Istenem, ha a lottószámokat tudnám úgy előre, mint a kormány gumicsontjait, esküszöm elkezdenék játszani. (Kicsit amúgy ijesztő is. Miért vagyok így rájuk hangolódva? Valaki mentsen ki!) Még nyár végén meg akartam írni, erre itt van.

Az új ellenségkép: a nők.

Azt már régen tudjuk, hogy a kormányzás megszűnt és ketté vált: helyette kitalicskázás van, meg kommunikáció populizmus. Az utóbbiba tartozik legutóbb az ellesztési offenzíva, méghozzá kizárólag nőkre élesítve. Nem is véletlenül. 

A nők, mint ellenségkép elkerülhetetlen volt.

Valamivel el kell vonni a figyelmet arról, hogy a hatalom görcsös fokozásán túl semmihez nem értenek, így a policy-k összedőlnek (lásd egészségügy), a lopás meg túl sok figyelmet kap olyanoktól, akik még nem csicskultak be.

A menekülthelyzet szándékos felhabosítása óta lehet tudni, hogy gátlásai nincsenek a kommunikációnak. Az pedig, hogy a nők lesznek a következők, az elkerülhetetlen volt:

1. 1) Mert olyanokba rúg, akikbe mindenki mer, mert gyengék
2. 2) Mert olyanokkal ijesztget, akiket amúgy meg is rémít - ezért visszaszólnak. Így a riogatás beigazolódik, ezek ilyen szörnyek, amiért nem szülnek és még nem is hallgatnak szemérmesen és nőiesen.
3. 3) Mert a biopolitikához mindenki "ért". Az mindenkit bizserget. Azt, hogy a jegybank inflál, azt nehéz kommunikálni, pedig sokkal károsabb
4. 4) Mert egyenes út vissza a középkorba - az összes többi, feudalista lépéssel összhangban. Azaz ez az ellenség nem új, hanem nagyon is régi. Minden vallás alapja a nemek szembeállítása, mi meg püföljük egymást önfeledten. Addig sem nézünk fel.
5. 5) Mert törökgábori értelemben "jó" húzás. Azaz nekik jó, te meg szopjad sok nyállal.

"I write books which express my disgust for people who find it easy and reasonable to kill."

Vonnegut levele a sorozó bizottságnak, amikor a fia elutasította a katonai szolgálatot Vietnamban.

Figyelem, milyen szomorú az apologetikus érvelés:

Szóval rendben vagyok, mert egy csomó törzsi hagyományt betartok, csak éppen ezt az egyet nem.

Zabáltasd fel egy szerepével.

Korábban már írtam róla, mennyire lerohadsz, ha tartósabban beleragadsz egyetlen szerepedbe.

Mint a nyugdíjas, aki otthon ül és egész nap csak nyugdíjas, karácsonykor néha nagyi. Teljesen leépül tőle. Vagy a kezdő anyuka, akire 24/7 igényt tart a gyerek, és ha pár órára megpróbál úgy viselkedni, mint egy ember, azonnal számonkérik rajta, hogy ő anyuka. Semmi egyéb szerep nem engedélyezett. Vagy a szektás fanatikus, akit eltiltanak mindentől, ami megkérdőjelezné a szektát.

Ha ugyanis váltogatod a szerepeidet, nem tudsz olyan élesen ítélkezni és gyűlölködni. Meggyengülnek a meggyőződéseid. Mert minden egyes szerepváltás egy új nézőpont.

Még neked magadnak is több nézőpontod van. Munkában munkaerőként vagy kollégaként, esetleg haverként vagy, majd hazamész és családtag vagy. Aztán moziba, ahol filmszerető közönség, majd evezni, ahol sportember, aztán szavazni, ahol liberális.

A szerepek ritkán keverednek, de akkor az valamit mindig nagyon jelent, csak nem tudod, mit. Amikor összetalálkozik két baráti köröd, és neked ezerrel pörög az agyad, vajon ki mit lát, minek tart téged most. Hihetetlen gyorsan kell minden jelenlévő szemszögéből felmérni a helyzetet (már amennyire  képes vagy rá és te képesnek tartod magad rá). És ennyi nézőpont puszta léte szerénységgel/félelemmel tölt el.

A saját szerepek váltogatása empátia kezdőknek. Más szerepébe még nem tudod belegondolni magad, de neked magadnak is több van és ez már majdnem olyan, mintha elgondolkodtatna. Ha pedig megállsz gondolkodni, már nem tudsz olyan önfeledten ítélkezni, már nem vagy olyan magabiztos saját hibák nélkül valóságodat illetően sem. Nem is kell, hogy tudd, mire emlékeztet, amikor a gyerekeddel nézel körbe a saját irodádban. Elég, hogy homályosan emlékeztet.

Ha azonban soha nem éri kihívás az egyetlen szerepedet, csak a beépített empátiádra számíthatsz. De az  alulfejlett és könnyű elbizonytalanítani. Ha 24/7 belekényszerítenek egy szerepbe, mindegy mi az, jó eséllyel szörnnyé változol.

"Der sozialistische Staat kennt keine Gewaltenteilung; die Volksuveränität schlieβt die Exekutive und Jurisdiktion ein."

Kleines politisches Wörterbuch der DDR, Seite 306

"A szocialista állam nem ismeri a hatalmi ágak szétválasztását ‹fékek és ellensúlyok›; a népszuverenitás végrehajtó és bírói hatalmat is magában foglalja."

A Time magazin cikke emitt olvasható a Wall Street elfoglalására felhívó demonstrációról.

Nem szeretem az őrjöngőket, de nem azért, mert az óriásbankoknak vagy a vállalatoknak adnék igazat.

Szerény véleményem szerint minden cégnek megvan a maga életciklusa. Egyesek azonban azzal próbálják elkerülni az elkerülhetetlen hanyatlást, hogy nemzeti érdekre hivatkozva állami pénzeket, támogatást, hiteleket, kedvező szabályozást kérnek. Mert hiszen ők a nemzeti bajnokok. Országok büszkeségei, pénisz-pótlékai. Ha azok valahová penetrálnak, nekünk mind orgazmusunk lesz!

Csak lehet, hogy közben az erőlködéstől sérvet kapunk.

Azok a csóringer svájciak odáig süllyedtek, hogy hagyták a picsába csődbe menni a veszteséges Swiss Airt és unottan hagyták, hogy egy fapados vegye át a helyét. (Az utódcég, a Swiss lehet, hogy fapados, de jobban ellát, mint a Malév.) Nekünk lekonyulna a férfiasságunk, ha hagynánk a Malévet csődbe menni, ahová való. Már szédülök, valahányszor a magyar állam eladja és visszaveszi és megint eladja - miközben a tartozásait megtartja a közösben. Csak mert az a világhíres Maléééév, b+! Hát nem érted? Mit gondolnak rólunk, ha nem lesz??

Megmondom. Azt amit eddig. Vagyis semmit. 

A Bibliában Ábrahám és Sára még testvérek voltak, ugyanaz volt az apjuk.

Utódaik képesek voltak napkig vándorolni a sivatagban, míg találtak egy rokont, akit elvettek feleségül.

Csak a hetedik században tiltotta be az egyház a közeli rokonok házasságát, mert bár a klánrendszer tökéletes arra, hogy fenntartsa az uralmi rendszert, de sajnos genetikai retardációhoz vezet. Ennek el kéne gondolkodni a szimbolikáján.

Ráadásul a családi gondolkodás sötétben és tudatlanságban tartja tagjait. A klán biztonságát a gondolkodás és a döntés szabadsága elé helyezi, ami valakinek ugyan jólesik, de mások látják, hogy ez káros.

Mi a különbség egy állam és a maffia között? Komolyan.

A maffia megvéd a többi maffiától és elsősorban önmagától (nem gyújtja fel a boltodat), de csak akkor, ha befizeted az általa kiszabott védelmi pénzt.

Az állam megvéd a külső inváziótól (többi állam) és önmagától (börtön), de csak akkor, ha befizeted az általa kiszabott védelmi pénzt, vagyis az adót.

Az államok a territóriumok fölötti dominanciáért küzdő hadurakat és hercegecskéket váltották fel, de a tét ugyanaz maradt: Ki nyírhatja a területen legelésző birkákat?

A régi hadúrnak állandóan vigyáznia kellett rá, hogy ne lankadjon a félelem, amivel az uralmát fenntartotta és hogy ne dögöljön meg a területén lakó összes birka, mert akkor nem lenne mit nyírni.*

A maffia tehát az, ami az állam régen volt. Se több, se kevesebb.

Az sem igaz, hogy a maffia nem ad a védelmi pénzért semmit. Eredeti formájában még az özvegyekről is gondolkodott (mi itt káeurópában  még ezt is bunkóbban nyomjuk). Félállami szervezetek, mint a Hezbollah, a Tamil Tigrisek és a Muslim Brotherhood még ennél is tovább mennek. Szociális ellátást is biztosítanak az általuk ellenőrzött területeken. Igen, ők osztják a segélyt - szaudi és egyéb jóakarók pénzéből.

Ezen kívül odáig is elmehet a dolog, hogy a terület jogszolgáltatása is félállami szervezet kezébe kerül - és mondjuk az iszlám saria jogot kezdik érvényesíteni.

Esetleg oktatást biztosítanak - de csak kisfiúknak, akik így addig verhetik a koránba a kis fejüket, míg el nem érik a merénylő kort - lásd Afganisztánt.

Az állam egy kimondottan kártékony dolog, főleg ha nem hatékony. Anti-etatista Lobsterként soha nem volt a kedvencem és civilizáltabb társaságban soha nem is merülne fel ez a poszt. De az alternatívák még annál is rosszabbak. Sajnos oda kellett jutnom, hogy ezeket is számba vegyem.

Erőszakmonopólium

Unalomig ismételt közhely a Max Webertől származó megállapítás, mely szerint a modern állam a szervezett erőszak monopóliumával rendelkezik.