"Without some goal and some effort to reach it no man can live."

Dosztojevszkij

Diploma és a harmincadik szülinapod. Mindkét időpont önkényes. A diploma azt az időpontot jelenti, amikor kilépsz az utolsó iskoládból, a 30  pedig azt a kort, amikor belépsz a családos szakaszba. A kettő között (jobb esetben) akad egy pár év, amit mindenki másképp él meg, de hasonló dolgok kergetőznek zavarodott kis fejünkben.

Gondolj bele! Amikor megkapod a diplomád, kilépsz az intézményesített világból. Eddig minden évednek struktúrája volt, nyári szünet, vizsgaidőszak, karácsony, szünidő. Most hirtelen az egész egybefolyik.

De nem ez a legrosszabb.

A boldogságnak (bármi legyen is az) van egy olyan része, hogy mindig van valami cél, ami felé törekedhetsz. Onnan tudod, hol jársz. Menet közben vannak rész-teljesítések, olyankor kicsit ünnepelsz és megveregeted a saját vállad, aztán tepersz tovább.

A Nagy Pontozóbíró

Eddig mindig tudtad, hogy teljesítesz. Ha akartad, ha nem, megmondták. Osztályoztak és vizsgáztattak mindenféle dolgokból az autóvezetéstől a magatartásig.

De amikor kiléptél az iskola kapuján, soha többé senki nem fogja venni a fáradságot, hogy kijelölje neked a célt és pontozza, hogy haladsz.

Most hirtelen nincs többé Nagy, Magától Értetődő Pontozóbíró. Se a célodat nem mondja meg más, sem a teljesítést nem jutalmazza senki.

Vagyis ez nem igaz. Mindig lesz valaki, aki szívesen megmondja a tutit és mindig lesz ún. társadalmi nyomás, hogy mit illik tenni.

A Fejetlen Lény

A társadalmi nyomás egy formátlan, alaktalan, fejetlen lény, amelyik szeretné, ha te is ugyanazt csinálnád, amit ő. Nem feltétlenül azért, mert neki olyan jó volt. Inkább azért, mert rosszul esne neki, ha te máshogy csinálnád. És mégsem szakadna rád az ég. 

Amikor kilépsz az egyetem kapuján a diplomáddal, ez még mind nem látszik. Rohadt drága a teljesárú bérlet, pedig még nincs is munkád. Kéne egy életrajz és egy öltöny az interjúra. Irigykedsz azokra, akiknek vannak ismeretségeik (opcionális) és rájössz, hogy az interjú alapvetően hasonlít a vizsgára: ki kell találnod, mit akar hallani a vizsgáztató.

Elfoglal a munkakeresés, aztán a még jobb állás keresése, egy darabig lekötnek az új elvárások (meg kell tanulni azt a kurva excelt), kiismered a hivatali gépezetet, életedben először tényleg használnod kell azt az idegen nyelvet - ezért félsz is felvenni a telefont. Új ruhatár kell, új szokások, szabadságot kell kérni, ha nyaralni mész és életedben először megfordul a fejedben, hogy valamiről lemaradsz, amíg az irodán kívül vagy.

Hozzászoksz, hogy csúcsidőben jársz dolgozni, hogy neonfényben élsz (még a metrón is az van), hogy egész nap ülsz és hogy mindegy, hogy nincs dolgod, nem lehetsz te az első, aki hazamegy. Egy darabig még szólsz, ha végeztél, kéne még meló, de egy idő után rájössz, hogy azzal másoknak lépsz a kislábujjára. Hogy vannak napok, amikor semmi dolgod nincs, mégis panaszkodnod kell, ha mozgó embert látsz, hogy sok a meló.

Rájössz, hogy az aktatologatásban nem a hatékonyság a kifizetődő, hanem az irodai helyezkedés. Hogy a panaszkodás az egyetlen legitim dolog, amit Hunhonban tehetsz, ha munkatárssal beszélgetsz.

A multiba éppen csak beilleszkedő sorstársaknak ajánlom figyelmébe a Republic örökérvényű sorait. Erről szól az egész.

"Nem igaz semmi, csak úgy kell tenni / Mintha a bolha elefánt volna."

Aztán egyszer csak megállsz és körülnézel. Leeresztesz.

Csend.

Nem kell már aggódni, hogy nincs melód, mert van. Elkezd pár forint megmaradni hónap végén a számládon - sosem érezted még ilyen gazdagnak magad (és soha nem is fogod, mindegy mennyit keresel később). Most már azért aggódsz, hogy mennyi megy el lakbérre, nem azon, hogy van-e elég piára szerda este. (Lenne, de nem mész el.) Minden rendben van, de valami mégsem stimmel.

Te szorongsz.

Mintha vákuumban lennél.

Mindenki máshogy gyűri le, de mindenki elkezd szorongani.

"Ez lesz most már mindig?"

Mindig mókásnak találtam azokat, akik kikelnek magukból egy vitában, csak mert a másik fél történetesen nem akar betilta(t)ni valamilyen viselkedést.

Ezek a control freak marhák azt vallják be hangosan a szemünkbe, amit a legjobban szeretnének eltitkolni önmagukról.

Szerintem ugyanis mindent elmond, hogy ki mit TÁMAD.

Nem, hogy mit prédikál, hanem hogy mi horgasztja fel benne a megsemmisítő indulatot. Ha szerinte egy meztelen női boka látványa túl nagy kihívást ró a férfi önmegtartóztatására, akkor nyilvánvalóan problémái vannak a bennszorult libidóval.

Akik meg nem szülők, de mindenhol pedofilt látnak, azokat meg preventíve eltiltanám minden közügytől és minden óvodától, mert

A) vagy a szabadságainkat akarják demagógiával korlátozni, vagy

B) nekik van valami baj a fejükkel, és mindenhol kivillanó gyerekbokát látnak.

Államosítják a vizet is.

A magyarok megint próbálkoznak. Igazi hun megoldás készül...

Varga Mihály parlamenti beszédében hangsúlyozta: a hatályos alaptörvény felületesen határozza meg az intézményekre – az Állami Számvevőszékre és a Magyar Nemzeti Bankra –, illetve a költségvetésre vonatkozó szabályokat is. A Miniszterelnökség államtitkára az alaptörvényben kizárólagos állami tulajdonként nevesítené a felszín alatti vizeket, illetve a jelentősebb folyókat és tavakat is.

Ha így haladunk, az alkotmányunk is olyan hosszú lesz, mint a híresen kreatív és igazságosságra törekvő adójogszabályok és olyan zagyva is.

A hunok amúgy úgy tartják, hogy ami az államé, az végre az övék, úgyhogy ennek biztos örülnek majd.

Majd megnézem, ahogy a vízre is kivetik a jövedéki hamburgeradót, vagy amikor nemzeti érdekből a mi oligarchánk cége literenként 300 HUF-ért méri majd az értékes hun nedűt.

Kinek mi jut erről az eszébe?

Nem, nem az.

"az év végére Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Győrben és Miskolcon használhatnak majd munkaszimulátort. A készülék segítségével, két-három órás vizsgálat után valós képet kapnak az orvosok a megváltozott munkaképességűek állapotáról. Így elkerülhető az indokolatlan lerokkantosítás."

Mindezt 8, azaz nyolcmilliárd forintért. (Kisebb, csak bizonyos testrészek rokkantságát vizsgáló gépeket már pár millióért lehet.)

Megéri a befektetés?

És olyan ez, mint a hazugságvizsgáló? 

képes arra, hogy vizsgálja a érzékszervek állapotát, a megfigyelési- és mentális képességeket, az egyensúlyt, a logikai készséget, de az izomerő mérésére is alkalmas. Sőt, a stressztűrő képesség szintén megállapítható, és modellezhető a munkavégzés konfliktushelyzetben

Hadd képzeljem el: szóval van egy szobányi gép. Beleültetnek. Én el vagyok szánva, hogy nyomorultnak és ostobának tettetem magam, de az simán átlát rajtam. Valahogy így:

Munkaszimulátor: "Mennyi 2x2?"

Rokkantságot Színlelő Lobster: "Ööööö...Nem tudom."

Munkaszimulátor: "Helyes! Az irreális számok halmazában az egyenlet megoldása valóban nem megmondható, valamint filozófiájban Schopenhauer is kifejtette, hogy a módszer maga képes befolyásolni a számítás eredményét és csak a bizonytalan kimenetel a valós.

Munkaszimulátor: "Emelje fel a bal kezét a feje fölé!"

Rokkantságot Színlelő Lobster: (mozdulatlan marad és bután néz)

Munkaszimulátor: "Remek! Kiváló! Az alany minden tekintetben kifogástalanul teljesített, hiszen nincs is keze, csak ollója!"

Akkor, végső dobásként a Munkaszimulátor beveti a munkatárs-szimulációt. Egy hologram-munkatárs odajön és az asztalodra tesz egy aktát, amit hetekkel ezelőtt meg kellett volna csinálnia, és azt mondja, hogy ő ezt nem tudja. Te meg tudod, hogy csak kamuzik, mert tudja, hogy a főnök ezért kirúgná. Hogyan reagálsz?

1. Belerúgsz
2. Leöntöd kávéval
3. Megköszönöd
4. Bambán nézel

Én csak nézek bambán. Ezt ki kell próbálni!

Akarom mondani behaviorista. Mert úgy hívják mostanában a nálunk mindent jobban tudó közgazdasági trendet amely most kebelezi be az állami gondolkodást is.

Nudge

Nudge: Improving Decisions about Health, Wealth, and Happiness Richard Thaler és Cass Sunstein könyve és illik róla tudni, bár elolvasni kicsit uncsi.

A lényegét a reklámipar már régóta tudja, mivel a reklámoknak sosem volt joguk erőszakkal kényszeríteni az embereket: lehet őket tudatalatti eszközökkel arrafelé noszogatni, amerre mi szeretnénk hogy menjenek. Megveszik a termékünket, ha egy pucér nő mellett van a képen és azt sugározza, hogy férfiasabb leszel tőle. Megvesszük a kajájukat, ha egy bizonyos módon tolják az utunkba a munkahelyünkre menet - épp a vonulási útvonal mentén. Pláne ha illatozik is.

Az állam viszont - szemben a reklámszakmával - mindig is folyamodhatott kényszerhez, erőszakhoz és bírsághoz. Csak újabban szemérmesek nyíltan a választó szemébe mondani, hogy mit akarnak tőle. Úgyhogy átállítják az alapértelmezést, hogy hátha akkor elfelejt opt-outolni...

Mert ott van a default, vagyis az alapértelmezettség kérdése, ami nálunk például a manyupok beszántásánál jött jól. Ha nem csinálsz semmit, azt úgy értelmezem, hogy azt akarod, amit én akarok.

Ezt mondjuk már csak az államnak szabad, próbálná meg a sarki fűszeres megrendelésnek venni, ha nem szólok külön, hogy ma sem kérek semmit. Vagy próbálna megbírságolni a konditerem, ha túl sok muffint eszek.

Nem akarjuk, hogy elhízzon? Rakjuk a menzán a keze ügyébe a zöldséget, a muffint meg külön kelljen kérni a portástól.

Azt akarjuk, hogy több legyen a szervdonor? Tegyük alapértelmezetté a szervek kiszedését, hacsak a halott még életében nem rendeklezett másként.

Azt akarjuk, hogy ne hugyozza le a falat és viselkedjen úgy, mint egy nem-csimpánz? Szégyenítsük meg, amikor azt csinálja.

Írjuk rá a hamburgerre, milyen sok kalória, rajzoljunk kövér embert a hűtőre (tegyünk rá tükröt) és adjuk bevásárló-kupont a gyereknek, ha elhúzza a kövér seggét gyalog az iskolába.

Nem választana magától nyugdíjpénztárat? Tegyük alapértelmezetté és ha mégis észreveszi, hogy már vonjuk tőle a tagdíjat, kelljen elmennie rábabesenyőre kijelentkezni (és vigye magával a nagyit is).

Eddig vonzó

A könyv egyszerűen abból indul ki, hogy úgysem döntünk valami jól, úgyhogy ne is erőltessük vagy gyakoroljuk a dolgot. Bízzuk magunkat a környezetünk atyáskodó nógatására és kikapcsolt aggyal sodródjunk az árral. Értem én, hogy páran ezt amúgy is mindennél jobban élveznék, csak azt nem tudom, hogy ehhez minek van szükségük életre? Ezt holtan is ugyanolyan jól lehet csinálni. (Csak akkor legalább nem dobhatnák el az én döntési jogomat a sajátjukkal együtt.)

A zemberek hajlamosak egy nagy csomó hibába beleesni döntéskor, még akkor is, amikor egyébként tájékozottak (ami ritka). Ott van mindjárt a csorda-mentalitás, amikor megyünk a többiekkel, mert ők biztos tudnak valamit. De a könyv elővesz még pár random példát, úgy mint a status quo elfogultság, amikor a passzivitást, vagy a maradjon minden a régiben-t választjuk akár egy pozitív változással szemben is. Amikor magunkból indulunk ki, amikor azt hisszük, hogy abból van több, amiből mi többet látunk, vagy amikor az alapján lőjük be valaminek a valószínűségét, hogy mi hányszor hallottunk róla.

Szerintem sem dönt mindig mindenki jól. De ha nem is gyakorolják, sosem lesznek okosabbak. Ha sosem szembesülnek a döntéseik következményével, sosem kezdenek el jobban odafigyelni a részletekre. Sosem nőnek fel.

Plusz mások sem tudják náluk jobban. Miért tudnák? Ők is emberek.

Akkor mi ezzel a csodával a baj?

Azon túl, hogy enged megmaradni felelőtlen hülyének (és mégis marad választójogod)? 

A választójog minden nemzetközi alapelv szerint általános, EGYENLŐ, közvetlen és titkos kell hogy legyen. Tudom, hogy a hunhonon kívül eső dolgok minket elvből nem érdekelnek, mert mi úgyis jobban tudjuk, úgyhogy inkább történelmi tévedésekről éneklek ma.

Azok közül is olyanokról, amelyek a választójog egyenlőségét érintik.

Minden kormány álmodozik arról, hogy nem kéne minden hülyének, léhűtőnek és ellenérdekelt félnek választójogot adni. Az alábbi cenzusokkal próbálták őket kizárni:

Korcenzus, Nemi cenzus: Mostanra univerzálisan eljutottunk oda, hogy nagykorúak szavazhatnak, még akkor is ha csak nők.

Vallási: Bizonyos felekezet, templomba járás ugyebár biztosítja a megfelelő erkölcsöket - a rendszeres papi észosztás meg a helyes véleményt.

Ingatlantulajdonhoz kötött: Akinek nincs ingatlana, ne szavazzon. De a helyi hülyegyerekek nem ezt akarják.

Írástudatlanság: Aki nem tud írni-olvasni, nem szavazhat. (Hozzáteszem, az olvasni tudás nem akadályozza meg abban, hogy hülye véleményeket tanuljon kétes tény-értékkel rendelkező fröcsögés-portálokon.) Mondjuk ez már közelítene a kívánatos náci fideszenpé-célhoz. A kizárásra szánt célcsoportot a funkcionális analfabétizmus állítólag jobban jellemzi, mint a helyi hun alkeszeket. Állítólag.

Nemi identitás: Bizony bizony! Kiírják magukat a nemzettestből!

Rassz: Élveznétek, mi? Legalább valamiben "jobbak" vagytok.

Vagyoni cenzus: Hogyne, hogy hunhonban mindenki helyett az oligarchák szavazzanak... Addig nem, míg már csak a kormánypárti oligarchák lesznek szabadlábon. Utána talán. Előnye: egyetlen gálavacsorán minden fontosabb választóval személyesen el tud beszélgetni a vezér. Elég 10-20 ügyészségi aktát fenntartani a kézbentartásukhoz. És még a kampányfinanszírozást is megbeszélhetik. (A sok szórólap meg óriásplakát nélkül még kihagyva érezné magát a nép. Meg a hirdetőiparban érdekelt oligarchánk. A mi oligarchánk.)

Adóhátralékosok kizárása: Ehhez mondjuk kell egy adóalap. Akinek az nincs, azt ezzel nem lehet szopatni, hacsak a segélyt adókötelessé nem teszik. Mondjuk röhögnék, a nyugdíjtolvaj megbízottunk hirtelen nem lenne választható.

Adócenzus: Ha ugyebár azt szeretnénk, hogy az alattvalók több adóval támogassák az Audinkat, jutalmazzuk vokssal a kívánatos magatartásformát. A voks mégiscsak olcsóbb, mint az elégedettség illúziójának egyéb tényezői. Ráadásul, ha igaz a sztereotípia, a sok léhűtő kisebbségi pont kimaradna. De ez még mindig nem a politika kívánatos célja.

A vezér sok alattvalót szeretne. Mert anélkül hiába tűz zászlót a nemzeti szemétdombjára, nincs aki dolgozzon neki. Nincs adóbevétel és nincs audi. Igaz, hogy már ennyi hunnak sincs munka hunhonban, pláne az állami szférán kívül, de alattvaló mégiscsak kell. Főleg mivel beígérték, hogy majd a fiatalabb generáció tartja el a nyugdíjasokat. (ld. feloszt-kirov)

Gyerek-cenzus (termékenységi cenzus): A gyerekek után járó extra voks olyan, mint a gyerek után járó adókedvezmény: Bújtatott szingli-adó. Azzal, hogy valakinek többet adunk, valakinek kevesebb lesz. És az már megint nem egyenlő, elvtársak. Szinte már látom, hogy a meddőségi igazolással kell sorba állni az önkorinál kivételes szavazati jogért.

Néha már sajnálom őket ahogy szinte remegve akarnak végre valami kis jól célzott kirekesztést. Akkor már inkább az adócenzust javasolnám.

De azzal meg az a baj, hogy végeredményben az állam mondja meg, kik adózzanak. Sőt, továbbmegyek, ha az állam olyan unortodox, hogy elűzi a munkaadódat, ha az adóhivatal rajta akarja leverni a bevételi célkitűzést, akkor bizony te munka nélkül maradsz - és hát akkor nem fizetsz te sem adót.

Vagyis de. Jövedéki adóban, ÁFÁ-ban, parkoló-órába, szerencsejátékra, bármire.

És maradjon a végére egy Lobster-javaslat.

Mivel Lobstert jobban izgatja, hogy ki választja inkább a biztonság (illúzióját) a szabadsággal szemben, én aszerint csapnám ketté a választókat, hogy ebben a kérdésben melyik hogyan dönt.

Ja, hogy így sem lehet? Hát nem létezik, valamiféle kvantitatív eszköz, hogy az érdemest az érdemtelentől szétválasszuk?

Nem létezik.

Ezért általános, egyenlő, közvetlen és titkos.