A sikerhez két dolog kell. Változó összetételben - de mindkettő elengedhetetlen.

Az egyik a tehetség. A jó külső, a színészi képesség, ha sportoló vagy, a teljesítmény.

A másik a pénz. Nem pesszimistán és nem is cinikusan mondom. Csak egy megfigyelés.

Nem mondom, hogy nincsenek csodák, ahol csak a tehetség is elég. De a tündérmesék száma, amikor a tanyasi kislányból lesz Victoria's Secret Angel, csak mert annyira szép, messze felülreprezentált a valós csodákhoz képest. (Ezeket a meséket különben is PR-osok gyártják, utólag. És ha valaki tényleg mélyről mászott, az pont nem fogja bevallani.)

Egyszóval ha a csodaszép modellkislány (vagy a szülei, ügynöke) nem képes elérni, hogy valaki nagyon akarja őt a relektorfényben, akkor a jó adottságaival elmehet mondjuk személyi esztétikaiélmény-szolgáltatónak, aka. trophy wife. És még jobban is jár, mert a sokaságnak mutogatni előnyös tulajdonságait korántsem olyan kellemes a VS Angel szint alatt.

Meg hát a producerek is azt engedik be a show-ba (foci, mozik, F1, VS Fashion Show, Miss Universe, etc.), aki pénzt hoz. Így vagy úgy.

Nemzeti Viagra

Van nekünk egy kormányunk, amely maximálisan magáévá tette a CIRKUSZT és kenyeret szólamot. Abból indulnak ki, hogy akkor is jobban érezzük magunkat egy törzstársunk olimpiai győzelmétől, ha amúgy a saját kis valóságunkban semmi nincs jobban. Szimbolikus kielégülés, plusz a nemzeti büszkeség logikájának is ez a kiteljesülése, de ez momentán nem érdekel. Ez a totális rendszerek egyik ismérve, ahogy Király Rák levezette. Stadionokra, a faj fizikai felsőbbrendűségére mindig lesz pénz.

Elvileg az intelletuális innovációra is lehetne, de akárhogy próbálják, nem lehet kokikkal meg elvtársi vállveregetésekkel intellektuális teljesítményre ösztönözni. A fizikai világot tán még lehet politikával manipulálni, bár az sem mindig jól sül el. A művészet állami töcskölése is csak feketegyörgyöket hív életre nagy biztonsággal, minden egyéb pozitív eredmény bizonytalan. A gondolatokat és ötleteket viszont kizárólag korrumpálni lehet közpénzzel. A beszoktatásnak is ellentétes hatása van. 

De a kormány kiáll amellett, hogy presztízsberuházásra, holdkompra, stadionra, rakétakilövésre igenis kell a pénz. Nemzeti cégeket, termékeket, és igen, nemzeti személyeket is támogatunk közpénzen.

Mert a birka nem látja a különbséget a nemzettárs aranyérme és a saját elégedettsége között. És hát nincs igazuk? Hiszen ki veszi magától észre, ha jobb neki? Ha boldogabb. Ha elégedettebb. Hiszen egymástól tanuljuk, mitől illik elégedettnek leni, egymás elismeréséért teperünk, még az élvezetünk se a sajátunk, hanem amit élvezetesnek illik érezni. (A VS Fashion Show a világ legelegánsabb húspiaca, nem véletlen, hogy magára valamit is adó filmsztár, énekes, királyi családtag vagy orosz milliárdos onnan választ. Mert azokon a nőkön rajta van a first class jónőség official pecsétje. De elkalandoztam.) A lényeg, hogy a kormány is pontosan erre épít: hogy onnan tudod, hogy jó hunnak lenni, ha látsz egy befutott hunt. Attól még a zsíroskenyér is zamatosabb a szádban.

Fotó: Origo.hu

De miért mondom ezt? Biztos én vagyok összeesküvés-hívő, de én összefüggést látok aközött, hogy a nemzetiminiszter manökenekkel parádézik a kifutón (a divat állami támogatásának ürügyén - a divattervezés az új kohászat), aztán az egyik VS Angel lesz, egy másik meg bekerül az első 10-be (de cak oda) a Miss Universe-en, amelyik közismerten csak a szépségről szól. Meg abban is, hogy csodás F-1-es versenyzőnk csak egy szezon erejéig maradt sofőr. És ez mind azon fölül, hogy a focit, mint nemzetépítő cementet, érzelemrokonító forrasztékot erőlteti a NER.

Persze, lehet erre azt mondani, hogy azért kell a pénz, hogy itthon is világsztár lehessen valaki. Hogy ne kelljen ezért külföldre menni. De ez enyhén szólva nem fair azokkal szemben, akik szintén lehetnének államilag dotált nemzetközi celebcsírák, csak rájuk már nem futja. Meg mert nem ismerik a nemzetiminisztert. És nekem erről az is eszembe jut valamiért, hogy mennyivel könnyebb itthon elsőnek lenni valamiben, mint nagyobb verseny esetén. Ez az egész csak a középszerűséget betonozza be.

Közpénzből, közpénisz, penetrál

Már hallom is a nemzetiminisztérium közleményét, hogy tudniillik mások is így csinálják.

És tényleg.

A szépségversenyek a világon mindenről szólnak, csak szépségről nem. A F1 showbusiness, nem tehetségkutató. A Nobel díj politika. (És nem, nincs sok magyar Nobel díjas.)  Az Olimpia törzsek harca. Lucy Liu a rezidens kínai szereplő minden kínai koprodukciós filmben. Olga Kurylenko sem a színészi tehetségéért lett Bond girl, mint ahogy a Heineken sem azért lett Bond piája, mert olyan glamúros. Bár ez utóbbi kettő legalább magánpénzből került be a filmbe. A többi példa sajnos mind közpénz volt.

És persze ha bármelyik törzsfőnök közpénzt ad valamire, ott a nemzete tappancsnyomát is el akarja majd helyezni. (Még véletlenül sem sikert vár el.) Mert ez a hozzá hasonló, nemzetekben gondolkodó véglények szemében remélhetőleg megemeli (a törzse) presztízsét.

De legalábbis köze van a presztízshez.

Vagy valami, amiben fallosz van.

A diktátor csak a többi diktátornak pózol, kurvára nem érdekli, hogy mi van a birkáival, vagy mit gondolnak róluk. Ez nem a mi falloszunk optikai tuningja, hanem a Vezéré. De végül is mind a magunkféléknek akarunk pózolni, nem? Csak nem mind tudunk a más pénzén.

De tessék mondani, mi mire váltjuk be ezt a presztízst? Szimpatikusabbak vagyunk tőle? Frászt. Csak a lejáratásunkat hangosítjuk fel. Ezeken a drágán vásárolt hirdetési helyeken is csak a felderengő diktatúra rossz PR-ját amplifikáljuk, nehogy valakinek elkerülje a figyelmét, hogy rossz mentális formában vagyunk mostanában. Nehogy maradjon valaki ezen a földtekén, aki még nem hallott mondjuk a médiatörvény nevű gumicsontról.

És a másik bajom: mi ezt erőnkön felül csináljuk. Mert ahogy a nemzeti bajnokok, nemzetiszalagos termékek és a közpénzzel elkurvított sikerágazatok is csak viszik a pénzt, úgy a nemzetileg támogatott személyek is deficitesek. És nem, a nemzeti büszkeség nem termel GDP-t semmilyen áttéten keresztül.

Hiába győzték meg magukat a hermetikusan elzárt belső bizalmasok, hogy ha "okot" adnak a nemzeti büszkeségre, attól majd a valóság is fellendül - ez nem így működik.

Az önbizalomhiányt nem lehet irracionális, kamu-eredményekkel felturbózott proxy önbizalommal kezelni. Főleg, ha indokolt. A kollektív, a csoportra vonatkozó negatív meggyőződést sem. Nem lesz a csoporton belül nagyobb a bizalom, ha néha azzal áltatjuk magunkat, hogy eleve mindeninél jobbnak születtünk, minden erőfeszítés nélkül jók vagyunk. Más irodalmi Nobel díjától én nem írok jobban. Más sportteljesítményétől nem fogyok le, más szépsége nem vetít rám kedvező fényt.

A felfuvalkodottság nem generál nagyobb teljesítményt. A büszkeség nem előzi meg a teljesítményt. Az valami más. Az önbizalom nem attól jön, hogy valaki szolgáltat nekem okot rá, nem attól, hogy valaki az én törzsemből jó, hanem hogy én elérek valamit.

Nem lehet felülről, kollektív büszkeséggel teljesítményt létrehozni. Ez az ok és az okozat összekeverése. Ez a felfuvalkodottság és a büszkeség sunyi összemosása. A jogos, saját eredmény láttán érzett büszkeségé. Ez így csak önáltatás. 

Üzenetem, GyK

Mielőtt valaki éles eszével kikövetkeztetné: nem a sikeresekkel van bajom. Felőlem próbálkozzanak. Sőt. Nekem az állammal van bajom. És azzal, hogy téved. Szóval összegezném:

A befutottaknak: Így kell csinálni. (Bár gondolkodtatok már magánpénzen?)

Az államnak: Ne az én pénzemből. És szimbolikus faszverésből soha nem lesz valós fellendülés. Bár ugye ti csak a saját tollaitokat akarjátok billegetni, a mi jóhírünk csak a retorika, amivel mosakodtok, amikor szórjátok a közpénzt.

A birkáknak: Nem te vagy menő, kussolj, még csak nem is te fizettél érte, hanem elvették tőled azt a pénzt. És úgy költötték el, hogy gazdagabbak nem leszünk tőle, szabadabbak sem, csak valami szimbolikus kielégülést kéne kapnunk a kollektív pénisz penetrációja okán. Csak győzzük szétosztani egymás között.