Az államférfit az különbözteti meg az erkölcstelen populistától, hogy befekteti-e a politikai tőkéjét, vagy csak kiveszi a pénzt és csődbe viszi a céget. A populista pedig akkor sem kormányozna jól, ha 1) tudná, hogyan kell és 2) nem lennének választások.

Három olyan dolog, ami kelet felé haladva egyre jobban érződik - és egyre nagyobb bunkókat eredményez. A teljesség igénye nélkül.

1. Jóvanazúgy!

Még jó, hogy csak egymástól akarunk jobbak lenni, nem pedig igazán jók. Mert ha igényesek akarnánk lenni, nagy bajban lennénk. Talán már nem is tudjuk, hogy kell azt. 

Hallottad már a szabót olyasmit mondani, hogy jóvanazúgy, majd ne tessék benne leülni? Vagy hogy nem kell abba bélés, majd ne tessék levenni? Láttál már szakit a vállát vonogatni, hogy ez az ablak tényleg nem nyílik, használd inkább a másikat, vagy a bejárati ajtót? Hogy a szélére már nem maradt csempe, majd húzd oda a mosógépet?

Nem az, hogy csak négyévenként lehet benne szavazni.

A konzultációk, népszavazások, közvélemény-kutatások és a sötétzöld bázisdemokratikus, direkt demokráciás ötletek is éppen ezért nem oldanak meg semmit. Nem az eredeti problémát szüntetik meg.

Az eredeti problémát ugyanis nem lehet megszüntetni.

Oké, tudjuk le az okosságokat:

1. A demokrácia elleni legjobb érv 5 perc egy random választóval (Churchill)

2. Itt mindenki hülye csak én vagyok teáskanna racionális (Jut eszembe, itt ez a jó kis tanulmány arról, hogyan hitetjük el magunkkal (rationalize), hogy mindenki más sunyi/ostoba, hogy a saját sunyiságunkat elkerülhetetlennek tüntessük fel: Conveniently Upset: Avoiding Altruism by Distorting Beliefs About Others)

3. Ezeknek a félázsiai parasztoknak? (Én már évekkel ezelőtt megmondtam, hogy lenéz minket, csak ugye olyan nehéz elhinni. De igen ... téged is. De!)

4. Cenzuuuust!

Megmutatom, mi a bajom:

Elmondom, hogy történt.

1. Primitívek

Vannak azok a kétbites egybites barmok, akik az emberi agy dichotómiák felkutatására való hajlamát a világ összes dolgára képesek alkalmazni. Ők olyanokkal sértegetik egymást, hogy a baloldal meg a jobboldal így meg úgy. Holott baloldal meg jobboldal nincs. Minden korban, minden országban, minden ember fejében más jelentenek ezek a szavak. Azért használják, mert ez alatt lehet mozgósítani. Ennyi.

2. Akik olvastak már egyet-mást

A politikai és gazdasági jobb- és baloldallal próbálnak minden pártot megmagyarázni. Mert az sokkal szofisztikáltabb, mint a fenti bunkóság. Hja.

Akarom mondani behaviorista. Mert úgy hívják mostanában a nálunk mindent jobban tudó közgazdasági trendet amely most kebelezi be az állami gondolkodást is.

Nudge

Nudge: Improving Decisions about Health, Wealth, and Happiness Richard Thaler és Cass Sunstein könyve és illik róla tudni, bár elolvasni kicsit uncsi.

A lényegét a reklámipar már régóta tudja, mivel a reklámoknak sosem volt joguk erőszakkal kényszeríteni az embereket: lehet őket tudatalatti eszközökkel arrafelé noszogatni, amerre mi szeretnénk hogy menjenek. Megveszik a termékünket, ha egy pucér nő mellett van a képen és azt sugározza, hogy férfiasabb leszel tőle. Megvesszük a kajájukat, ha egy bizonyos módon tolják az utunkba a munkahelyünkre menet - épp a vonulási útvonal mentén. Pláne ha illatozik is.

Az állam viszont - szemben a reklámszakmával - mindig is folyamodhatott kényszerhez, erőszakhoz és bírsághoz. Csak újabban szemérmesek nyíltan a választó szemébe mondani, hogy mit akarnak tőle. Úgyhogy átállítják az alapértelmezést, hogy hátha akkor elfelejt opt-outolni...

Mert ott van a default, vagyis az alapértelmezettség kérdése, ami nálunk például a manyupok beszántásánál jött jól. Ha nem csinálsz semmit, azt úgy értelmezem, hogy azt akarod, amit én akarok.

Ezt mondjuk már csak az államnak szabad, próbálná meg a sarki fűszeres megrendelésnek venni, ha nem szólok külön, hogy ma sem kérek semmit. Vagy próbálna megbírságolni a konditerem, ha túl sok muffint eszek.

Nem akarjuk, hogy elhízzon? Rakjuk a menzán a keze ügyébe a zöldséget, a muffint meg külön kelljen kérni a portástól.

Azt akarjuk, hogy több legyen a szervdonor? Tegyük alapértelmezetté a szervek kiszedését, hacsak a halott még életében nem rendeklezett másként.

Azt akarjuk, hogy ne hugyozza le a falat és viselkedjen úgy, mint egy nem-csimpánz? Szégyenítsük meg, amikor azt csinálja.

Írjuk rá a hamburgerre, milyen sok kalória, rajzoljunk kövér embert a hűtőre (tegyünk rá tükröt) és adjuk bevásárló-kupont a gyereknek, ha elhúzza a kövér seggét gyalog az iskolába.

Nem választana magától nyugdíjpénztárat? Tegyük alapértelmezetté és ha mégis észreveszi, hogy már vonjuk tőle a tagdíjat, kelljen elmennie rábabesenyőre kijelentkezni (és vigye magával a nagyit is).

Eddig vonzó

A könyv egyszerűen abból indul ki, hogy úgysem döntünk valami jól, úgyhogy ne is erőltessük vagy gyakoroljuk a dolgot. Bízzuk magunkat a környezetünk atyáskodó nógatására és kikapcsolt aggyal sodródjunk az árral. Értem én, hogy páran ezt amúgy is mindennél jobban élveznék, csak azt nem tudom, hogy ehhez minek van szükségük életre? Ezt holtan is ugyanolyan jól lehet csinálni. (Csak akkor legalább nem dobhatnák el az én döntési jogomat a sajátjukkal együtt.)

A zemberek hajlamosak egy nagy csomó hibába beleesni döntéskor, még akkor is, amikor egyébként tájékozottak (ami ritka). Ott van mindjárt a csorda-mentalitás, amikor megyünk a többiekkel, mert ők biztos tudnak valamit. De a könyv elővesz még pár random példát, úgy mint a status quo elfogultság, amikor a passzivitást, vagy a maradjon minden a régiben-t választjuk akár egy pozitív változással szemben is. Amikor magunkból indulunk ki, amikor azt hisszük, hogy abból van több, amiből mi többet látunk, vagy amikor az alapján lőjük be valaminek a valószínűségét, hogy mi hányszor hallottunk róla.

Szerintem sem dönt mindig mindenki jól. De ha nem is gyakorolják, sosem lesznek okosabbak. Ha sosem szembesülnek a döntéseik következményével, sosem kezdenek el jobban odafigyelni a részletekre. Sosem nőnek fel.

Plusz mások sem tudják náluk jobban. Miért tudnák? Ők is emberek.

Akkor mi ezzel a csodával a baj?

Azon túl, hogy enged megmaradni felelőtlen hülyének (és mégis marad választójogod)? 

Közhely, hogy a mai miniszterelnök erősen paternalista politikus. Hogy a hatalom bebiztosításának és megerősítéseének mindennél magasabb prioritása van számára és hogy eszközeit tekintve tökéletesen cinikus. De szerintem nem volt ez mindig így.

Ahhoz, hogy idáig eljussunk, csalódnia kellett a választókban.

Vigyázat, ez egy nagyon szomorú történet lesz.

Az NSDAP vezetője rendkívül jól alakítja a politikai agendát Németországban. A párt választási sikere összehangolt kommunikációs stratégia eredménye:

1. Az NSDAP szélsőséges pártból hamar a választók nagy részéhez szóló centrumpárttá alakult.
2. Hitler úr sikeresen meg tudta szólítani a választók nagy többségét.
3. Mindezt igen kockázatos stratégiával érte el. Ö ugyanis nem a középre húzódást és a minél nagyobb választói körnek való megfelelést választotta, hanem elébe ment az igényeknek és mintegy maga is formálta azt azáltal, hogy a választói közép nagy rétegét sikerült magával jobbszélre csábítani.
4. Ezzel igazolta a közvélemény-formálási stratégia helyességét a közvélemény mechanikus követésének elavult szavazat-maximalizálási doktrínájával szemben.
5. Eszközei a politikai megosztottság általános rossz színben feltüntetésén túl (nemzeti egyetértés programja) az alternatív politikai erők nemzetmegosztó jellegére való rámutatás voltak. A kívánt hatást ezután az ebből fakadó, esetleges nemzethalál projektálásával és az ellenzéki politikai erőkkel való asszociációjával érte el.
6. A kampány narratívája igen egyszerű, így a választók széles rétege számára befogadható: a német jó, a zsidó rossz. Ezzel a történelemben gyakran bevált, ún. "ethnic agenda-setting" módszeréhez nyúlt vissza és azt hasznosította nagy tehetséggel. Alkalmazta továbbá a "scapegoating" és a "kill-the-banker" tematikákat is, de mintegy alárendelve az elsődleges, etnikai narratívának.
7. Hitler úr mindeközben sikeresen elkerülte a túlzott személyi vagyonnal való bármiféle azonosítást, így hitelesen tudta gyakorolna a 'kis pénz jó, nagy pénz rossz' stratégiáját a politikai ellenfeleivel szemben.
8. Figyelmébe ajánljuk ugyanakkor, hogy a személyi vagyonok negatív színben való feltüntetése később még terhes korlátokat jelenthet a nagy költségvetési igényű kampányok lebonyolítása során, ezzel a Führernek idővel számolnia kell majd. Ha sejtésünk nem csal, a Führer ennek megelőző jelleggel elébe fog menni.
9. Hitler úr nagy tehetséggel egyesítette az ország nagy részét a germán birodalmi expanzió szlogenje alatt - egy platformra terelve ezzel a keménymagot és azokat, akik valamilyen fenntartással viseltettek a politikai agenda más elemeivel kapcsolatban.
10. Kiváló politikai érzékkel használta ki a nemzeti büszkeség semleges, egyesítő retorikáját, amin a politikai ellenfelelinek viszonylag nehéz volt fogást találni.
11. Hasonlóan sikeres tematizálási és framing technikát használt a "dologtalan rétegek" munkára fogásának retorikájával, amely a későbbiekben jól hasznosítható kampányeszköz lehet.
12. A "nemzettestet szipolyozó, pióca-réteg" remek soundbite, amely igen képletesen megragadt a közvéleményben.
13. A politikai ellenlábasok sikeres hiteltelenítésére több szinten folytatott egybehangolt akciót. Ennek egyik eleme a már fent említett etnikai, illetve az ezzel egyenértékű politikai mozgósítóerővel bíró vagyoni alapú megkülönböztetés volt.
14. Eközben (jó politikai érzékkel) az ellenzéki politikai erőket is sikerült vagy elkedvetlenítenie, vagy más eszközökkel eltántorítani a vélemény-nyilvánítástól. A fennmaradó kisebbség pedig nem kapott lehetőséget az agenda befolyásolására, hála Hitler úr remek és egybehangolt akciójára, ami a politikai közélet kommunikációs csatornáinak minél teljesebb kontrolljára szolgált.
15. A bizonytalan választókat ezután sikerrel terelte a saját zászlaja alá a hiteles politikai alternatíva hiányára való rámutatással, mintegy politikai vákuumot teremtve az ellenzéki oldalon.
16. Szintén jó politikai stratégia, amennyiben sikerül az ellenfél prominens politikusait elhallgattatni, vagy a saját politikai ügyünk mellé állítani.
17. Összességében Hitler úr az emocionális és az irracionális technikák hatékony elegyét alkalmazta kommunikációjában, miközben a háttérben politikai zseni módjára foganatosította a pragmatikusabb, a hatalom megszerzésére és megtartására vonatkozó szándékait.

Összességében az NSDAP kampánya jelest érdemel. A pártvezér jó érzékkel ragadta magához és tartotta meg a hatalmat, sikeresen eltüntette a párton belüli kihívóit. A közvélemény és a közhangulat formálásában is igen komoly sikereket ért el, amelyet későbbi választásokon is sikeresen használhatnak ki, amennyiben a párt belső egységét sikeresen fenntartják és az esetleges nézeteltéréseket sikerül eltakarni a közvélemény elől.

(Török Gábor egyébként jó elemző, de szükségesnek láttam cikizni az ún. értéksemleges kampány-elemzést. Illetve azt, hogy ha valaki a közvélemény kezébe ad ilyen elemzéseket. Szerintem ez a műfaj ugyanis a megrendelőnek, magának a politikusnak szóló elemzés, Gábor mégis ezt eteti a közvéleménnyel. A hatalomtechnikailag, kampánytechnikailag vett "jó", az nem ugyanaz, mint a "jó". Ezt pedig szemmel láthatóan nem sokan értik. Ők csak azt olvassák, hogy "jó". Hogy mi az értéksemlegesen jó, azzal már zavarba lehet őket hozni.)