Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • Reactor: @desw: Mi az uralkodás első szabálya? MINDENÉRT te vagy a felelős. Erről pedig ennyit. @eff: A nagyvárosban talán jobb? Ott még föld sincs, amit ve... (2022.04.28. 06:36) Emigrálj barátokkal!
  • Reactor: @troll ellenpólus: Valóban igen sokat elért. 8 helyet estünk vissza a GDP-listán, hála neki. Az áldásos gazdaságpolitikája következtében nemhogy a b... (2022.04.28. 00:47) Kis magyar önismeret
  • Reactor: @Quadrille Lobster: Tényleg? Pedig anno Rómában remekül működött. Nem véletlen, hogy az ő birodalmuk mái napig rekorder fennmaradás tekintetében. A ... (2022.04.28. 00:43) Miért zuhan le a gyorsnaszád?
  • Reactor: A társadalom döntő többsége nagy ívben szarik a politikára. Bal, szélsőbal, jobb, szélsőjobb, centrális, horizontális, vertikális, majális...szarják... (2022.04.28. 00:25) A Lobsterizmus saját politikai térképe
  • nevetőharmadik: @Reactor: tökéletesen igazad van. Az elmúlt 9 (!) év során radikálisan revideáltam a demokráciáról vallott nézeteimet, és meggyőződéssel állítom, ... (2022.04.27. 14:55) Politikai tőke és kapzsiság
  • Reactor: Adblocker telepítés. És onnantól békénhagynak a reklámokkal. Aki meg azért nem barátkozik veled, mert szerinte nem vagy elég divatkövető, trendi, va... (2022.04.27. 05:55) Nem ügyfél vagy, hanem termék. Úgyhogy megéri téged szívatni

A belenyugvás eufóriája

2012. 07. 28.

Egy kétméteres kandisznó magáévá tesz a cellában. Ha meg tudom győzni magam, hogy ezt tulajdonképpen én is akarom, az bizony megkönnyebbülés. Hogy nem lett orgazmusom? Hát istenkém, van ilyen a szerelemben. Sőt, továbbmegyek: mikor abbahagyja a szerelmet, még eufóriát is érzek. 

Nem is értem, miért álltam ellen. Ez elkerülhetetlen. Ez maga az élet.

Naszóval...

A belenyugvás megkönnyebbülése

Kéretik a boldogságot nem összekeverni a pillanatnyi megkönnnyebbüléssel. Az élet értelmét pedig a küzdelem feladásával. Mert a megadástól megkönnyebbülsz. Tényleg. Fáj, de még ez is könnyebb, mint a felszínen maradni. Örökre, a végtelenségig, főleg, hogy az sem világos, miért jó az neked. Mikor süllyedni is lehet és sokkal egyszerűbb. A mélyben pedig vár a bizonyosság.

Itt szorongsz, ott viszont büdös van. Te a büdöset választod? Legalább ne hívd Helyes Útnak. (Főleg Ne Nagybetűkkel.) Ne a boldogságot definiáld át, ha nem érzed magad annak.

Komoly dilemma elé állítottak. Tisztában vagyok vele, hogy a stílusom csak alázásra és festékmarásra alkalmas. Semmi kedvem konkrét személyekre ráereszteni. De úgy sem tehetek, mintha nem írtak volna egy választ egy régi posztomra

Kedves Eszter!

Nehéz helyzet elé állítottál. Tőlem idegen módon már két napja azon agyalok, mit kéne erre mondanom. Mondhatni elakadt a szavam, csak nem úgy. Nem hagyhatom szó nélkül, de nincs is kedvem válaszolni.

Szerintem először is nem ugyanarról beszélünk. Te a fejetlen lény metaforájának apropóján írtál egy önelemző naplóbejegyzést, aminek semmi köze az én mondanivalóhoz. Egyszer, ha majd nagyon ráérek, disclosure-t kötök minden félig sült posztom végére (azaz mindegyik alá), hogy mik azok a dolgok, amiket a posztban állítottam és mik azok, amiket nem. (That which is said and that which is not said, hogy stílusos legyek.)

Ezen kívül nem sok minden jut eszembe róla, hacsak az nem, hogy a szöveg nem állít semmit. Ami nem is baj, mivel egy naplóbejegyzésről beszélünk. Én is szoktam introspektív ömlengéseket írni, de legalább még jótékonyságból vagy pályázati pénzen sem fizet érte senki. Én itt csak gondolati piruetteket fejelek meg frappánskodó hátraszaltókkal és mikor elunom, megnyomom a publikálás gombot.

Intellektuális ejaculatio praecox. Nekem ez a mentségem.

A mély igazságokra, elcsépelt sommásságokra és a tételmondat-rengetegre sem reagálnék. A hosszú, introvertált ömlengéseinkből desztillált pattanós bölcsességeket coelhoizmusoknak hívjuk és bár az elme óhatatlanul is hajlamos létrehozni őket, hangos kimondásuk hajlamos nevetségessé tenni a büszke kigondolót. Példamondatok (kigyűjtök párat, nehogy elfelejtsem):

"A boldogság nem apró pillanatokból áll. A boldogság maga az ÚT."

"Elhittem, mindig is hittem benne, hogy bukásomnak itt is célja van."

"ne mutassuk másnak magunkat, mint amik vagyunk. Nem azért fognak szeretni az emberek, mert azt látják benned, amit látni akarnak. Azért fognak szeretni, mert téged látnak. Önmagadért."

"Nincsenek lejátszott játszmák, amíg a szíve dobog."

"Minden pokoli lényben és hamis útjelzőben kerestem: munkában – karrierben, férfiakban, alkotásban. De ezek csak Démonok!"

Először is, aki Démont ír, sikeres ember nem lehet. Már a démon is necces, de a Démon, az aztán mindent visz.

Meggyőződésem ugyanis, hogy egy bizonyos kor fölött egy anyanyelvi felhasználó ilyesmiket nem ír. Vagyis de: egy roppant egyéni moleskin notebookban teljesen rendben van, el lehet rejteni az ikeás párnánk alá, hogy ezek itt az én gyöngyszemeim. Az unokámnak. Na de publikálásra?

Ha kihúzom a felesleges, redundáns, 16-évesen-még-olyan-mélynek-éreztem mondatokat, jelentősen megkönnyítettem a rám váró feladatot. (Félre ne értsd, 16 évesen én is ugyanilyen mélyeket érzetem, pedig soha nem történt velem semmi. Így is fogalmaztam, pedig Coelho még a fasorban sem volt.)

Az (újság)írást nem iskolában tanítják. Bár nem teljesen felesleges egy ilyen iskola, hiszen legalább ők jól keresnek vele. Az iskolák az ambíció vámszedői. A papírom-van-róla pedig a kizsákmányolásért esedező, önbizalom nélküli ambíció bombabiztos jele. A mélyen-odabenn-már-lemondott-magáról ambícióé. Amihez még külső felhatalmazást keresünk, de igazából mi sem akarjuk megadni magunknak. Ez az egyik olyan téma, ami már régóta megírásra vár, de ha szerencsétek van, soha nem jutok el odáig (sem).

Szóval próbálok kíméletes lenni, de a stílusom eleve alkalmatlan erre. Az én szókincsemmel nem lehet kedveskedni. (De legalább nem írom a Sors, Pokol, Ihlet, Démon, Út és Alkotás szavakat nagybetűvel, még akkor sem, ha nagyon érzem. Vagy ha írom, legalább nem gondolom komolyan.)

Összességében nem hiszem, hogy bármiben is ne értenék egyet. Csak onnan tudom, hogy szerinted fennforgás van, hogy az elején leírod. Ebből voltam kénytelen kiindulni.

Szinglizmus, hát hogyne

Valamiért az jutott eszembe, ahogy egybites trollok néha idetévednek az Indexről és buta tekintetükkel gyorsan végigpásztázzák a szöveget kulcsszavakért. Céljuk természetesen nem az olvasás, hanem hogy megtudják a Lényeget(!): hogy ugyanis fidesznyik vagy coci vagyok-é. Aztán mikor tudni vélik, aszerint kommentelnek egy szagosat.

Persze nem feltételezem, hogy ennyire primitív lenne a kritikád. Csak úgy eszembe jutott. Erről:

"Én a Szinglizmus elkötelezett ellensége vagyok. Ezért nem tetszik szavaid jelentése."

1) Hányszor mondjam el, hogy az egyetlen valós és létzető -izmus az a Lobsterizmus? A Megvalósult Lobsterizmus - Real Existing Lobsterism) Az összes többi egy szubjektív ömlengés, ami mindenkinek mást jelent és csak arra jó, hogy összeugrasszon egyesekkel és egy zászló alá rántson másokkal. Egy kesztyűbáb vagy tőle és ha bedőlsz neki, egy segg nyúl a kezedbe. 

2) Az, hogy rámutatok egy létformára, még nem jelenti, hogy 'arrogánsam' lenézném a másfajtát. Nekem pont nem fáj, ha valaki más, mint én. Nem én érzem magam attól nagyobbnak, ha én vagyok többen. Én pont jól elvagyok a mássággal. Azért beszélek a blogon másfajta emberekről, mert ahogy a mottóm is állítja, tessenek szépen  tudomásul venni, hogy ilyen is van, mint én és össze vagyunk zárva. 

3) Egy működő párkapcsolat remek dolog. Csak igen ritkán látni olyat. Vannak értelmes párok, bár meg kell mondani, kevesen. A többség csak "megkönnyebbül", ha végre összebútorozhat valakivel. Meg hát eleve az van a kis fejében, hogy csak akkor nyugodhat le, ha kihúzhatta az ellenkező nemű nemzőtársat a bevásárlólistáról. Én csak azt szeretném tudni, miért veszi ezt mindenki magára, majd utasítja el?

4) Ha már definiálni kell, a Szinglista az, aki csak megpróbálja bemagyarázni magának (és másoknak), hogy jól elvan. Mert épp nincs valaki, akivel elveszíthetné a szingliségét. Rajta könnyű elverni a port. Engem ebből hagyjál ki.

A Fejetlen Lénynek van feje

Hazudtam. De tényleg. A Fejetlen Lénynek igenis van legalább egy feje, amivel gondolkodik. A te fejed az.

Ezek a társadalmi elvárások nem valamiféle harsogó rádiók, amit nem lehet kikapcsolni. Nem konkrét személyek, akik dolgokat mondanak. Ez az egész műsor a te fejedben zajlik. (Bizonyítás: annak is meg akarsz felelni, aki már meghalt. Egy halott rokon tud csak igazi zsarnok lenni. Ő már meg sem gondolhatja magát, hiába győzködöd a saját kis fejedben a képzeletbeli véleményét, amit olyan jól ismersz mellesleg, hiszen akkor kaptad intravénásan, amikor még semennyi önvédelmi rendszered nem épült ki a mások véleményének befogadása felé: gyerekkorodban.)

Ostobán nekiestem a Társadalmi Elvárás Fejetlen Lényének, csak azért, mert nekem nem sikerült teljesítenem a leckét. De akkor sem! Soha nem néztem le azt, aki megfelelt a vizsgán. Nem irigyeltem és nem ítéltem el. Sosem mondtam, gondoltam azt, hogy ez neki szörnyű lehet. Egyszerűen elfogadtam, hogy MÁSNAK MÁS ÚTJA VAN.

(Először is szeretném megköszönni a csupa nagybetűt a mondat végén, mert így legalább nem kellett újra szembesülnöm a Másnak az Útjával.)

Tehát mikor mondtam én azt, hogy buta, aki sikeresen megteremti a lakás-kutya-gyerek kombót? Hogy irigylem? Mert nekem nem sikerült? Értem. Nagyon nem szeretem ezt a szomorú bölcsességet. Ez egy póz, ami azt üzeni: ugye, nincs merszed beszólni, hiszen én olyan békés vagyok. Miközben rúg beléd még egyet: "A saját érdekedben."

Kedves Eszter! Több közös van bennünk, mint elsőre gondolnád. De most csak arra reagálnék, ami nem az.

Én a húszas éveimet a kor és mások végtelen tiszteletével töltöttem. Nem lázadtam, teljesítettem. Nem is akárhogy. Meggyőződésem volt, hogy ami magától értetődő, az biztos igaz is, mert ugye 1) egymillió légy nem tévedhet, 2) mert az evolúció/genetika/hogyszaporodnánkakkor, stb.

Aztán én is betöltöttem a harmincat és én MOST gondolom úgy, hogy hülye voltam. Hogy az idősebbek végig többnyire kihasználtak, miközben alig hittek a szemüknek, hogy milyen serényen húzom a szekerüket - ingyen.

Rájöttem, hogy nem is okosabbak/tájékozottabbak nálam, egy percig sem voltak, csak túlságosan tiszteltem mindent és mindenkit, hogy tudomásul vegyem. A minőség hiányát a hátradőlt teljesítménynek tudtam be. Az igényeiket jogosnak tartottam és szolgáltam mindent és mindenkit, ha kellett, ha nem.

A látszat ellenére, igazából mindig mindenkinek meg akartam felelni. Nem mintha bárki hangoztatta volna, mit akar tőlem, hanem mert magamtól is tudtam. Tudtam, mik az elvárások, és húztam az igát. Tudtam, hol a vonal, ameddig sértődés nélkül elmehetek és a közelébe sem mentem, mint amikor nem akartam felidegesíteni anyut.

Szóval én csúcsteljesítő voltam, míg rá nem jöttem, hogy akiknek meg akarok felelni, tulajdonképp mind hülyének néznek. És ha magamra rántom a világ összes terhét, az egyetlen, amit "kapok", 1) még több feladat, 2) nem szólhat meg senki. Vállonveregetés sincs. Max nem szólnak meg.

Note to self: Ha valakitől az a jutalom, hogy nincs büntetés, az nem szeret téged. Márpedig a Fejetlen Lény (aka társadalmi elvárások) ilyen. Egy terroristával tárgyalsz.

És ha van is vállonveregetés, az egy egyszeri pillanat, amit több évtizednyi teljesítés (esetünkben gyereknevelés) követ. Amit csak az vállaljon, aki több évtizedes gyereknevelést akart, más ne. Itt egy poszt, ami szépen összeszedi. Na, ezekért ne tessék gyereket. Én összesen annyit mondok, hogy nehogy azt hidd, hogy van jutalom az út végén. Nincs. Az a gyerek felnevelése volt.

Tudom, te is éppen így gondoltad, önzetlen vagy, és nekem nem kell bizonyítanod. Hogy az csak egy szerencsés véletlen, hogy a gyerek a szorongásodat is pont eloszlatná. De te nem azért teszed. Hogy beosztaná a napodat, amit most céltalannak érzel, azt a Sors Akarta Így. Abban is biztos vagyok, hogy Pároddal összekapaszkodva, arrcal a Világ felé fordulva fogtok küzdeni a Mittudoménmi ellen, és hogy ez ugyanolyan jó, mint minden más Út, és nekem ezt sem kell bebizonyítanod. Csak úgy mondod. (Á, szar vagyok ebben a stílusban.)

Ez viszont remekbe szabott:

Érettségivel a zsebben, szakma és diploma nélkül… hát… akkoriban csak arra vágytam, hogy ne kelljen már tanulnom, a nyolcóra elteltével azt csinálhassak, amit csak akarok (de mit akarok célok nélkül?).

Hogy mit csináljon ilyenkor az ember lánya? Merre vezesse életét? Már a kérdés is kétségbeesésbe taszít.

Már megint ugyanarról beszélünk, csak valakinek csapkodhatnékja van.

Tudod, miért olyan ijesztő a napi munka után a csend?

Ha nagyokos akarnék lenni, felhívnám a figyelmedet az eudaemonizmusra (nem csak mert van benne 'démon'), amely szerint két kicsi feladatod van csupán az életben, rájönni, ki vagy és mit akarsz. De talán ezt majd máskor. 

A válasz a kérdésre köznyelven úgy hangzik: Mert többé nem mondja meg senki, mit csinálj. És mert tudva tudod, hogy ez a csend, amit hallasz, ez most te magad vagy. A saját tartalom. És ezért szégyelled magad. És csak magadat hibáztathatod. És bármit megteszel, csak magadat ne kelljen hibáztatni. (Nem furcsa, hogy mintha csak olyan emberek járnának az utcán, akik a szenvedő alanyai mások hülyeségeinek, de akik a hülyeségeket elkövetik valahogy soha nincsenek közöttünk?)

Amit magadtól csinálsz, az arra utal, aki te magad vagy. Amit nem másokért, elvárások miatt teszel. Nem azért, mert valaki más megmondja, mivel töltsd a rendelkezésedre álló, megműveletlen időt (aka élet). Nem egy gyerek miatt, aki beosztja, ha akarod, ha nem.

Mert nem az a legnehezebb, hogy egész életünkben teperjünk a megélhetésért és az újabb leküzdendő feladatok ellen. Az a legnehezebb, hogy magunknak osszuk be az életünket. Mire költjük, mivel töltjük. (Fúj, de utálom magam ilyenkor.)

Ezért nem is értem, mi bajod a fogyasztói társadalommal. Hiszen mindenféle célokat tűz ki neked, amikor pont kifogytál az ötletekből és az írásaidat sem akarja senki olvasni.

És hogy nem tűnt fel, hogy a fogyasztói társadalomban is benne van a 'társadalom'?

Nem, ez nem csak egy rossz megnevezés. Ez a valóság. Fogyasztói társadalom nem létezne a fejetlen lény hathatós segítsége nélkül. A felesleges termékeket a nyakadra sózó reklám nem menne semmire, ha a nemes és tisztaszívű és ösztönkéikben csalhatatlan társadalom-társaid nem nyomatnák, hogy vedd is meg. Ha senki nem fintorogna a butatelefonodra, nem vennél tapifont. Ha nem szólnának meg a tavalyi göncökért, nem vennél másikat. Ha nem lenne ciki az úszógumi, nem járnál edzeni.

Mellesleg ez az első olyan társadalmi berendezkedés, ahol a neked szánt gazdasági funkciót nem erőszakkal nyomják le a torkodon, hanem csábítanak. A cél, hogy a nálad lévő erőforrások visszajussanak a körforgásba. (GDP) A földesúr nem fizetett a jobbágynak, így nem is kellett tőle visszaszerezni. Ha jobbágynak születtél, az is maradtál. (Nincs is ennél megnyugtatóbb! Akkor ez már Az Élet? És ne áltasd magad, az okos kis buksid ide vagy oda, nem te lettél volna az egy a millióból, akit kiemelnek teszemazt a papok.) Manapság fogyasztanod kell, hogy a megkeresett pénzed visszaforogjon. Ma már nem mások döntik el, hogy mire van szükséged. (Itt csak a pénzed egy részét költi helyetted az állam.) A többit ki kell énekeljék a zsebedből.

Nem vernek ostorral, nem születési alapon dől el, nem a pap, nem az elvtársak, hanem a reklám mondja meg a tutit. A papok elhiszem, hogy sérelmezik az új rendszert. Én annyira nem. A papoknak és elvtársaknak nem lehetett nemet mondani. A reklámoknak igen. Régen hiába voltam okosabb a rendszernél, hiába akartam szebbet és jobbat magamnak, nem volt választásom. A reklámokat lehet ignorálni. Persze, hatnak rám, de nem úgy, mit az ostor vagy a máglya.

Ma senki nem fog lenyomni a torkomon egy okostelefont. Most ki tudok maradni. Retorziók nélkül. Először a történelemben lehetek okosabb a rendszernél, spórolhatok, befektethetek és kifizetődik. Eddig ez a legjobb, akármit mondasz. Van mit javítani, ja. (Arról pedig nem én tehetek, hogy a közvélemény jelenlegi állása szerint (!) hormonokat nyelni ártalmatlan, kényelmes és semmilyen mellékhatása nincs. Mert ha jól értettem, nálad ez a kettő valahol összefügg, vagy csak egymás mellé szerkesztetted véletlenül.)

A társadalmi nyomással és a "jótanácsokkal" szerinted tehát minden rendben van, de a fogyasztói társadalom az mumus? De hiszen a kettő ugyanaz. Peer pressure nélkül nem lehetne fogyasztásra serkenteni. Nem lehetséges, hogy mégsem minden manna, ami a Fejetlen Lényből csörgedezik?

Szerintem te a közvélemény/peer pressure/társadalmi nyomás egyik inkarnációját véded, a másikat meg nem. Lehet, hogy a démonod az istened is egyben? (Analitikailag a helyes válasz: a számodra helyes döntésnek és a társadalmi igénynek lehet közös halmaza, de csak véletlenül. Nincs hüvelykujj-szabály.)

A belenyugvás dühe

Nekem úgy tűnik, hogy aki előbb átdefiniálja a boldogságot, amjd réveteg szemmel, kenetteljes coelhoizmussal adja a tudtomra, hogy megtalálta, az éppen most készül, hogy betöltse következő "életszakasz-feladatát":  felvételizik a nyaggatókórusba. Mert lehet, hogy a teljesítményért jutalom jár, de akkor a szenvedésért még több. És neki elégtételre lesz mejd szüksége azért a rettenetes boldogságért, amit elszenvedett.

22 komment

süti beállítások módosítása