2010 áprilisa óta csak 91 ember lett százmilliomos ötös- és hatoslottón.

Most akkor felvázolom, hogyan zajlana egy globális cukortilalom.

Röviden: Nem működne és nagyon káros lenne. Sokkal károsabb, mint maga a cukor. Hiába kongatják a vészharangot.

A gyengébbet hibáztatni veszélytelen. Az erőset veszélyes. Az erősebb a gyengébbet hibáztatja. A gyengébb is a gyengébbet hibáztatja. A gyávák között így teljes az összhang.

A nyavalyás jogvédők szoktak mindenkit áldozathibáztatással vádolni. Hát dehogy hibáztatod te az áldozatot, csak ő tehet róla, na.

De ahogy a "nemi erőszak történt" szókapcsolat hallatán nem tudsz az ég világon semmit a konkrét esetről (és mégis azonnal az jut eszedbe, hogy a szoknya biztos rövid volt), úgy a lecsúszott hajléktalan és kisemmizett trafikos láttán sem tudsz semmit a konkrét történetről - mégis azonnal őrá kened.

És ne gyere nekem statisztikákkal, mert egyet sem tudsz, és ha tudnál, akkor sem tudod, mégis mi a halált számolnak bele és milyen módszerrel.

A helyzet az, hogy elbaszták a brandinget.

Hogyan is élhettünk nélküle?

Holnap törvényt hoznak, hogy nem lehet kézen állva hallgatni egyetemi előadást.

Logikus, nem? Hiszen nem is lehet kézen állva kibírni. Nem lát tőled a mögötted ülő. Nem tudsz jegyzetelni. Valakire ráeshetsz. Megsérülhetsz. A tantestület méltósága… Csak úgy ömlik majd belőled a sok lehetséges indok. Te magad keresed a szabálynak az indoklást.

Mert mi történne, ha holnap egy diák kézen állva akarná végighallgatni az „Árvízvédelmi szabályozás 1912-től 1989-ig Bulgáriában” című előadást?

• Hát, először is legnagyobb valószínűséggel pofára esne 7 perc után. Erre nem kell szabály.
• Ha valaki nem látna tőle, az arrébb ülne, vagy beszólna. Esetleg meglökné - vissza az 1-es pontra.
• Jó eséllyel kiröhögnék a picsába.
• De ha tanítottál már, akkor tudod, hogy a legvalószínűbb, hogy valaki ledob egy hideg, nedves aranyhalat a nadrágja szárán.

Mert a diák már csak olyan, hogy elintézi maga. Még nem tudja, hogy meg kell várni, míg kiszáll a hatóság, törvényt hoz rá a parlament – és onnantól kurvára meg van védve hasonló szörnyűségektől.

Mert mi a fészkes, retkes, búbánatos fasznak kell erre egy kibaszott TÖRVÉNY. Egyáltalán: szabály?

 Ezt egy teljesen indokolatlan macskás gif, mert nem volt kedvem illusztrációt keresni. De akár azt is betilthatjuk, hogy kicsi, szőrös állatok tudatmódosító szerek hatása alatt mozgóalkatrészes hangszereket vagy zeneszerű zaj kibocsátására használt egyéb eszközöket működtethessenek

A Stockholm-szindróma egy túlélési stratégia.

Túlélési.

Stratégia.

A "szindróma" szó félrevezető. A Stockholm-stratégia akkor rendellenesség (nem célravezető gondolkodásforma és magatartás), ha olyankor alkalmazzuk, amikor nem is vagyunk túszul ejtve. Ha lenne kiút.

Egy diktatúrát pedig túlélni.

7 milliárd 371 millió ember él a Földön. Mire ezt leírom, 1000-rel megint többen leszünk.

Mindenkinek pontosan egy élethossznyi ideje van – és sehol nem tanítják, mit kéne vele kezdeni. Csak pótcselekvések vannak. A társadalmak standard válasza erre a problémára  az, hogy élethosszig lekötnek olyan dolgokkal, amit nem te választasz. Vagy még nem választasz.

Így a valami rossz elkerülése mozgásban tart akkor is, ha magadtól nem mozognál semerre. A mozgás pedig mozgás, ugyebár, tök mindegy, hogy belső a motiváció, vagy külső.

Ez tévedés.

Rengeteget írok arról, hogy egész társadalmak épülnek pótcselekvésekre. Minél hamarabb, mielőtt az egyed felnőne (olyan 30 évesen) és informált döntést hozhatna, tessék őt beledumálni

1. egy tartós, monogám párkapcsolatba, hogy saját vágyai ellen küzdjön egész életében. (Vagy amikor azt nem, akkor a partnere ellen.)
2. összeköltözéssel, hogy kevesebb helyet foglaljon. (És soha ne lehessen egyedül.)
3. gyerekvállalásba, hogy onnantól kényszerpályára kerüljön, és ne tudja visszacsinálni az első kettőt.
4. hitelfelvételbe, cserébe azért, hogy indoktrináltuk a saját világnézetünkkel, megtanítottuk úgy gondolkodni és azt hinni, amit mi. Meg hogy mi mindent nem lehet. (Mert nagyon kicsi a különbség aközött, amikor a lehetőségeket ismertetjük és aközött, amikor a korlátokat soroljuk.)

Életed nagyobbik részét pótcselekvésekkel, mások igényeire, basztatására és véleményére reagálva töltöd. Valami elől menekülsz, kijelölt célokért mozdulsz, így sosem kell gondolkodnod, hogy magadtól mennél-e egyáltalán. És ahogy a vélemények se mélyülnek sehová az istennek se, mindegy, mennyit vitatkozunk róluk, úgy a pótcselekvések sem juttatnak semmivel sem közelebb a megoldáshoz.

A szabadsággal élni kell, de egyszerűbb lelkek továbbra is úgy tekintenek rá, mint az elnyomás hiányára és bután néznek, hogy akkor most mit kezdjenek vele. Valami tartalommal márpedig fel kéne tölteni.

Egy szabad világban élni kell. Egy autokráciát túlélni. Napról-napra.

Van egy kérdés, ami már évek óta foglalkoztat. Vajon mi kéne ahhoz, hogy Orbán reputációja meginogjon a hívei körében?

Emlékeztek még Lolára?

Nem akart ő rosszat, csak egy kis hatalomra vágyott...

Még 2010-ben történt, hogy a képen látható asszonyság előbb megsimogatta, majd bedobta a doromboló Lolát egy kukába.

A hölgy neve Mary Bale. Ezt onnan tudjuk, hogy a biztonsági kamera videója felkerült a Facebookra - és a "Death to Mary Bale" Facebook-csoport annak rendje és módja szerint lenyomozta.

Bale asszony amúgy a Royal Bank of Scotland ügyfélszolgálati munkatársa volt - mármint az incidenst megelőző 27 évben. Az ügy miatt aztán a munkáját is elvesztette.

Szinte látom magam előtt az eseményláncot, amelynek elején egy hisztis kisgyerek felbassza az anyukája agyát, aki felhúzza aput, aki aznap fáradtan megy dolgozni, szemétkedik az alkalmazottakkal, ami végül lecsorog Mary Bale szintjére - akinek nincs kibe tovább törölni a lábát, így idegesen indul haza.

Út közben meglátja Lolát, a szuperbarátságos és az emberekben még mindig bízó macskát és mint minden normális ember, megsimogatja. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve bebassza a kukába és rázárja a fedelét.

Nem akart ő rosszat, csak egy kis hatalomra vágyott.