A melegházasságot végre legalizálták az Államokban. A hír szimbolikus, mert egy hatalmas vereség a bigottságnak és előrelépés az emberi kapcsolatok egyenlőként elismerése felé. De ki csinálja azt az elismerést? Hát már megint az állam.

Már megint nem a probléma forrásával, hanem a tünetek enyhítésével van elfoglalva mindenki. A rendszerből ki nem látó alattvaló esete.

Ma engedtek egy kicsit a nyakörv szorításán, de még mindig csak a nyakörv diktálja, meddig mehetünk. Valami anélkül is lehet illegális, hogy bárkinek ártanál vele. (Ha csak szúrja a szemét, vagy sérti a homogén világhoz való nem létező jogát, az nem ártalom. Akkor sem, ha agyvérzésig hecceli magát miatta.)

Bizonyos dolgoknak nem kéne törvénynek lenni.

Igen, fontos előrelépés, hogy elismerik a melegházasságot. Mert az alattvaló innen tudja, hogy az a párkapcsolat igenis ugyanolyan értékű. De a házasság intézménye attól még vacak.

Törvényben rendelkeznek mások életéről. És ez a valódi probléma.

Bizonyos dolgoknak nem kéne törvénynek lenni. Például annak, vagy két vagy több, akármilyen nemű felnőtt milyen megoldásban képzeli el az életét. Együtt lakjanak vagy ne? Gyereket vállaljanak-e és ha igen, akkor hogyan és melyikük? Kössenek-e szerződést az anyagi együttműködésről, vagy se. Törvénynek sem jutalmazni sem büntetnie nem kéne semmilyen erre irányuló viselkedést.

A házasság egy elképesztően inadekvát, one-size-fit-all megoldás egy olyan helyzetre, ami minden egyénnél más. Minden párkapcsolat más, miért kell egy idő után beleerőltetni egy jogi és pénzügyi egyenmegoldásba? Hát mert az embereknek viszket, ha nem mindenki ugyanazt csinálja, mint ők. Mert félnek, hogy valaki jobban jár. És/vagy mert ha nekik nem jó, másnak se lehessen jobb.

Meg persze a vezetőiknek is az a jó, ha minél homogénebb a tömeg, amit terelgetni akarnak. Meg ha minél több alattvaló azon szenved, hogy be tudjon illeszkedni – ahelyett hogy azon agyalna, hogyan szeretne inkább élni.

És egy időben minden igazolás is megvolt ehhez a ragaszkodáshoz.

Nem lehetett szexelni büntetés nélkül.

Nem lehetett tudni, ki a gyerek apja.

Meg persze ott volt, hogy utód létrehozásához szükség volt egy egyedre, aki nem vérszerinti rokon. És mivel elkerülhetetlen, hogy ez a személy részesedjen a család javaiból, ezért rokonná kellett tenni.

A vagyon és az erőforrások elosztása innentől csak egyféleképpen történhetett. Ez történhetett volna millióféleképpen, a mostani formáját a többi rendszerszintű hiba adta össze. A nők teljes jogfosztottsága például szükségessé tette, hogy a házasságban legalább derivatív jogaik legyenek. Ha még házasságon belül se juthattak volna hozzá egy vagyonnal rendelkező példány erőforrásaihoz, hamar kihaltak volna. Innen a megoldás, hogy mindennek a fele az övé. Függetlenül attól, hogy ma mára nőnek is lehet vagyona és kereshet pénzt, még ha nehezebb is.

Ma ezek a problémák nem állnak fenn.

A gyerekről meg lehet állapítani, hogy kié, ha vitás a helyzet.

Női fogamzásgátlás létezik, még ha a tartós és végleges megoldások továbbra is tiltottak, vagy fel vannak rakva a felső polcra, ahol nem érik el.

A férfi fogamzásgátló megjelenésével az is elérhető, hogy ne lehessenek véletlenek. (A hiszti akörül, hogy ha nem „éles” a lőszer, akkor impotensnek érzi magát a férfi, csak a nemi sztereotípiák görcsös hatását mutatja csak.)

Az is lehetséges, bár hisztit vált ki, hogy valaki ne akarjon gyereket, mert nem neki való. Ezzel csökkenthető a neurotikus anyák, apák, családok, sérült lelkű gyerekek és családon belüli erőszak mennyisége.

A felek leszerződhetnek, hogy ki mennyit ad bele. Munkát, időt és pénzt. És a férfi is adhatna időt és áshatná alá a karrierjét, ha felfogja, hogy a gyereke neki is fontos és csak egyszer lesz gyerek, pár évig.

Ehhez felesleges egy intézményt létrehozni. Aztán arra százezer oldalnyi szabályozást ráépíteni. (Mármint nekünk, alattvalóknak felesleges, odafenn nagyon is élvezik.) Nem kéne adókedvezményt adni, meg támogatásokat, mert akinek csak ez kell, az amúgy is maradjon inkább steril.

A házasságnak mint one-size-fit-all intézménynek nem kéne létezni, nem azon pörögni, hogy újabb és újabb embercsoportoknak joga legyen vele megnyomorítani magát.

Szóval persze, örülök, csak nem vagyok biztos benne, hogy a helyes problémát feszegetjük. Csak egy kellemetlen tünetet sikerült enyhítenünk, de a valódi problémát, hogy ki és milyen jogon állítja párba ez egyedeket, azonos feltételek mentén, azt senki nem firtatja. Szokás szerint.