Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • kbn: illusztráció: www.youtube.com/watch?v=g5ISf5Gh5i8 (2020.07.11. 16:01) Az fényességes falurúl
  • FairplayE: Nem tudom, hogy a tanult tehetetlenség kérdéséből milyen gondolatmenettel jutottak el többen a gyerekvállaláshoz. Mintha az valami megoldás lenne a ... (2019.12.15. 00:51) A depresszió, mint tehetetlenség
  • SakkMatt: Nem kell ám olyan messzire menni, hogy jó ütemben épülő metrót lássunk. Moszkvában is felépült legalább egy Budapestnyi metró csak a XXI. században:... (2019.09.18. 15:03) 23 év alatt 588 km új metró épült
  • pallasmacska: azért a hozzászólásokból kiválóan látszik, ki az, aki odáig sem jut el, hogy felismerje, előre kiszabott életet él. (2019.06.08. 20:38) 40 vagyok, de élni akarok!
  • Ra: Wow... (2019.06.04. 20:56) Hogyan szoktasd le magad a tanult tehetetlenségről?
  • Hemi12: Igazad van! Az '56-os forradalmárok is baszódjanak meg! Megöltek egy csomó EMBERT!!! Akik között biztos voltak jók is! Hát nem olvasták a szótári de... (2019.03.15. 16:51) Feminizmusról picsogni férfiatlan

Akik megbánták az anyaságot - egy tanulmány

2015. 05. 03.

Próbáltam elmagyarázni, hogy az anyaság csak annak való, aki baromira azt akarta, sokszor még az is megbánja. Az anyaságot, nem a gyerekeit. A gyerek jó fej, de az anyjának/apjának lenni egy hálátlan szerep. Te annak a gyereknek sosem leszel a barátja. Egy barát nem felelős a pelenkázásodért, egy barát nem felelős az életben tartásodért, egy barát nem tart el és iskoláztat. Egy barátnak nem felelőssége, hogy megneveljen, hogy szabályokat adjon. Annak a gyereknek nem lehetsz a szülője mellett a barátja is.

Itt egy tanulmány, ami kimondottan ezzel foglalkozik - és néhány idézet 23 nőtől, akik megbánták, intelligens, értelmes okok miatt. És ami összefűzi őket: bele sem gondoltak, hiába tudták, hogy nem akarnak, nem mertek nem szülni, azóta pedig elvesztették az életüket. A gyerek jó fej, de az anyjának lenni tragédia. Elidegenítő, veszteség. Ja, és a párkapcsolatnaka is annyi. Vagy eleve nem kellett volna. Az emberek azt gondolják végig a legkevésbé, ami a legjobban meghatározza az életüket. Új laptopot hetekig keresel. Házastársnak az is jó, aki éppen melletted van, mikor rádtör a nyomás.

Mindig is csodálkoztam, hogy van az, hogy ezeket a dolgokat férfiak bármikor mondhatják, nekik megveregetjük a vállunkat és vigasztaljuk őket, hogy ne aggódj, de egyszer majd lesz egy felnőtt gyereked és akkor vége a kínzásnak. Ha viszont a nő mondja, akkor csak anonim kutatáshoz meri - mi meg úgy teszünk, mintha kurvára meglepő lenne, hogy ez nem való mindenkinek. És hogy szinte senki nem gondolja végig józanul, mielőtt belemegy.

Lehet, hogy át kéne állítani az alapértelmezést és elfogadni, hogy a gyerek szar, hacsak nem tanulod meg élvezni. És aki belemegy, eleve rosszra számítana - és akkor talán kellemesen csalódna.

Ebben a tanulmányban őszinte emberekkel készítettek mélyinterjút. Alább néhány idézet. És a gyereküknek sosem fogják elmondani. Ezt hívják jó anyának.

Regretting Motherhood - A Sociopolitical Analysis

Doreen:

I’d totally forgo having children.

Me:

All three of them?

Doreen:

Yes. It hurts me very much to say that, and they’ll never hear that from me. They couldn’t possibly understand it, even when they’re fifty, maybe then, but I’m not sure. I’d forgo them, totally. Really. Without batting an eyelid. And it’s difficult for me to say that, be-cause I love them. Very much. But I’d do without...

---

Doreen’s account is a representative example of a significant aspect in theparticipants’ articulations of regret: its target. The interviews gave rise to acategorical distinction that the majority of the participants explicitly in-sisted on and emphasized, sometimes over and again, namely the dis-tinction between object (the children) and experience (maternity).

Look, it’s complicated because I regret becoming a mother, but I don’t regret them, who they are, their personality. I love these people. I regret having had children and becoming amother, but I love the children that I’ve got. So yes, it’s not some-thing you can really explain. Because if I regretted it then I’d not want them to be here. But I wouldn’t want them not to be here, I just don’t want to be a mother.

---

Odelya, for example, age twenty-six, divorced, and a mother of one, said that since she was a child she knew she did not want children but that “the option of not having children didn’t even cross my mind.” This is how she articulated her feelings and understanding, which stress regret as being disconnected from the specific child:

Odelya:

 Already during pregnancy I have sensed regret. I understoodthat what is about to happen — the birth of this creature — is not ... I’m not going to connect; I’m not going to be there. ... I understood it was a mistake, yes. ... It is redundant. Just redundantfor me. I would have relinquished it.

---

És hogy a párkapcsolat sem lesz jobb tőle - az sem lep meg senkit, csak aki nem gondolt soha korábban bele:

After the first birth I understood that the coupledom relationship willnever be the same, that from this day on I need to look after anotherhuman being beside me, I understood that my life has been changedforever. After the second birth I finally understood that this is not for me.Let me explain: After the first birth I thought that something was wrong with me, that I am not ready enough, that I need therapy. And so I did go to therapy and I dealt with painful places inside, but I missed the real source of the problem, the fact that it’s parenthood I am struggling with. I wrote you that I thought that the second birth would be a corrective experience, that now that I have grown up and went to therapy and the people around me (mostly my husband) are sensitive and supportive - I’ll be able to do it differently. I didn’t understand that the problem wasn’t in me, but in the decision to become a parent.

És így tovább.

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr547406968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

töröltjuzerneírj (törölt) 2015.05.03. 19:17:39

Rendben.

Ingeborg · http://ingeborg.blog.hu 2015.05.04. 03:42:08

Hát ja, tényleg jó lenne, ha senki sem menne ebbe bele úgy, hogy kimondottan nem akarja, de úgy érzi, ezt várják tőle... Nem is tudom, mennyire tudja jól csinálni a gyereknevelést az, aki kifejezetten utálja az egész szitut. Vagy mennyire tudja egyáltalán szeretni a gyerekeit... ha tudja is, azért valszeg kicsit ellentmondásos lesz az a szeretet... és ezt a gyerekek valszeg érezni fogják, és hasonlóan viszonyulnak majd az anyjukhoz...

Egy személyes ismerősöm egyébként bevallotta nekem, hogy nagyon bánja, hogy gyerekeket vállalt; úgy érzi, ezzel elszúrta az életét. Szült két lányt az első férje kedvéért, aztán egy fiút a második férje unszolására. A lányokkal sosem törődött, gyakorlatilag a nagyanyjuk nevelte őket. Egyikük huszonévesen leérettségizett, a másik még azt sem, pedig a szülők mindketten értelmiségiek. Mindig az aktuális pasijuk tartotta el őket, illetve párévente hazaköltöztek az anyjukhoz, mikor épp két pasi közt voltak. Egyikük a saját anyja példáján okulva sosem vállalt gyereket, pedig volt olyan pasija, aki rágta a fülét, hogy legyen baba. A másikuknak becsúszott egy baba 40 felé - a pasival pár éven belül csúnyán szakítottak, úgyhogy a lány most babástul az anyjával él - pedig kevesen utálják egymást annyira, mint ők ketten. Most vesznek neki lakást a szülei, hogy ne kelljen egy fedél alatt élniük. A lány amúgy sajnos meg is betegedett az évek alatt krónikusan, úgyhogy most már akkor sem tudna elvállalni semmilyen munkát, ha lenne bármi végzettsége. A fiúgyerek is a szülőknél lakik, de nem beszél az anyjával. Az anya amúgy szinte őrül bele a fájdalomba és megbánásba, amiért így sikerült alakítania a saját és családja életét.

Persze lehet, hogy ez egy kicsit extrém példa... nem tudom. Mindenesetre, egyetértek: aki nem szeretne gyereket, arra senki se erőltesse rá...

Ingeborg · http://ingeborg.blog.hu 2015.05.04. 03:56:04

Ja, azt kifelejtettem, hogy ez az ismerősöm is úgy volt vele, hogy sosem vágyott gyerekre, mindig csak a férjei kedvéért csinálta (a szexet nem :-), csak a gyereket).

aranea 2015.05.04. 10:58:30

Nálunk 3 generáció esett ebbe a csapdába: dédanyám, nagyanyám és anyám. Mindhárman nagyon megbánták, hogy anyák lettek - bár becsületesen felnevelték a gyerekeiket.
Én vagyok az első a sorban, aki szakít ezzel a "hagyománnyal", és az a véleményem, hogy mindenkinek jobb lett volna, ha már a láncszem első tagja sem követi el a bakit... :(

Lady Muffin 2015.05.04. 21:33:18

Anyám nem bánta hogy megvagyunk. Azt mondja ez az egyetlen jó dolog ami kisült a házasságából. Nah, azt mondjuk öt perc után megbánta.
Anyámmal barátok vagyunk. Bár azt hiszem tény, hogy ez egy normális szülői kapcsolatban valóban nem lehetséges, de kamaszkoromban komoly depresszióban szenvedett és mire kijött belőle valahogy eltolódtak a szerepek. Nem tudtam rá úgy nézni, mint a nőre aki pelenkázott, addigra egyenlően kivettük a részünket egymás feltakarításából.
Mindenki megpróbált rábeszélni hogy menjek férjhez és szüljek. Később annál maradtak, hogy legalább szüljek. Nem csodálom hogy sokan beadják a derekukat, mert hihetetlenül fárasztó, irritáló elmagyarázni olykor szinte naponta, hogy miért nem akarom. Ráadásul mindenki úgy néz rám mint valami ufóra. Ha lenne férjem vagy pasim és az csinálná ezt, akkor vagy ki kellene dobnom, vagy beadnom a derekam. Kétlem hogy sokan gondolnák jobbnak az első megoldást a másodiknál.
Aztán ott van az a probléma is, hogy ha mindenki azt szajkózza szülj, egy idő után azon merengsz, veled van-e a baj amiért érzed hogy nem neked való, vagy egyáltalán, hogy nem akarod. Mert valamiért úgy tűnik mindenki akarja.

antagonyst 2015.05.05. 10:14:33

Aha, és ha nem csináltak volna gyerket akkor nem azon bánkódnának?

Házas ismerőseim a szabadságra vágynak.
(Még mindig) szingli ismerőseim odaadnék pár ujjukat egy normális társért.

Szomszéd, züldfű, semmisejó.
Külső okok, amiért bolsogtalan vagyok.

töröltjuzerneírj (törölt) 2015.05.05. 12:36:13

@antagonyst:

Hehe és most mindenki olvassa el a Vagy-vagy első sorát.

Aztán meg agonizáljon a kamus közönyének első két során.

töröltjuzerneírj (törölt) 2015.05.05. 12:37:13

lécci.

Zsuzsanna Malac 2015.05.05. 18:42:51

Nagyon jó, hogy angolul van a szülők meglátása leírva. Nem tudok angolul.

rémTündér /aprócska kismacska./ 2015.05.08. 21:59:15

Tök jó írás. :-)
Mi tisztáztuk, hogy én nem szeretnék gyereket és jelenleg ő sem, de mondtam neki, hogy ha meggondolja magát, akkor szurkolok, hogy olyat találjon, aki szívesen megadja ezt neki.
Hogy Anyu megbánt e minket, nem hiszem, hogy rossz emberhez ment feleségül, abban viszont biztos vagyok. De szerencsére apa elég korán kitakarodott a képből, erről a nagyszüleim gondoskodtak. Szóval ja...
Gyereket tényleg csak az vállaljon, akinek ez minden vágya.

Kvikveg 2015.12.26. 15:09:08

Valahol szanalmas, hogy egy tanulmany kell annak felismeresehez hogy egy adott X dolog nem _mindenkinek_ jo/kell. Es szanalmas a tarsadalom ami ennyire egysikuan es kenyszerito modon osztja a szerepeket.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2015.12.26. 22:40:03

@Kvikveg: Meg hogy csak anonim mehet. Nem értem, mi olyan rettentő bonyolult abban, hogy nem a gyereket utálja, hanem a szerepet, amibe a születése szorította.
Az egy másik kérdés, hogy mi ilyenkor a teendő. De nem engedni, hogy kimondják nyíltan egészen biztosan nem megoldás.