"Die einen nennen's Enttäuschung under werden ärmer, die anderen nennen's Erfahrung und werden reicher."

Egyszer egy ismerősnek azt ajánlotta a doki, írja le, mi bántja. Rendezze az érzéseit, ilyesmi.

Nekem ezt felesleges mondani, bizonyítottan grafomán vagyok. Rég tudom, hogy a dolgok leírásának sok előnye van:

1. Tisztázza, hogy végülis mi történt. Nem módosulhat a múlt attól függően, hogy kinek mesélem és mit akarok kihozni belőle.
2. Rendet rak a fejedben. Ad egy narratívát a múltnak és az érzéseknek - még akkor is, ha kicsit több ésszerűséget képzelünk bele utólag, mint a valóságban volt.
3. Leírva sokkal jobban látszik, hogy mi az: egy átlagember átlagos problémája, amit azért fújtam fel akkorára, mert velem történt meg. Másokat hülyének néznék, ha ezen rugóznának. Sőt, tanácsokat is adnék.

Nevezett ismerősnél azonban válás lett a dologból. A hölgy ugyanis nem csupán leírta az érzéseit, a sérelmeit és a vádjait, de szabályos kis levelet rittyentett. És ha ez nem lenne elég (az ilyen írásokat magának írja az ember), onnantól minden este felolvasta egyszer-kétszer a kedvenc részeit a férjének. A levél szerepelt a válóokok között.

Szokták mondani, hogy a múltból tanulni kell és hogy a múlt megértése sokat segít. Elméletben, ja.

Megmutatom, mi a bajom:

Elmondom, hogy történt.

1. Primitívek

Vannak azok a kétbites egybites barmok, akik az emberi agy dichotómiák felkutatására való hajlamát a világ összes dolgára képesek alkalmazni. Ők olyanokkal sértegetik egymást, hogy a baloldal meg a jobboldal így meg úgy. Holott baloldal meg jobboldal nincs. Minden korban, minden országban, minden ember fejében más jelentenek ezek a szavak. Azért használják, mert ez alatt lehet mozgósítani. Ennyi.

2. Akik olvastak már egyet-mást

A politikai és gazdasági jobb- és baloldallal próbálnak minden pártot megmagyarázni. Mert az sokkal szofisztikáltabb, mint a fenti bunkóság. Hja.

Amiért Kaczyński gépe is lezuhant: mert senki nem mert beszólni a főnöknek. 

Tudományosabb nevén: Power Distance Index

Ha így történt, ha nem, ez most részletkérdés. De ha a gépen utazó politikusnak akkora arca van, hogy még a pilótát is leugatja repülésbiztonsági kérdésekben, akkor bizony súlyos hiba van a rendszerben.

A probléma forrására Geert Hofstede elmélete világít rá. A Power Distance Index lényege, hogy egyes közösségekben mennyire fogadják el a tagok, hogy egyesek tekintélyesebbek, kiváltságosak és hogy ők parancsolnak.

Ha nagyon beletörődünk (vezérkultusz), akkor nagyobb távolság alakul ki az egyes vezetési szintek között. A vezér szava evangélium. A vezetők mindenki fölött lebegnek, mint egy héliumos lufi, aminek még zsinórja sincs, amit nem lehet többé lerángatni. A hatalomgyakorlás autokratikus és paternalista.

A vezérkultusz (magas Power Distance Index) veszélyes.

A légikatasztrófák vizsgálatakor vették észre, hogy többnyire nem a mechanika, hanem emberi hiba okozza a bajt. Az is kiderült, hogy bizonyos nációk pilótái statisztikailag többet hibáznak. A pilóták képzettsége vagy morálja között nincs különbség, a dél-európai és ázsiai gépek valahogy mégis gyakrabban zuhantak le. Mi lehet az ok?

Nem arról van szó, hogy ahol beleugatnak a pilóta dolgába, ott kolbászból van a kerítés. Mindenhol a pilóta mondja ki a végső szót. De nem mindegy, mernek-e szólni az alantasai, ha valami aggasztja őket. És az sem mindegy, mikor.

Emitt olvasható két példa a pilótafülkében lezajló magas PDI-faktorú beszélgetésekre. Mindkettő katasztrófával végződött.

Matolcsy már megint olyat olvasott, amit nem ért. Ezúttal Kissinger Kínáról szóló könyvét, és arra jutott, hogy a Kelet és Nyugat csodáit majd jól ötvözni fogja.

"alapos önismeret és a körülmények ismerete mellett megtéveszti ellenfeleit, elfoglalja a peremeket, pszichológiai előnyt szerez és körbekeríti az ellenfelét, a győzelemhez pedig éppen az vezet, hogy megpróbálja elkerülni a nyílt ütközetet"

Napi Gazdaság, HVG, Heti Válasz

Na, akkor ezt vesézzük ki:

1. Alapos önismeret

Mind Orbán Európa-politikája, mind Matolcsy gazdaságpolitikája arra épül, hogy nevezett úriemberek totálisan elmérték a péniszük gazdaságuk és országuk méretét.

Orbán nagyhatalmi politikát provokál ki minden európai országból, aztán panaszkodik, hogy nagyhatalmi politikát folytatnak ellene. ("Az erőből értek...")

Matolcsy úgy tekint Magyarországra, mint Kína, Kazahsztán és Irán számára csábító gazdasági partnerre. Miközben szétteszi nekik a lábunkat és reméli, hogy ők majd jobban bánnak az országgal, mint a fránya Nyugat. Teljesen hihető.

Az 1942-es Beveridge-jelentés az alábbi nyomorúságok megszüntetését célozta: Mocsok, tudatlanság, szükség, dologtalanság és betegség. A japán jóléti törvény (1949) így sorolja fel a szegénység okait: betegség, sérülés, gyerek születése, rokkantság, haláleset, öregség, munkanélküliség, túl nagy család, stb. És ezeket igyekeznek is kiiktatni.

A jóléti államnak, amely a krónikus bizonytalanságot volt hivatott csökkenteni, múlhatatlan érdeme van abban, hogy az emberek elkezdtek tömegesen kifelé pislogni a sárból. Egyesek ki is másztak. Mások húzzák vissza egymást. De a lényeg, hogy csak akkor marad energiád mással is foglalkozni, ha a folyamatosan nyaggató szükségszerűségeket valahogy kordában tudod tartani. Ez a biztosítás egyik formája. A társadalom-biztosítás.

Más kérdés, hogy az öregség tényleg olyan kiszámíthatatlanul csap-e le rám, mint például a betegség. Mert ha nem, akkor a biztosítás értelmét veszti. Az öregedés bizonyosság, nyugodtan el lehet várni valakitől, hogy felkészüljön rá. Akinek meg nem sikerül, azt szociális alapon, nem alanyi jogon támogatni. A betegség tényleg kiszámíthatatlan és nem, nem tudunk eleget az emberi testről sem ahhoz, hogy ki tudjuk küszöbölni. Az ellen tényleg biztosítanom kell magamat.

A gond csak, hogy nem te döntöttél az öngondoskodás mellett. Mindezt a te pénzedből teszik, de helyetted. Ezzel mindjárt el is értünk ahhoz a kérdéshez, hogy erényes dolog-e a jóléti államon keresztül öngondoskodni? Egyáltalán ÖNgondoskodás-e, ha állami hatalommal elveszik tőlem a fizetésem egy részét, félrerakják nekem, majd nyugdíjat fizetnek. Vagy szolidarítás-e, ha elveszik, kiosztják másnak, majd megígérik, hogy másokéból meg majd én kapok.

Ez természetesen nem erény. Egyén nélkül, aki dönteni tud és vállalja a felelősséget, nincs erény. Ha nem hozod meg magad a döntést, akkor nem lehet tudni, hogy erényes lettél volna-e. Nem volt választásod.

"Ugyan már! Nekünk úgysem lesz nyugdíjuk."

Vetetted már oda társaságban a fenti mondatot? Mintegy félvállról, lazán? Miközben nem látszik, hogy valóban készülődnél az öngondoskodásra?

Gratulálok, akkor te vagy az állampolgári megfelelője azoknak a politikusoknak, akik felültettek minket egy reménytelen demográfiai hullámvasútra, amely egyben egy hosszú lefutású Ponzi-játék is.

Fracois Hollande, új francia elnök levitte a nyugdíjkorhatárt. (Igaz, csak azoknak, akik 18 évesen dolgozni kezdtek, mert hát megígérte a kampányban.) Máshol már a 80-as korhatárról beszélnek. A valóság azonban az, hogy egyéne és foglalkozása válogatja, ki mikor lesz túl öreg valamely foglalkozáshoz.

A nyugdíj sokaknak az a várva várt pillanat, amikor visszatér a gondtalanság a biztos bevétel formájában - még akkor is ha csekély. De ez korántsem természeti állapot, még csak nem is régóta van így. Ráadásul szerintem emberileg sem kívánatos a teljes inaktivitás. Ezért indokolt lenne a merev nyugdíj-korhatár komoly megemelése, várható élettartamhoz való indexálása. Ezen túl pedig szükséges a mindenféle rész- és könnyített foglalkoztatások bevezetése. Mert nem az inaktivitás, hanem a rendszeres, elveszíthetetlen jövedelem (aka. biztonság) miatt olyan vonzó az a nyugdíj.

Elnézést a szakértőktől,

Gyorstalpaló nyugdíjrendszer for dummies

Amikor a háború utáni rövid-az-élet-nincsen-óvszer baby-boom idején kisütötték a nagy tutit (a jóléti állam, azon belül a nyugdíjrendszer), akkor egy dolgot nem láttak előre, egy másikat pedig szándékosan figyelmen kívül hagytak. Amit nem tudhattak előre, az a fogamzásgátlás/családtervezés megjelenése a hatvanas években. Amit egyszerűen nem vettek figyelembe, az a tény, hogy nem lehet mostantól minden generáció 5x akkora, mint az előző. (Mert ha öt ember dobja össze egy nyugdíját, akkor ugye csak így tartható a rendszer.)

Ráadásul azok a korai jóléti rendszerek nagyon más bevétel/kiadás arányokkal működtek. Mondhatni fenntarthatónak indultak. Angol példával élve:

Forrás: Nicholas Barr, 2008

Egyszer már rugóztam azon, hogy minden önszolgáló nemzeti mítosz ellenére a magyar alapvetően nem szabadságszerető nép. Sokkal inkább gyáva. Arról is volt szó, hogy a látványos hisztik és melldöngetés sosem a cél elérését szolgálja, hanem hogy elmondhassuk magunkról: mi megpróbáltuk. De tervünk sem volt győzelem esetére.

Mindenki ismeri a viccet, amikor az idegent körbevezetik a pokolban. Az idegen lát egy üstöt, körülötte villás ördögök őrködnek és visszadobják, aki megpróbál kimászni. Kérdi, kik azok, a vezetője mondja, hogy hát az olaszok. A második üst mellett nem áll senki, csak egy felirat, hogy tilos kimászni. Az idegen megtudja, hogy azok a németek. Nekik nem kell őr. A harmadik üst mellett még felirat sincs. A benne ülők rezignáltan tűrnek. Nagy lehet az önfegyelem, ha még felirat sem kell nekik - mondja az idegen. Egy frászt - válaszolja az idegenvezető. Azok a magyarok. Ha az egyik megpróbál kimászni, a többi visszarántja.