Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • FairplayE: Nem tudom, hogy a tanult tehetetlenség kérdéséből milyen gondolatmenettel jutottak el többen a gyerekvállaláshoz. Mintha az valami megoldás lenne a ... (2019.12.15. 00:51) A depresszió, mint tehetetlenség
  • SakkMatt: Nem kell ám olyan messzire menni, hogy jó ütemben épülő metrót lássunk. Moszkvában is felépült legalább egy Budapestnyi metró csak a XXI. században:... (2019.09.18. 15:03) 23 év alatt 588 km új metró épült
  • pallasmacska: azért a hozzászólásokból kiválóan látszik, ki az, aki odáig sem jut el, hogy felismerje, előre kiszabott életet él. (2019.06.08. 20:38) 40 vagyok, de élni akarok!
  • Ra: Wow... (2019.06.04. 20:56) Hogyan szoktasd le magad a tanult tehetetlenségről?
  • Hemi12: Igazad van! Az '56-os forradalmárok is baszódjanak meg! Megöltek egy csomó EMBERT!!! Akik között biztos voltak jók is! Hát nem olvasták a szótári de... (2019.03.15. 16:51) Feminizmusról picsogni férfiatlan

A belenyugvás eufóriája

2012. 07. 28.

Egy kétméteres kandisznó magáévá tesz a cellában. Ha meg tudom győzni magam, hogy ezt tulajdonképpen én is akarom, az bizony megkönnyebbülés. Hogy nem lett orgazmusom? Hát istenkém, van ilyen a szerelemben. Sőt, továbbmegyek: mikor abbahagyja a szerelmet, még eufóriát is érzek. 

Nem is értem, miért álltam ellen. Ez elkerülhetetlen. Ez maga az élet.

Naszóval...

A belenyugvás megkönnyebbülése

Kéretik a boldogságot nem összekeverni a pillanatnyi megkönnnyebbüléssel. Az élet értelmét pedig a küzdelem feladásával. Mert a megadástól megkönnyebbülsz. Tényleg. Fáj, de még ez is könnyebb, mint a felszínen maradni. Örökre, a végtelenségig, főleg, hogy az sem világos, miért jó az neked. Mikor süllyedni is lehet és sokkal egyszerűbb. A mélyben pedig vár a bizonyosság.

Itt szorongsz, ott viszont büdös van. Te a büdöset választod? Legalább ne hívd Helyes Útnak. (Főleg Ne Nagybetűkkel.) Ne a boldogságot definiáld át, ha nem érzed magad annak.

Komoly dilemma elé állítottak. Tisztában vagyok vele, hogy a stílusom csak alázásra és festékmarásra alkalmas. Semmi kedvem konkrét személyekre ráereszteni. De úgy sem tehetek, mintha nem írtak volna egy választ egy régi posztomra

Kedves Eszter!

Nehéz helyzet elé állítottál. Tőlem idegen módon már két napja azon agyalok, mit kéne erre mondanom. Mondhatni elakadt a szavam, csak nem úgy. Nem hagyhatom szó nélkül, de nincs is kedvem válaszolni.

Szerintem először is nem ugyanarról beszélünk. Te a fejetlen lény metaforájának apropóján írtál egy önelemző naplóbejegyzést, aminek semmi köze az én mondanivalóhoz. Egyszer, ha majd nagyon ráérek, disclosure-t kötök minden félig sült posztom végére (azaz mindegyik alá), hogy mik azok a dolgok, amiket a posztban állítottam és mik azok, amiket nem. (That which is said and that which is not said, hogy stílusos legyek.)

Ezen kívül nem sok minden jut eszembe róla, hacsak az nem, hogy a szöveg nem állít semmit. Ami nem is baj, mivel egy naplóbejegyzésről beszélünk. Én is szoktam introspektív ömlengéseket írni, de legalább még jótékonyságból vagy pályázati pénzen sem fizet érte senki. Én itt csak gondolati piruetteket fejelek meg frappánskodó hátraszaltókkal és mikor elunom, megnyomom a publikálás gombot.

Intellektuális ejaculatio praecox. Nekem ez a mentségem.

A mély igazságokra, elcsépelt sommásságokra és a tételmondat-rengetegre sem reagálnék. A hosszú, introvertált ömlengéseinkből desztillált pattanós bölcsességeket coelhoizmusoknak hívjuk és bár az elme óhatatlanul is hajlamos létrehozni őket, hangos kimondásuk hajlamos nevetségessé tenni a büszke kigondolót. Példamondatok (kigyűjtök párat, nehogy elfelejtsem):

"A boldogság nem apró pillanatokból áll. A boldogság maga az ÚT."

"Elhittem, mindig is hittem benne, hogy bukásomnak itt is célja van."

"ne mutassuk másnak magunkat, mint amik vagyunk. Nem azért fognak szeretni az emberek, mert azt látják benned, amit látni akarnak. Azért fognak szeretni, mert téged látnak. Önmagadért."

"Nincsenek lejátszott játszmák, amíg a szíve dobog."

"Minden pokoli lényben és hamis útjelzőben kerestem: munkában – karrierben, férfiakban, alkotásban. De ezek csak Démonok!"

Először is, aki Démont ír, sikeres ember nem lehet. Már a démon is necces, de a Démon, az aztán mindent visz.

Meggyőződésem ugyanis, hogy egy bizonyos kor fölött egy anyanyelvi felhasználó ilyesmiket nem ír. Vagyis de: egy roppant egyéni moleskin notebookban teljesen rendben van, el lehet rejteni az ikeás párnánk alá, hogy ezek itt az én gyöngyszemeim. Az unokámnak. Na de publikálásra?

Ha kihúzom a felesleges, redundáns, 16-évesen-még-olyan-mélynek-éreztem mondatokat, jelentősen megkönnyítettem a rám váró feladatot. (Félre ne értsd, 16 évesen én is ugyanilyen mélyeket érzetem, pedig soha nem történt velem semmi. Így is fogalmaztam, pedig Coelho még a fasorban sem volt.)

Az (újság)írást nem iskolában tanítják. Bár nem teljesen felesleges egy ilyen iskola, hiszen legalább ők jól keresnek vele. Az iskolák az ambíció vámszedői. A papírom-van-róla pedig a kizsákmányolásért esedező, önbizalom nélküli ambíció bombabiztos jele. A mélyen-odabenn-már-lemondott-magáról ambícióé. Amihez még külső felhatalmazást keresünk, de igazából mi sem akarjuk megadni magunknak. Ez az egyik olyan téma, ami már régóta megírásra vár, de ha szerencsétek van, soha nem jutok el odáig (sem).

Szóval próbálok kíméletes lenni, de a stílusom eleve alkalmatlan erre. Az én szókincsemmel nem lehet kedveskedni. (De legalább nem írom a Sors, Pokol, Ihlet, Démon, Út és Alkotás szavakat nagybetűvel, még akkor sem, ha nagyon érzem. Vagy ha írom, legalább nem gondolom komolyan.)

Összességében nem hiszem, hogy bármiben is ne értenék egyet. Csak onnan tudom, hogy szerinted fennforgás van, hogy az elején leírod. Ebből voltam kénytelen kiindulni.

Szinglizmus, hát hogyne

Valamiért az jutott eszembe, ahogy egybites trollok néha idetévednek az Indexről és buta tekintetükkel gyorsan végigpásztázzák a szöveget kulcsszavakért. Céljuk természetesen nem az olvasás, hanem hogy megtudják a Lényeget(!): hogy ugyanis fidesznyik vagy coci vagyok-é. Aztán mikor tudni vélik, aszerint kommentelnek egy szagosat.

Persze nem feltételezem, hogy ennyire primitív lenne a kritikád. Csak úgy eszembe jutott. Erről:

"Én a Szinglizmus elkötelezett ellensége vagyok. Ezért nem tetszik szavaid jelentése."

1) Hányszor mondjam el, hogy az egyetlen valós és létzető -izmus az a Lobsterizmus? A Megvalósult Lobsterizmus - Real Existing Lobsterism) Az összes többi egy szubjektív ömlengés, ami mindenkinek mást jelent és csak arra jó, hogy összeugrasszon egyesekkel és egy zászló alá rántson másokkal. Egy kesztyűbáb vagy tőle és ha bedőlsz neki, egy segg nyúl a kezedbe. 

2) Az, hogy rámutatok egy létformára, még nem jelenti, hogy 'arrogánsam' lenézném a másfajtát. Nekem pont nem fáj, ha valaki más, mint én. Nem én érzem magam attól nagyobbnak, ha én vagyok többen. Én pont jól elvagyok a mássággal. Azért beszélek a blogon másfajta emberekről, mert ahogy a mottóm is állítja, tessenek szépen  tudomásul venni, hogy ilyen is van, mint én és össze vagyunk zárva. 

3) Egy működő párkapcsolat remek dolog. Csak igen ritkán látni olyat. Vannak értelmes párok, bár meg kell mondani, kevesen. A többség csak "megkönnyebbül", ha végre összebútorozhat valakivel. Meg hát eleve az van a kis fejében, hogy csak akkor nyugodhat le, ha kihúzhatta az ellenkező nemű nemzőtársat a bevásárlólistáról. Én csak azt szeretném tudni, miért veszi ezt mindenki magára, majd utasítja el?

4) Ha már definiálni kell, a Szinglista az, aki csak megpróbálja bemagyarázni magának (és másoknak), hogy jól elvan. Mert épp nincs valaki, akivel elveszíthetné a szingliségét. Rajta könnyű elverni a port. Engem ebből hagyjál ki.

A Fejetlen Lénynek van feje

Hazudtam. De tényleg. A Fejetlen Lénynek igenis van legalább egy feje, amivel gondolkodik. A te fejed az.

Ezek a társadalmi elvárások nem valamiféle harsogó rádiók, amit nem lehet kikapcsolni. Nem konkrét személyek, akik dolgokat mondanak. Ez az egész műsor a te fejedben zajlik. (Bizonyítás: annak is meg akarsz felelni, aki már meghalt. Egy halott rokon tud csak igazi zsarnok lenni. Ő már meg sem gondolhatja magát, hiába győzködöd a saját kis fejedben a képzeletbeli véleményét, amit olyan jól ismersz mellesleg, hiszen akkor kaptad intravénásan, amikor még semennyi önvédelmi rendszered nem épült ki a mások véleményének befogadása felé: gyerekkorodban.)

Ostobán nekiestem a Társadalmi Elvárás Fejetlen Lényének, csak azért, mert nekem nem sikerült teljesítenem a leckét. De akkor sem! Soha nem néztem le azt, aki megfelelt a vizsgán. Nem irigyeltem és nem ítéltem el. Sosem mondtam, gondoltam azt, hogy ez neki szörnyű lehet. Egyszerűen elfogadtam, hogy MÁSNAK MÁS ÚTJA VAN.

(Először is szeretném megköszönni a csupa nagybetűt a mondat végén, mert így legalább nem kellett újra szembesülnöm a Másnak az Útjával.)

Tehát mikor mondtam én azt, hogy buta, aki sikeresen megteremti a lakás-kutya-gyerek kombót? Hogy irigylem? Mert nekem nem sikerült? Értem. Nagyon nem szeretem ezt a szomorú bölcsességet. Ez egy póz, ami azt üzeni: ugye, nincs merszed beszólni, hiszen én olyan békés vagyok. Miközben rúg beléd még egyet: "A saját érdekedben."

Kedves Eszter! Több közös van bennünk, mint elsőre gondolnád. De most csak arra reagálnék, ami nem az.

Én a húszas éveimet a kor és mások végtelen tiszteletével töltöttem. Nem lázadtam, teljesítettem. Nem is akárhogy. Meggyőződésem volt, hogy ami magától értetődő, az biztos igaz is, mert ugye 1) egymillió légy nem tévedhet, 2) mert az evolúció/genetika/hogyszaporodnánkakkor, stb.

Aztán én is betöltöttem a harmincat és én MOST gondolom úgy, hogy hülye voltam. Hogy az idősebbek végig többnyire kihasználtak, miközben alig hittek a szemüknek, hogy milyen serényen húzom a szekerüket - ingyen.

Rájöttem, hogy nem is okosabbak/tájékozottabbak nálam, egy percig sem voltak, csak túlságosan tiszteltem mindent és mindenkit, hogy tudomásul vegyem. A minőség hiányát a hátradőlt teljesítménynek tudtam be. Az igényeiket jogosnak tartottam és szolgáltam mindent és mindenkit, ha kellett, ha nem.

A látszat ellenére, igazából mindig mindenkinek meg akartam felelni. Nem mintha bárki hangoztatta volna, mit akar tőlem, hanem mert magamtól is tudtam. Tudtam, mik az elvárások, és húztam az igát. Tudtam, hol a vonal, ameddig sértődés nélkül elmehetek és a közelébe sem mentem, mint amikor nem akartam felidegesíteni anyut.

Szóval én csúcsteljesítő voltam, míg rá nem jöttem, hogy akiknek meg akarok felelni, tulajdonképp mind hülyének néznek. És ha magamra rántom a világ összes terhét, az egyetlen, amit "kapok", 1) még több feladat, 2) nem szólhat meg senki. Vállonveregetés sincs. Max nem szólnak meg.

Note to self: Ha valakitől az a jutalom, hogy nincs büntetés, az nem szeret téged. Márpedig a Fejetlen Lény (aka társadalmi elvárások) ilyen. Egy terroristával tárgyalsz.

És ha van is vállonveregetés, az egy egyszeri pillanat, amit több évtizednyi teljesítés (esetünkben gyereknevelés) követ. Amit csak az vállaljon, aki több évtizedes gyereknevelést akart, más ne. Itt egy poszt, ami szépen összeszedi. Na, ezekért ne tessék gyereket. Én összesen annyit mondok, hogy nehogy azt hidd, hogy van jutalom az út végén. Nincs. Az a gyerek felnevelése volt.

Tudom, te is éppen így gondoltad, önzetlen vagy, és nekem nem kell bizonyítanod. Hogy az csak egy szerencsés véletlen, hogy a gyerek a szorongásodat is pont eloszlatná. De te nem azért teszed. Hogy beosztaná a napodat, amit most céltalannak érzel, azt a Sors Akarta Így. Abban is biztos vagyok, hogy Pároddal összekapaszkodva, arrcal a Világ felé fordulva fogtok küzdeni a Mittudoménmi ellen, és hogy ez ugyanolyan jó, mint minden más Út, és nekem ezt sem kell bebizonyítanod. Csak úgy mondod. (Á, szar vagyok ebben a stílusban.)

Ez viszont remekbe szabott:

Érettségivel a zsebben, szakma és diploma nélkül… hát… akkoriban csak arra vágytam, hogy ne kelljen már tanulnom, a nyolcóra elteltével azt csinálhassak, amit csak akarok (de mit akarok célok nélkül?).

Hogy mit csináljon ilyenkor az ember lánya? Merre vezesse életét? Már a kérdés is kétségbeesésbe taszít.

Már megint ugyanarról beszélünk, csak valakinek csapkodhatnékja van.

Tudod, miért olyan ijesztő a napi munka után a csend?

Ha nagyokos akarnék lenni, felhívnám a figyelmedet az eudaemonizmusra (nem csak mert van benne 'démon'), amely szerint két kicsi feladatod van csupán az életben, rájönni, ki vagy és mit akarsz. De talán ezt majd máskor. 

A válasz a kérdésre köznyelven úgy hangzik: Mert többé nem mondja meg senki, mit csinálj. És mert tudva tudod, hogy ez a csend, amit hallasz, ez most te magad vagy. A saját tartalom. És ezért szégyelled magad. És csak magadat hibáztathatod. És bármit megteszel, csak magadat ne kelljen hibáztatni. (Nem furcsa, hogy mintha csak olyan emberek járnának az utcán, akik a szenvedő alanyai mások hülyeségeinek, de akik a hülyeségeket elkövetik valahogy soha nincsenek közöttünk?)

Amit magadtól csinálsz, az arra utal, aki te magad vagy. Amit nem másokért, elvárások miatt teszel. Nem azért, mert valaki más megmondja, mivel töltsd a rendelkezésedre álló, megműveletlen időt (aka élet). Nem egy gyerek miatt, aki beosztja, ha akarod, ha nem.

Mert nem az a legnehezebb, hogy egész életünkben teperjünk a megélhetésért és az újabb leküzdendő feladatok ellen. Az a legnehezebb, hogy magunknak osszuk be az életünket. Mire költjük, mivel töltjük. (Fúj, de utálom magam ilyenkor.)

Ezért nem is értem, mi bajod a fogyasztói társadalommal. Hiszen mindenféle célokat tűz ki neked, amikor pont kifogytál az ötletekből és az írásaidat sem akarja senki olvasni.

És hogy nem tűnt fel, hogy a fogyasztói társadalomban is benne van a 'társadalom'?

Nem, ez nem csak egy rossz megnevezés. Ez a valóság. Fogyasztói társadalom nem létezne a fejetlen lény hathatós segítsége nélkül. A felesleges termékeket a nyakadra sózó reklám nem menne semmire, ha a nemes és tisztaszívű és ösztönkéikben csalhatatlan társadalom-társaid nem nyomatnák, hogy vedd is meg. Ha senki nem fintorogna a butatelefonodra, nem vennél tapifont. Ha nem szólnának meg a tavalyi göncökért, nem vennél másikat. Ha nem lenne ciki az úszógumi, nem járnál edzeni.

Mellesleg ez az első olyan társadalmi berendezkedés, ahol a neked szánt gazdasági funkciót nem erőszakkal nyomják le a torkodon, hanem csábítanak. A cél, hogy a nálad lévő erőforrások visszajussanak a körforgásba. (GDP) A földesúr nem fizetett a jobbágynak, így nem is kellett tőle visszaszerezni. Ha jobbágynak születtél, az is maradtál. (Nincs is ennél megnyugtatóbb! Akkor ez már Az Élet? És ne áltasd magad, az okos kis buksid ide vagy oda, nem te lettél volna az egy a millióból, akit kiemelnek teszemazt a papok.) Manapság fogyasztanod kell, hogy a megkeresett pénzed visszaforogjon. Ma már nem mások döntik el, hogy mire van szükséged. (Itt csak a pénzed egy részét költi helyetted az állam.) A többit ki kell énekeljék a zsebedből.

Nem vernek ostorral, nem születési alapon dől el, nem a pap, nem az elvtársak, hanem a reklám mondja meg a tutit. A papok elhiszem, hogy sérelmezik az új rendszert. Én annyira nem. A papoknak és elvtársaknak nem lehetett nemet mondani. A reklámoknak igen. Régen hiába voltam okosabb a rendszernél, hiába akartam szebbet és jobbat magamnak, nem volt választásom. A reklámokat lehet ignorálni. Persze, hatnak rám, de nem úgy, mit az ostor vagy a máglya.

Ma senki nem fog lenyomni a torkomon egy okostelefont. Most ki tudok maradni. Retorziók nélkül. Először a történelemben lehetek okosabb a rendszernél, spórolhatok, befektethetek és kifizetődik. Eddig ez a legjobb, akármit mondasz. Van mit javítani, ja. (Arról pedig nem én tehetek, hogy a közvélemény jelenlegi állása szerint (!) hormonokat nyelni ártalmatlan, kényelmes és semmilyen mellékhatása nincs. Mert ha jól értettem, nálad ez a kettő valahol összefügg, vagy csak egymás mellé szerkesztetted véletlenül.)

A társadalmi nyomással és a "jótanácsokkal" szerinted tehát minden rendben van, de a fogyasztói társadalom az mumus? De hiszen a kettő ugyanaz. Peer pressure nélkül nem lehetne fogyasztásra serkenteni. Nem lehetséges, hogy mégsem minden manna, ami a Fejetlen Lényből csörgedezik?

Szerintem te a közvélemény/peer pressure/társadalmi nyomás egyik inkarnációját véded, a másikat meg nem. Lehet, hogy a démonod az istened is egyben? (Analitikailag a helyes válasz: a számodra helyes döntésnek és a társadalmi igénynek lehet közös halmaza, de csak véletlenül. Nincs hüvelykujj-szabály.)

A belenyugvás dühe

Nekem úgy tűnik, hogy aki előbb átdefiniálja a boldogságot, amjd réveteg szemmel, kenetteljes coelhoizmussal adja a tudtomra, hogy megtalálta, az éppen most készül, hogy betöltse következő "életszakasz-feladatát":  felvételizik a nyaggatókórusba. Mert lehet, hogy a teljesítményért jutalom jár, de akkor a szenvedésért még több. És neki elégtételre lesz mejd szüksége azért a rettenetes boldogságért, amit elszenvedett.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr874682270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.07.29. 01:13:55

Nem tartozik a poszthoz, de egy figyelemreméltó szövegre bukkantam a mandiner egyik testnyílásában:

mises.org/daily/6134/An-Open-Letter-to-Warren-Buffett

Szerintem a blog profiljába illik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.07.29. 17:33:10

Na végre van egy kis időm, elolvastam a posztot, meg Eszter posztját is. Én sem értem, hogy miért definiálja magát úgy, hogy az ellenkező oldalon áll. Szerintem a fogyasztói társadalomról alkotott véleménye pedig meglehetősen zavaros.

De nem is ezért ragadtam klaviatúrát, hanem ezért a gondolatmenetedért:
"Az (újság)írást nem iskolában tanítják. Bár nem teljesen felesleges egy ilyen iskola, hiszen legalább ők jól keresnek vele. Az iskolák az ambíció vámszedői. A papírom-van-róla pedig a kizsákmányolásért esedező, önbizalom nélküli ambíció bombabiztos jele. A mélyen-odabenn-már-lemondott-magáról ambícióé. Amihez még külső felhatalmazást keresünk, de igazából mi sem akarjuk megadni magunknak. Ez az egyik olyan téma, ami már régóta megírásra vár, de ha szerencsétek van, soha nem jutok el odáig (sem)."

Én meg kérlek, hogy ha van időd írd le a gondolataidat erről. Bár én a fentiek alapján tudom, hogy mi lenne az adott bejegyzés tartalma, sőt azt is borítékolom látatlanban előre, hogy minimum 95%-ban fogok egyetérteni vele (aztán nem ám szívatásból valami hülyeséget írsz direkt!:)), azért kérném tőled, hogy írj erről egy posztot, mert a nagyon sok indok közül ez volt az egyik, amiért én otthagytam Magyarországot, és nem is az EU-t választottam a további életem színhelyének. Nekem az tette be a kaput, amikor a komplett média elkezdte szajkózni, hogy a takarítónőnek is tanfolyamra kell járni, és vizsgáznia is kell belőle. Sajnos Magyarország ide jutott, de a komplett EU is igencsak errefelé tart.

Az én magánvéleményem pedig az, hogy valaki vagy meg tud csinálni egy munkát, jól, vagy nem. Ha nem tudja jól megcsinálni az adott munkát, akkor foglalkozzon mással, természetesen ne is várjon fizetést érte, mert nem tudja jól megcsinálni azt a dolgot. Persze a tapasztalat az más kérdés, de tapasztalatot nem az iskolában tanítanak. Kivételek is vannak természetesen, én sem feküdnék egy olyan sebész kése alá, aki csak az orvosi egyetem kapuját látta, azt is csak kívülről. Ennek ellenére a magánvéleményem az, hogy az újságírótól (hogy már Eszter példájánál maradjunk) a kőművesen keresztül a takarítónőig bezárólag nem iskola kell, hanem tehetség és tapasztalat.

Régen, sok évvel ezelőtt házak felújításával foglalkoztam vállalkozóként. Nem ez az eredeti szakmám egyébként. Az öreg szaki ácsom egyszer lebetegedett, kórházba került, és pont volt egy sürgős ácsmunka. Tudtam azt is, hogy a többiek meg tudják csinálni, de nem mertem kockáztatni a hatóságoknál, mivel nagyon szem előtt volt a meló. Ezért aztán kerestem gyorsan egy ácsot. Találtam is egy frissen végzett fiatal srácot, aki tetejében kitűnőre végzett a szakmunkásképzőben (ez nagyon ritka!). Felvettem, első nap kiderült, hogy gőze nincs szakmához (nekem több tudásom volt nála, jóval!), gyakorlatilag nélküle csinálták meg a munkát a többiek. Az öreg szaki helyett beállt az a srác, akinek egyébként a 8 általánoson kívül csak egy kazánfűtői végzettsége volt, és megcsinálták. A kitűnőre végzett ács srác meg csak dísznek volt, meg persze az én zsebem terhére. Mellesleg ez a kazánfűtői végzettségű srác a vízvezetékszereléshez is többet értett, mint egy átlag vízvezetékszerelő... Ja, ő gyerekkorától kezdve az ezermester apjával együtt dolgozott sokat, meg érzéke is volt a műszaki dolgokhoz.

Szóval azért kérném, hogy írd meg ezt a posztot, mert Te jobban írsz, mint én, és szerintem valamit tudnál tenni azért (ha nagyon kicsit is), hogy egy kicsit változzon már ez a barom gondolkodásmód, ami manapság mindenféle papírost megkíván mindenkitől, de tényleges tudást nem.

Szerencsémre most itt nem ez a gondolkodásmód, meg a jogszabályok sem, és ahogyan ismerem ezt a népet, az én életemben nagy valószínűséggel nem is fog sokat romlani ez a helyzet.

Mistery Wolf 2012.07.29. 21:37:41

Lobster is back and he's all outa' chewing gum!

Csak úgy általánosságban, szerintem semmi értelme se ennek a posztnak, se Eszterének. Nincs köztetek "markáns" ellentét, csak a láncok csörögnek: a magatok által definiált életbölcsességek csapnak össze egy olyan téma felett, amit igazából mindketten ugyanúgy láttok.
Egyedül a megközelítés más. Eszter persze nem olyan kiforrott, mint Te, helyette egy erősen emocionális irányt választ...de ettől még teljesen ugyanarról beszél. Igaz, ez a felismerés talán őt lepné meg a legjobban...

Ugyanakkor, van pár apróság, amit meg szeretnék említeni, amivel markánsan nem értek egyet Eszter esetében (hátha elolvassa). Leginkább a fallokrácia (a'la Védett férfiak) az, ami szemet szúrt a bejegyzés elején. Igen komoly rövidlátásra és dogmákra vall, ha más fütykösével vered a csalánt, kedves Eszter! Lobster gondolkodásának semmi köze ahhoz, hogy milyen lábközi vacka van, ahogy a Te gondolkodásodnak sincs a sajátodhoz! Vannak emberek, akik emocionális, mások reális irányból igyekeznek leküzdeni a problémáikat! Amit el kell fogadni, hogy jelen világunkban (sajnos) a realizmus az, ami sokkal nagyobb sikerekhez vezethet! Ez a siker viszont nem feltétlenül jelent boldogságot. A két dolgot el kell választani egymástól, és ebben a fogyasztói társadalom nem segít túl sokat...
Emellett a végkövetkeztetésed is sajnos hibás. Az emberek mindegyikének azt kell mutatnia magadból, ami a legkényelmesebb a másiknak, hacsak nem akar állandóan vitatkozni és harcolni a partnereivel! Persze, ha a Te személyiséged abszolút makulátlan, aminek egyetlen unciáját sem kell elnyomni, akkor gratulálok... bár lehet, hogy simán csak az álszentség beszél belőled, nem pedig az emocionizmus vagy a realizmus.

Lobster, Hozzád is lenne szavam!
Biztos feltűnt, hogy a Te erősen realista véleményed sokaknak mennyire elfogadhatatlan. Ez nem a stílusod miatt van így, hanem a mondandód miatt. Aki pedig nem akar megérteni, nem feltétlenül azért tesz így, mert egy kretén, hanem mert egyszerűen képtelen azt megérteni. Kell ehhez is egyfajta gondolkodás.
A Coelho idézeteknek pedig van értelme, de erről Te magad is írtál már. Persze az külön művészet, hogy a szart el tud választani a májtól (ezt tessék megnézni: zenpencils.com/comic/25-george-carlin-on-bullshit-explicit/). Persze az idézetek csak azt mondják meg, a bukás maga nagyon fontos dolog, és van értelme, de arról nem beszélnek, hogy ez pontosan miben is nyilvánul meg. Ez a varázsa: a többit pedig mindenkinek magának kéne kitalálni.
Arra a következtetésre pedig szinte lehetetlen jutni, hogy "felelőtlen vagyok és hülye".

Mistery Wolf 2012.07.29. 21:40:31

@Brezsnyew:
Escuse':
zenpencils.com/comic/25-george-carlin-on-bullshit-explicit/

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.07.29. 22:24:30

@Brezsnyew:
George Carlin rulez, természetesen :)
Rögtön Bill Maher és Penn & Teller után.

Én szigorú posztírási absztinencián vagyok, csak hát visszaestem. (Én alkoholista vagyok, de 22 éve nem ittam egy kortyot sem, ugyebár.)

Volt ugye ez a komment és nem tehettem úgy, mintha nem venném észre. Tory T.-vel volt egy vitánk. Az ő szupertitkos blogetikettje szerint ugyanis a poszt elmúlt egy éves, nyugodtan ignorálhatom a kommentjét, szerintem meg mégse legyen már akkora arca egy két tucat olvasóval rendelkező rétegblognak. Na persze nagy arc, de hogyan. Mert sajnos a coelhoizmusoktól bennem mindig felhorgad valami és sajnos mindig van mondanivalója is.

Tényleg nem szól semmiről ez a poszt, ezért is nem promotálom. Letudtam, ennyi. És most igyekszem TÉNYLEG hallgatásba burkolózni :D

gono 2012.07.29. 22:40:28

hát ez odabasz.

nem tudom, mennyire képes Eszter dekódolni a finoamabb utalásokat a szövegben, de csak annál rosszabb neki most; de valószínűleg mindenképp nagyon megbánta a dolgot. (tényleg egészen elképesztő, hogy mindenre van válasz és az összes szál el van varrva, így a további kötözködés nem lehetséges ;)

tkp ennyi, ami engem megérintett, mivel a posztokban leírt problémák engem sosem találtak meg személyesen, amin egyébként egyre inkább csondálkozom, lévén olyan sokmindenkin lehet észrevenni ezeket amúgy.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.07.29. 23:29:48

@Jani haverja:
"aztán nem ám szívatásból valami hülyeséget írsz direkt!:)"

Most miért?

Csak nem azt akarod mondani, hogy te azt akarod, hogy mindenféle alakok képesítés nélkül lehessenek hülyék?
Mikor képesítéssel is lehet?

Csak nem azt akarod mondani, hogy odavetnéd a Biztonságot valami kétes innovációért cserébe?

Különben épp most írt egy barátom Kínűból, hogy okés, hogy egy csomó kínai hal meg balesetben, mert a szabáyozók képtelenek lépést tartani a kockázati lehetőségeekkel, de legalább nincsen egymilliárd szabály, ami lehetetlenné teszi az innovációt. Miféle világ lenne ez, ha a regulátor bürokrata nem a becsúszott kudarcaiért lenne kirúgva, hanem az általa jóváhagyott innovációk sikeréért is ki lenne tüntetve? (Aka. nem lenne egyoldalú az ösztönzője)

Amúgy ne bántsd az oktatást, milliárdos biznisz. Exportálható (angolul biztos) és szolgáltatás. Egy környezetkímélő módja sok ember foglalkoztatásának.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.07.31. 12:37:33

@gono:
Aggódtam, hogy nagyon átjön, igen :(

De véggigondoltam, és utólag megint okosabb vagyok. Szóval azon agyaltam, mi a különbség aközött, amikor meg akarsz győzni másokat és a blogolás között, mert van. Hiszen én is látok nyomasztó halálra ítélt párkapcsolati próbálkozásokat, egymást nem különösebben kedvelő párokat, akik csak azért nem szállnak ki, mert különböző mértékben el vannak köteleződve, plusz mert nem biztosak benne, hogy jönne egy jobb. És nem oltom őket. Nem állok eléjük és részletezem minél képletesebben, hogy mit és hol hazudnak maguknak. (Magammal szemben persze, hogy nem vagyok ilyen okos, de másokat mindenki jobban lát - látni vél.)

Ha viszont vki magában olvassa a hülyeségeimet és magára ismer, még mindig dönthet úgy, hogy ingorálja, hogy akkor sem tesz másképp, stb. Ennél nagyobb kognitív disszinanciákat is sikerül a szőnyeg alá söpörni.

Asszem én itt elsősorban magamnak beszélek - és csak proxy által azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.07.31. 12:46:56

@Brezsnyew:
"Amit el kell fogadni, hogy jelen világunkban (sajnos) a realizmus az, ami sokkal nagyobb sikerekhez vezethet!"

1. Miért sajnos?
2. Ha a realizmus sikerre vezetne, indulhatnék prezidentnek. De vajon hogyan venné ki magát egy lobsterista politikai program? Egy lakossági fórum?

1. vizuális demonstráció
QL: "Dehogy segít magán a kormány, segítsen önmagán! Mi annyit tehetünk, hogy nem ígérünk annyi mindent és átértékeljük, mely jóléti kiadások/társadalombiztosítási formák elengedhetetlenek. Cserébe kevesebbet is adóztatunk."
Lakosság: ???

2. vizuális demonstráció
Néni: "Tiltsák be!"
QL: "Ha mindent betiltanánk, ami képes arra, hogy bajt okozzon, semmi nem lenne engedélyezve. Nem állíthatunk minden éles szerszám mellé rendőrt. Rengetegbe kerülne és csak az innovációt fojtaná meg. Cserébe megígérjük, hogy bozótvágóval fogjuk irtani a jogszabályokat. Hullik ugyan a forgács, de sérelmek nélkül ezen a ponton már nem lehet bürokráciát faragni."

3. vizuális demonstráció
Lakosság: "A kormány miért nem teremt munkát?"
QL: "Na ne szórakozzon. Aki a kormánytól akar munkát, legyen másnak a barátja."

Mistery Wolf 2012.07.31. 14:57:20

@Quadrille Lobster:
A realizmus csak egyén szintjén a legsikeresebb forma. Leginkább azért, mert vele lehet kiszűrni a demagógiát és az önámítást. Jelenleg pedig túl sok mindent kell kiszűrni.
Természetesen crowd controll esetén a realizmus teljesen elfogadhatatlan... legalábbis egy olyan országban, ahol az emberek az anyjukat eladják pár jól kivitelezett hazugságért (csak hihessenek valamiben, ugye).
Finnországot tudom ellenpéldának felhozni. 2007-ben volt egy kormánydöntés, ami ellen a KOMPLETT ország sztrájkba lépett (értsd, mindenki, még az is, akire nem vonatkozott). Két rövidke nap alatt leszervezték, egy napig tüntettek, másnap vissza is vonták a rendeletet.
A tanulság az, hogy a realizmusnak igenis van értéke nagyobb közegekben, ha az aktuális nép megtanulta előtte, hogyan húzza ki a fejét a seggéből.

Azért gondolom, hogy a túlzott realizmus sajnálatos, mert sok olyasmi veszhet el vele, ami amúgy az ember élete élhetővé teszi. Nem minden bullshit, ami elsőre szagos.

aesztiti 2012.08.01. 06:25:14

Kedves Quadrille Lobster, Brezsnyew és többiek!

Természetesen olvastam a választ és a posztokat, hiszen nem az volt a szándékom, hogy vaktában vagdalkozzak hatalmas arccal és néhány tucat olvasóval. Többször is elolvastam, hogy képes legyek dekódolni a leírtakat. Bizonyára megint nem sikerült teljességgel, mert volt ismét néhány metafora, amelyeket megpróbáltam aszerint értelmezni, hogy milyen érzéseket keltett bennem és nem aszerint, hogy vajon mit is akart ezzel mondani a költő. A költő majd elmondja, ha jónak látja.

Mégis engedjétek meg most, hogy először Brezsnyew megjegyzéseire reagáljak.
A fallokráciával kapcsolatban nem hittem volna, hogy rövidlátó volnék, de lehet, hogy így van. Ebben az esetben mindenképpen kivizsgáltatom a látásomat, és megígérem, hogy szemüveget veszek, ha arra van szükség. Lényegében tényleg arról van szó, hogy egyikünk emocionális, másikunk reális oldalról közelíti meg a kérdéseket, és nem konkrétan a fallosz megléte vagy nem megléte alapján. Csakhogy én úgy gondolom, hogy természetileg mégiscsak van különbség, legalábbis szerény tapasztalataim ezt mutatják. A falloszosok között több a reális gondolkodó, a nem falloszosok között pedig az emocionális több. Természetesen nem 100 és 0 százalékokra gondolok itt, hanem árnyalatnyi eltérésekre. Kár lenne ezen az apró kis statisztikai adaton vakon átsiklani, éppen csak erre próbáltam utalni.
Sajnálom, hogy hibásnak véled végkövetkeztetésemet. Szó sincs arról, hogy „makulátlan” lennék. Azt hiszem, senki sem az, bár ezt nem tudhatom, hiszen nem ismerek mindenkit. Egy biztos, én nem vagyok „makulátlan”. Mégsem akarom másnak mutatni magam, mint ami vagyok. De azt is gondolom, hogy ettől nem több a vitám. Éppen hogy kevesebb. Amikor a másnak tetszőt mutatod magadból, az ugyanis előbb-utóbb mindig kibukik. Ilyenkor szokás az emberekben csalódni. Nem az apró, mindennapos dolgokról beszélek, nem arról, hogy utálom a tömeges metrót, mégis felszállok (de nagy hazug is vagyok). Hanem azokkal való kapcsolatokról beszélek, akik szeretnek és akiket szeretek. Vagy ezek már megint túl nagy szavak ide? Bocs.
Persze az is lehet, hogy álszent vagyok. Lehet. Itt, virtuálisan ezt is megtehetem, gondolom, hiszen senki nem tudja, ki is vagyok valójában, senki nem ismer, csak szavakból állok.
Rossz szavakból, rossz helyen, lehet.

Valóban emóciók keletkeztek bennem Lobster írása kapcsán, amely blog. Nyilvánosan publikált, tehát saját vélemény alkotására, kinyilvánítására sarkallhat.
Ha megsértettem bármiféle íratlan szabályt azzal, hogy a magam gondolatait sajátként jelentettem meg, igazán sajnálom. Úgy véltem, hogy posztként megírni túl hosszú lett volna, önállóként megjelentetni nem lett volna etikus. Ezért döntöttem úgy, hogy Lobster írását belinkelem, így működőképesnek találtam a dolgot. Számomra korrektnek tűnt. Ha nem az, bocsánat. Szólj, Lobster, és eltávolítom. Nem fizet érte sem pályázati „nyeremény”, és más sem. Az is csak egy hobbi oldal.

Dühös lettem, ez igaz, arrogáns voltam, ezt sajnálom. Két olyan tulajdonságom, amik miatt sem lehetek már makulátlan. Arroganciám ellenére sem akartam megbántani senkit, nem ez volt a célom.

Elsőként: ez a „fidesznyik-coci” megjegyzés... Basszus! Tényleg idáig jutottunk. Ha valaki mond valamit ebben az országban, azt már rögtön besorolják valahová. Kár, hogy még a gondolat is felmerülhetett, hogy a kritikám ilyesmiről szólt. Megnyugtatlak, nekem eszembe sem jutott. Viszont most, hogy szóba került, mégiscsak szükségessé vált megemlítenem.

Másodszor: azt is szomorúan konstatáltam, hogy gúnyt éreztél ott, ahol nem volt, vagy nem vetted észre a tréfát ott, ahol volt. Persze ezek is szubjektív dolgok, ki mit szán ennek, ki mit gondol annak. Vagy ez is nyilván a gyermeteg fogalmazásom miatt van. Muszáj erről szólnom, mert úgy vettem észre, rendkívüli módon foglalkoztatnak az eltúlzottan nagy mondatok, vagy éppen a kezdőbetűk mérete.
Erről viszont azt gondolom, hogy van, aki Rejtő Jenőt kedveli, van, aki Dosztojevszkijt, vagy éppen Tolkient. Van, aki fejetlen lényeket tisztel meg nagy kezdőbetűvel, más meg démonokat. Semmi baj. Ezek csak ízlésbeli kérdések. A fogalmazás és a nemtetszés szabadsága pedig maradhasson meg mindenkinek. Ennél sokkal szomorúbb dolgokat is lehet olvasni, akár az indeksz címoldalán is, de ez már tényleg teljesen más téma.

Harmadszor: dühös lettél? Kérdezem és nem állítom. Ha igen, bocsánat. Én bevallom, dühös lettem. Sajnos a válaszodban a legtöbb dolgot igazolni látom, amit gondoltam. Valóban nem beszéltünk különböző dolgokról igazán, de volt néhány dolog, amelyben nem értettünk egyet. Ezt merészeltem megírni a magam módján.
Továbbra sem látok mást, csak ítélkezést, azt, hogy Te eldöntötted, hogy mennyire szánalmas az én kis kudarcokkal teli életem, és Te változatlanul meg tudod mondani, hogy én hol hazudok magamnak és másoknak. No persze másoknak nem rosszindulatból, pusztán tudatlanságból teszem. Ezt csak azért vettem magamra, mert úgy látom, én voltam itt az egyetlen, aki mást bátorkodott mondani.
Persze azt hiszem, bennem is volt efféle ítélkezés, legalábbis minden hozzászólás ezt bizonyítja. Ezt is nagyon sajnálom.

Negyedszer: teljes mértékig elfogadom a véleményedet arról, hogy Te mit tartasz helyesnek, hogyan akarsz élni és hogyan teszed mindezt. (Lehet, hogy ezt szintén nem tudtam elég jól érzékeltetni, pedig így van.) Egészen addig elfogadom mindezt, amíg másoknak ez nem árt, vagy másokat nem ítél meg. Viszont továbbra is úgy érzem, hogy elítéled a máshogy gondolkodót, de nem is ez a legrosszabb. Még az ítélet sem lenne önmagában gond. Inkább finomítsuk ezt a kifejezést: vélemény.
De az, hogy Te megmondod nekem, vagy bárki másnak, valójában mit érez, mikor van/nincs orgazmusa és akivel van/nincs az kandisznó-e, azt se nem fogadom el, se nem hagyhatom szó nélkül. Te nem érezted kezdőképedben a konkrét célzást? Én éreztem, bennem ilyen érzéseket keltett.
Ezzel már nem fejetlen lényekről beszélünk, hanem más, adott esetben vadidegen emberekről. Ez már nem stílus kérdése.

Ötödször: ezért is kanyarodnék most vissza introvertált ömlengésemre, ami – itt a magyarázat – nem volt céltalan.

„Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájbarágom, tessék:
Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.”

A cél az volt, hogy még csak általánosságban se beszéljek másokról, hogy ezzel ne is bántsak másokat. Emiatt, éppen emiatt eszembe sem jutott, hogy ez ekkora vihart fog itt kavarni.
Nyilván egy személyes beszélgetés alkalmával egy kellemes helyen, kávé, sör vagy bambi mellett ilyen félreértéseknek még a gondolata sem merült volna föl. De lássuk be, ez nem az a világ. Ki tudja, a világnak mely részéről írogatsz, és ki tudja, hogy én hol vagyok. Pedig szívesen leülnék Veled egy egy italra, hogy beszéljünk erről. Úgy, hogy meg is értsük egymást. De ez nem az a világ, így marad a virtualitás (és az esetleges félreértések).

Bocsásd meg, hogy egy nyilvános írást véleményeztem, ugyanakkor engedd meg, hogy a személyeskedéseket visszautasítsam. Beszélgetni próbáltam, nem jött össze. De mivel ezek szerint én vagyok többen, hát biztos, lesz kivel még szót váltanom.
Nem akarom az utolsó szót! Kérlek, ne burkolózz hallgatásba!

aesztiti 2012.08.01. 06:29:51

3. bejegyzés, 4. sor: komment (nem poszt), bocs, hirtelen fogalmi dugóba kerültem.

aesztiti 2012.08.01. 06:35:37

@aesztiti: korán van még.
3. beKEZDÉS, 4. sor... komment

Mistery Wolf 2012.08.01. 11:42:09

Kedves Eszter!
A szavakkal az a hatalmas baj, hogy mindenki máshogy értelmezi. Aki ügyesen forgatja, az persze nagy általánosságban képes ugyanazt a reakciót kicsiholni minden olvasóból, amit ő szeretne, de azt hiszem, itt még egyikünk sem tart. Egyelőre csak a magunk világában igyekezünk értelmezni a tapasztaltakat és reménykedünk, hogy lesz, aki megérti.

"Továbbra sem látok mást, csak ítélkezést, azt, hogy Te eldöntötted, hogy mennyire szánalmas az én kis kudarcokkal teli életem, és Te változatlanul meg tudod mondani, hogy én hol hazudok magamnak és másoknak."
Saját tapasztalatból mondom, hogy ez egyfajta viselkedésmód, amiről mi magunk is sokszor belátjuk, hogy nem feltétlenül helyes.
Nincsen olyan élet, aminek minden aspektusával mindenki egyetértene. Ha pedig kritikát hallasz egyik-másik dologra, még bőven akadhatnak olyan dolgok, amiket megbecsülnek benned. Én például azt, hogy személyesen reagálsz a megjegyzéseinkre!

"Nem akarom az utolsó szót! Kérlek, ne burkolózz hallgatásba!"
Na, ez pont nem egy ilyen dolog. Ez az egy sor teljesen felesleges, hacsak nem szándékosan raktad oda.
A felháborodás nem jogosít fel, hogy provokálj bárkit is.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.01. 12:03:59

@aesztiti:
Szia,

Örülök, hogy megtaláltál, mert némi próbálkozás után sem sikerült kommentelni az oldalatokra. Dehogy gáz, hogy írtál vagy linkeltél, egyáltalán nem erről van szó.

Egy gyors megjegyzés: a fallokráciával kapcsolatban tiszta vagyok, már egy ideje rugózik a témán: oriblog.blog.hu/tags/fallokr%C3%A1cia
És szerintem sem nemi kérdés, ki az emocionális és ki nem, és egyre kevésbé lesz az, ahogy a hülye nemi szerepjáték egyre inkább alábbhagy.

„fidesznyik-coci”
Csak analógia volt a szinglista-nemszinglista áldichotómiára. Mindenkinek, ahogy jólesik. (Bár még mindig nem érzem, hogy szegény párkapcsolatban élőket sarokba szorítanák a szinglik a rosszallásukkal - mióta sír a többség, hogy a kisebbség rosszallja a viselkedésüket?

"De az, hogy Te megmondod nekem, vagy bárki másnak, valójában mit érez, mikor van/nincs orgazmusa és akivel van/nincs az kandisznó-e, azt se nem fogadom el, se nem hagyhatom szó nélkül. Te nem érezted kezdőképedben a konkrét célzást? Én éreztem, bennem ilyen érzéseket keltett."

Te jó ég, ez aztán tényleg nem rólad szólt, csak egy reflexió arra, hogy a megadás is lehet kellemes, a maga módján, de az még nem jelenti, hogy jó - Lobster-stílusban megírva.

Tényleg sajnálom, hogy megsértettelek. De már akkor tudtam, hogy ez lesz, amikor megpróbáltam válaszolni. Lövésem sincs, hogy ki vagy. Így még az is általánosítás, amit személyeskedésnek tűnik, hiszen csak leírtam, mi jutott eszembe a példáidról. Honnan a fenéből tudnám a te konkrét motivációidat? Egyébként mélyen tisztelem, hogy a saját példáddal jössz.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.01. 12:09:30

@Brezsnyew:
"Aki ügyesen forgatja, az persze nagy általánosságban képes ugyanazt a reakciót kicsiholni minden olvasóból, amit ő szeretne"

Új életcélom van...

aesztiti 2012.08.01. 15:43:41

Sziasztok!

Nagyon köszönöm, főleg ez utóbbi 3 bejegyzést. Ez már kezd hasonlítani egy "beszélgetéshez", amire eredetileg talán számítottam.
Megvoltak az úgy látszik, szükséges indulatok, amelyek talán mindnyájunknak kicsit jól (is) estek, de valóban nem ez volt az én szándékom sem.
Azért még nem fogom esténként álomba sírni magam a sértettségtől, csupán el kellett mondanom, amit hirtelen éreztem.

Köszönöm, hogy megtehettem.
Üdvözlettel,
Andrásfai Eszter

aesztiti 2012.08.02. 10:41:42

@Quadrille Lobster: Ja, regisztráció után lehet hozzászólni nálunk is, az írások alatt automatikusan megjelenik az ablak...
Nem volt könnyű egyébként rátalálni a folytatásra, de nagy nehezen csak meglett.

laszko 2012.08.11. 16:02:16

Jó hírem van, a fiam osztályában történt FB botrány után, mert pár tizenéves szörnyecskét játszott, a többiek rá se hederítenek, lejárt lemez. Jó, nagy a szülői kontroll, ez egy Waldorf, de azért vicces hogy el se kezdik, máris uncsi. Ez is bariság, csak még bájos.

laszko 2012.08.11. 20:14:08

...ezt nem ide akartam, bocs, a facebookoshoz volt szánva..

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.08.11. 20:46:04

@laszko:
Azt sejtettem, de akkor sem értem, mi történt a fiad osztályában :)
Én arra tippeltem, a komment közepét elvitte a bloghu

laszko 2012.08.12. 08:19:34

őszinte szerelmi civódás egy 12-13 éves kislány fényképe miatt; a fiúk egymásnak estek. Az egész nem érdemel sok szót, mert megint csak az történt hogy pengét adtak egy csecsemő kezébe... elvileg be se léphettek volna (12 év az alsó határ), megoldották mégis. Sajnálom őket, mert így kiteríteni közszemlére az érzéseket mi, felnőttek nem szoktuk, fájdalmas volt néhányuknak, túl korai még - de a gyerekek tanultak belőle, tartanak az FB-től.
Mint a talált szerelmes levél a padban, nagyon ciki közszemlére tenni. Ez se más, csak több ember látta.
A témához csak annyit szólnék hozzá, pont jó ha vita kerekedik, innen alulról nézve (a küzdelmek világából) dönteni fáj, de kötelező még akkor is ha azt hitetjük el magunkkal hogy már anélkül is megy. Ja, és a hülyeségemet nem vitték el az oroszok, kár rájuk kenni, az bizony itt van és együtt élünk.