Nekem mindig problémáim voltak a magától értetődő dolgokkal. Minden "magátólértetődőség" valami ordas nagy sumákságot hivatott eltakarni. Afféle mindent kitakaró "CSAK", amit a pofádba tolnak, hogy véget vessenek a vitának. Miérteknek nincs helye, mert különben...

Ilyen ordas nagy aljasság, hogy "a család az család".

Más szóval "csak".

A család azt ígéri, hogy juttat az erőforrásaiból, miközben vesz magának a tiédből. A család egyeseknek a pióca, ami rajtuk élősködik (de-azért-szeretem és jaj-nem-szabad-bántani-őket-mert-a-család-az-család). Másoknak pedig a terep, amin kiélhetik a geciségüket, ahol kipanaszkodhatják magukat, ahol sajnáltathatják magukat - és senki nem fordít hátat és sétál el. Ahol beleugathatnak mások életébe, tudatosan elbaszhatják a kedvét, kritizálhatják a döntéseit, elbizonytalaníthatják - mindezt csak a saját szórakoztatásukra.

Az igazán hardcore piócáknak a családban, a karácsonyi vacsora évi 2-3 órája az az időablak, amikor be kell vinniük az összes aljas mélyütést, ki kell fejezni minden igényüket az idődre, szeretetedre, egyéb erőforrásaidra, és mindenkivel ki kell mondatniuk, hogy nekik van igazuk. Meg hogy "szeretlek". És annyi panaszkodást kell belesűríteni ebbe a kis időbe, amennyit csak lehet. Szinte már sajnálom őket. Komolyan készülniük kell, és ezt meg is teszik.

A karácsony az, ahol a legjobban be lehet vinni az ütéseket, hogy miért-nem-vagy-már-párban, meg hogy mikor-házasodtok-már, hogy miért-nincs-még-gyereked, meg hogy  miért-nincs-még-több-gyereked, vagy hogy miért-van-annyi-gyereked. Vagy csak szemforgatva sóhajtozni, hogy jaj-de-jó-lenne-már-egy-unoka.

Megvan már, vagy mondjak még?

"(Bezzeg) a szomszéd Pistike rendszeresen ad haza a családnak."

"(Bezzeg) a Gézuka rendszeresen látogatja az anyukáját." (Nem.)

"Jaj, ne haragudjatok, hogy ilyen lapos lett a sütemény, de nem telik libazsírra a kis nyugdíjamból, örülök, ha ennyit tudok adni."

"A nővéred férje már másodpilóta."

"Bezzeg a mi időnkben a fiatalok..."

Egyáltalán, mit jelent az, hogy "a család az család"?

Hát azt, hogy "CSAK!"

Van itt egy nem túl épületes és totálisan értelmetlen kollázs a díványról. (Cikknek inkább nem nevezném, de már az "írást" is túlzásnak érzem.) Meg persze ott vannak a prüszkölő kommentelők. A kollázs olyasmiről prüntyög, hogy szinglik karácsonykor szenvednek, kissé megbolondítva egy költekezős utóízzel (szinglik  karikor költekezésbe fojtják fölös pénzüket, amit a pelenkán spórolnak) - és a kettő közül végül egyik sincs kifejtve, még a dívány standardjai szerint sem.

Na szóval. Család. Meg hogy a család az olyan magától értetődően szereti egymást. Minden tagja minden más tagját. És ha összehozod őket, akkor bárgyún mosolyogva szeretik egymást intenzíven az asztal körül.

Most komolyan. Senki nem veszi észre, hogy ez messze nem az alapállapot, hanem a ritka kivétel? Ki mer először szólni, hogy a király meztelen? 

A seggfejség isteni joga

Egy átlag családtag sajnos úgy gondolja, hogy mivel a családon belüli szeretet (különös tekintettel az anya-utód relációra) automatikus, ezért aztán azért már a világon semmit nem kell tenni. Magyarán a családtagnak automatikusan a seggünket mutatjuk, mert az ő szimpátiájáért ugye már nem kell megdolgozni. Családtag nem menekülhet el, mert a vér kötelez.

Ezt megtetézik azzal, hogy felelmegetik az undokság isteni jogát, vagyis hogy "az embernek néha kell, hogy leengedjen". Ez a leengedés pedig valamiért azt jelenti, hogy aktívan bunkónak kell lenni a másikkal, őt korlátlanul nyaggathatjuk, vele lehet követelőzni és neki lehet osztani az észt, hogy hogyan élje az életét. Legyen ő is katona, mert nekem is milyen jót tett már, szüljön ő is, amikor én szültem, mi az, hogy még nincs stabil párkapcsolatod, diplomád, stb. Mindenki képzelje ide a saját nyaggatókórusát.

A fenti két félreértés pedig toxikus elegyet alkot.

1) Ha néha nem lehetek barom, akkor felrobbanok a bennem szorult rosszindulattól,

2) ezt pedig csak a családdal tehetem meg, mert mindenki más faképnél hagyna ezért a viselkedésért.

Ebből nem következik, hogy bármilyen családi együttlét akárcsak távolról is a szeretetről szólna. Messze nem magától értetődő.

Masszív önáltatás azt feltételezni, hogy ez az embercsoport együtt majd a szeretettől fog csöpögni. És önáltatásban és álszentségben senki sem jobb, mint az egyház. Kérdezd meg a papbácsit!

A szenvedést az egyház (is) használja ellened

Bármilyen ambivalensen érzel a családoddal kapcsolatban, az vagy maga a boldogság definíciója (úgyhogy később a saját családodban reprodukálod majd),  vagy egy próbatétel, és hidd el, jót tesz neked. Menj szépen vissza közéjük és szenvedj még! Ha leszenvedted a rádd kirótt adagot, akkor majd...

A vallási életben a céltalan szenvedésért járó jutalom (vagy büntetés hiánya) alapvető fontosságú elem. Pacifikáló tényező. Magyarázat mindenféle gazdasági és társadalmi mismanagementre. Ráadásul leköti a barmot, egyszerűen nem marad ereje másra, ha előbb a családdal kell nap mint nap megküzdenie.

A jutalom/bünti ráadásul nem is evilágon keletkezik, így nem kell az egyháznak kivitelezni. (Mondjuk büntetést előszeretettel eszközölnek ebben az életben is, jutalmat valamiért sosem.)

Rengetegen érzik úgy, hogy ők totálisan megérdemelnének egy nagy csomó dolgot, csak mert szenvedtek. Nem aktív, produktív, célirányos tevékenység közepette fáradtak el, hanem passzívan, a családjuktól, a társadalmi berendezkedéstől, a születésüknél fogva szenvedtek. Úgyhogy most már jöhet a jutalom érte.

Sőt, a szenvedésnek látványosnak kell lennie. Hogy még a holdról is lehessen észlelni - és akkor még családon kívül is te leszel a legérdemtelibb. Kár, hogy a szenvedésedtől se neked, se másnak soha nem lett jobb. Sőt, minden körülötted élőnek ráteszel még egy lapáttal a rosszkedvére. De evilágon az egyház nem tartozik neked semmivel. Evilágon csak a családod tartozik neked. Kárpótlásul őket baszogathatod.

Röviden a család gyakran a lehető legkellemetlenebb közeg, ahol az ember tartózkodni tud. És mindez azért, mert elhitették, hogy ott már nem kell egy kicsit sem tapintatosnak, kedvesnek vagy udvariasnak lenni. Ott már nem kell vigyázni arra, hogy mit mondasz a másiknak, mert az úgysem hagyhat faképnél, hiszen családtag.

Az magától értetődő.

A renitens

Ha nem szenvedsz velük, a szenvedés hiánya automatikusan előhívja a beléd kódolt bűntudatot. Különösen, ha megerősítésre vágysz. Sajnos ebben a döntésedben nagyon kevesen fognak igazat adni neked, mert az ismerőseid nagy része is vagy aktív beleugató, vagy passzív szorongó, de mindegyik magától értetődőként éli meg a család-dolgot. Szóval ha úgy döntöttél, hogy te nem fogsz szenvedni, ne keresd a jóváhagyásukat, mert nem adhatják meg.

Van egy asszimetria azok között, akik jól érzik magukat és akik nem. Az utóbbi ugyanis mindenáron bele akar ugatni az előbbi dolgába, míg az elégedett ember nem kíván megváltoztatni másokat. Akik pedig félúton járnak, de még bizonytalanok, hajlamosak kikérni a környezetük jóváhagyását - amit soha nem kaphatnak meg, mert a környezetük statisztikailag igen sok frusztrált egyedet tartalmaz. (Az elégedett ember ráadásul sosem osztogatja áldását.)

Frusztrált kommentelő

Baszogatni azokat, akik kihagyják a családi tortúrát számomra azt jelenti, hogy a baszogató fél nyakig benne van egy hasonlóan nyűgös családban és fél még a gondolattól is, hogy nincs igaza.

Elégedett ember nem akar beleugatni más dolgába, mert el van foglalva azza, hogy a saját életét ő maga formálja. Az elégedetlen viszont tehetetlennek érzi magát, ezért mások manipulálásán keresztül próbálja kiélni a kreativitását és frusztrációját. Úgy próbálja közvetetten formálni a saját kis életét, hogy a körülötte lévőket farigcsálja.

Szóval a prüszkölő kommentelő ("mindenki, aki nem  családdal szopik, az egoista és téved") csupán arról tesz bizonyságot, hogy ha ő szenved, szeretné, hogy más is úgy tegyen. És retteg attól, hogy ez az egész lehet, hogy mégsem magától értetődő. Azért üvölt, mert eddig ok nélkül szenvedett.

Persze, tudom, vannak boldog családok is, ez a poszt nem róluk szól. Ők valszeg nem zabálták be ezt a magától értetődő dumát és igenis aktívan részt vesznek abban, hogy egy kellemes közegben létezzenek. És persze nem kommentelnek üvöltve, mert tudják, hogy senki nem lehet más helyett bölcs.

Ja, és még valami

A beigli alapvetően elhibázott koncepció

Ha eddig még nem sértettem volna halálra mindenkit, akkor majd most.

A beigli egy tévedés. Fullasztó tésztában száraz töltelék, amit ugyan lehet mentegetni (több töltelék, több nedvesség, etc) de összességében el kéne felejteni, mert egy koncepcionális tévedés. Ilyen száraz tésztából bűn ennyit egy süteménybe tenni. A töltelékek pedig nem segítenek ezen a problémán, mert sem a mák, sem a dió nem a krémességéről közismert.

Mondjuk utóbbi véleményemmel kapcsolatban elismerem, hogy létezik ellenvélemény. Senki beiglijébe nem akarok beledumálni, csak jelzem, hogy én inkább fekete erdő tortát fogok enni. És nem kérem senki áldását:)

Kellemes ünnepi nyüzsgést mindenkinek!