A minap elmentem a Menjek/Maradjak londoni epizódjának berlini bemutatójára.

A filmet melegen ajánlom.

Különösen azt a részt, ahol az Angliában vállalkozást nyitók azon álmélkodnak, hogy nem kell trükközni, nem kell úgy tenni, mintha rosszabbul menne, mint valójában, be lehet fizetni minden adót és még mindig meg lehet élni. Nem vadásznak rád.

A doku vetítése után volt egy kis beszélgetés a rendezővel. Az egyik nem magyar, de kelet-európai expat félénken megjegyezte, hogy jó volt a film, de volt egy rész, amit nem értett.

Hogy jött ide a hazaárulás?

Csóró országokban bevett dolog, hogy a fiatalabb, munkaképes rokonok elmennek külföldre/városba dolgozni és onnan tartják el az egész pereputtyot. Szaud Arábia tele van szerencsétlen fülöp-szigeteki munkásokkal, akik jogok és védelem nékül, húszágyas barakkokban laknak, meg cselédekkel, akiknek élni is alig van joguk. 10-ből 1 fülöp-szigeteki külföldön dolgozik, és az ország úgynevezett nemzeti össztermékének 12%-a (2009, World Bank) tőlük folyik be. Az arab tavasz kínosan érintette ezeket a munkásokat. De vannak ennél durvább kitettséggel rendelkező országok is:

Családi értékek, mi? Erre lehet is büszkének lenni. Amíg egy keresőképes egyed akad a pereputtyban, annak az erőforrásain osztoznak. Így könnyű egy országnak meglenni saját gazdasági tevékenység és szociális háló nélkül. A családok felemésztik munkaképes tagjaikat, az államnak meg még annyi feladata sincs, hogy élhető országot teremtsen, ahol a lakói meg tudnak élni, például vállalkozhatnak.

A politkai elit hátradőlhet, mert a családtagok majd eltartják egymást, a hazautalt pénzekből meg lehet lopni, lehet adóztatni, az átutalásnál - különösen megbízhatatlan bankrendszer vagy alacsony pénzügyi penetráció esetén - jó sokat le lehet hasítani. Eljuttatjuk a nagyinak, de a fele a miénk.

Kitörni, egyenesbe jönni nem fog soha senki. Legfeljebb a következő generáció jobb sorsában reménykedhet. És amíg remél, nem lázad.

Kínában a vándormunkásoknál hasonló a helyzet. A fiatal elmegy a városba, dolgozik és eltartja a szüleit és nagyszüleit, meg még gyereket is vállalhat, ha még bírja.

Szubjektív kalauz kivándorlóknak, második rész.

Kérj elnézést!

Elnézést kérni akkor is, ha más a hibás NEM a bűnösség beismerése, hanem a még ki sem alakult konfliktus elsimításának legudvariasabb módja. Elnézést kérsz idegenektől, akik ráléptek a lábadra, mégpedig ugyanazért, amiért a csajnak azt mondod, hogy te jöttél korán - pedig ő késett.

A 'sorry' a legegyszerűbb módja a konfliktus ki-sem-alakulásának. (És ne is gyűjtögesd csendben a sérelmeket, mint egy kiéhezett, elégedetlen háziasszony...)

Az ellenvélemény NEM ellenséges gesztus

Tudom, hogy nálunk az oviban is azt tanították, hogy ha más véleményen vagyunk, akkor már eleve valamit rosszul csináltunk, de ez nem igaz. De emiatt soha nem tanultunk meg konfliktust kezelni. Legalábbis nem tárgyalásos úton.

Az egyetemen is ismeretlen volt a teljesen egyszerű és ártalmatlan 'debating society' bármilyen formája és a mai napig képtelenek vagyunk a helyén kezelni egy ismerősünk másikoldaliságát. Aki kiejt a száján egy másikoldali buzzword-ot, az agyatlan zombi, akit jobb azonnal kiközösíteni, szólni sem szabad hozzá, legfeljebb akkor próbáljuk meg elkeseredetten visszatéríteni, ha előzőleg a barátunk volt. Ha az sem lett volna, elzárkózunk tőle és befogott füllel énekelünk valami hangosat.

Pedig mindenki jót akar, csak másképp. 

A minap rájöttem, hogy ha már odaát vagyok, nem kívánok majd többé lobsterkedni. Ezért ezzel a poszttal - korábbi tervemmel ellentétben - nem várok addig.

Szubjektív kalauz kivándorlóknak, azaz mit ne vigyél magaddal, ha úgy döntöttél, hogy lelépsz.

In máj kántri

Ez minden keleti bevándorló default mondata. Valamiért fontosnak tartja, hogy hosszasan magyarázzon minden egyes élethelyzetben, hogy náluk van keverőcsap és milyen a jegyellenőrzés a buszon és hogy náluk mit és hogyan esznek karácsonykor - és a szomszéd faluban meg egy kicsit mást...

Persze, az emberek szoktak kérdezni. Főleg udvariasságból. És ez nem sértés, hanem ud-va-ri-as-ság. Tudd, hány szót pazarolhatsz a válaszra anélkül, hogy valakit untatni kezdenél. És nem, ez nem az érdeklődés hiánya, hanem small talk. Small talk nélkül még bunkóbb lenne a világ.

Persze, tudom, te azért magyaráztad a tört angoloddal 20 percig a locsolódást (We water the women so that they don't ...ööö... dry out.), mert tényleg annyira kérdezték és igenis tudni akarták. Okés. De maradjunk annyiban, hogy hacsak nem egy néprajzkutatóval találkozol, elég lesz annyi, hogy 'körbejártuk a csajokat és jó buli volt'. Te sem vagy kíváncsi rá, hogyan élte meg a falklandi háborút és milyen rossz volt, mikor nem futotta a legmenőbb cuccokra. (Különben is, azonnal elkezdenél arcoskodni, hogy 'Szegénység? Arról semmit nem tudsz! Én a vasfüggöny mögött nőttem fel...')

Szóval húsz perc magyarázkodás után az egész húsvét-sztoridból annyi marad majd meg neki, hogy

1) megint egy közlésmániás káeurópai

2) folklór, na és?

Kuss, én így szállok le a lóról - jelentette ki Orbán Viktor, miután Matolcsy véletlenül felhívta a figyelmet a pofára esésre.

Ti ezt valószínűleg úgy hallottátok, hogy "Világnemzetet építünk".

Mert a világnemzet igazából csak a B-terv, még nekik is. Azért találták ki, amiért a Mindenideköt-öt és az azért-utána-gyertek-visszát. Mert az elvándorlás azt jelenti, hogy ennek az országnak a hasznosabbik fele undorodik. De ők azt szeretnék, ha valami mást jelentene. Bármi mást. Mondjuk azt, hogy mi (értsd: OV) direkt küldünk diaszpórát a világba. Mi kérem világnemzetet építünk. Direkt így akartuk!

Nem OV volt az első, akinek ez a remek ötlete támadt. Ahogy Király Rák is megmondta, Ceauşescu is úgy képzelte, hogy ő rajka tele románokkal a világot, akik majd jól kémkedni fognak nekik. Elvégre ha a lengyelek, csehek és németek is adhattak amerikai külügyminisztert (Brzezinksi, Albright és Kissinger), a románok meg adhatnak alelnönök, bibibííí.

Szóval jön ez a gonosz, öregedő kis akarnok és kijelenti, hogy ő küld minket külföldre. Nem is előle menekülünk és az ország ellen, amit segített elhülyíteni, á dehogy. Hogy aztán majd az ő szekerét húzzuk külföldről is. Megteheti, hiszen túszokat hagytunk hátra. Családot, barátokat. 

Ha nem tetszik a rendszer, az ember szavazhat a hangjával vagy a lábával. Azaz vagy elmegy (exit), vagy megpróbál  változtatni a helyzeten (voice). 

A gazdaságtanban az első számú opció (exit) a default setting. Feltételezzük, hogy ha valami elégtelen, akkor az ügyfél a lábával szavaz. Azaz (egyénileg) racionálisan dönt. A második opció mélyen politikai és konfrontációval jár.

Nekem addig semmi bajom a hülye politikai rendszerekkel, magas adókkal, shariával, nevelőintézetként működő országokkal, amíg le lehet onnan lépni. Ha teszemazt minden nő elhagyná a sharia-sújtotta területeket, minden cég kivonulna a büntetőadókkal működő országokból, a hátramaradók vagy kitalálnak egy vonzóbb szabályrendszert, vagy jobb híján megeszik/megadóztatják/megdugják egymást.

A baj ott van, ha valaki külső vagy belső okokból nem mozdul. Nem tud vagy nem hajlandó kilépni a közegből, amelyik hátrányos a számára. Nem tud, mert mondjuk  lezárták a határokat (monopólium), vagy mert nincs hová, mindenhol ugyanaz van. (Ez utóbbi helyzet nem áll fenn, tehát marad a kényszer-marasztalás.)

Belső ok, ha nem hajlandó, ha a saját pszichológiai korlátai tartják vissza, netán kimondatlanul is hisz a helybenmaradás isteni jogában. Tipikus esete, amikor valaki úgy gondolja, hogy ő már túl nagy befektetést tett a rendszerbe és nem hajlandó leírni a veszteséget, hanem inkább küldi a jó pénzt az elveszett után. (Másoknak egyszerű, de az ő esete más - ismerős?) Vagyis irracionális döntést hoz.

Racionális ember ma Magyarországon nyugdíjas akar lenni. Ha az nem lehet, ideje lelépni. Mert fiatalnak lenni nem kifizetődő, egyszerűen nincs belőlünk annyi, hogy hozzánk is szóljon politikus. Márpedig a demokrácia az az alkímiai folyamat, amely a mennyiséget igazsággá szublimálja, (aka. a többség zsarnoksága) ahol a fiatalok permanens kisebbségben vannak (és még csórók is).

Az exodussal persze nem oldódik meg semmi. Legalábbis az ország számára. (Bárki legyen is az.)

Albert Hirschman (Exit, Voice and Loyality: Responses to Decline in Firms, Organizations, and States - pdf) amellett érvelt, hogy ha csak egy mérsékelt számú szereplő lép ki a szarból, az a hátramaradóknak a lehető legrosszabbat jelenti. Nem omlik össze (azonnal) a rendszer, nem muszáj szembenézni, lehetőség van a bűnbak-keresésre, tehát a mérsékelt exit megágyaz a pisimeleg status quo-nak, megerősíti a döglődési spirált.

A hátramaradók ugyanis aligha hajlandók észrevenni, hogy ők csináltak valamit rosszul. Ahhoz túl sokan vannak. Kollektív entitás nem (sem) tanul a hibáiból, helyette meggyőzik magukat, hogy a kisnyuszi a hibás.

Marad tehát a teljes exit (minden nem-nyugdíjas lelép), vagy annak hiánya (határzár).

A politikai elit azonban éppenséggel örül, ha lelép minden ellenérdekelt fél (lásd Kuba). Az armageddon ugyanis nem ugyanaznap fog bekövetkezni, hanem némi eltolódással. És az pont elég, hogy az elit kiélvezze - és persze meggyőzze magát a kisnyuszi alávaló szándékairól.

Aztán ott van amikor a képzett munkaerő elmegy (brain drain) és pénzt utal haza végletekig hálás, alázatos és magától soha talpra nem álló rokonainak (remittances). Egész gazdaságok épülnek erre, lásd mindjárt a Fülöp-szigeteket. Szétrohad ugyan a gazdaság és minden értelmes lény elmegy, de jön a pénz, nem?

A baj ezzel csak az, hogy a lelépők így még erősebben finanszírozzák az otthoni leépülést és kitartottságot. Ráadásul a hazaküldött pénz is csak nemproduktív célokra megy el, a koldus-mentalitású rokon sose fog befektetni, pláne ha már nyugdíjas. Aztán majd megy a betelefonálás a nemzetirádióba, hogy aszongya:

Betelefonáló: "A nevem Kálmán bácsi és azt akarom mondani, hogy és Orbán Viktorban hiszek."

Unott műsorvezető: "Igen, és miért?"

Kálmán bácsi: "Hát mert ... olyan fess fiatalember. És mert végre elvesz másoktól és nekünk, nyugdíjasoknak is ad."

Kicsit zavarban lévő műsorvezető: "Ööö... Ezt talán nem így kéne fogalmazni, hanem hogy szolidaritás..."

Kálmán bácsi (közbevág, nem is figyel rá): "Nem szabad mindig a jövőben élni, érti? Régen mindig mondták, hogy majd egyszer jó lesz, majd a jövőben, meg hogy a gyerekeinknek jó lesz - és mi elhittük. Hát kérdem én, meddig várjak még? Én már 65 éves vagyok, nekem most legyen jó."

Hunhon már többször elüldözte az értelmesebbjét és a vállalkozóbb kedvűeket - és felosztotta maga között a vagyonukat. Ebben tényleg nagyon jók vagyunk.

2013-ban nem-nyugdíjasoknak marad tehát a teljes exodus és a hátrafelé szavazás dejeles elegye. Ha jól sejtem, egy igazi, hátranyilazós, kétszercsavarodott eszű kuruclegény is pont így cselekedne. Vezérünk biztos büszke lesz ránk.

Ja, és azt megnézném magamnak, ahogy kínjukban megpróbálják a külföldön élő magyar állampolgárok, netán a kettős állampolgárok szavazati jogát korlátozni. Röhögnék...