Az állam arról szól, hogy mindenkitől védelmi pénzt szedünk be (adó), hogy aztán a kedvenceinknek kifizessük. Minél többet tudunk szétosztani, annál több mindenről döntünk. És annál kevesebbről dönt, aki azt a pénzt megkereste.

Az állam adóztatási ingere különösen recesszió vagy az uralkodó háborúskodási szándéka idején nagy - bizonyított tény továbbá, hogy minden politikus inkább adóztat, minthogy kiadást csökkentsen.

Ehhez még hozzátenném, hogy ha mégis kiadást csökkent, azt kivétel nélkül olyan helyeken teszi, ahol nekünk is fáj, vagyis a közúti rendőrön spórol, nem a vízfejen, az ápolókon, nem pedig a közbeszerzéseken.

Bármi, amit az emberek előszeretettel és gyakran csinálnak, az hamar az Új Adókat Kifundáló Ügyosztály figyelmének középpontjában találhatja magát.

“I guess you will have to go to jail. If that is the result of not understanding the Income Tax Law, I will meet you there. We shall have a merry, merry time, for all our friends will be there. It will be an intellectual center, for no one understands the Income Tax Law except persons who have not sufficient intelligence to understand the questions that arise under it.”

Senator Elihu Root, 1913

Korábban már írtam, hogy néha olyan érzéssem van, hogy odafönn valaki mindenféle aggregát számadatokat nyálaz és ha valahol nagy volument lát, arra rácsap, mondván:

"Hú, ez mekkora! Ha mindegyikből csak egy kicsit lecsípnék, mennyit is keresnék?"

Kábé mint a kisfiú, aki megálmodta, hogy ha mindenki adna neki egy dollárt az országban, nagyon jól járna - és hát mi az az egy dollár.

Mi az a két forint tranzakciónként?

Miközben Gazdasági Vízsönerink további harácsokon töri odafenn a fejét és a tranzakciós adóval kifeketíti a maradék gazdaságot is, nézzük meg, mégis hányféleképpen lehet megközelíteni az adózás kérdését. Mert az borítékolható, hogy itt nincs vége.

Egy átlagos ütéserejű Coelho-idézet hozzávalói: 

1. Fogj két dolgot, aminek semmi köze egymáshoz.

2. Hegeszd őket egy mondatba, majd

3. hagyd, hogy kifejtsék hatásukat.

A mondat végülis igaz.  Egységnyi intelligenciájú olvasó azonban egy mintázatkereső állat, aki ebbe konklúziót fog látni. Olyan, mintha jelentene valamit. Akkor biztos jelent is.

Példamondat:

"Az aranynak nincs vezérigazgatója."

Ezért az egy mondatért már megérdemli a hunhoni befektetési piac Aranymálna díját, de emberünk még ennél is tovább megy.

gold price charts provided by goldprice.org

Eredendő bűn az, amikor tudod, hogy amit csinálsz, az hosszú távon visszanyal, mégis megteszed

Pénzzel szedsz fel nőt és méltatlankodsz, hogy tényleg csak a pénzedet szereti

Egymás nyakára ülteted a generációkat egy Ponzi-nyugdíjrendszerben, holott egy majom is ki tudja számítani, hogy ha 4 dolgozó tart el egy nyugdíjast, mindig épp 4x annyi új gyereknek kell születnie - ami örökké nem lehetséges. Vagy egyre többet beszedni a gyerekektől, ami megint nem járható út.

Úgy szabadulsz meg a Vatikántól, hogy bevezetsz egy ellenvallást az országodban.

Van egy jelenség, amit magam közt úgy hívok, hogy a hülyegyerek a libikókán. Amikor valaki észreveszi, hogy hülyeséget csinál, ezért gyorsan az ellenkező végletbe esik. Esetünkben a hülyegyerek nem akar padlót fogni, ezért átszalad a libikóka másik végére, mert az olyan jó magasan van.

Sosem a másik véglet a jó megoldás.

1960 előtt az emberi szenvedés egyik nagyon is általános formája volt, hogy egy nő élete során 10-20 alkalommal esett teherbe, abból megszült valahányat és túlélte a gyerekkort mondjuk öt. Akármilyen primitív is egy asszonyállat, az még neki is leesik, hogy elsődleges érdeke minál hamarabb megcsúnyulni, hogy legalább a terhességek számát limitálni tudja.

1960 előtt nem beszélhettünk fogamzásgátlásról. A hormonok előtt, amikkel (csak..) a nőket teletömik, nem létezett olyan fogamzásgátlás, ami a hímeknek is elég kényelmes volt. (Apropó, tudtátok, hogy "a nők telepisilik a vizet hormonnal" argumentációt egyenesen a pápa rendelte meg egy "tudóstól", hogy elítélhesse a hormonális fogamzásgátlást is?)

Abban a világban, ahol az elszegényedés elsődleges oka volt a túl nagy család nem csoda, ha az egyház azt hirdette, hogy minden bébi érték. Be kell látni, hogy az egyszeri paraszt a hatalmas csecsemőhalandóság korában nem sok okot látott, hogy megtartsa szexuális gerjedelme akaratlan eredményét. Mert a paraszt is csak szegény volt, nem hülye. Az érv tehát egy gyermekvédelmi érv volt. Manapság nem állunk olyan rosszul sem a gyeremekhalandósággal, sem a fogamzásgátlással, és még a szülők se utálják úgy a gyermekáldást, mint régen.

Abban szerintem mindenki egyetért, hogy ahol túl sok az ember, ott mindegyiknek egyre kevesebb az értéke. A közösségeknek annyi, az emberekbe vetett általános bizalom egyre lehetetlenebb. (Ami ellen egyesek undorító módon mi-ők csoportképzéssel próbálnak tenni, de ezzel csak egy csomó magukfajtát kapnak...)

A valaha élt emberek csaknem 10 százaléka ma él ezen a bolygón. Nem, nem vagyok Malthus-fan. Az ember okos és kitalál megoldásokat, még ha eleinte szemetel és fosszilis izéket éget, akkor is rájön hamar, hogyan lehetne továbblépni.

"For all creatures survival depends upon moderation, the outcome of millennial adjustments by trial and error to environmental limits: beasts in the wild and birds in the garden neither feed nor reproduce wantonly lest they violate a precarious equilibrium within their specialized habitats and perish. We human beings, on the other hand, whose free will exiles us from the Eden of pure instinct, lack these automatic regulators. Instead we suffer guilt, invent stern gods, pass sumptuary laws, and obey sexual taboos: when these fail we atone in gyms and twelve-point programs or visit therapists or become Buddhists struggling to impose upon ourselves the limits observed instinctively by our fellow creatures."

Jason Epstein, NYRB, June  8, 2006

Kezdjük azzal, hogy nem vagyok híve ennek az "ösztön jó, szabad akarat rossz" dogmának, de nézzük el a szerzőnek. A NYRB híresen széplelkű és balos és a következtetése attól még elegáns, már ami azt a részt illeti, ahol azon ironizál, hogy milyen lelkesen alávetjük magunkat olyan önsanyargatásoknak, amiket másoknak sugalltak az ő nemes ösztönkéik.

Az egyik legbosszantóbb példa valami madaras kísérlet volt, amikor egy brit tudós észrevette, hogy a kertjében a madár az alacsony tápértékű junk kaját ette az egészséges magvak helyett és a hülyéje elkezdte kutatni, mi lehet jó a junk food-ban, merthogy a madár az ő áhítatosan tiszta és ártatlanul őszinte ösztöneivel mégiscsak a szemetet választotta. A madárnak pedig mindig igaza van, csak mert ő nem ember...

Helyes válasz: a madár is bedőlt az azonnali, nagyobb kielégülést hozó gyorskajának, mert rá is ugyanazok a mechanizmusok hatottak, mint amik a mekit zabáló, gyorskaja-függő embertársaink borsónyi agyában lezajlanak.

Tanulság: az ösztöneid igenis megölhetnek, ha nem használod az agyad is néha.

Régóta ironikusnak tartom, hogy a gyereket pont akkor hozza össze az ember, amikor a legkevésbé beszámítható.