Hogyan is élhettünk nélküle?

Holnap törvényt hoznak, hogy nem lehet kézen állva hallgatni egyetemi előadást.

Logikus, nem? Hiszen nem is lehet kézen állva kibírni. Nem lát tőled a mögötted ülő. Nem tudsz jegyzetelni. Valakire ráeshetsz. Megsérülhetsz. A tantestület méltósága… Csak úgy ömlik majd belőled a sok lehetséges indok. Te magad keresed a szabálynak az indoklást.

Mert mi történne, ha holnap egy diák kézen állva akarná végighallgatni az „Árvízvédelmi szabályozás 1912-től 1989-ig Bulgáriában” című előadást?

• Hát, először is legnagyobb valószínűséggel pofára esne 7 perc után. Erre nem kell szabály.
• Ha valaki nem látna tőle, az arrébb ülne, vagy beszólna. Esetleg meglökné - vissza az 1-es pontra.
• Jó eséllyel kiröhögnék a picsába.
• De ha tanítottál már, akkor tudod, hogy a legvalószínűbb, hogy valaki ledob egy hideg, nedves aranyhalat a nadrágja szárán.

Mert a diák már csak olyan, hogy elintézi maga. Még nem tudja, hogy meg kell várni, míg kiszáll a hatóság, törvényt hoz rá a parlament – és onnantól kurvára meg van védve hasonló szörnyűségektől.

Mert mi a fészkes, retkes, búbánatos fasznak kell erre egy kibaszott TÖRVÉNY. Egyáltalán: szabály?

 Ezt egy teljesen indokolatlan macskás gif, mert nem volt kedvem illusztrációt keresni. De akár azt is betilthatjuk, hogy kicsi, szőrös állatok tudatmódosító szerek hatása alatt mozgóalkatrészes hangszereket vagy zeneszerű zaj kibocsátására használt egyéb eszközöket működtethessenek

Az ész a legdemokratikusabban elosztott jószág. Még senki nem panaszkodott, hogy neki kevesebb jutott.

Sőt, mindenki meg van győződve róla, hogy neki több van, mint az átlagnak. Ami ugye egy statisztikai mirákulum, nem kéne alábecsülni.

Ezért visszatérő téma minden politikai beszélgetésben, hogy mi legyen azzal a sok hülyével?

A görög kórus nem attól görög kórus, hogy hiszi is, amit kántál, hanem attól hogy kántálja.

Lobster-fogadalom:

Ha valaki olyasmit mond, amivel egyetértek, nem fogom ráolvasni az összes létező ellenérvet, főleg olyanokat, amivel én sem értek egyet.

És ti se tegyétek.

Elmagyarázom.

Amikor valaki végre olyasmit mond, amivel egyetértesz, elkezdesz ellentmondani. Mondjuk egy barátod kifejti az álláspontját, te meg elkezded sorolni az ellenérveket - holott csendben örülsz neki.

Mondjuk kifejti, hogy nem akar gyereket, erre te jössz először a fogyamagyarral - pedig magad sem hiszel benne -, aztán a mileszveledhaöregleszellel - pedig tudod, hogy álságos kérdés -, aztán jön aszüleidmitszólnakhozzá - ami kimondhatatlanul aljas dolog. Már nem csak a szülei nyaggatják, de még te is visszhangozod a nyomasztást. És így tovább. Esetleg még aljasul odabököd, hogy mivanhameggondolodmagad - egy funkcionális átok, mely az áldozat saját mentális erődorrásait felhasználva fogja tönkretenni (értsd: ő maga fogja kitalálni, miért is kéne meggondolnia magát).

Ezt azzal indokolod, hogy:

a) csak felsorolom neki a szokásos ellenérveket, hátha nem tudja. - Faszság. Tudod, hogy tudja. Mindenki tudja. Ha te abban nőttél fel és mindenkitől azt hallottad, akkor ő is.

b) felsorolom neki, hátha tud rájuk olyan választ adni, amit utána én is használok (aka. intellektuális muníció). - Elég gyerekes.

c) ördögügyvédjevagyoook! - Ne hízelegj magadnak, hülye fasz! Te maximum az ördög jobbkeze vagy, már amennyiben az elbizonytalanításban segédkezel. És ebben semmi nagyvonalú vagy gerinces nincs, egy ócska kis pszichológiai játszmát játszol vele.

Egyszer már rugóztam azon, hogy minden önszolgáló nemzeti mítosz ellenére a magyar alapvetően nem szabadságszerető nép. Sokkal inkább gyáva. Arról is volt szó, hogy a látványos hisztik és melldöngetés sosem a cél elérését szolgálja, hanem hogy elmondhassuk magunkról: mi megpróbáltuk. De tervünk sem volt győzelem esetére.

Mindenki ismeri a viccet, amikor az idegent körbevezetik a pokolban. Az idegen lát egy üstöt, körülötte villás ördögök őrködnek és visszadobják, aki megpróbál kimászni. Kérdi, kik azok, a vezetője mondja, hogy hát az olaszok. A második üst mellett nem áll senki, csak egy felirat, hogy tilos kimászni. Az idegen megtudja, hogy azok a németek. Nekik nem kell őr. A harmadik üst mellett még felirat sincs. A benne ülők rezignáltan tűrnek. Nagy lehet az önfegyelem, ha még felirat sem kell nekik - mondja az idegen. Egy frászt - válaszolja az idegenvezető. Azok a magyarok. Ha az egyik megpróbál kimászni, a többi visszarántja.

Bizalmatlan kétféleképpen lehetsz. Nem nézel ki a másikból 1) elég eszet, vagy 2) jóindulatot.

Ha valaki valaha ezek itt mind hülyék, csak én vagyok teáskanna, akkor tudja miről beszélek. És akkor is, amikor arra hivatkozva volt erkölcstelen, hogy ha ő nem, akkor valaki úgyis megteszi. Egyik sem vezet sehová.

Ennek egy csomó következménye van.

Az aláírás magában  azt a jogi fikciót jelképezi, hogy mindennel, ami azon a lapon van, tisztában vagyok és egyetértek. Ez kábé annyira reális, minthogy a 18. szülinapján mindenki felelős felnőtté válik. És a 62.-en munkaképtelen nyugíjassá.

Ugyanaz az ember, aki a születési helyén reménytelenül szegény és esélye sincs, hogy valaha kitörjön a nyomorból, egy másik országban prosperálni fog. Nyilvánvaló, hogy nem az egyénben van a hiba. De nem mindegy, milyen környezetben kell boldogulnia.

Mindenki irigyli azokak az országokat, ahol magas a bizalom szintje. Ahol nem kell lelakatolni a biciklit, ahol a boltos elenged az áruval, ha otthon hagytad a pénztárcádat, hogy majd behozod és ahol az emberek értetlenül néznek rád, amikor azt ecseteled, hogy meg is lóghattál volna a cuccokkal, legfeljebb onnantól máshová jársz vásárolni.

Amikor elkezded szégyellni magadat, amiért egyáltalán eszedbe jutott fizetés nélkül lelépni (pláne, hogy kinyitottad a szádat róla), hogy beléd van ivódva a kenőpénz, a kiskapu-keresés és ha nem látod a rendőrt, akkor nem tudsz viselkedni, nos akkor alapvetően két dolgot tehetsz. Asszimilálódsz vagy duzzogva hazaiszkolsz - és egész életedben szidni fogod a külvilágot, amiért így megszégyenültél. (Persze mást fogsz mondani.)