A görög kórus nem attól görög kórus, hogy hiszi is, amit kántál, hanem attól hogy kántálja.

Lobster-fogadalom:

Ha valaki olyasmit mond, amivel egyetértek, nem fogom ráolvasni az összes létező ellenérvet, főleg olyanokat, amivel én sem értek egyet.

És ti se tegyétek.

Elmagyarázom.

Amikor valaki végre olyasmit mond, amivel egyetértesz, elkezdesz ellentmondani. Mondjuk egy barátod kifejti az álláspontját, te meg elkezded sorolni az ellenérveket - holott csendben örülsz neki.

Mondjuk kifejti, hogy nem akar gyereket, erre te jössz először a fogyamagyarral - pedig magad sem hiszel benne -, aztán a mileszveledhaöregleszellel - pedig tudod, hogy álságos kérdés -, aztán jön aszüleidmitszólnakhozzá - ami kimondhatatlanul aljas dolog. Már nem csak a szülei nyaggatják, de még te is visszhangozod a nyomasztást. És így tovább. Esetleg még aljasul odabököd, hogy mivanhameggondolodmagad - egy funkcionális átok, mely az áldozat saját mentális erődorrásait felhasználva fogja tönkretenni (értsd: ő maga fogja kitalálni, miért is kéne meggondolnia magát).

Ezt azzal indokolod, hogy:

a) csak felsorolom neki a szokásos ellenérveket, hátha nem tudja. - Faszság. Tudod, hogy tudja. Mindenki tudja. Ha te abban nőttél fel és mindenkitől azt hallottad, akkor ő is.

b) felsorolom neki, hátha tud rájuk olyan választ adni, amit utána én is használok (aka. intellektuális muníció). - Elég gyerekes.

c) ördögügyvédjevagyoook! - Ne hízelegj magadnak, hülye fasz! Te maximum az ördög jobbkeze vagy, már amennyiben az elbizonytalanításban segédkezel. És ebben semmi nagyvonalú vagy gerinces nincs, egy ócska kis pszichológiai játszmát játszol vele.

Ha ugyanis sikerül őt elbizonytalanítani és betörni, az egy újabb érv neked, hogy felesleges az ellenállás, a másik oldalnak van igaza. A másik oldal fog győzni és kész. Így magyarázod a saját meghunyászkodásodat: hogy tudatalatt még azokat is lebeszéled, akik veled értenek egyet.

Mert a nagy visszakérdezés közben természetesen elfelejted kellően hangsúlyozni, hogy ez csak tudományos érdeklődés, meg hogy csak arra vagy kíváncsi, mit válaszol azoknak, akik ilyeneket vágnak a fejéhez. (Mint most te.)

A valóságban a benned élő kisgyermek - hallva a szimpatikus álláspontot - felélénkül és belekapaszkodik a hallottakba. Mondjad még, apu! Olyan jó hallani! nyugtass meg, hogy minden rendben. Az ellenvetéseim megcáfolásán keresztül döngölj a földbe minden csúnya bácsit, akivel én sem értek egyet. És kergesd el a szörnyeket az ágy alól!

Kár, hogy ezt elfelejtjük mondani, amikor basztatjuk a fenti barátot.

Igazából a benned élő molylepke kerül izgalmi állapotba, mert hátha itt az ultimate villanykörte, a ledönthetetlen idol. És hogyan máshogy tesztelhetnénk, hogy ő-e a ledönthetetlen idol, mint hogy megpróbáljuk ledönteni. Újra és újra.

És ha ledől, az nagy csalódás, de sajnos muszáj volt tesztelni az ikont. Hát persze.

A szerencsétlen barát számára ez azonban úgy hangzik, hogy te is ellene vagy. Hiába kezded azzal a basztatást, hogy veled vagyok, de... Ez nem elég. Ha tabloid mélységű röfögéseket, ezer éves társadalmi kliséket olvasol a fejére, nem gondolhatod komolyan, hogy még nem fordult meg a fejében és ha tudná, akkor visszaváltoztatná az álláspontját. Épp annak ellenében fogalmazta meg.

Ha meg csak a "mit mondanál azoknak, akik szerint..." vonalon nyomulsz, arra illene figyelmeztetni az illetőt. De legtöbbször nem szoktuk. Mert mi is éppen olyanok vagyunk, akik szerint....ugyebár. Hogy mi ironikusan vagyunk faszok, azt nehéz kívülről észrevenni.

Az illetőt teljesen védekezésbe szorítod, elkeseríted, mígnem otthon, magában megtörik. Még a barátai sem állnak mellette. Aztán mikor meghallod, hogy gyereke lesz, te is fellélegzel, hogy hát, akkor nincs kiút. Ha még ő is... de nem baj, legalább együtt maradunk. Együtt leszünk gyerekesek. Jeeeee.

Holott miattad van az egész.

Nem csak klisé vagy (kliséket sorolsz), hanem kártékony is vagy, amikor ezt csinálod.

Marhára elegem van a gyáva kis báránykákból, akik magukat önálló, felelősségvállaló oroszlánnak vallva azzal töltik az idejüket, hogy másokat is elbizonytalanítanak és lebeszélnek arról, hogy megpróbáljanak valamit tenni, hogy higgyenek az elveiben.

Mielőtt túl sok puskaport fektetne valaki a gyerek-példába, jelzem, hogy a példa tökmindegy. Ezt bármilyen más érvvel is lehet.

Mondjuk kifejti, hogy jó lenne egy tisztességesebb társadalom, erre te rászórod válogatás nélkül az összes antropológiai pesszimizmust, ami innen-onnan rád ragadt, felsorolsz minden reménytelenül idióta és erőszakos és tisztességtelen alakot, akit ismersz és a beszélgetés vagy elmegy a börtönrendszer irányába, vagy inkább elhallgat a szerencsétlen - te meg villogsz, mint a százaségő, hogy nahát, milyen kis naiv ez a gyerek.

Bezzeg te, kedves hurrogó, te aztán mindenen átlátsz. Már előre tudod, hogy semmi se lehetséges, felesleges is belekezdeni, úgyis/úgyse, minek erőltetni magunkat, stb. És te még szóban sem kívánsz egy tisztességesebb országot, nemhogy tettben és ráadásul még egy embert sikeresen lebeszéltél a tettekről és elérted, hogy hülyének érezze magát a tenni akarása miatt. Pedig te egyetértesz vele, csak hát a fránya valóság.

A valóság te magad vagy.

Érintőleges alesete, aki azért jön ide, hogy rámhajigálja a lehetséges ellenérveket, amiket a saját kis életében már hallott. Hogy lássa, mi lehet erre reagálni. Csak ezt elfelejti mondani. Így vagy terápiás kibeszélésbe fullad a komment, vagy annak ellenére anyáz engem, hogy igazából szeretne egyetérteni. Csak épp meghasonlott és maga ellen is beszél. Én meg válogassam ki.

Ott van például a bizalom. Ha igazán idegesítő és kiszámítható klisé akarsz lenni, olvasd el, bólogass okosan, hogy igen, ez milyen jó lenne, aztán rántsd meg lemondó válladat, fordítsd felém okos, busa feled és mondj egy mélyet, hogy mondjuk: "De azért lássuk be, az emberek megbízhatatlanok." Vagy "Egy csomó ember az." Egyre megy.

Nem mondom, hogy teszemazt másban bízni mindig kifizetődik. Nem is teszem neked biztonságossá a másban bízást. Nem is mondom meg, kiben bízhatsz. Ezt mind magadnak kell.

Na, ezért fogadtam meg, hogy én már nem leszek ördög ügyvédje. Mert ez egy szánalmas, nagyokos, bunkó póz, amiben azok tetszelegnek, akik a saját félelmeiket és inerciájukat akarják ezzel igazolni, az ismerőseiket visszahúzni, miközben várják, hogy a világ valahogy mégis megváltozzon.