akkor legalább tegyünk úgy, mintha az is születési determinizmus lenne, nem csak az unoka, de a meny számára is.

A párválasztás élő példa arra, hogy a család is lehet önkéntes választás eredménye. És ha ez így van, akkor lehet, hogy mégsem néznek el nekünk mindent a családtagok, mégsem hozhatjuk otthon a leggázabb formánkat, mert igenis a végén jól otthagynak minket és nem lesz kire számítani.

Persze a jól ismert pszichológiai tény, hogy a partnerünkben az ellenkező nemű szülőt kutatjuk fel - még akkor is, ha pont ellentétes volt a szándékunk - ennek megint ellentmond, de azt hiszem, ez akkor is bizonyítja, hogy vékony a jég a családba belekényelmesedett tagok számára és egy tudatosabb egyén tönkreteheti az évezredes, jól begyakorolt alávetési játszmáikat, méghozzá teljes joggal.

Hogy a nemzetről már ne is beszéljünk. Nem véletlen, hogy felvilágosultabb egyének őrjöngenek a gondolattól, hogy a születés véletlene bármit is meghatározzon. A hétköznapok, előítéletek és közbeszéd szintjén ugyanis gyakorlatilag 100%-os a lefedettsége ennek a gondolatnak. Vagyis az előítéleteknek és az általánosításoknak. Gondoljunk azokra, akik többes elsőben beszélnek egy focicsapat győzelméről, vagy igényt támasztanak egy Nobel-díjas dicsőségében való fürdőzésre - még akkor is ha elesnének egy labdában és a mai napig nem értik, mi is az a felfedezés, ami Nobelt ért.

Büszke legfeljebb akkor lehetek, ha mondjuk én vagyok az edzője vagy én tartottam el a sportolót felkészülése alatt, mert akkor hozzájárultam a győzelméhez. Vagy ha segítettem mosogatni a kémcsöveket a Nobel-díjas vegyész laborjában. Esetleg családtagként támogatólag (!) léptem fel. (aka nem vinnyogtam megszokásból, hogy "több időt kéne töltened a gyerekeiddel", még akkor is ha amúgy rég tele volt a hócipőm a családdal.) Minden egyéb igény a dicsőségben való osztozásra csupán a sejt felhasználása némi emocionális kielégülésért. (Rosszabb esetben a felsőbbrendűségi fikció igazolására.)

Ha a nemzeti logikát komolyan vesszük, annak logikai kitelsejedése a genetikai rasszizmus és nacionalizmus.

2.

Az önkéntes sejtek alacsonyabb vannak a sejt-hierarchiában, pedig többet érdemelnének. Ha csatlakozom egy sakk-klubhoz, vagy egy színjátszó-körhöz, építészként ingyen tervezek egy nemes ügyhöz, esetleg önkéntesként eljárok a kórházba gyerekeket vidítani az messze magasabb rendű, mintha csupán kényszerből járnék el, mert a párt kirendelt, vagy építészként azért fizetnének. (Mégis, a pénzért vett tervrajznak nagyobb értéket tulajdonítunk, a munakörében tevékenykedő emberre jobban odafigyelünk, mint egy önkéntesre...)

Az önkéntes sejtnek van egy létoka - és az nem csak annyi, hogy a sejt fennmaradjon. Így a sejt be is tudja tölteni a feladatát, vagy kudarcot is vallhat, így meg is szűnhet. Egy baráti társaság nem fog csak azért összejárni, hogy fennmaradjon, ha már senkinek nem okoz örömet. Egy hódgát megmentésére létrehívott önkénts brigád nem szedi tovább a hozzájárulást és nem tart többé igényt a tagok hétvégi munkájára, amint a gát biztonságba került.

Sokan hangoztatják, hogy ezek a dolgok "adnak súlyt" a tetteiknek, hogy a kötelezettségeik a ballaszt, amik nélkül "súlytalanná válnának" és semmi nem tartaná lent/vissza/itt/az életben őket. Való igaz, hogy a személyiséggel nem rendelkező egyedek visszaigazolás nélkül "megszűnnek létezni". Az érzés sok esetben jogos.

Amikor mosolyogva gondolsz valamelyik tagságodra, valószínűleg egy pozitív, önkéntes sejtről van szó, vagy legalábbis te csak azokat a részeit látod. Az egyházakhoz is az ilyen érzésért mennek az emberek, és páran őszintén nem hisznek magukban annyira, hogy saját életének a gravitációs centrumai lennének - nem utolsósorban azért, mert azt sulykolták nekik, hogy önmagad csak úgy lehetsz, ha bántasz másokat. (Ha azonban "önzetlen vagy", mindent feladsz, de cserébe minden másoktól is vársz, az bocsánatos. No comment.)

3.

A legveszélyesebb sejt a kizárólagos sejt. Több irányból is lehet az. Ha az egyén csak egyetlen sejthez tartozik, minden porcikájával, vagy ha csak egyetlen sejt van, amihez tartozhat. Mindegy mekkora az a sejt.

A sejtek meghatározók egy egyén önidenitifikációjában (nem értek vele egyet, de gyakran van így). Így ha egy egyén csak egyetlen sejthez tartozik és az nem csak felülírja, de megtiltja az összes többi sejthez való tartozást, akkor szektáról beszélünk. A szekta tudja mit csinál, amikor eltilt még a családodtól is. A lojalitás megosztása az erőforrásaid megosztását jelenti.

De ugyanezt látjuk a kisfiukat kisajátító anyukáknál is. A fiuk minden erőforrására (figyelmére, fizikai erejére, fiatalságára, szeretetére, pénzére) teljes egészében igényt tartanak. Még dolgozni is csak azért mehet el, hogy az anyukájának kényelmesebb legyen, de nem ritka, hogy inkább látnák a gyerekeküket holtan, mint valaki más (egy másik sejt) birtokában. Legyen az egy cég, vagy egy "közönséges kis nőcske".

A kizárólagos sejtekbe kódolva van a tragédia.

De ugyanígy borítékolható a katasztrófa, ha egy nagyobb létszámú közösség összes tagja ugyanannak a sejtnek a tagja - és nincs más viszonypontjuk. Nagy, homogén közösségek, ahol az erőforrások teljes kiegyenlítése a cél (minimum retorikailag és kivéve a vezetőket). Vegyük akármelyik kommunista országot, ahol az állampárt bekebelezte az államot, és még az ifjúsági klub is csak annak az alegysége.

Vagy vegyük Észak-Koreaát, ahol a juche-ideológia gyakorlatilag a magánéletnek sem hagy helyet és még a családnál is magasabbra kerül az állampárt. Ennek hétköznapi megnyilvánulása, hogy az alattvalók napjának minden perce a párt valamelyik alrendszeréenk szolgálatában telik. (Általában, ha azt veszed észre, hogy egyetlen dologgal foglalkozás tölti ki a napjaidat - mondjuk mindig valamelyik családtag miatt rohangálsz vagy mindenkivel kakaskodsz, hogy a te nemzeted tagjának lenni márpedig jó - akkor kezdjél el gyanakodni. Lehet, hogy kicsit túlságosan átadtad magad egy sejtnek és te vagy a kesztyűbáb, akinek egy kéz nyúl a seggébe.)

Egy olyan sejt, amely totálisan magáévá tesz és még csak ellenpéldát sem láthatsz az olyan, mint a burka az arab nőn, aki nem mehet ki a házból. Lehet, hogy az ereit is felvágja, annyira erősködik, hogy ő ezt választotta, de hogy nincs összehasonlítási alapja, az is biztos. Plusz már eleve nem tartja értéknek a választást és fél is tőle. Nehezen felfogható az a sorvadás, ami egy ilyen közegben bekövetkezik.

Természetesen egy sejtnek lehetnek alegységei, hoyg lefedje több igényedet is, mint a párt ifjúság vagy kulturális csoportjai, a replüs-szakköre és az olvasóklubja. 

A sejtek jellemzői

A sejt igényt tarthat a tagok erőforrásaira. Ez az egész létoka, bár mást jelöl meg. A sejt jogot formál a tagok idejére, energiájára, figyelmére, emocionális és anyagi erőforrásaira. (Akinek volt már passzív-agresszív rokona, az tudja, mi az emocionális erőforrás. Röviden: az, amit kivesz belőled, amikor hozzádvágják, hogy "ne is törődj velem".) 

Nem véletlen, hogy a szekták, lovagrendek és a katolikus egyhéz is tiltja, hogy a sejten kívül házasodj, vagy hogy a sejten kívül valakinek pénzzel vagy szolgálattal tartozz. (Figyelem a szóhasználatra!)

A sejt a tagok erőforrás-szintjének kiegyenlítését szolgálja. Amint sikerül tagokat verbuválni egy sejtbe, azok tulajdonképpen vállalják, hogy bizonyos áldozatot hoznak a sejtért.

Ha csak létezésük bizonyos szeletére vonatkozik a sejt (kőzet-felismerő szakkör), akkor csak a vonatkozó erőforrásokra (idő, kőzetgyűjtés és -porolás), de ha egész lényükkel azt a szerepet képviselik, akkor korlátlanul, mindenre. A családban betöltött szerepek a legpenetránsabbak, minden otthon töltött idődben jellemeznek, gyakran azon kívül is.

A fenti kitétel csak a felszínen igaz. Vagyis a kiegyenlítésre hivatkozva elvonnak tőled, de valahogy mindig van egy végső haszonélvező, aki a sejtre hivatkozva jól eléldegél. Mondjuk a sejt ügyeit intézi. Ilyen a pap, vagy a politikai elit, amelyek valahogy jól eléldegélnek abból, hogy a hívek és állampolgárok befizetett adóját adminisztrálgatják. Vagy a legmohóbb családtag, aki követeli, hogy számolja be mindenről (az információ is erőforrás), hogy rajtad keresztül élhessen - és szükség esetén ellened fordíthassa a szavaidat. A felszínen azonban csak mindenkinek jót akar.

A sejtnek mindig van vezetője, aki a sejt képviselőjeként mutatkozik be és közvetíti számodra a sejt akaratát. A sejt nem tud mosolyogni, de ő igen.) Mint a politikai-gazgasági vezető, aki a sejtre, vagy annak fenyegetettségére hivatkozva pénzt kér, amit a szép szeméért nyilvánvalóan nem adnánk meg neki. A sejt nevében forgathatja a szemét és követelhet még többet a tagoktól. Más szóval a sejt haszonélvezője.

A sejt bünteti a kiválást és az ellenvetést. Alapesetben a jóváhagyás megvonásával büntet, amely különösen súlyos büntetés azokra nézve, akik mások véleményében élnek. Ha megpróbálsz önálló maradni, a sejt önzéssel vádol - még akkor is, ha te naivan tényleg a sejtnek akartál jót. Aki például nem érti, miért utálják ki a jobbító szándékáért, az gyakran egy sejt áldozata, és nem érti a sejt valódi funkcióját. Bizonyos sejteknek arra is van lehetősége, hogy erőszakkal (halállal) büntessék tagjaikat, mint az államnak, vagy régen az egyháznak, mások anyagi vagy emocionális büntetés kilátásba helyezésével tántorítanak el az ellentmondástól.

A sejt mindig valami mással szemben definiálja önmagát. Leggyakrabban valaminek a hiányával, mint a golfklub, amely a golf iránti érdeklődés hiányával szemben létezik, de vannak kártékonyabbak is, mint a törzsek, amelyek az in-group out-group dinamikát a végletekig hajtják, ellenségesség, bizalmatlanság és háború szítására használják. (Lásd még a sejt haszonélvezőjéről és a szuverenitásról írottakat.)

Morálisan megkérdőjelezhető. Bár a gyakorlatban az ájtatosok hajlamosak azt állítani, hogy erkölcsöt csak az isten-haza-család, vagyis a születési sejtekhez tartozás plántál az egyénbe, a valóság az, hogy az már régen rossz. Ha tényleg csak a fogtündér és a születési véletlen képes az egyént meggyőzni bármiről, akkor rossz bőrben van az erkölcs. Akkor is, ha csak a vélt vagy valós, evilági vagy túlvilági büntetéstől fél. Akkor is ha csak a rosszallástól fél.

Ha nem veszed a fáradságot, hogy a magától értetődőségeket feltöltsd valódi tartalommal (nem lehetetlen), hanem csak istenkékkel meg a törzzsel jössz, akkor soha nem is kapsz felnőtt alattvalókat. És bár a felnőtt alattvalónal nincs is jobb, a vezetőknek kurvára nem áll érdekükben. Inkább látják holtan az aranytojást tojó tyúkot, mintsem hogy kikotkodálja, hogy a király meztelen. És a buták fölött, születési alapon sokkal egyszerűbb királykodni, mint felnőttek fölött, kemény érvekkel.

Röviden: Véletlenre és logikai buborékra ne építs erkölcsrendszert.

Egyházhoz tartozás. Az egyház nagy fájdalmára sajnos nehéz bizonyítani, hogy te már akkor katolikus/szcientológus/pöttyöshátú boborján-hívő voltál, amikor megszülettél. Van tehát egy sejtünk, ami hatékonyan adóztatja a tagjait mind anyagi, mind erkölcsi értelemben (gyónás) és sikeresen gyakorol gondolat-kontrollt felettük (amikor olyan szabályokat ró ki rájuk, amelyek állandó kínlódásban és kétségek közt tartják őket, mint az élethosszig hűség és az eredendő bűn). De hogy csinálja ezt genetikai alátámasztás nélkül? 

Igaz, ugyan, hogy a kereszteléssel a szülők regisztrálják is a lurkót a sejtbe, de ezzel utólag nem lehet olyan erőteljesen érvelni, mintha a lurkó maga gügyögyte volna, hogy megküzd majd a sátánnal. Mit lehet itt tenni? 

Ott van mindjárt a konfirmálás/elsőáldozás/bar mitzvah, stb. Tipikusan 12-13 évesen, vagyis amikor a lurkó már úgy gondolja, hogy ő igenis tud ígérni, mert elég felnőtt már, megint megígértetik vele, hogy a mesekönyvbéli gonoszt visszaveri - tudjátok azt, aki szerint tudni kell, hinni veszélyes. (Márpedig ha tudunk, ott már nincs helye hitnek és végén még a kamra mélyén se maradna fogtündér.)

Több vallásnál a 13 éves kor egyben a törzsbe való befogadást is jelenti (szó szerint). Még a kommunisták is gondot fektettek arra, hogy indoktrinálják és feleskessék az új belépőket, még mielőtt a hormonok beütnének és elterelődhetne a lurkó lojalitása, mondjuk a csajozás felé (aka másik sejt iránt is érdekelődik). Bár ekkor csak a felnőttség koncepciójának erős kifeszítésével beszélhetünk felelősségteljes vállalásról, a te kis fejedben akkor még minden kimondott szó sokkal jobban számított. te felnőttnek érezted magad és megígérted a lojalitásodat.

Persze, tudom, ettől még egyikőtöknek sem lett baja. (Némi ígéret-visszaszívás árán, ami a sejten belül bűn, és ha mégis véletlenül igazuk van, akkor én most egy gonosz geci vagyok - de nem, nem hiszek benne.) Nem fizettek egyházi adót ésatöbbi. A keresztelőt is csak a nagyiék miatt, hallottam már. (Meg mert mit lehet tudni... Görbül az a gerinc, görbül.)

A helyzet az, hogy az egyház magában foglal egy bumeráng-effektust. (Ez a többi sejtre is igaz, de ez a legkézenfekvőbb példa.) Vagyis otthagyhatod, megtagadhatod (még jobb, ezek szerint törődsz vele), szembefordulhatsz vele (legjobb a bennmaradók kohéziója szempontjából), ő csak úgy ott van, mindig is volt (hagyomány!!!) és csak csendben szomorú miattad. Még szomorú szemmel utánad is suttogja, hogy szeret és hogy "majd megtudod". Aztán elhallgat. Már ha van esze. (Mondom, a család és a nemzet is így viselkedik, tipikus passzív-agresszív magatartás.)

A "majd megtudod" egy átok. Apák és fiak, anyák és lányaik között is igen gyakori. De az egyházben különösen penetráns. A hatásmechanizmusa az, hogy bár az elátkozó elhallgat, de a hangja tovább beszél az elátkozott fejében. Nem kell az egyháznak/anyádnak/apádnak semmit mondania, hiszen mindenről tudod, mit gondolna. Átveszed a szerepét. És mivel mindenkinek vannak mélypontjai, az egyiknél óhatatlanul azt fogod mondani magadnak, hogy ez azért van, mert nem hallgattam rájuk, büntetés, mert otthagytam a sejtet, vagy hogy végig igazuk volt. Mélypontja mindenkinek van. Neked is lesz. És olyankor aktiválódik az "átok". A varázsereje a te fejedben van. Igazi low-cost megoldás ellened. Felkötnek és még a kötelet is te viszed.

Amikor Ausztráliában sétálgatsz a tengerparton, és épp összevesztél az ausztrál haverokkal, azt fogod majd mondani magadnak, hogy bezzeg az otthoniakkal nem vesztél volna össze. Mentális önostorozásodban olyanokat fogsz gondolni, amit kimondani nem mernél, akkora baromság, például hogy ez a "büntetés", amiért eljöttél. "Otthagytad a hazádat." "Bezzeg a..." És visszajössz Hunhonba nyugdíjasnak farhátért.

Vagy visszajössz bebizonyítani a régi osztálytársaidnak, hogy vitted valamire. A sejt ugyanis viszonypont. Minél formatívabb korszakodban lettél tagja, annál erősebb. Azoknak akarsz bizonyítani, akiknek a véleményében élsz. (Tudom, hihetetlen, sok nagyon tehetséges embert egyszerűen nem érdekli, mit gondoltok róluk, ezért sosem villognak. Szóval van ellenpélda is, csak nem hirdeti önmagát.) Mindig benned marad egy viszketés, hogy valakinek "meg akarod mutatni". Még akkor is, ha magad sem tudod, ki az. De észre fogod venni, mert amikor sikerül, akkor elmúlik a viszketés. És nem jön a helyébe eufória, még annyi sem, amit egy jó vakarózás okoz. Van, amikor régi osztálytársak, vagy család, van, amikor az illető már halott. (A legerősebb átok az olyanoktól jön, akik már meghaltak. A legmegvakarhatatlanabb viszketés.)

A tékozló fiú effektus. Mondtam, hogy az egyház ebben a legjobb. Látszólag elengedett, nem fizettél neki (bár az adód egy része nekik ment), nem adtál neki igazat, és mégis. Amikor elkezdesz öregedni, esetleg véget ér egy nyerő szériád, valamitől gyengülsz és nem bírod elviselni, hogy mindez a te döntéseid miatt van így - akkor a vallás "nyújt vigaszt". A vallás tőről metszett determinizmus, amely eleve megmondta, hogy gyarló vagy, lúzer vagy és úgyis el fogsz bukni, mert a gőg, meg minden. Azt is állítja, hogy ő megbocsát. Mindig visszamehetsz és ő életed végéig el fog látni - na nem erőforrásokkal, de olyasmivel, ami még annál is jobb és az egyháznak ingyen van: kifogással.

Nem is tehettél mást, minden eleve elrendeltetett, a fogtündér útjai kifürkészhetetlenek, a gőg elnyeri méltó jutalmát, aki megpróbálkozik kiemelni a fejét a babonákból, az úgyis mind elbukik, ott van mindjárt Faust (vagy mégsem?), de nem baj, itten jól együtt vagyunk. Máshol a sok hülye szokás és előítélet miatt nem élhetsz társasági életet, de az egyházon belül mindenki szólhat mindenkihez, akkor is mosolyognak, ha szarul énekelsz és mindenkinek van minimum egy közös pontja. Tisztára mint a pártgyűlésen vagy a megerőszakolt nők önsegélyező-körében. Ha meg egy van, minden van. Ha az első dolog, amit egy emberből megismersz egy közös pont, a maradék lehet egyet-nem-értés, akkor is elnézed. Ha az első pont vita, akkor örökké bizalmatlan maradsz.

Olyan kényelmes a nyájban, hogy teljes személyiségeddel visszatérsz - és viszed az összes erőforrásodat, amit egy aktív élet során összegyűjtöttél. Pénzt, családot, időt, kapcsolati tőkét, üdvözült arccal mosolyogsz, hogy megtaláltad a fogtündért, aktívan téríted a családodat, fizetsz a perselybe, mint a katonatiszt (van miből) és még a parlamentben is megszavazod, hogy a máséból is adjanak az egyházadnak.

Nincs is hasznosabb, mint a tékozló fiú. Egy önmagában biztos egyén vagy egy "bűn nélküli" (mert sosem lépett le) bárány sehol sincs ahhoz képest, amit egy évtizedek után visszatérő bárány jelent bevétel tekintetében. Egy végig aktív egyháztag hordja a virágokat, gyártja a gyerekeket, ájtatos egy életen keresztül, de messze nem hordoz annyi addicionális hasznot, mint a visszatérő sejt-tag. Aki viszont kiugrott, azt nem kellett pátyolgatni, nem kellett rá költeni, és mégis erőforrásokban gazdagon tér vissza.

A megoldás

Minél több sejthez tartozik valaki, szemmel annál jobban jár. (Persze félseggel tartozni kábé annyit ér, mint beiratkozni egy sakk-klubba de soha nem járni, így a lehetséges valahová tartozások számának van valamiféle felső határa.) De egy olyan ember, aki világot látott (és nem csak duzzogott, hogy ott nem értik tiranont és még pörköltjük sincs), az hajlamos objektívebben szemlélni a nemzeti hovatartozás mindent magyarázó mivoltát.

A két rassz keveredéséből született kisgyerek kénytelen hamar felismerni, hogy a rassz-alapú csoportképzés ostoba és előítéletes. Ebben persze segítségére van, hogy egyik buta sejt sem fogadja be. Ez még akkor is a sejt-elmélet öntudatlan felülvizsgálatára kényszeríti, ha amúgy szívesen elmerült volna egy in-groupban.

Hasonlóképp nem képes fennmaradni egy nemzeti előítélet olyan sejt-tag fejében, aki véletlenül ismer ellenpéldát. Minden más előítéletet és rémhírt gondolkodás nélkül benyel, de amikor a legjobb barátját vádolja a sejt, kénytelen a kettő közül valamelyiket dobni, hogy megszüntesse a fejében kongó kognitív disszonanciát. (Remek regényanyag, Nobelt lehet érte kapni, bár szvsz kicsit uncsi.)

Az egyik sejt követeléseitől egy másik sejthez tartozás jelent csak kiutat. Ki ne hazudta volna azt, hogy a család miatt kell hazamenni a miséről, vagy a gyerek miatt a melóból - vagy fordítva. Vagy hivatkozott a családjára, amikor nem jutott más eszébe, vagy amikor pénzt kértek tőle.

Saját jogon nemet mondani egy sejt veled szemben fenntartott igényeire azonnal hőbörgést von maga után, mondván hogy önző vagy, satöbbi. De ha egy másik sejtre hivatkozol, az mindig jó kifogás. Nem örülnek neki, mert lemaradnak a kért erőforrásról, de egy másik sejt ellen nehezebb érvelni - különösen, ha a sejt-hierarchiában magasabban van. (Ezért a család állandó emlegetése - ami persze feedback-alapon tovább emeli a család kifogás-értékét a szemedben.)

Továbbmegyek

Több sejthez való tartozás - értelemszerűen - csak a második legjobb dolog, ami veled történhet. Ha egy sejt kihasznál, kiszállhatsz úgy is, hogy nem rohansz egy másik sejt kitárt karjaiba. (Pl. nem kell megnősülnöd ahhoz, hogy nemet mondhass a szüleidnek, legalább minden második hétvégén, főleg mivel az nem old meg semmit - lásd a fentieket.)

Ha egy sejtet nem te választottál, eleve nem szabad várat építeni rá. Valószínűleg morálisan meg is kérdőjelezhető. Erőt és biztonságérzetet ad, ha véletlenül pont a többségi nemzetiséghez tartozol, de ez kábé olyan, mint mentegetni az iskolai keménygyereket, csak mert téged épp kedvel és nem ver meg. Egy sejt akkor is csak sejt, ha túl nagy ahhoz, hogy észrevedd, vagy túl kenetteljes ahhoz, hogy bele merj kötni (isten-haza-család).

Nézetem szerint csak önkéntes sejtekhez szabad tartozni, ha valamit is adsz az erkölcsökre. (Nem zárja ki, hogy a htadon vidd a családot, csak nem teszi kötelezővé.)

Sőt, továbbmegyek. A gyakorlatban valószínűleg csak ideiglenes sejtek maradhatnak erkölcsösek. Olyan ez, mint a vállalatok életciklusa, ami mindig abban ér véget, hogy vagy csődbe megy, vagy állami bábbá válik. Vagy a forradalmi tanács, ami eleinte jószándékú ifjakból áll, de előbb-utóbb, ha más nem, a korral előjön a staus quo iránt igény, ami könnyen egy "magától értetődő" sejtté alakulhat.

Ha egy sejtnek nincs különösebb létoka, csak annyi, hogy "fennmaradjon", akkor fuss az életedért! Ha egy sejt látszólag nem lát el más funkciót, minthogy kényelmet ígér a tagoknak, szintén menekülj, mert nem mondja meg, hol fogja veled megfizettetni.

Vedd úgy, hogy minden sejt olyan, mint egy állam. Adóztat és szolgáltat de valahogy mindig többet szolgáltat azoknak, akiknek az adók felhasználása a feladata és valahogy a végén mindig illetékesnek vallja magát hatáskörén kívüli kérdésekben is. Ha nem te vagy az, aki másokat kopaszt, akkor téged kopasztanak, mert egy kiegyelítésben kétfajta tag vesz részt: erősebb és gyengébb. És amint valamit elfogadsz, valamit adnod is kell. Ami később nekik fog tejelni. Hány népmesét kell végighallgatnod, hogy felfogd? 

Folytatása is van - ITT.