Itt egy gondolatébresztő írás Oscar Wilde tollából. Azért gondolatébresztő, mert egy dekadens költő politikai töprengéseit nem illik komolyan venni. Viszont egy nagyon érdekes dologra mutat rá a korai szocialisták gondolkodásából.

Az írás ugyanis kifejti, hogy a szocializmusban tudja csak a kiteljesedni az emberi lélek, de mielőtt ráugranának az egalitáriusok, kiemelném, hogy mit ért szocializmus és lélek alatt.

Wilde ugyanis egyenlőség-jelet tesz a szocializmus és aközött, hogy mindekinek biztosított lesz a megélhetése és nem lesz többé bizonytalanság.

Egyéni cél elérésénél egyén által el tudom képzelni, hogy a cél szentesítheti az eszközt - és egyszeri marad a normaszegés. (Most itt saját normáról beszélek, nem törvényekről, ami tudom, hogy sokak számára értelmezhetetlen gondolat.)

Egy egyén esetében el tudom képzelni, hogy meg tudja beszélni magával, hogy most rossz eszközhöz folyamodik, de a célja fontosabb - és nem rohad el belülről. Egyszeri eset marad. Egészen egyszerűen azért, mert egy egyén képes racionálisa gondolkodni és nincsenek hézagok az önmagával való kommunikációban.

Ez persze feltételez egy fegyelmezett egyént, ami megint tudom, hogy sokak szerint nincs. Max ő egyedül, de nincs még egy olyan egyed a földön.

Ellenben egy kollektív entitás esetében felrúgni a helyes eljárásra vonatkozó szabályokat valóban veszélyes precedenst teremt, ami ráadásul belülről rohasztja szét a közösséget. Azért, mert nem minden tag van tisztában az eset egyedülálló voltával, vagy csak legyint, hogy persze. Csak azt látja a barom, hogy pl. a rosszakat halomra lőtték. Amiből levonja, hogy a halomra lövés bizonyos helyzetekben okés, és persze mindig tudni véli majd, hogy melyek azok az esetek, mikor kéne.

Na, szóval amíg nem létezik kollektív racionalitás, addig kell a jogállam (aka rule of law.)

Attól nem lesz egy tett bocsánatos, ha valaki másért (gyerek, apu, anyu, közjó, stb.) teszik.

És nem lesz valami erkölcstelen attól, ha magamért teszem.