El kell döntened, mert a kettő együtt nem megy.

Lobster nagyon szívesen vállalkozna, de olyan érzésem van, mintha valaki valahol hülye szabályokat hozna, amiket titokban tart, de ettől függetlenül érvényesek rám. Csak arra szolgálnak, hogy valamiért mindig meg lehessen büntetni a naiv Lobstert.

A tízparancsolat még csak 51 szó volt.

Az Aranybulla 1551.

Egy átlagos pályázat 1500 szóból egy ovisoknak szóló rajzpályázat feltételeit sem tudná megadni. (Megpróbáltam megszámolni egyet, de a kiírásokban még a word count sem egyértelmű, hát még a tartalom.)

Mit csinál, aki vállalkozik?

Keres egy piaci rést, és kitalálja, hogy lehetne oda betörni. Fejleszti a szolgáltatását, termékét, a megfelelő embereket veszi fel, megpróbálja kitalálni, mit akar a piac.

Mit csinál, aki pályázik?

Sok tekintetben ugyanezt. Kitalálja, mit akar a piac, de ez egy perverz piac.

Határidők hamarabb járnak le, minthogy megkezdődnének.

Valamit kötelezővé tesznek, de lehetővé nem.

Járni jár, csak épp nincs.

A teljesítmény papíron keletkezik.

Rutinszerűen hoznak visszamenőleges hatállyal szabályt.

Itt nem a fogyasztó dönt arról, mi kell neki, hanem egy bürokrata aggódik, hogy valaki utólag megtámadja majd a döntését. Még akkor sem a projekt hasznosságát nézi, amikor épp nem is korrupt.

Neki az a fontos, hogy bizonyos szavak belekerüljenek a szövegbe, legyen benne 'innováció', meg 'felzárkózás', 'esélyegyenlőség' meg ilyenek.

Így születnek a 40 centis kilátók.

Aki jó a pályázatírásban, az abban jó, hogy ennek a nyomoronc bürokratának a lelkét olvassa. (Plusz persze pont a megfelelő sorrendben tud borítékokba pakolni dokumentumokat és fáradhatatlanul szerez be hivatalos irományokat.)

Egy aktívan dolgozó ember nem tud úgy gondolkodni, mint egy pályázatelbíráló, bürokrata robot.

Egy aktívan dolgozó embernek eszébe sem jutna, mi kell az államnak/EU-nak. A bürokratát nem az érdekli, hogy jó helyre menjen a pénz, hanem hogy ne lehessen támadni azért, amiért oda utalta.

És hogy ki merné megtámadni?

Hát az a gengszter "vállalkozó", aki magának szerette volna, de valami hülye innovációra ment el. Ilyen hibát hivatalnok nem követhet el, ha életpályamodellről álmodik.

Ezért fog pályázaton mindig az irracionalitás győzni és ezért nem marad ideje vállalkozni annak, aki még szeretne.

Egyszóval, nekem senki ne mondja, hogy a pályáztatás az "gazdasági tevékenység". Az egy áltevékenység, ahol megy ugyan a pénz valahonnan valahová, de a rendszer logikájánál fogva rossz helyre megy. Csak oda mehet.

A "vállalkozó" pedig, amelyik pályázik, az nem törődik a piaccal, a valósággal. Neki nem a megrendelő számít csak hogy a papírmunka meglegyen. Így lehet egy aktív, életerős emberből gerinctelen, irracionális görényt nevelni. Hogy két tonna papír leadásáért kap pénzt, nem azért, mert kitalálta, mit és milyen színben venne meg az egyszeri vásárló.

Az innovációról már ne is beszéljünk, mert elsírom magam.