Ez engem komolyan foglalkoztat egy ideje, szóval gondoltam elmondom, mire jutottam.
Naszóval: a kérdés az, hogy vajon mi a jobb. Ha beavatsz másokat a terveidbe, vagy ha kussolsz róluk.
Én sokáig mindenről kussoltam - és nem is valósítottam meg őket.
Aztán ez elgondolkodtatott. Mi van, ha túlságosan kényelmes vagyok. ha úgysem tudja senki, akkor nem tudják a fejemre olvasni, ha végül meg sem csinálom.
Plusz az is kiderült, hogy egy csomó lehetőséget elmulasztottam. Ha ugye nem tudják rólam, hogy mit szeretnék, nem is tudnak segíteni.
Ezért stratégiát váltottam és elkezdtem nyíltan elköteleződni a terveim mellett. Hogy majd ezzel rákényszerítem magam... Long story short, nem sikerült. Csak most már hülyének is néznek, akik hallották egyik-másik tervemet és kurvára nem jött be.
Persze, az embernek ezerszer annyi terve van, mint ahányba egyáltalán belekezd, pláne meg is valósít. De azért mégis.
Most erre olvasom, ha bejelented a terveidet, a kis fejedben az már olyan, mintha megcsináltad volna. Mások fejében elültetted magadról a képet, hogy te ez és ez vagy, minek onnan erőlködni.
Hát, nemtom. Én izzadok, ha valakinek elmondtam egy tervemet és még sehol nem tartok. Pláne, ha lemondtam róla. De azt el tudom hinni, hogy a tüköremberekben ez pont fordítva működik. Ha elhiteti magáról, hogy ő sikeres vállalkozó lesz, azt már annyira élvezi, mintha az is lenne - minek még meg is valósítani. Holnap majd azzal zsongítja a csajokat, hogy most meg tűzoltónak készül. Minden nap valami más. Egy boldog ember...
Ha valakinek van további ötlete, ki vele!
Ha elmondod előre a terveidet, már ki is elégíted a társadalmi státusz-igényedet - legalábbis a saját kis fejedben. És...
Posted by Quadrille Lobster on Thursday, October 15, 2015