Tegyél magadnak egy szívességet – mert senki másnak nem áll érdekében. Kezdd el a helyén kezelni a munkahelyedet. Bárcsak ezt el tudtam volna mondani 20 éves önmagamnak....

A napokban beszélgettem egy ismerőssel, akinek elege van a munkájából.

A panaszai a következők: Semmi dolga nincs a munkahelyén. Már 10+ éve van ott, egyre feljebb lépett a cégben, mára csak mítingeken kell ülnie és időnként felemelni a kezét szavazni. De tovább megyek. Mivel náluk az utazás szigorúan munkaidőnek számít, neki pedig heti 1x egy másik országban kell végigülnie egy mítinget, ezért kedden csak bemegy az irodába, 11 körül beül egy taxiba, kimegy a reptérre, és mivel 4 után ér oda, aznap már nem kell dolgoznia. Másnap délután 2-4 között végigül egy mítinget, aztán be a taxiba – de mivel munkaidő után kell utaznia, csütörtökön nem kell bemenni. Pénteken otthonról dolgozik, ami azt jelenti, hogy nem dolgozik. Apukaként, aki rettenetesen sajnálja (nem), de heti két nap nem lehet a lurkókkal, időnként apasági szünete is van.

Nos, neki vezettem le az alábbiakat:

E x t / EUR = az egy egységre jutó erőfeszítés.

Ahol E az erőfeszítés, amit munkára fordítasz.

Megszorozva t-vel, ami az idő, amit munkával töltesz.

Elosztva az ezért kapott lóvéval.

Ha az eredmény alacsony, jó pénzért árulod az életedet és az erőfeszítésedet. Ha magas, akkor nem. (Határhaszon, stb. bejátszik, de most nem fontos.)

Emberünk esetében egyértelmű, hogy igen keveset ad egy euróért mind az idejéből, mind az erőfeszítéséből. Persze, az unalom is fárasztó, én is hagytam már ott jól fizető munkahelyet mert nem kellett csinálni semmit, de azért vannak szintek.

A fenti példa extra sarkos, de azért írtam le, mert rávilágít arra, mi mindent nem veszünk figyelembe, amikor munkahelyről valami homályos önmegvalósítás felé kacsintgatunk. Ennek a barátomnak még ti is el tudnátok magyarázni, hol van a valódi probléma. Saját magatokon nehezebb észrevenni.

A fent felvázolt eset ún. First World Problem (FWP)

Ami nem csak azért FWP, mert csak gazdagokat érint, hanem mert igazából nem probléma. Vagyis nem EZ a probléma.

Vagyis nem is igazából a munkahellyel van a baj. Emberünk azért nyűgös és azért van mozdulhatnékja, mert nem talál értelmet az életében.

A legtöbben ezt elütik annyival, hogy ha a munkában nem, majd a családban, de az igazság az, hogy a család senki életének nem az értelme. Persze, van akit erre neveltek, meg van, aki tényleg élvezi (de ő sem csak azt). A dolgozók többségének inkább life-family balance hiányzik az életéből, nem life-work balance. Ezért halad lassabban a forgalom munka után, mint előtt, ezért lesz hirtelen fontos túlórázni, ha valakinek kisgyereke van otthon. Pedig az igazság az, hogy a legtöbb stressz otthon éri a családos embereket – csak még maguktól sem veszik észre.

De emberünk még a gyerekezést is mesteri módon kerüli. Neki tényleg csak valami pénzkeresésen és családgyarapításon meg hedonizmuson túlmutató cél hiányzik az életéből. És innen válik érdekessé a dolog.

A munka valóban nem ad értelmet és identitást. Nem az a dolga. Az a te dolgod – ezért másik melóval nem fog megoldódni a helyzeted.

Különben is, miből gondolja mindenki, hogy ha otthagyja a munkahelyét, hirtelen tudni fogja, mit csinálna szívesebben – főleg ha a munkahelyén még fogalma sincsen arról, hogy mi lenne az, csak kapálózik kifelé. Tán idő kell a gondolkodáshoz? Hagyjál már ezzel...

Elmondom neked, mert én már voltam ott: ha az utcán vagy, nemhogy több kapacitásod lesz agyalni az élet értelmén, hanem kevesebb. Mert minden erődet az köti le, hogy visszakerülj a mókuskerékbe. Egy másik munkahely szintén nem megoldás. (Persze, ha nagyon magas számot érsz el a fenti egyenletben, keress újat bátran, de az egy másik probléma.)

A minap kaptam egy kérdést, amiről mindez eszembe jutott:

...most elsősorban az foglalkoztat, amikor mondjuk huszonévesen belekezd valaki egy munkába/karrierbe, ami elég érdekes, jól fizet, jó kis életet biztosít, és még csak nem is valami agyatlan munka - csak épp nem az, amit igazából csinálna. Úgy veszem észre, egy idő után rém könnyű ebben megmaradni, és elfogadni, hogy ez is egy kompromisszum, valami elkerülhetetlen elkurvulás, amivel az ún. felnőttlét jár - használni ugyan az agyunkat, de nem arra, amire igazából használni szeretnénk; elfogadni, hogy nagyjából soha nem azt csináljuk, amit akarunk, de cserébe kényelmes életünk van, stb.

Ez itt a rövid válaszom: Ez most nem úgy hangzik, mintha tudnád, mit csinálnál helyette. Mert akkor arról írtál volna.

Arra vágyni, hogy alapítasz „valami startupot” kábé annyira értelmes dolog, mint művésszé akarni válni

Naszóval ott állsz egy munkával, aminek „semmi értelme”, még egy majom is megcsinálhatná – közben meg parázol, hogy esetleg holnaptól tényleg egy majom fogja megcsinálni és valaki ígérje meg, hogy nem. (A majom meg vélhetően azon agyal, hogy ő is meg tudná csinálni, de helyette mindig a humánt veszik fel – ennyit a rátermettségről.)

Ha most nem tudod, hogy mit akarsz, az utcán sem fogsz megvilágosodni. Egy új munkahelyen sem. Sőt, még ha kábé tudod is, akkor sem biztos, hogy tényleg az való neked. És még ha nagyon biztos vagy benne, akkor is elhasalhatsz.

Ezért dobja le az agyam a szíjat valahányszor valaki a hagyd-ott-a-munkádat-és-valósítsd-meg-önmagad bullshittel jön.

• Egyrészt a startup csak a küzdelmes kisvállalkozás fancy neve.
• Azok, akik azt állítják, hogy a hobbijukból élnek és/vagy gazdagodtak meg, azok 99%-ban hazudnak. Mert:
  1. Ha már abból kell megélned, az nem hobbi többé. Nyomás alatt vagy, oda a szenvedély. Ezt garantálom. Próbálj írni főállásban, csak mert szeretsz írni és megtudod, miről beszélek. Vagy festegess kézműves bögréket az Etsy-re, de nem azt, ami neked tetszik, hanem amit vesznek – és abból jó sokat.
  2. Az a poszt, ami arról szólt, hogy illető 3 órát dolgozik egy héten, azt 5 órába tellett megírni, harmadik hete levelezik vezető portálokkal, hogy valaki hozza már le végre. Nem is beszélve a spontán, pálmafás insta fotóról, amihez 4-5 órát pózolt, aztán két napig retusálta. Csakhogy promózza a háromórás munkahétről szóló vacak self-help könyvét.
  3. Különben is, nyugati középosztálybeli csemeték gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy amúgy csak a kajáravalót keresik meg ők maguk, a lakhatást a szülők fizetik nekik. 

Persze, van olyan, hogy valakinek bejön. De nyomást gyakorolni csak úgy általában, mindenkire, bele a világba, hogy mindenki alapítson startupot, legyen a saját főnöke (és rabszolgája), vagy éljen digitális nomádként - na, azt egy kicsit kritikusabban kéne kezelned. Mert mégis hogy jön az az illető, hogy tanácsot adjon az életedben, amit

1) nem ismer, csak puffogtatott három közhelyet, ami mindenkire igaz, ezért magadra ismertél, és

2) ha ismerné sem ő állná a tanácsai következményét.

Soha nem fogadj el tanácsot (pléne nyomást) olyantól, aki nem tartozik felelősséggel azért, amit javasol neked. Ha nem erőltetnéd egy barátodnak, bele az arcába, hogy hagyja ott a melóját és valósítsa meg magát, akkor talán blogposztban sem érvényes a dolog, egy idegentől. És ha valaki megteszi, nem kéne komolyan venned. Nem ő vállalja a felelősséget a döntésedért.

Írtam korábban arról, hogy tessék kipróbálni magad és nézd meg, mennyire jutsz, de

1. Soha nem mondtam, hogy rendezz teátrális szakítást a bevételi forrásoddal, aztán hatalmas nekidurálással éld fel minden megtakarításod, amikor még azt sem tudod, mit akarsz. Hanem hogy először találd ki, mit akarsz.
2. Soha nem állítottam, hogy mindenki Nobel díjas hosszútávfutó agysebész-színész-titkosügynök lesz. Én személy szerint szeretem azokat a barátaimat, akik „beismerték” (manapság ez szinte szégyen), hogy nekik elég a 9-5 és hogy a maradék időben olvasni, barátokkal találkozni, mozizni, vagy Netflixezni szeretnek. Tessék, semmi fancy szósz, csak önismeret. Aztán amikor megunják, kitalálják, hogy mi kéne inkább, és utána váltanak. Mert változol és változhat a véleményed később.

Én nem hagyom figyelmen kívül a mentális jólétedet – csak hogy megtartsalak kenyérkeresőnek. Nekem te nem keresel kenyeret. Én éppen hogy a mentális jólétedet szem előtt tartva írom, amit írok.

De ha nyugtalan vagy - én aztán tudom, milyen az - és azt érzed, hogy neked tényleg van ehhez étvágyad és képességed, miért nem tudod a háttérben, minél kisebb idő- és energiabefektetéssel lerendezni a munkádat és kicsiben elkezdeni azt az önmegvalósítást?

Miért nem kezded el azt a blogot? Miért nem veszel pár bögrét (míg van miből) és kezded el festegetni? Megmondom: mert félsz, hogy rájönnél, hogy a szép álom igazából csak addig szép, míg álom. A valóság kiábrándító. A blog soha nem kezd el pénzt keresni, még csak nem is olvassák, a bögrékkel meg tele lesz a nappali, festékszaggal a lakás, a postaköltség és az adók meg elviszik a teljes hasznodat. Addig szép az álom, míg csukva tartod a szemedet.

Szóval odakint lehet, hogy zöldebb a fű, de azt valaki kemény munkával öntözi - de az is lehet, hogy csak Photoshop. Ha csak fáradt vagy, arra más a megoldás. Ha értelmet keresel, munka mellett is elkezdheted.

Tudod, mi a gond?

Hogy önismeret és öndefiníció híján a munkában és / vagy családban keresi mindenki az identitását. Márpedig azt egyik sem adja meg. Csak pótlékot. A szerepeid adnak neked feladatot, meg egy címkét - aztán úgy mutatkozol be. Apa vagyok és könyvelő. A munkaidődet valaki strukturálja, a magánéletedet szintén. Ezzel pedig az egész életedet más osztja be helyetted. Egy nálad semivel sem okosabb főnök és egy nálad nagyságrendekkel tanácstalanabb kétéves.

Ezt kell előbb elengedni és nagy levegőt venni. Ahhoz pedig nem kell felmondani, hanem fókuszba kell hozni az agyadat, őszintének kell lenni magadnoz, kimondani hangosan a félig rágott hülyeségeket, amik gondolatban jól hangzanak (próbáld meg leírni, mindjárt rájössz, hogy a bögrézés nem egy üzleti terv és általad végig nem gondolt lépések százain keresztül vezet max sok pénzhez), aztán kezdd el megcsinálni, amit ma is megtehetsz. Ennél nem lesz szélesebb a mozgástered.

Ha azt hiszed, hogy a munkád most túl sok erődet emészti fel, és mi mindent csinálhatnál helyette - úgy jársz, mint a friss anyuka, aki most vette észre, hogy ha annyi erőt fektetett volna bármibe, mint a gyerek életben tartásába, akkor már isten tudja hol lehetne. Csak a trükk az, hogy gyerek nélkül nem fektetett volna annyi erőt semmibe. Mert nyomás nélkül nem mozdult. Lehet, hogy eleve ez volt a baj.

Ez egy örökbefogadott psozt volt, szerezz magadnak te is!