Így jár, aki halogatja a blogposztok megírását. Már egy ideje javasolni akartam a királynak, hogy egy permanens audiencia sokkal hatásosabb, mint megoldani a problémákat. De megelőzött.

A politikus célja ugyanis nem az, hogy megoldja a helyzetet, hanem hogy azt a látszatot keltse / te azt hidd, hogy megoldotta. (Gondolj csak bele: ha valaki más aratná le a babért egy jól sikerült reformért, az rosszabb neki, mintha a reform meg sem történt volna.)

Na most, az átkosban szocializálódott népeknek még mindig sokkal fontosabb, hogy a király meghallja panaszukat, mint hogy a probléma megoldódjon.

Mert ha a vezér tudja a bajodat az olyan mint a szél: a kis problémákat eloltja elfeledteti, a nagyokat fellobbantja elviselhetővé teszi.

Bevallom, tudom miről beszélek. Hunhonban valahol az az egyetlen legitim beszélgetési téma, ha panaszkoduk. (Pontosabban azzal hencegünk a szomszédnak, ami nincs és azt titkoljuk, ami van - többnyire azzal, hogy panaszkodunk a hiányáról.)

Kiskorom óta csináltam én is - mindenkitől azt láttam. Ha egy befolyásos emberrel találkozunk, panaszkodunk neki, hátha megsegít minket valahogy. Ha egy nem befolyásossal, akkor azért, hátha mégis tud segíteni. Ha meg csak a szomszéddal futunk össze, azért mert mégsem örömködhetünk, hogy milyen szépek a kertben a virágok... Milyen lenne már az!

Szóval teli van a szánk panasszal - és a vezér ezt jól látja. Ha tudna úgy folyamatosan panaszokat hallgatni, hogy közben máshol is tud lenni, az lenne az ideális vezér. A Panaszmeghallgató Helyettes-Vezér nem elég jó. Az nem mondja meg a jó királynak úgysem.

Szóval értem én, csak közben felnőttem. Lehet ugyan, hogy otthon én is panaszkodást hallottam, de amint rájöttem, mit csinálok, nagyon elszégyelltem magam és igyekeztem  minél előbb leszokni. Mert a szokás kialakulását foghatom a szüleimre, de ha úgy is maradok, az már az én saram.

És különben is, mindegy ki hibája, a megoldásban az nem számít.

A panaszkodás hátulütői

Mert hogy a panaszkodás nem világmegváltó panacea mégsem. Pláne a bátorítása nem vezet semmi jóra.

• Először is mindenkit lehangolttá és negatívvá tesz.
• Másrészt megutáljuk egymást, a világot és önmagunkat is.
• Harmadrészt meg sem fordul a fejünkben, hogy tehetnénk is valamit / valami sarunk nekünk is van abban, hogy bár mocsárba születtünk, mégis ott maradtunk.
• Végül olyan gondolkodási sémát teremt, ahol mindenben a panaszkodnivalót keressük.

Mert amíg azon pörög az agyam, hogyan vihetném át problémámat akkurátusan a hallgató fejébe úgy, hogy közben a lehető legnagyobb hatást érem el, addig nem azon gondolkodok, hogyan lehetne megoldani azt.

Egyszerűen nem marad rá szabad kapacitás.

Próbáld ki! Kérd meg a hozzád legközelebb állót, hogy mondjon 3 olyan dolgot, ami jó éppen most.

Az első még talán jó is lesz, mondjuk: Nem is olyan rossz az idő.

A második tutira valami "lehetne rosszabb is" című dolog, mondjuk "Afrikában éheznek".

Legkésőbb a harmadiknál ingerülten elküld anyádba, amiért (A) meg akarod vonni tőle a panaszkodás isteni jogát  (B) mert rá akarsz mutatni pofátlan módon, hogy ő már semmiben nem a jót látja.

Az ingerültség okát nagyon szeretném kicsit firtatni.