Két ember ugyanazt a filmet szereti. Ugyanoda jár nyaralni és ugyanaz a hobbija. Mindkettő mosolygós, sok barátja van, pozitívan áll hozzá az élethez. Ez a két ember remekül kijönne egymással. 

De mégsem teszik.

Azért, mert az egyik ügyfél, a másik meg épp ügyintéző. Az ügyfélnek tök jogos kérése van. Az ügyintézőnek azonban a szabályzat nem engedi, hkoogy eleget tegyen a logikus kérésnek. Az ügyfél szerepében lévő személy kifakad. Az ügyintézőből ekkor előbújik a magánszemély és megkéri, hogy "ne velem üvöltözzön, nem én tehetek róla". De a döntéshozóval nem lehet üvöltözni, az nincs itt. A két egyed ezért tehetetlenségében egymást szomorítja, egymást támadja - a rájuk telepített szerepek nevében.

Forrás

Az ügyfélszolgálat alapproblémája, hogy rosszul van elnevezve. Az ügyintéző valójában az a személy, akinek vissza kell verni az ügyfelek támadását a cég irányába. A puffer, akire lehet lőni, ha a cég valamit át akar nyomni rajtad, de aki nem tehet érted semmit. Ezt most alá kell írnod, addig semmit nem intézhet el. Nem tehet róla, ez a szabály. Nem, kilépni már nem lehet. Nem, nem ő tehet róla....

De nem csak az ügyfélszolgálatnak becsapós az elnevezése.

Minden szerepünknek van legalább két szintje: az egyik ami a címkén van. A másik, amit valójában tesz. 

Egyszer egy motivációs tréningen a positively cheerful tréner megkérdezte, hogy ha egyet kívánhatnánk, az mi lenne. Mindig varázslatosnak tartottam, ahogy az embereknek ilyenkor azonnal a lottó ötös jut az eszébe. Az első válasz az is lett - a többi trénelt meg kiszámíthatóan röhögött is rajta. A  második, harmadik versenyző aztán már rutinosabb volt és egészséget, boldogságot, csupa átszellemült dolgot kívánt.

Lobster is akart valami okosat mondani, ezért megerőltette az agyát és próbálta addig absztrahálni a kérdést, míg foolproof válasz születik. Arra jutott, hogy neki mindig legyen valami célja az életben. Rövid-, közép és hosszú távra - hogy sose legyen túl távol a cél és sose fogyjon ki belőlük. Ezt a vélekedésemet megosztottam a többi trénelttel.

Akkor még nem tudtam, hogy

A) ezzel tönkreteszem a positively cheerful tréner játékát, mert pont erre akart rávezetni, és

B) rájövök az élet értelmére. De legalábbis a boldogság kulcsára.

A görög kórus nem attól görög kórus, hogy hiszi is, amit kántál, hanem attól hogy kántálja.

Lobster-fogadalom:

Ha valaki olyasmit mond, amivel egyetértek, nem fogom ráolvasni az összes létező ellenérvet, főleg olyanokat, amivel én sem értek egyet.

És ti se tegyétek.

Elmagyarázom.

Amikor valaki végre olyasmit mond, amivel egyetértesz, elkezdesz ellentmondani. Mondjuk egy barátod kifejti az álláspontját, te meg elkezded sorolni az ellenérveket - holott csendben örülsz neki.

Mondjuk kifejti, hogy nem akar gyereket, erre te jössz először a fogyamagyarral - pedig magad sem hiszel benne -, aztán a mileszveledhaöregleszellel - pedig tudod, hogy álságos kérdés -, aztán jön aszüleidmitszólnakhozzá - ami kimondhatatlanul aljas dolog. Már nem csak a szülei nyaggatják, de még te is visszhangozod a nyomasztást. És így tovább. Esetleg még aljasul odabököd, hogy mivanhameggondolodmagad - egy funkcionális átok, mely az áldozat saját mentális erődorrásait felhasználva fogja tönkretenni (értsd: ő maga fogja kitalálni, miért is kéne meggondolnia magát).

Ezt azzal indokolod, hogy:

a) csak felsorolom neki a szokásos ellenérveket, hátha nem tudja. - Faszság. Tudod, hogy tudja. Mindenki tudja. Ha te abban nőttél fel és mindenkitől azt hallottad, akkor ő is.

b) felsorolom neki, hátha tud rájuk olyan választ adni, amit utána én is használok (aka. intellektuális muníció). - Elég gyerekes.

c) ördögügyvédjevagyoook! - Ne hízelegj magadnak, hülye fasz! Te maximum az ördög jobbkeze vagy, már amennyiben az elbizonytalanításban segédkezel. És ebben semmi nagyvonalú vagy gerinces nincs, egy ócska kis pszichológiai játszmát játszol vele.

„Én mint tanítónő eddig is nagy hiányát éreztem e hangszernek dalok és más egyebek betanításánál, de fizetésemből nem állt módomban venni. Ezért kérem, hogy az általuk lefoglalt volt zsidó zongorából részemre juttatni szíveskedjenek. Ha lehetne – úgy a Bocskai u. 11. szám alatt levő F. E. zongoráját kérném. Szíves jóindulatukba bízva maradok…”

(1944. december 7-én kelt kérelem, amely Ungváry Krisztián itt tárgyalt könyvének 590. oldalán olvasható)

Idézet a Mozgó Világból

Ezeket az embereket miért nem lehet névvel megnevezni?

Én tudom a legjobban, hogy a reputáció elvesztésétől, mások rosszallásától való félelem alsóbbrendű a saját, erkölcsi iránytűhöz képest. Viszont mások rosszallása korlátlanul és ingyen rendelkezésre áll. Így a reputációval való sakkban tartás magától értetődő eszköz az erkölcsi alapok tiszteletben tartatásához.

De ha precedents teremtünk, ha a mai ember látja, hogy egyszer néven fogják nevezni, akkor talán kétszer meggondolja a következő diktatúra alatt, hogy kérvényezze-e a másét. Hogy besúgjon.

Kép innen

Bármennyire is nehezen fér a vezér fejébe, a kétkezi, gyári munkások kora lejárt. Nem lesz már a többség futószalag-huszár, ladagyári alkalmazott, pláne nem földtúró, natural-born paraszt. A fehér gallér az új kék gallér. 

Forrás

A tömeges gyári munkaerő mai megfelelője az irodai alkalmazott. Sokan, egy helyen, kötött munkaidőben dolgoznak. Olyanok vagyunk, mint régen a gyári munkások, csak mi nem hőbörgünk a rezsim ellen, mert az agyunkban a régi gyári munkások képe lebeg, és örülünk, hogy nem mi vagyunk a legalján.

Hát de.

Amíg ezt nem vesszük tudomásul, hajlamosak vagyunk elsiklani pár fontos dolog fölött és nem figyelünk oda az irodai munka egészségkárosító és személyiségromboló hatásaira. Vannak persze újabb kutatások, de sok kell ahhoz, hogy ez lecsorogjon, pláne, hogy napkeletre is eljusson. Addig pedig marad a primitív kisfőnökök az-a-biztos-ha-szenved-a-beosztott attitűdje és a még butább háeresek nyolcvanas évekbeli tankönyv-sablonjai.

Az államférfit az különbözteti meg az erkölcstelen populistától, hogy befekteti-e a politikai tőkéjét, vagy csak kiveszi a pénzt és csődbe viszi a céget. A populista pedig akkor sem kormányozna jól, ha 1) tudná, hogyan kell és 2) nem lennének választások.

A hétvégén elolvastam JK Rowling Casual Vacancy c. regényét, és mivel ma már semmi hasznos munka nincs kilátásban, gondoltam megosztom veletek, mit nem értek benne.

Először is, Rowling nem hagyott kétséget afelől, hogy politikai állásfoglalást tett le az asztalra. Ezzel nem is lenne gond. Már lassan minden kisgyerek ismeri a tündérmesét, amiben a gyermekeit egyedül nevelő, szegény bölcsész anyuka egy kávéházban (nem romkocsma!) megírja a Harry Pottert, majd sokáig házal vele, mígnem valamelyik kiadó befogadja és onnantól nincs megállás a világsikerig. (Bár egyes híresztelések szerint ez a mítosz el van kissé túlozva.) Az alapállása innentől kezdve érthető.

Rowling mindig indulattal nyilatkozik a konzervatív vén faszokról, akik rendre az egyedülálló anyákat teszik felelőssé minden társadalmi problémáért - és még segélyen élősködőknek is hívják őket - miközben a házasságot fétisként megoldásnak tartják minden problémára.