Van egy nagy csomó idióta férfi, aki véres szájjal ugat és veri magát a földhöz, hogy őt (vagy valamelyik ismerősének ismerősét) átverték a válással (pedig kurvára akart gyereket nevelni egyedül), hogy őtőle megvonják a szexet, meg hogy elhízott a nősténye, amikor ő egy baszható testet vett el szerződés szerint.

Persze, a hülyeséget arról, hogy mire való egy nőstény egyed ők is a társadalomtól tanulták.

De hölgyeim, ti is onnan nyertétek a véleményeteket, a játszmáitokat és az önhazugságaitokat, ahonnan ők. Miért lenne a játszma másik oldala nemesebb, mint az egyik?

A két oldal mostanra tökéletesen kiegészíti egymást. És a két rassz legidiótább egyedei alapján ítélik meg az összes többit. Az épeszű férfinek ugyanúgy reagálnia kell a gyanúsítgatásra, hogy ő csak azt akarja, mint az épeszű nőnek arra, hogy csak azt akarja. A férfinak bizonyítania kell, hogy nem egyéjszakás, a nőnek meg hogy nem egész életre szóló.

Mindenki a hülye sztereotípiák kerülgetésével van elfoglalva, és mindenki szerepet játszik. A sztereotípiák kerülgetése önálló szereppé és pózzá vált. És már azt is lehet kerülgetni.

Mindenkit mélyen elgondolkodtat, mit mondtam arról, hogy tessék leülni és végiggondolni az életedet, mielőtt nem késő. Most lefordítom úgy is, hogy ne csak a benned élő ember, hanem a nő is értse, hogy rá vonatkozik. Különben a benned élő nő tönkreteszi az életedet, hiába jött rá a benned élő ember mindenféle dolgokra.

 Kép via cyrilcyrielle.tumblr.com

Ne castingolj randin, bazmeg!

Szerintem ugyan rettenetes tévedés a gondolat, hogy párkapcsolatban lenni muszáj és hogy anélkül baj van. Nem alapértelmezett, hogy valakihez pont kedved legyen, hogy találj is olyat, meg hogy ő is pont azt akarja.

De a lényeg: ha már randizol ész nélkül, ne az anyád szemével válogass.

Ha mégegyszer meghallom ezt a panaszt, valakit le fogok okádni, mert ez egészen egyszerűen gyomorforgató.

Tisztázzunk valamit: nincs olyan, hogy szexmegvonás. Olyan van, hogy nincs kedve valakinek dugni veled.

És ha ennek ellenére valamiért mégis hajlandó, azt te mégis hogy akarhatod?

Hadd meséljek el egy történetet. Volt egyszer egy pár, akik úgy gondolták, hogy nekünk ugyan nincs indíttatásuk, de biztos ők tévednek, itt az ideje gyereket csinálni. A férfi építész volt, a nő ügyvéd - mármint mielőtt főállású bébi-életbentartó lett. De csinálta a dolgát, nem panaszkodott. Csak éppen kezdett kicsit elhalványulni. És a házasság sem volt a régi, de azon csak a kezdők lepődnek meg - és ők is beleszoknak.

A poliamória egy olyan kapcsolati forma, ahol több, mint két ember szerelmes egymásba. Tartós, hosszú távú elköteleződés egynél több emberrel.

Ezek az emberek vagy együtt élnek, vagy nem, vagy egyszerre szexelnek vagy nem, vagy mindenki mindenkivel vagy nem, ezt mind el kell dönteni, ebben mind meg kell egyezni - és ez mind változhat, ha az igények változnak.

Látod, mennyi döntés? Látod, mennyi egyeztetés meg őszinteség? Szemben a one-size-fit-all track-kel, amit mind erőltettek, amire az egész párkapcsolat-iparág és marketing épül, a poliamória egy nagy sor felismerésen alapszik.

Éppen ezért egy csomó ön-ismeretet és kommunikációt követel meg.

Kép: HuffPost

Leggyakrabban úgy kezdődik, hogy egy pár, akik nagyon jól kijönnek, de a kapcsolat kihűlt, úgy dönt, hogy valamerre nyitni kell. Mert szeretik egymást, nem is 90 évesek, hogy ne kívánnák a szexet vagy a hódítást, csak már nem egymástól. Ismerős?

Az első szint, amire egy ilyen pár vetmedik, az a nyitott kapcsolat.

Vagy a másik elől titkolva, vagy tudtával és beleegyezésével, de mindenki elkezd kifelé is kalandozni. Már ez is rengeteg kérdést felvet azzal kapcsolatban, hogy akkor mi is az, ami összetart? Mi a szeretet? Mi a szerelem? Miben különbözik a szexuális vonzalomtól, és mi a teendő, ha esnek egybe?

Ezeket a kérdéseket jobb lenne, ha a hagyományos kapcsolatban élők is meg tudnák válaszolni, de sajnos leggyakrabban nem ez a helyzet. Ha firtatják is a dolgot, csak azon vitatkoznak, hogy mi a "helyes" válasz, vagyis mi a társadalmilag elvárt viselkedés. Nem tudják, hogy ők hogyan is szeretnék. És nem tudják, hogy nem tudják.

A poliamória ennél egy lépéssel tovább megy. Nem szemérmeskedik és degradálja az új szexuális partnert, nem akarja azzal megalázni, hogy ő másodrendű és rejtegetni kell, hanem beemeli a kapcsolatba. (UPDATE: Jogos a kritika. Létezik olyan is, amikor már eleve három vagy több ember között jön létre kapcsolat, de az érzékeltetéshez azt hiszem hatékonyabb, ha onnan kezdem a mesét, ahol mind voltunk már.)

A poliamória azt sem mondja meg, hogy kiből hány van együtt. A legsokfélébb kapcsolati kategória. Sem a szereplők száma, se neme, se szexuális orientációja nincs kőbe vésve. Se az, hogy együtt élnek-e, se az, hogy együtt alszanak-e, se az hogy mindenki mindenkivel teszi-e.

A pornó túl fontos ahhoz, hogy néhány bunkó pornóproducerre bízzuk. Márpedig jelenlegi formájában a pornó szinte egy kvázi-illegális, de legalábbis a társadalom peremére tolt tevékenység - és mint ilyen, csak olyanok fognak bele, akiknek minden mindegy.

És ettől olyan vacak az egész.

De milyen lenne, ha a szexualitás nem lenne társadalmi tabu?

Egyáltalán miért tabu a szex?

A pornó hülyén kezelése egy nagyobb probléma tünete.

A nagyobb probléma pedig az, hogy milyen betegesen állunk hozzá az egyik legfontosabb és legkellemesebb emberi tevékenységhez, a szexhez.

(A biológiai indokokat meghagyom nektek. Mindig mindenki őrülten igyekszik, hogy odakommentelje a magától értetődőt. Hátha még nem tudom.)

Fogalmunk sincs, hogyan kezelnénk a szexet, ha nem burkolnánk a szemérmesség sűrű ködébe. Jelenleg alig van olyan helyzet, amiben a szex legális, eltűrt, pláne jóváhagyott lenne. Nem, tényleg. Gondolj bele! Engedd el a felhördülést, az amúgy sem a saját gondolatod, hanem csak tanult vélemény. Majd kiadod magadból később, ígérem. Most csak dőlj hátra és képzeld el, milyen lenne a világ, ha a szex nem lenne valami kvázi bűnös dolog. Nem kéne titkolni. Nem kéne rejtőzködni, nem kéne úgy csinálni, hogy bármikor letagadható legyen.

Hogyan nézne ki a világ, ha a szex nem lenne tabu? 

Hadd kezdjem az alapoknál.

Mostanában sokat kellett foglalkoznom a drogellenes keresztes háborúval.

Azt eddig is tudtam, hogy bigott faszkodás, meg hogy csak arra jó, hogy hülyére vedd a lakosságot. (Ha nem születtél politikai vezetőnek, több szerencsét a következő életben.)

Tudtam, hogy felelős az AIDS terjedéséért, a kezeletlen függőségekért, hogy országokat taszítottak polgárháborúba és kifogást szolgáltat álságos és aljas katonai intervencióknak meg fegyverüzleteknek.

Azt is tudtam, hogy ha egy országban egyszer beindul a drogbárók vs állami erőszakszervezetek harca, ott már nem lesz semmilyen legális gazdasági tevékenység. A lakosság pedig vagy erőszakos bűnöző lesz, vagy megpróbál elmenekülni. (Esetleg belátja, hogy a drogellenes háború szent, határon átszökni pedig csúnya dolog, és tisztességgel beletörődve hagyja magát kivégezni.)

Az is feltűnt, hogy a legális és illegális tudatmódosítók között önkényesen lett meghúzva a vonal - amelyiknek nem volt állami jóbarátja, azt illegalitásba tolták. Az alkoholt és a dohányt meg például nem. A gyógyszeripar viszont a legvadabb dolgokat adhatja el, a legnevetségesebb "klinikai tesztre" alapozva, csak mert ők ott ültek az asztalnál, ahol kiötlötték ezt a háborút.

Aztán rájöttem, mire emlékeztet ez az egész...

Ott volt például a szexellenes háború.

Tudom, nem így hívták, de az volt. Az egyház betiltotta a szexet.