...és bemenni a parlamentbe fröcsögni. Hogyaszongya:

"Ha nekem sikerült haccor felcsinálni a zasszonyt, akkor másnak is legyen muszáj. És különben is akkora bráner vagyok, hogy nekem kéne lenni a miniszterelnöknek. Hö!"

Bizony, kedves Viktor, jobban át kellett volna világítani a jelölteket, mikor a pöcsöket gyűjtögetted a virágoskertedbe. Mert ez itt most nagyon csúnyán elszólta magát. Helyetted is.

Ez van. A Fideszben (bocsánat, a nemzeti együttdübörgés rendszerében) a nő csak titkárnő lehet. Előléptetés az, ha elveszik feleségül. De akkor szüljön, mintha még mindig a 19. századot taposnánk. Az olyan jó volt. Azt már értjük. Elmagyarázták töriből. Akkor értettük utoljára, mi van körülöttünk.

Mert mi van most?

Hát az van, hogy kétszer annyi lehetséges tehetség van a munkaerőpiacon, kétszer annyi vélemény a kocsmaasztalnál, kétszer annyi jogokkal rendelkező állampolgár és választó. És az istennek sem sikerült bizonyítani, hogy a nőstények alsóbbrendűbbek volnának. Nem verhetjük magunkat a középszerű képességeinkkel és nem arcoskodhatunk a középszerű fizetésünkkel, hogy az asszonynak kuss, mert mi keresünk - mert ő is keres. Nem mondhatjuk, hogy őőőőrülten elfáradtunk az irodában - mert ő is járt már ott, tudja, hogy ez bullshit. Hát persze, hogy abba kapaszkodunk, amibe tudunk. Az anyatermészetbe, mert az ellen senki nem mer érvelni.

Kivéve Lobstert. Hát tessék:

Minden nő szeretne APA lenni

Rinyálni, hogy vemhes a partner, nincsen szex.

Hencegni, hogy vemhes a partner - ugye mekkora van nekem?

Elmenni otthonról, ha már az apai érzéseinket sem halljuk a gyereksírástól.

Befordulni aludni, mert majd a háziszolga megoldja.

Arcoskodni, hogy miért nem örül a férj-állat, hiszen dolgoznia sem kell! Bezzeg a nők családfenntartanak!

Bemenni a parlamentbe és lamentálni, hogy mi lenne már, ha minden férfi szabadon dönthetne az életéről és nem teljesítené szerepét a törzsben.

Fikáznák a férfiakat, hogy melyiknek van jobb segge - és azt vennék fel titkárnak, amelyik hajlandóbb a (tökéletesen egyoldalú) szexre. Közben olyan igénytelenül öltözködnének, mint a vargapetya meg az orbánviki.

Ja, és ha egy nő mondana hülyeséget, azt véleménynek hívnánk, de ha férfi, akkor azt hülyeségnek - amit azért mond, mert csak férfi.

Jut eszembe! Ha már a gyerekszülés biológiai lehetősége demográfiai kötelességgé nemesedett feudális hűbéruraink szemében, akkor a kötelességét teljesítő asszonyállat szájonvághatja az urát, ha már leellette a kötelezőt? 

És ha már a jogok (szabadságok) és kötelességek nemi alapon különbözőek, akkor az asszony is véresre verheti a zurát, ha az meg nem hoz haza elég pénzt? Oké, véresre nem, de lágyrészeket? Csak a kényesebb részeket, naaa... csak egy kicsiiit...

De szerintem a biológiai lehetőség nem egyenlő a kötelességgel. Vannak emberek, férfiak és nők, akiknek nem kéne gyerek. Százszor elmondtam már, hogy ezért nem kell senkit beledumálni a gyerekvállalásba. Mert az a gyereknek kurvaszar. És nem, nem érdekel az adófizetők száma. Én az államot slankítanám, nem a népességet növelném, épp elég erőforrást használunk el így is.

És azokról még nem is beszéltünk, akiknek nem lehet gyerekük. Vagy azokról, akik gyereket még csak-csak vállalnának, de szülést inkább nem. (Nem utolsósorban azért, mert nem csak a net csöpög a szülési rémtörténetekről, de anyáink is előszeretettel emlegetik, mekkora hentesmunka volt a születésünk - ezzel gyűjtve a krediteket, amiket később beváltanak nálunk.) Szóval velük mi van? Gyávák? Evolúciós selejt?

Kíváncsi lennék, vargaúrnak hány ivadéka lenne, ha neki kellett volna kinyomni őket vagy neki kellett volna szivacsosra sorvasztani az okos kis buciját a felnevelésükkel. Gyanítom, hogy második gyereke már nem lenne a nemzőhuszárunknak. És különben is, ki hagyta, hogy eddig kanászodjon, amikor még egy öltönyt sem képes magának kiválasztni?

Ez tényleg elhitte magáról, hogy annyival okosabb, mint amennyivel országgyűlési képviselőbb? És ezt a körülötte élők hagyták? Neki levert már valaki egy csattanóst a szeneslapáttal? Nevelési célzattal.

Na de elkalandoztam, van megoldás.

Vezessék be a béranyaságot!

Így lesz a nőből is apa, a gyávából is anya és nem utolsósorban így lesz a meddőnek is gyereke. Hozzáadott extra, hogy aki csóró, kereshet vele pénzt és elköltheti mondjuk tandíjra. És amíg más gyerekét hordja ki, addig sem örökíti tovább a saját szegénységét. Sőt! A béranyaságban hatalmas gazdasági lehetőség van, mint szolgáltatás-exportban. Ennyire mer uortodox lenni Matolcsy? Vagy csak az onnan-veszünk-ahol-pénzt-látunk megy?

Mondjuk az is igaz, hogy ha nem a szomszéd sutyerák ejti meg a szegény kislányt, vagy az ügyfele a nevelőintézetből szökött kényszerprostit, hanem egy gazdag külföldinek béranya - és még egy egyetemre valót is megkeres vele, az megintcsak a nőt emancipálná. És a férfi nem lenne felsőbbrendű. Ajjaj... Beütne a kurvanagy feminizmus.

--------

De komolyra fordítva a szót. Mi köze a feminizmusnak a boldogsághoz? (Nem mintha a feminizmus fenyegetne nőstényt ebben a törzsben, hanem mert itt felmerült.)

Feminizmus és boldogság

Először is: Már megint egy hülye -izmus.

Vagyis mindenki másra gondol, miközben teli szájjal veszekszik a róla.

Nekem fogalmam sincs, mi az és nem is vagyok kíváncsi senki definíciójára - úgysem tudom észben tartani addig, míg megint találkozunk. Márpedig az -izmusok definíciói ilyen egyszerhasználatosak.

A feminizmus és boldogság kérdéséről csak annyit tudok biztosan, hogy semmi közük egymáshoz.

Szerintem a hülyegyerek a libikókán tipikus estével állunk szemben.

Az ötvenes években nem sok szükség volt egy olyan mozgalomra, melyik azért küzd, hogy a nők otthon maradhassanak és szülhessenek meg háztartási munkát végezhessenek. Az kábé olyan lett volna, mint tüntetni, hogy a papok ájtatoskodhassanak, a víz a mélyebb pont felé folyjon és a véleményrovatok szerzői hülyeségből is megélhessenek.

De azt azért csak a hülye nem vette le, hogy a nők alárendelt szerepbe születnek - és hogy ez nem okés.

Lett hát egy mozgalom, amelyik azt akarta, hogy kijöhessenek a konyhából. Küzdhetett volna azért is, hogy a nők maguk döntsék el, egyesek szerint azt is csinálta, de a lényeg, hogy robbanásig feszült a helyzet. Így egyesek átlendültek a ló túloldalára, különösen ha az ellenérdekelteket kérdezzük.

Mitől boldog egy nő?

És egy szöcske?

Mert az ugye egyértelmű, hogy a boldogságomat az határozza meg, minek születek? A korom, a nemzetiségem, a nemem és a hajam színe. Ezek ismeretében egy jól fejlett politikus meg tudja nekem mondani, hogy mitől fogom jól érezni magam. És ha esetleg kötelezővé is tenné, hát istenkém. Az én érdekemben teszi.

De ez nem valamiféle horoszkóp, hogy a születésed percében eldől, mi tesz majd boldoggá. Nem egyik vagy másik életút-package a válasz mindenki kérdésedre.

A helyzet az, hogy ezt mindenkinek magának kell eldönteni. (Ki vagy, mi akarsz...) És közben

1) Nem adunk tanácsokat, főleg nem erőltetünk senkit

Mert senkitől sem tudjuk jobban, mi a jó neki. Már csak azért is erkölcstelen dolog tanácsokat osztogatni, mivel a tanácsunk következményeivel nem nekünk kell együtt élni.

2) De nem is követeljük másoktól, hogy döntsenek helyettünk/adjanak célt nekünk:

A másik oldalon viszont, én sem kérhetem senkitől, hogy döntsön helyettem, attól nem lesz nekem jobb. Ha nem akarok dönteni, nem ér behívni mindenféle külső tanácsadót. Mert azzal csak a felelősséget akarom átpasszolni. Hogy később arra tudjam fogni (kimondva vagy kimondatlanul).

Szóval az egész konyha vagy karrier kérdésre a helyes válasz: mindenki maga döntse el és ha idővel változik a véleménye, akkor változott.

De senkit nem szabad semmibe belekényszeríteni. A 'saját érdekében' sem.

És hogy ha ilyen egyszerű (és ebben valszeg mindenki egyet is ért), mi a faszért izzik még mindig a vita?

A gond ott kezdődik, hogy amikor az egyén a világról gondolkodik, kontrollálatlanul váltogatja az egyéni és társadalmi (nyáj-) nézőpontot. Ez két ellentétes érdek.

A társadalom már csak egy olyan állat, ami szeretné minél determinisztikusabban látni önmagát. Mindenkinek a születésétől fogva megvan a szerepe és helye. Olyan jó lenne olyan világban élni, ahol a kvantifikálható tények bevitelével a gép kidobja, hogy melyik életszakaszodban mit kell teljesíteni, és ha megteszed megsimizi a buksidat és kiosztja az új missziót egy barna borítékban.

Ennél már csak az jobb, ha mindenki más is ezt csinálja. Sőt. A legjobb, ha nincs is senki, aki ne ezt tenné. (Innen a primitív képviselők belső késztetése, hogy előírják, ki mit csináljon otthon.)

Ezt gondolod, amikor a társadalom fejével gondolkodsz. (Meg azt is, hogy szüljön mindneki ezerrel, mert mi lesz a nyugdíjjal, meg hogy mi lesz a rasszoddal, nemsokára kik lesznek többen, stb. Csupa nemes dolgot.)

Aztán olyan hirtelen nézőpontot váltasz, hogy ha a fejedet mozgatnád ilyen gyorsan, kitörne a nyakad. Mert egyénként már valahogy igazságtalannak tűnik, hogy minden ennyire el van döntve helyetted. Főleg, ha a fasz rossz végére születsz - bármilyen értelemben.

A boldogság nem egy bizonyos viselkedésforma eredője. Pláne nem egy adott társadalmi csoportra szabott egyen-viselkedésé. Nem attól leszel boldog, ha egy bizonyos dolgot teszel, hanem attól, hogy azt teszed, amit eldöntesz. Hogy mi a jó neked, azt csak te tudod kitalálni. Nem azért, mert olyan információ kell hozzá, amit csak te tudsz, bár azért is. Hanem azért, mert a döntsének, amit követsz sajátnak kell lenni. (Bár ez sem garantálja, olyan gonosz, nem?) Más helyes döntését hiba nélkül kivitelezni nem fog soha örömet okozni. Csak buksisimit kaphatsz és az egy pótlék.

És innentől közömbös, hogy a döntésed egybeesik-e valamelyik előírt viselkedés-csomaggal. Persze, tudom, lesznek, akik bégetnek, hogy ezt vagy azt csináld, aztán meg hogy ugyemegmondtam és hogy látod, hogy azt csináltad, amit én. És ettől nehéz. De nehogymár én védjelek meg tőlük. Vagy akárki más. Egyik véleményvezértől a másikhoz szaladni megerősítésért a biztos jele annak, hogy nem vagy túl okos.

A nyájnak létfontosságú, hogy megsemmisítse az önálóságot, mert az utolsó ember, aki önmaga dönt az az egész nyáj rossz lelkiismerete. Ezért vannak előre megírt szerepek, amibe bele akarsz illeszkedni.

De minden bárány tudja, hogy csak rajta múlik, számít-e, és hogy ő úgy döntött, nem számít. Hogy inkább magáévá tette a determinizmust, mely szerint minden eldőlt amikor kisfiúnak vagy kislánynak, feketének vagy fehérnek, katolikusnak vagy zsidónak született.

A boldogságod és te közötted csak mindenki más áll. Teljesen mindegy, mit teszel végül, ha nem te döntötted el, akkor szarul fogod érezni magad és kész. De ha te döntesz, akkor is érezheted szarul magad. Egy dolog nem lehetséges: hogy hagysz másokat dönteni és utána úszol a boldogságban. Max. önigazolsz. De ne aggódj, lesz benne támaszod. Ti vagytok többen. Hatalmas önigazoló-önsegélyező kört tudnátok alakítani, ha akarnátok. Csak ugye az Anonim Önáltatók Klubában az az első mondat, hogy

"XY vagyok. Önáltató."