Átlag Júzer talál egy vicces videót és felteszi a FB oldalára.

5 perc múlva visszamegy megnézni, lájkolta-e valaki. Ha igen, örül. Népszerűnek és viccesnek érzi magát, mintha legalábbis a saját humora lett volna. Valaki figyel rá.

Tíz perc múlva visszamegy, de még mindig csak egy lájk van. Összerezzen. Lehet, hogy mégsem népszerű? 

Este visszamegy megnézni, mi a helyzet. Csak két lájk gyűlt össze. Á, nem is ér az egész FB szart se. Azért másnap reggel visszamegy.

Hogy mi a baj vele? Azon túl, hogy nem tudná megmondani, mi a különbség a valódi érdeklődés és egy villanyoszlop között? Vagy egy valódi barát és egy tömegszerencsétlenség között? 

Menthetetlen lúzerről van szó, aki valószínűleg az életét is a "lájkoljatok már!" filozófia valamilyen variánsa alapján éli.

Enyhébb esetekben csak azt hiszi, hogy ha mindenki elvárásainak sikerül megfelelni, akkor majd... (tetszőleges pozitív tartalom) Súlyosabb esetben semennyi én-érzete nincs és kizárólag mások véleménye által létezik. És neki igazából mindegy is, hogy a videó volt vicces (amit nem ő csinált), vagy az ő humorának szólt az elismerés (nem).

Mit ártott nekem az a szerencsétlen?

Hát azt, hogy hiába ugat pár ember, hogy az adatvédelem azért még fontos, kisebbségben vagyunk, mert ő simán lemond bármilyen privacy-ről, hátha valaki lájkolja őt, hátha valakit tényleg érdekel az új nyaralási fotója. Így lesz kimutatható, hoyg az emberek mondjuk 90%-a nem igényli a minimális adatvédelmet sem, úgyhogy minek biztosítani a maradék 10%-nak? 

Nem mondom, hogy mentsük meg őket maguktól. Én magam röhögnék, amikor először szembesül azzal, milyen szar érzés, hogy egyesek olyasmit is tudnak róla, amit nem ő mondott el. Csak könyörgöm, ne adhassa el az én jogaimat is!

Végezze a köztársaság a dolgát és védje meg a kisebbséget a többség hülyeségétől!

Ki nem érezte még a hideg borzongást a gerinc mentén, amikor valaki valami olyasmit mondott róla, amit nem tőle hallott? Odamegy egy távoli munkatárs és közli, hova jár a gyereked óvodába. Egy rosszarcú szerelő, aki ismeri a volt partneredet. Semmi nincs benne, ugye?

Az információ több, mint ártatlan adat. Hatalom és nem csak akkor, ha egyértelműen kijátszható ellened. Nem csak akkor, ha ciki. Nem csak akkor, ha titkolnád. A puszta tény, hogy tud valamit, amit nem te osztottál meg vele, azt jelenti, hogy tud rólad információt szerezni, és hogy akar is...

Ahhoz, hogy visszavághass, neked is jól utána kell nézned. De komolyan, tényleg érdekel a titkárnő Manyika élete? Csak hogy be tudd fenyíteni? És te tényleg mindenkiről tudsz, aki érdeklődik irántad? És szerinted meddig ártatlan az érdeklődés és mikor támadnak ötletei az ártatlan érdeklődőnek? 

Engem úgysem figyel senki, én nem vagyok fontos ember

Azok a lelkik szegények, akik a FB kitüntető figyelmét bizsergető, meleg törődésnek érzik már úgyis menthetetlenek. És nem csak adatvédelmi szempontból. Az életükkel van valami ordas nagy baj. Tegyük ezt tisztába: ha valaki lájkolja valamidet, az nem real life népszerűség. Ha a FB kreál egy rubrikát, ahová be tudod írni, milyen ízű óvszert használsz, az nem őszinte érdeklődés. Ők vannak a legjobban meglepődve, hogy legjobb tudásod szerint kitöltöd.

A bulvármédiának talán valóban nem vagy érdekes. De pont azoknak, akik ismernek, vagy annyira fontos, hogy kattintgatnak utánad egy kicsit munkaidőben. És ne legyenek illúzióid, nem hízelgő adatokat keresnek rólad.

Király Ráknak volt az az álláspontja, hogy milyen "demokratikusak" azok az országok, ahol az egyszerűség kedvéért az adóhivatal honlapján mindenkinek fenn vannak az adózási adatai. Mennyi ingatlanadót fizetett milyen igatlanai után, súlyadó, kamatadó, jövedelemadó összege, autó márkája, családi állapot után járó kedvezmények, satöbbi.

Persze, tudom, ha nincs mit rejtegetnem...

...és nem vagyok aljas módon gazdag, akkor nincs mitől félnem. Senkinek nincs oka ártani nekem, vagy ha mégis, az az én hibám. Rámenős, vagy kíváncsi rokonai ugye csak olyanoknak vannak, akik kiérdemelték. Mániás követői meg csak annak, akik megérdemlik. A mániások csak bűnös embereket szoktak követni, tudjuk.

Akkor tegyünk még egy kis szellemi erőfeszítést és képzeljük el, hogy bár az illetőnek nincs semmi különösebb oka, hogy ártson nekem.

Csakhogy az adatok puszta elérhetősége önmagában okká válhat. Az a szőke picsa, aki mindig a Ló utca 6-ba viszi haza séta után a pudliját. Csak tedd zsebre a pudlit - a pasija ki tudja fizetni a "becsületes" megtalálónak járó díjat. És akkor még nem is beszéltem a kevésbé becsületes megtalálókról és az emberrablókról.

Zsarolni nem csak a csúnya gazdag embereket lehet, sőt. Azok jól szájbaverik az amatőr majmokat. Csak próbáld ki, majd jól elmegy a kedved - hacsak nem vagy profi. A tisztes családapa, na az nem tud védekezni. A fülébe súgod, hogy a biztonségi kamera felvette, hogy sokáig ült a ház előtt a lánya barátnőjével egy kocsiban? 

Hogy nem csinált semmit? Majd mondja el a nejének, munkaadójának, vagy bárkinek, aki meg szeretné nézni a youtube-on.

Hogy miért tenne ilyet a biztosági őr? Ugye, ez nem komoly kérdés.

És azt se hidd, hogy az a sumák ismerősöd nem lehet véletlenül biztonsági őr valahol, ahová te is jársz.

Paranoiás vagyok

De az csak azért van, mert veled ellentétben én már

• mondtam olyan mondatot, amely kontextusból kiragadva felhasználható ellenem.
• mert vannak olyan ismerőseim, akiket nem szeretnék, ha találkoznának egymással. Csak.
• mert vannak emberek, akiket nem szeretnék többet látni.
• mert van olyan mániás, aki összecsavart kétszázason át szív fel csíkokban minden velem kapcsolatos infómorzsát és attól jut a csúcsra.
• És nem, nekem ez egy cseppet sem hízelgő.
• mert nem várható el tőlem, hogy informálódjak azokról, akik utánam szaglásznak - csak hogy fenntartsam a fenyegetések egyensúlyát. Értékes az idő és éppen hogy nem akarok tudni ezekről a görényekről.

Talán azért, mert nekem van saját életem és a másé ezért nem érdekel. Amit nem akarnak megosztani velem, abban az infóban nem is lelem örömömet.

De az olyanok, mint én éppen hogy a rossz végén találják magukat ennek a bizonyos fasznak. A nyilvános adatbázisokban csak a rosszindulatúak és a  betegek lelik örömüket.

Képzeld el

Hogy a munkatársaid azt a levelet olvassák, amit az exednek írtál, hogy mi lenne, ha újrakezdenétek. Nem bűn a könyörgés...

Hogy egy ígéretes állásinterjún szembesítenek azzal, hogy a személyi asszisztensnek is jelentkeztél, annyira nem bíztál a saját képességeidben. Az önbizalomhiány nem bűn...

Hogy a volt évfolyamtársaid azt az emailt olvasgatják, amiben egy céghez próbáltad besírni magad - és megpróbáltál vicces lenni. Nem bűn, ha valaki elkeseredett...

Hogy a főbérlőd szól, hogy tudja, hol laknak az öreg szüleid. Mi oka lenne bármit is csinálni?

Képzelj el bárkit az ismerőseid közül és képzeld el, hogy egy napig az összes hívásodat hallhatja és az emailjeidet és FB-chatet is olvassa. Hiszen nincs benne titok.

A Kaspersky-emberrablás

Április 19-én elrabolták egy szoftvermilliomos  20 éves fiát. Az elrablók 3 millió euró váltságdíjat követeltek. Miután a srácot egy jól  összehangolt félrevezetés segítségével kiszabadították, kiderült, hogy az emberrabló egy nyugdíjas házaspár és azok 30 éves fia volt (meg annak két haverja). Az akcióhoz elég volt tudni, hogy gazdag, körülnézni a facebookon és követni pár napig. Tudták, hol lakik és dolgozik, merre jár és kivel, innen már csak egy kis szerencse kellett. Ha egy kicsivel több eszük is lett volna, sikerrel járhattak volna, de sajnos bedőltek annak a médiahekknek, hogy Kaspersky már fizetett és összevesztek azon, hogy vajon ki titkolta el a többiek elől.

A dolognak azonban nem csak utálatos, nem-érdemlik-meg és biztos-mind-lopták milliomosok számára van tanulsága. Biztonsági szakértők szerint ugyanis ugyanilyen helyzetbe kerülhetnek például gazdag nyugati országok kiküldetésben lévő alkalmazottjai is. Aki otthon nem számít gazdagnak, arról azért még van mit lehúzni.