Mi a közös a norvég tömeggyilkosban, a Batman-filmen lövöldöző ámokfutóban és Quadrille Lobsterben? Hogy egyikünknek sincs FB accountja.

Következtetés: mind sorozatgyilkosok vagyunk.

Szerintem meg az olyanokkal nem szabad semmi komolyba fogni, akik függők és még nekik áll feljebb. Sőt, az erkölcseikre nézve ezek a legmegbízhatatlanabbak, hiszen ami nem látszik, az nekik meg sem történt. A továbbiakban: barik.

A Forbes itten elmélkedik rajta, hogy milyen már, hogy valaki nem FB-függő. Biztos rejtegetnivalód van.

A barikák nem szeretik azt, aki másképp viselkedik, másak a reakciói, más dolgoktól függ. A mi esetünkben: képes FB-nélkül élni, ezért tömegesen ellene fordulnak (egyedül nem mernének) és megpróbálják betéríteni vagy ellehetetleníteni. Más istenben hisz a pogány. Meg kell semmisíteni.

Pedig milyen jól fekszik a világról alkotott elképzelésünkre a FB.

Az első fázis: lubickolás

A FB alátámasztja, hogy magadról nem vagy kompetens véleményt alkotni, de mindenki másról viszont igen. Magadat mások véleményében látod. Ha módosítani akarod, azt a profilodon keresztül kell. Ha ott elég jó, akkor elég jó vagy. Ott szerzed be a napi jóváhagyás-adagodat. Ez ugyan nem mond semmi jót az erkölcseidre nézve, de ez van.

Különben is, addig nem érzed, hogy láttál valamit, amíg le nem fényképezted. Elnézést, az a huszadik század. Szóval amíg közzé nem tetted a képet, mert csak akkor láttad igazán, ha a többiek is látták. Az élmény talán meg sem történt veled, ha úgy kell elmesélned.

Nos, eddig csak nem léteztél a nyájnak, ha nem voltál fenn. Elfelejtődtél, ha nem töltöttél fel izéket állandóan. És ha nem tudnak rólad, lehet, hogy nem létezel?

Régebben úgy fogalmaztam, hogy a FB akor lesz igazán veszéles, ha belép abba a fázisba, amikor anélkül nem érsz el dolgokat. Ki lehet hagyni, de akkor nem kerülsz sorra az okmányirodában. Vagy lásd még a munkahelyedet és a HR-est. 

A második fázis: Munkahelyen

Kötelező FB? HR-es köszönt a szülinapodon? Gratulál a terhességhez? És neked ez jó?

"Él bennünk egy olyan vágy, mely arra ösztönöz, hogy igyekezzünk mindent megérteni, ehhez viszont nincs szükség tudásra.

A feltételezés, hogy van isten, nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy mindent tökéletesen megértsünk, anélkül, hogy mindent tökéletesen megismernénk."

Sztrugackij: Stalker

A vallásosság saját magad kivetítése egy erősebb, hatalmasabb és okosabb lénybe, ami ráadásul halhatatlan.

A vallás az a nyakatekert folyamat, amelynek során megnyugtatjuk önmagunkat, megígérjük magunknak, hogy majd apuka elintézi, és nem utolsósorban megígérjük magunknak, hogy halhatatlanok leszünk. Mert mi is az isten? Omnipotens, omnikompetens és persze halhatatlan.

És mi mind istenek szeretnénk lenni – proxy által.

A fohászkodás igénye (istenítésé) állítólag minden ember fejében ott van – erre mondják, hogy van egy isten alakú űr az agyban. Tehát akkor istennek is kell lennie. De sajnos az, hogy te szívesebben könyörögsz, minthogy tennél valamit, még nem jelenti, hogy van kihez. Attól, hogy könnyebben elhiszed, hogy egy képzeletbeli közvetítő elintézi helyetted, még nem következik, hogy az illető valóban létezik is. Ha meg mégis jobban érzed magad a fohászkodástól, az vegytiszta placebo-hatás. Ahelyett, hogy beismernéd, hogy te valamiben nem vagy kompetens, inkább úgy teszel, mintha ismernél valakit, aki meg igen.

Az, hogy jó lenne, még nem jelenti, hogy van. Az, hogy ijesztő lenne, ha nem lenne, még nem jelenti hogy van. Ezek mind intellektuális rövidzárlatok.

De ettől még a placebo-hatást nem szabad alábecsülni. Csak a helyén kéne kezelni.

Amikor vallásról beszélek, nem csak a mások által is annak nevezett eszméket sorolom ide, hanem ide tartoznak a különféle ideológiák, közgazdasági hitviták, ezoterikus csí-magyarázatok, de még a tarot is.

Vegyünk egy bűnt.

Nem, nem is bűnt, mert annak túl sok a katolikus konnotációja. A katolikusoknál meg nem az a bűn, ami bárkinek is árt (reciprocitás), hanem hoznak egy szabályt és annak a megszegése A Bűn. (Megjegyzem, a 10 fő szabályuk közül négy azon rugózik, hogy nem nyaltál be elég mélyen a roppant sértődékeny istenkének, ami ugye akárhogy is nézzük, victimless crime.)

Na szóval vegyünk egy Geciséget. Olyan tettet, amit szándékosan követsz el, rosszindulatból, nincs mentséged rá és van áldozata. Nincs "És-ha-azért-csináltam-mert?", nincs morális szürkezóna, nincs kifogás. Direkt nem mondok példát, mert akkor minden valamirevaló magyar elkezd a kiskapukon rugózni. Szóval példa nincs. Geciség van.

Szerény számításaim szerint öt okból lehet Geciséget NEM elkövetni:

1. Van ugye, amikor azért nem csinálod, mert megkötözték a kezed

Ha nem döntök úgy, hogy jó leszek, hanem nem volt más választásom, az ugye nem erkölcsösség. Az csak így esett.

2. Mert félsz a büntetéstől

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ebben semmi erkölcsös nincs. Ez az összes véglény közül a legprimitívebb, akik miatt rendőrséget kell fenntartani.