Ha valaki azt mondja, hogy isten (vagy túlvilági élet) híján nem lenne erkölcsös, az istennel (és túlvilági élettel) együtt sem az.

Én konkrétan félek az olyantól.

Ha valaki csak azért nem veti el az istenhitet, mert mi van, ha mégis van isten és akkor a túlvilágon bünti lesz - az ezen a világon sem fog kiállni az elvei mellett. Ha még az esetleges túlvilági retorziót sem kockáztatja, az a biztosan bekövetkező evilágit sem fogja.

Különben is, ha csak azért tiszteli az istent, mert az megbüntetné, ha nem tisztelné, az nem tisztel, hanem fél. Nagy különbség. Az olyan ember egy baseball ütőhöz is imádkozik. És hisz benne. És onnan már csak egy lépés, hogy a mindenkori hatalmat szolgálja - és higgyen benne.

Mert aki fél, az agresszív. És azt támadja, aki ellen biztosan győz. Fotó: Mandíner

És ha az isten azért büntet, mert nem hiszek el bárminek bármit bemondásra, az egy elég rusnya isten. Nem tiszteletreméltó. Ha ember viselkedne így, tuti bezárnák.

Aki azt mondja, hogy család nélkül nem tud mit kezdeni magával, az családdal együtt sem tud. Max kevesebb ideje marad gondolkodni ezen.

Aki azt mondja, hogy család és egyéb elköteleződések nélkül az emberek erkölcstelenek, az már most is az. Családdal, vagy anélkül. Kerülni ajánlott. 

Aki a szerepei nélkül nem lenne senki, az a szerepei mögött sem az. Idővel teljesen eltűnik és csak azért nem hiányoljuk, mert technikailag életben marad, a funkcióit pedig ellátja. 

Akarod tudni, hol tartasz?

Ha mondjuk 30 éves vagy, akkor eddig mintegy 12 évet töltöttél felnőttként.

Az előtte lévő részt nem számítom be. Sehová nem igyekeztél, minden egyértelmű volt, felelősség egy szál se, döntéseket az életedről aligha hozhattál.

De ez a 12 sem teljesen felnőtt. Most nem csak azért, mert kitolódik a felnőtté válás (pdf), de például az egyetemi évek még minimum a felkészüléshez sorolódnak. És akkor még konzervatív voltam.

Szóval akkor eddig mondjuk 7 évet töltöttél felnőttként, ha minden ütemesen ment.

7 évet. Előtted mennyi van még? Mondjuk 50.

Akkor a 87.72% még előtted van.

Tényleg az utójátékkal akarod tölteni?

Két ember ugyanazt a filmet szereti. Ugyanoda jár nyaralni és ugyanaz a hobbija. Mindkettő mosolygós, sok barátja van, pozitívan áll hozzá az élethez. Ez a két ember remekül kijönne egymással. 

De mégsem teszik.

Azért, mert az egyik ügyfél, a másik meg épp ügyintéző. Az ügyfélnek tök jogos kérése van. Az ügyintézőnek azonban a szabályzat nem engedi, hkoogy eleget tegyen a logikus kérésnek. Az ügyfél szerepében lévő személy kifakad. Az ügyintézőből ekkor előbújik a magánszemély és megkéri, hogy "ne velem üvöltözzön, nem én tehetek róla". De a döntéshozóval nem lehet üvöltözni, az nincs itt. A két egyed ezért tehetetlenségében egymást szomorítja, egymást támadja - a rájuk telepített szerepek nevében.

Forrás

Az ügyfélszolgálat alapproblémája, hogy rosszul van elnevezve. Az ügyintéző valójában az a személy, akinek vissza kell verni az ügyfelek támadását a cég irányába. A puffer, akire lehet lőni, ha a cég valamit át akar nyomni rajtad, de aki nem tehet érted semmit. Ezt most alá kell írnod, addig semmit nem intézhet el. Nem tehet róla, ez a szabály. Nem, kilépni már nem lehet. Nem, nem ő tehet róla....

De nem csak az ügyfélszolgálatnak becsapós az elnevezése.

Minden szerepünknek van legalább két szintje: az egyik ami a címkén van. A másik, amit valójában tesz. 

Eljön az a pont, amikor 24-órás megfigyelés alá navigálod magad. (ún. párkapcsolat, ismertebb nevén felerezsi) Ha nem munkában vagy, akkor otthon és ha egyik sem, akkor annak valami nyomós oka kell legyen. És azokról az okokról önként és időben be kell számolni. Mert joga van tudni, két ál-indokból is.

1) mert aggódik érted - tipikus passzív-agresszív magatartás, visszfordítja rád az asztalt és még te legyél hálás, hogy megfigyel. 

2) minden érv közül a legkevésbé releváns, a mert-szeretlek. - És? Akkor mindenről tudnod kell?

Nem tudod megfogalmazni, csak értetlenül borzongsz, amikor együtt lenni (fizikailag egymás társaságában tartózkodni) magától értetődő értékké válik, még akkor is, ha csak unottan kerülgetitek egymást. Hogy be kell számolnod, mikor hol vagy és miért húzódik el a dolog. Amikor hazaérve be kell számolnod a legapróbb részletekről is, miközben valaki mohón lesi minden reakciódat, a kifejezéseket, amit használsz, hátha abból kiderül, melyik apróság bírt számodra különleges jelentőséggel.

A minap tudomásomra jutott, hogy egyik ismerősömnek a barátnője is olvassa az emailjeit.

Ezen kellőképp kiakadtam és gyorsan papírra is vetettem néhány reflexiót - mintegy 20-25 oldalt, úgyhogy mostanában ennek a különböző részeit lesztek kénytelenek eltűrni. Ahogy az lenni szokott, a gondolatmenetem erősen spekulatív, gyakran repetitív, cserébe olyan cirkuláris, hogy könnyű beleszédülni. De ahogy a mondás tartja: ha van egy Lobstered, nincs szükséged centrifugára.

Hölgyeim és uraim, köldöknéző rovatunk következik, amelyből megtudják, mit jelent a 'szeretlek', miért érzed, hogy valami nem stimmel a zéletrendjével, és miért nem bocsánatos bűn a félelem.

De mindenekelőtt elmondom egy régi vesszőparipámat. Hogy tudniillik mik is valójában dédelgetett szokásaink. Különös tekintettel a párkapcsolatban felvett és megkeményedett rutinunkra.

Szokások

Amiről most beszélek, az a napi rutin, a mindenki által ismert preferenciáda, az apró kis dolgok, amiket vagy öntudatlanul sajátítasz el, vagy egy nagy optimalizálás keretében alakítasz ki. De különbség nem nagyon van a kettő között, mert ha egyszer a fejedre nőnek, nehéz lesz tőlük megválni. És nem csak azért, mert tehetetlen vagy velük szemben. Mert ha változtatni akarsz, akkor már erősebb vagy náluk. Hanem azért, mert mások is elvárják, hogy mostantól mindörökké ugyanígy maradj. Mert már erre az énedre építettek, mert már úgy szerepelsz a kalkulációjukban, hogy te ez és ez vagy, akire így számítanak, nem máshogy.

Különösen felerezsizős párkapcsolatban erős ez a probléma.