Az állam arról szól, hogy mindenkitől védelmi pénzt szedünk be (adó), hogy aztán a kedvenceinknek kifizessük. Minél többet tudunk szétosztani, annál több mindenről döntünk. És annál kevesebbről dönt, aki azt a pénzt megkereste.

Az állam adóztatási ingere különösen recesszió vagy az uralkodó háborúskodási szándéka idején nagy - bizonyított tény továbbá, hogy minden politikus inkább adóztat, minthogy kiadást csökkentsen.

Ehhez még hozzátenném, hogy ha mégis kiadást csökkent, azt kivétel nélkül olyan helyeken teszi, ahol nekünk is fáj, vagyis a közúti rendőrön spórol, nem a vízfejen, az ápolókon, nem pedig a közbeszerzéseken.

Bármi, amit az emberek előszeretettel és gyakran csinálnak, az hamar az Új Adókat Kifundáló Ügyosztály figyelmének középpontjában találhatja magát.

“I guess you will have to go to jail. If that is the result of not understanding the Income Tax Law, I will meet you there. We shall have a merry, merry time, for all our friends will be there. It will be an intellectual center, for no one understands the Income Tax Law except persons who have not sufficient intelligence to understand the questions that arise under it.”

Senator Elihu Root, 1913

Korábban már írtam, hogy néha olyan érzéssem van, hogy odafönn valaki mindenféle aggregát számadatokat nyálaz és ha valahol nagy volument lát, arra rácsap, mondván:

"Hú, ez mekkora! Ha mindegyikből csak egy kicsit lecsípnék, mennyit is keresnék?"

Kábé mint a kisfiú, aki megálmodta, hogy ha mindenki adna neki egy dollárt az országban, nagyon jól járna - és hát mi az az egy dollár.

Mi az a két forint tranzakciónként?

Miközben Gazdasági Vízsönerink további harácsokon töri odafenn a fejét és a tranzakciós adóval kifeketíti a maradék gazdaságot is, nézzük meg, mégis hányféleképpen lehet megközelíteni az adózás kérdését. Mert az borítékolható, hogy itt nincs vége.

Hányféle bőrt lehet tehát lehúzni? És melyiknek milyen politikai hatása/igazolása van? (Lesznek átfedések, ezek csak irányok.)

1. Monopólium

Tulajdonképpen minden adó abból ered, hogy valakinek "monopóliuma" van arra, hogy megmondja, mi a helyi szabály, hogy aszerint büntessen, majd beszedje a védelmi pénzt és abból meg jutalmazzon.

Egy jó kis monopóliumhoz kell valami, amit az emberek gyakran csinálnak. Ha még elkerülhetetlen is az a dolog vagy termék, akkor minden csillag együtt áll egy jó kis monopóliumhoz.

Ha például egy területen én adhatok csak egybe házasodni vágyókat, abból jól lehet keresni. Vagy ha én tarthatok nyilván mondjuk gyerekeket. Persze ehhez kötelezővé kell tenni a gyerekek regisztrációját és a házasságot. Ez sosem volt gond.

Ott van mindjárt az alkohol vagy a dohány. Az alkohol most is sok helyen állami monopólium, a saját érdekünkben. Persze annyira azért nem nézik az érdekünket, hogy esetleg be is tiltsák. És nem, nem azért mert tudják, hogy tiltani nem lehet.

Amikor a sóhoz még nehéz volt hozzájutni, elég volt kiadni egy ismerős vállalkozónak a sóbányát - némi hozzájárulásért az uralkodói kincstárba. Onnantól az ismerős vállalkozó a lakosságon verte le a pénzt, amit a királynak adott, meg még amit azon felül beszedhetőnek vélt. De az is elég, ha csak a só szállítását végezheti csupán állami cég és vannak rendőreink, akik ellenőrzik, mi van azon az utánfutón - csak nem só?

Vagy ha holnap elkezdeném magam ájtatosan verni, hogy az nem járja, hogy nemzeti trikolórunk szent színeit rossz minőségben is, mindenféle silány (mit silány? kínai!) termékekre nyomatják, mindenféle ellenőrzés nélkül. Mert hiszen ez alkalmas arra, hogy lejárassa nemzetünk oly büszke jelképét, mit megtépett a múlt meg miegymás.

És jelentkeznék, hogy megszervezem a trikolór-monopóliumot, amelyik biztosítja, hogy a piros-fehér-zöld ezután csak minőségbiztosítással kerülhet rá bármire. És onnantól hozzám kéne jönni engedélyért még a nemzeti olimpiai válogatottnak is (őket nagyvonalúan szponzorálnám a díjak elengedésével), nem is beszélve az összes szuvenírgyártót és a zászlógyártókat. (Az olasz nagykövetség igazolás mellett kivételt kapna.)

Persze felvirágozna a trikolór-feketegazdaság, a nagyobb gyártók meg csak pengetnék nekem a lóvét, ha rá akarják nyomatni az utolsó ásványvizes palackra is a zászlót. Nyami. És még beszólni sem lehetne nekem, különben isten-haza-család! Ja, és persze trikolór-kommandó is lenne. Időnként megszállnának egy-egy üzletet, gyárat és minden termékről megkérdeznék, hogy van-e trikolór-engedélye. És hányra? 10000 dobozra? És nem lépte túl a kvótát? 

Monopóliumok osztogatása kimeríti a tax farming fogalmát, amikor is valaki egy kötött összegért/bevételért (vagy szívességért) cserébe megkapta az uralkodótól egy adott terület adóztatásának jogát és annyit vasalt ki, amennyit bírt vagy nem szégyellt.

2. Bírságok

A bírság elsősorban fiskális eszköz. A bírság annak az ékes példája, hogy semmit nem lehet betiltani, csupán büntetési tételt mellékelni. (Próbálj meg egy hajléktalannak bármit is megtiltani. Mindjárt kiderül, hogy mivel nincs mit elvenni tőle, nem bírságolható, a tiltás hatástalan marad.) És ha már bírság van, akkor kell behajtási gépezetet is, ami szintén nincs ingyen.

Ha valaki a gyorshajtási bírságot meri sértegetni, valamelyik etatista bárányka azonnal felbéget, hogy dehát a biztonság miatt kell. 2009-ben, amikor a megszorítások kezdtek elharapódzni az angoloknál, iszonyú felháborodás volt, amiért sikerült darabonként 80 000 fontért (!) közbeszerezni pár tízezer spéci forgalomfigyelő kamerát, amelyik még azt is fotózta, ki vezetett, be volt-e kötve, telefonált-e. Ki is tették gyorsan az autóutak fölé és gyakorlatilag egy nap alatt kézbesítődtek a bírságok. Még rendőr sem kellett hozzá. Az egyik betelefonáló élő műsorban azt firtatta, hogy lehet erre költeni, amikor szociális kiadásokat meg nyesik. Mire a rendőrfőnök őszintén, mély hangon megnyugtatta, hogy ne aggódjon, a kamerák ára már "meg is térült".

Jó befektetés. Szeretnék én is egy ilyen kamerát. Egy buta webkamera is elég, majd én ülök ott és figyelem. Végignézek minden autót és küldöm is a bírságot, és osztozunk a BRFK-val, na? Milyen ötlet? Én is csak a ti biztonságotokért dolgoznék. Nem illik megkérdezni, mennyit keresek rajta.

3. Lottó

Egy kicsi, de majdnem biztos veszteség, cserébe a nagy gazdagság esélye. Casanovához kötik az ötlet kifundálását, aki hamar el is adta valamelyik olasz uralkodónak, hogy abból fedezze a háborúját.

A szerencsejáték többi formája is állami monopólium, és nem véletlenül. Jól jövedelmez, addiktív és jobb lefölözni, mint megtiltani.

4. Kötelezők, szabványok

Minden, ami kötelező, mint az EÜ-doboz, a személyi igazolvány, az izzókészlet, meg a kétéves vízóra-csere az megfelel arra, hogy adónak nevezzünk. Akkor is, ha a mi érdekünkben teszik. (Más indokkal nem is tehetnék.) Valahogy csak olyan szabályok születnek a biztonságunk érdekében, ami bevételt is hoz, nem fura?

Ha mondjuk honlaptól kötelező lenne a zászló minden közintézményen, akkor nem csak zászlót gyártani lenne jó üzlet, de bírságolni is, stb. (Vagy ez már megvolt?)

Ott van a tömörtelenség is. Elég egy-két helyen átírni a szabványokat (a biztonságunk érdekében) és mindjárt szabad az út több ezer társasház megtakarításaihoz, akik ugye nem akarnak gáz/víz/csatorna nélkül maradni.

5. A saját érdekedben

Ha idén télen a jeges úton felborulna egy iskolabusz és megsérülne pár gyerek, minden együtt lenne egy jó kis terápiás jogszabály-alkotáshoz. Kiderülne mondjuk, hogy a busznak csak kopott, nyári gumijai voltak, így a Parlament a felháborodás hevében azonnal felállítana egy hivatalt, amelyik az abroncsok biztonságát szavatolja hologrammos védjeggyel, amelyet ellenőriz a rendőr és évente kell vizsgáztatni. (Még véletlenül sem az önkormányzatok pénz-problémájával törődnének, vagy szétosztanának pár ezer abroncsot, hogy pont ezt, pont így legközelebb elkerüljék.)

És az lenne a legszánalmasabb, hogy senki nem merne megszólalni, hogy ez egy oltári baromság, mert hiszen a gyerekek!

Egy hatóság felállítása, hitelesítési feladatokkal ellátása olyan megnyugtató érzés. Valamit tettünk, van sebtapasz a törött lábon, senki nem mondhatja, hogy nem tettünk semmit, a közvélemény is velünk van, márpedig az nem tévedhet.

Teljesen újkeletű az a gondolat, hogy az adók nem csak úgy járnak az uralkodónak, hanem valamit szolgáltatni is kell cserébe. Ezért van az, hogy ha valaki megkérdezi, hogy miért is fizetünk adót, akkor kiderül, hogy a mi érdekünkben.

Persze mindig van olyan, akiben felhorgad a "mert abból vannak az utak" érvelés. De nem is akárhogy. Az ilyen arról is meg van győződve, hogy még utak sem lennének, ha nem lenne az uralkodó, nemhogy világítótornyok. (Ezt azóta cáfolták, de olyan jól hangzik, hogy állam nélkül úgy futnánk hajónkkal a sziklának, mint a fejetlen csirke a falnak, mert képtelenek vagyunk önszerveződésre.)

6. Amit még te is adónak hívsz

Hídra, kéményre, ablakra, sárgacsekkre, telefonhívásokra.

Fontos látni, hogy ezek mind lefojtják az adóztatott ágazatot, iparágat vagy jelenséget - gyakran szánalmas és maradandó következménnyel.

Hallottunk már az ablakok száma alapján kivetett adókról? Angliában mintegy 100 évig maradt fenn és ennek köszönhető, hogy annyi szerencsétlen cseléd és háztartási alkalmazott, ablaktalan szobákban kókadozva élte le nyomorult kis életét. Innen vannak a lőrés-szerű ablakok és persze a pub-ok jellegzetes ablakai is, amelyek akkoriban épültek, mivel nem mindenféle ablakra vonatkozott az adó, csak a relatíve drága sima és átlátszó üvegtáblákra. Az öntött üvegre nem.

De a napóleoni háborúk idején ugyancsak a brit kormánynak megint csak szüksége volt bevételekre, akkor az éppen felfutó téglagyártásra sikerült adót kieszelni. Ami innentől drágává tette a téglákat, és mivel darabra ment az adó, a téglavetők megpróbálták egyre nagyobb téglákat égetni. Így ronda is lett, de még a minősége is romlott, mígnem a téglának olyan rossz híre lett, hogy az ágazatnak egy időre befellegzett és mindenki csak követ akart használni. Még akinek tégla volt a háza, az is kővel burkolta be. (Vagy a Regency-éra nagy építészének későbbi újítása szerint stukkókkal borította, azaz kivakolta és kő-mintát nyomatott bele.)

A téglagyártás csak akkor tért vissza az életbe, amikor megszűnt a téglaadó.

7. Inflációs adó

A monetarizmus, vagyis hogy az árstabilitást a pénzkínálaton keresztül próbálják elérni, azzal a hatással kívánt járni, hogy ne lehessen célzottan gazdaságot élénkíteni. Világos volt, hogy ha a politikusokra bízzák, melyik ágazatba mennyi megy, akkor szétszórják a pénzt lojalitás-alapon és a magyarok még mindig lovasszekereket gyártanának ismerős vállalkozókkal (mert az egy történelmi ágazat és mindenkinek joga van megtartani a munkáját). Ha azonban hagyjuk, hogy maguktól találják ki a gyerekek, hogy mit csinálnak a pénzzel, innovatívak lesznek. Elméletileg.

Ha tehát valamiért beindul a pénznyomda, vagy emelkednek a fogyasztást terhelő adók, kivetésre került az inflációs adó. Az inflációs adó az egyik legsunyibb, regresszív típusú adó. Több irányban is kifejti költségvetési hatását.

1) Az államadósság és az adósságszolgálat terhe átmenetileg csökken.

2) Munkavállalókat - a nominálisan kötött - magasabb adósávba tol át, így többet adóznak.

3) Miközben a nem inflációhoz indexált kifizetések (nyugdíjak, pl.) reálértelemben csökkennek.

Politikusok számára az infláció kívánatos, mert senki nem hibás. Vagy legalábbis nehéz bizonyítani és bonyolult elmagyarázni. Keynes pedig adott egy ideológiát is a dologhoz, amikor elhintette, hogy teljes foglalkoztatás márpedig lehetséges, csak az kell, hogy gyorsabban nyomtassuk a pénzt, mint ahogy végigcsorog a gazdaságon. Egyszer élünk!

8. Védővámok

Szoros összefüggésben azzal, hogy a hazai gazdasági szereplőket védik, a hazai vásárlókat meg kopasztják. Amivel drágább az import, azt ugye mi fizetjük meg. Ha meg teljesen kizárják az importot, akkor a hazai termelők nyomják fel az árat - a minőségre meg még annyit sem kell adniuk.

9. Fogyasztási adók

Politikailag kevésbé érzékeny, mint a jövedelmekre kivetett adó, ezért tologatja minden kormány azonnal az ÁFA-potmétert, ha pénzre van szüksége.

Ma már bevett dolog, hogy alap-élelmiszerek alacsonyabb adótartalommal bírjanak (progresszív adózás), de régebben éppen ezekre vetették ki előszeretettel az adókat, úgy mint kenyér-adó. Nem arról volt ám szó, hogy általában minden fogyasztást kell adóztatni. Ki nem sz@rja le például a porcelánbabák eladását, ami messze nem akkora volumen, hogy érdemes legyen rajta rugózni. A régi politikusok sokkal keresetlenebbek voltak, szinte már gyermekien öszinték: ők csak megkeresték mi az, amiből a legtöbb fogy és addig mentek lefelé a listán, míg meg nem volt a kívánt bevétel. (Vö. Matolcsy)

Innen ered, hogy a nagyon "népszerű" vagy elengedhetetlen dolgokat kell megcélozni. A bevétel az állandó az egyenletben. A miből mennyit - lehet a vita tárgya.

Az alkohol, üzemanyag és a dohány extra adótartalma azonban már megint csak egy extrém regresszív tétel. Függetlenül attól, mennyire tartjuk "igazságosnak" ezeket büntetni, az tény, hogy a legcsóróbbak költenek a legtöbbet ezekre - akár még nominálisan is, nem csak a jövedelmük arányában. Így az edukatív szándék csap össze a tényekkel - és persze annál rosszabb a tényeknek.

A viselkedés és fogyasztás adórendszeren keresztül való manipulálása pedig régi, keresztény hagyomány, áldja meg a kdnp őket.

10. Okmánybélyeg

Cserébe, mert az állam szolgáltat. Nyilvántartja, hogy kié a ház, teszemazt - mert előírta, hogy csak ő tarthatja nyilván. Igazolványt bocsájt ki - miután kötelezett téged arra, hogy igazolványt tarts. Ha valamiért holnap genetikai igazolványt vezetnének be, az is a mi érdekünkben lenne (képzelj ide egy tetszőleges orvosi érvet), és mi is fizetnénk a bélyeget.

11. Direkt adónemek

A fogyasztási és inflációs adónál közvetlenebb - politikailag érzékenyebb terület. Itt mindennek van okozója, itt nem lehet sunnyogni, hogy a kisnyuszi értéktelenítette el a gyémánt félkrajcárodat.

12. Fejenkénti adó

Ezek közül a Margaret Thatcher bukását is okozó, extrén regresszív "poll tax", avagy fejenként kivetett adó a legcsúnyább példa. Ha mindenkitől ugyanannyit szedünk be, abból parasztlázadás lesz. Kivéve persze, ha kisebbségeket, például bevándorlókat céloznak meg vele valamilyen kifogással. (A kifogás lehet egy kötelező igazolvány is, amit minden bevándorlónak be kell szerezni és aminek kötött ára van.)

De az, hogy kötelezően igénybe-veendő állami szolgáltatásokért mind ugyanannyit fizetünk, az is ilyen regresszív adónak minősül.

13. Föld- és ingatlan-alapú adó

Ingatlan-fétissel rendelkező országokban helyénvalónak tűnik, mindazonáltal kihagyja a vagyonadóztatás alól azokat, akik likvid eszközökben ülnek. A pénzügyi tranzakciós adó (nem Matolcsy-féle, hanem Európában tervezett) például ezzel az igazolással próbál megkapaszkodni, vagyis hogy a pénzügyi termékek eddig nem fizettek áfát, így túl nagy volt az ösztönző, hogy ide vonuljon a tőke.

14. Örökösödési adó

Régóta magyarázom, hogy ha tényleg annyira elhivatottak lennénk az érdem-alapú társadalom, vagy az esélyek egyenlítése mellett, akkor nem hagynánk, hogy valaki továbbörökítse a vagyonát. Még akkor is jobb eséllyel (taníttatással és kapcsolati tőkével) indul az a gazdag csemete, ha a szülei halálakor az egész vagyon az államra száll. (Bár az államnál sem szeretnék vagyonokat látni.)

Nem ér úgy erőltetni az egyenlőséget meg az esélyegyenlőséget, hogy közben még az örökösödést is megengedjük. Persze előbb szavazzák meg a honatyák, hogy csökkenjen a fizetésük, minthogy azt, hogy a vagyonukat ne hagyhassák a génjeikre. (Nem, nem leszel halhatatlan a gyerekeden keresztül, bocs, hogy én hozom a rossz hírt.)

De az örökösödési adó nem is erről szól, hanem arról, hogy gazdag embert ilyenkor lehet legjobban adóztatni. Amikor a gyerekeire hagyja, akkor minden vagyonának legalább egyszer fel kell tűnnie papíron, és akkor nincs vita, hogy mi mennyit ér. De persze ez is regresszív, amennyiben több pénzből több adóoptimalizáló ügyvédet lehet felbérelni, a kisember pedig az egyetlen örökbe hagyott házikója után mindenképp fizetni fog.

15. Jövedelemadó

Progresszív, ha sávos, semleges, ha (valódi) egykulcsos, és regresszív, ha a nagyobb jövedelmek alacsonyabb százalékon adóznak, mint pl. az Egyesült Államokban. (Ott az adóvita effektíve arról szól, hogy a jövedelmed felső egymillió dollárjából ne fizess kevesebb adót százalékosan, mint a minimálbérből).

A minimálbér pedig nem szociálpolitikai eszköz (vagy aki annak szánja, nagyon hülye), hanem csupán egy minimális adóbevételt kíván biztosítani. Ezzel nem lehet megfogni azt, aki csalni akar, csak kiárazni azt, aki tényleg csak fizikai munkára jó.

Disclaimer

Nem, nem javaslom, hogy az állam adóztasson. Minél nagyobbra nő, annál többet kér és a hitelfelvételen és jóléti transzfereken keresztül annál többet csoportosít át a jövőből a jelenbe - ami egyenes arányban azzal, hogy mennyire szűklátókörű és rövidlátó egy politikai elit. Egy nagy állam nagy teher az utódokon.

Az adórendszer több, mint sima ösztönző. Egy egész korszakra rányomhatja a bélyegét. Eltünteti a téglákat és ablakokat, ledönti a kéményeket, persze soha nem azért mert az lenne a célja, hanem mivel a politikus csak egy lépést lát előre. Ha akarnák, az összes állami gondozott gyerek családba kerülne egy adócsavar miatt (más kérdés, hogy az jó-e a gyerekeknek), vagy éppen mindenki rohanna kürtőskalács-standot nyitni, ha hirtelen valami bolond ideológiánál fogva a kürtős kalács mentesülne a szokásos hajcihők alól.

Fontos, hogy egy adó kivetésénél nem szabad az érvelést meghallgatni. Úgyis csak kamu. Utólag magyarázták bele. 

Az adó és a védelmi pénz között csupán az a különbség, hogy más körökben ismerik el a kivetés jogát - egyébként csupán versengő joghatóságokról van szó.

Ha kihagytam valamit, szóljatok.