Meggyőződésem, hogy ez a butuska "nekünk nincsenek egymás előtt titkaink" póz, ez bizony egy többszörös félreértés. Két ember ne tegyen úgy, mintha egy személy lennének. Nekik sem jó, de nekünk sem.

Ez a fajta téveszme frusztrált és veszélyes embereket generál, akik legjobb esetben inkább benn maradnak túlórázni, órákat állnak a legnagyobb dugóban, csakhogy legyen egy kis saját életük. Rosszabb esetben egy nap megölnek valakit, vagy elmennek háborúzni, csak hogy ne kelljen tovább élni változatlanul saját, megunt életüket. És nem ám szégyenkezve akarnak kilépni, hanem egy "ügyért" mennek. Emelt fővel, meg minden, holott csak kapóra jött az ügy, hogy otthagyják az asszonyt, akivel nincsenek titkaik egymás előtt.

Levéltitok

Mindenki olvasott már hülye megcsalós-lebukós sztorikat, amiben a vádló fél buzgón mosdatja a szerecsent, hogy ő ugyan nem kíváncsiskodott, csak... Ebbéli buzgalmában apró elemekre bontja szét saját tettét, és elmagyarázza, hogy egyikről sem ő tehet.

Hogy tudniillik, ő nem olvassa a párja leveleit, ugyan dehogy, de éppen odaült a géphez (mi rossz van abban, ugyebár), és pont nyitvafelejtődött a gmail (nem én tehetek róla, miért hagyta úgy), és pont jött egy levél, amit nem tudott nem látni, és akkor pont odaugrott a cica és megnyomta az egeret, és mielőtt bármit tehetett volna, megnyílt a levél (nem tehettem róla, pont odanéztem). Onnantól meg már nem tudta letépni róla a tekintetét (nem az én gyengeségem, ilyen az emberi természet), mert az első sor szinte odahúzta magához a szemét és a levél felolvasta önmagát.

És ha már így lebukott a párja, azon melegében (aka. érthető felindulás) megnézte a teljes levelezését - 2009-ig visszamenőleg. Mert most már megérdemli.

Ami az előző bejegyzésből kimaradt. Néhány dolog, amit még tudni érdemes a sejtekről.

1. Alacsony energiaszinten összezár - Az a sejt, amelyik hagy téged vígan lubickolni és élni az életed, az szerinted ártalmatlan. Van, amikor észre sem veszed, hogy ott van - amíg a dolgok rosszabbra nem fordulnak. Amikor elkezd elfogyni a levegő, apadnak az elérhető erőforrások, erősödik a verseny az utolsó bár csipkebogyóért a sivatagban - hirtelen a sejt póráza is szorulni kezd a nyakad körül és hirtelen még az is igényt tart a maradék, szűkös erőforrásaidra. Hiába, répa nem jön bot nélkül, a horgászok se dobnak ingyen kukacot a vízbe, mindig csak horogra tűzve. Ahogy a fizikában a részecskék hirtelen lelassulnak, lemerevednek és sokkal kisebb helyen is elférnek, ha csökken a hőmérséklet, a sejtek is összezárnak és befagyasztanak minden mozgást.

Szükségtelen mondani, hogy ez egy önbeteljesítő negatív spirál, hiszen így soha nem fogják magukat kollektíve kihúzni a szarból.

2. Belterjességet okoz - Az ószövetségi korban a kedves zsidók képesek voltak az ismert világ végéig elmenni, hogy találjanak egy rokont, akit elvehetnek feleségül.

Csak a hetedik században tiltotta be az egyház a közeli rokonok házasságát, mert bár a klánrendszer tökéletes arra, hogy fenntartsa az uralmi rendet, de sajnos genetikai retardációhoz vezet...

A klánok megtörése az európai fejlődést elszakította a továbbra is családközpontú ázsiaitól és megágyazott az egyéni fejlődésnek. Ahol ugyanis a determinizmus uralkodik, ott szabad választás nincs. Ahol nincs választás, nincs döntés sem, ahol pedig nincs döntés, ott nincs felelős és felelősség. Ahol nem létezik felelősség, ott a döntések minősége romlik

 

A királyi családok közismerten belterjesek voltak. A probléma nem csak genetikai, de kulturális. Egy bezárkózó, önmagával keveredő népcsoport elkorcsosul, az elszigeteltség és az intellektuális/kulturális/túlélési kihívások kerülése rontja az adaptációs képességet (és szándékot), így a törzs idővel remélhetőleg kihal. Mivel a sejt célja csak a puszta fennmaradás, a bezárkózás önmegsemmisítő viselkedés - de mivel nem azonnal jön a büntetés, kollektív entitások hajlamosak a saját hülyeségeiket soha felül nem bírálni, hanem inkább másokra kenik.

3. Valaki mondja meg, miért fontos a mormonoknak, hogy pénzt és időt nem kímélve visszamenőleg mormonná kereszteljék (és adatbázist tartsanak fenn) a felmenőiket, és egyéb random embereket. A zsidókkal már meg is kellett ütközniük egyszer, mert azok sérelmezték, hogy rég elhunyt zsidókat mormonná kereszteltek posthumus.

A minap meg Mitt Romney 14 hónapja halott apósát sikerült a kampány hevében demonstratíve megkeresztelni. A dolog pikantériája, hogy nevezett após természettudós volt és egész életében a szervezett vallásokat szidta, soha nem hagyta magát megkeresztelni - pedig elképzelhetitek, nagy volt a nyomás.

De hála Bill Mahernek, a probléma megoldódott.

"Remember that a government big enough to give you everything you want is also big enough to take away everything you have." - Davy Crockett

Hadd tisztázzak egy félreértést.

A szabadságszerető nem az az ember, aki a szabadság és a szolgaság közül a szabadságot választja. Ahhoz már nagyon hülyének kell lenni.

Szabadságszerető az, aki a szabadság és a biztonság közül választja a szabadságot.

Mert a szabadság azt jelenti, mehetek amerre látok (másokat nem megsértve), de ha rosszul döntök, pofára is eshetek. Nincs védőháló, nincs gondoskodó állambácsi, aki ha már nem dönthetett helyettem, most elkapja a pici seggem, nehogy beverjem.

A szabadság az, amikor nekem kell meghoznom a rám vonatkozó döntéseket ÉS vállalnom a következményeket. Ez az egyik legfélelmetesebb dolog a világon, igen. Ezért nem a szabadságot szeretik a népek, hanem az anyagi biztonságot. És nem akkor lázadnak, ha GSP-t dug a seggükbe a Vezírjük, hogy követhesse őket (aka a szabadságában korlátozza), hanem ha drágul az élelmiszer és a hatósági áras rezsi, vagy nem emelkedik a fizetés.

Hunhonban a géemkázás NEM volt individualizmus, fejbecsapom az ollómmal, aki mégegyszer ezt mondja.

"Without some goal and some effort to reach it no man can live."

Dosztojevszkij

Diploma és a harmincadik szülinapod. Mindkét időpont önkényes. A diploma azt az időpontot jelenti, amikor kilépsz az utolsó iskoládból, a 30  pedig azt a kort, amikor belépsz a családos szakaszba. A kettő között (jobb esetben) akad egy pár év, amit mindenki másképp él meg, de hasonló dolgok kergetőznek zavarodott kis fejünkben.

Gondolj bele! Amikor megkapod a diplomád, kilépsz az intézményesített világból. Eddig minden évednek struktúrája volt, nyári szünet, vizsgaidőszak, karácsony, szünidő. Most hirtelen az egész egybefolyik.

De nem ez a legrosszabb.

A boldogságnak (bármi legyen is az) van egy olyan része, hogy mindig van valami cél, ami felé törekedhetsz. Onnan tudod, hol jársz. Menet közben vannak rész-teljesítések, olyankor kicsit ünnepelsz és megveregeted a saját vállad, aztán tepersz tovább.

A Nagy Pontozóbíró

Eddig mindig tudtad, hogy teljesítesz. Ha akartad, ha nem, megmondták. Osztályoztak és vizsgáztattak mindenféle dolgokból az autóvezetéstől a magatartásig.

De amikor kiléptél az iskola kapuján, soha többé senki nem fogja venni a fáradságot, hogy kijelölje neked a célt és pontozza, hogy haladsz.

Most hirtelen nincs többé Nagy, Magától Értetődő Pontozóbíró. Se a célodat nem mondja meg más, sem a teljesítést nem jutalmazza senki.

Vagyis ez nem igaz. Mindig lesz valaki, aki szívesen megmondja a tutit és mindig lesz ún. társadalmi nyomás, hogy mit illik tenni.

A Fejetlen Lény

A társadalmi nyomás egy formátlan, alaktalan, fejetlen lény, amelyik szeretné, ha te is ugyanazt csinálnád, amit ő. Nem feltétlenül azért, mert neki olyan jó volt. Inkább azért, mert rosszul esne neki, ha te máshogy csinálnád. És mégsem szakadna rád az ég. 

Amikor kilépsz az egyetem kapuján a diplomáddal, ez még mind nem látszik. Rohadt drága a teljesárú bérlet, pedig még nincs is munkád. Kéne egy életrajz és egy öltöny az interjúra. Irigykedsz azokra, akiknek vannak ismeretségeik (opcionális) és rájössz, hogy az interjú alapvetően hasonlít a vizsgára: ki kell találnod, mit akar hallani a vizsgáztató.

Elfoglal a munkakeresés, aztán a még jobb állás keresése, egy darabig lekötnek az új elvárások (meg kell tanulni azt a kurva excelt), kiismered a hivatali gépezetet, életedben először tényleg használnod kell azt az idegen nyelvet - ezért félsz is felvenni a telefont. Új ruhatár kell, új szokások, szabadságot kell kérni, ha nyaralni mész és életedben először megfordul a fejedben, hogy valamiről lemaradsz, amíg az irodán kívül vagy.

Hozzászoksz, hogy csúcsidőben jársz dolgozni, hogy neonfényben élsz (még a metrón is az van), hogy egész nap ülsz és hogy mindegy, hogy nincs dolgod, nem lehetsz te az első, aki hazamegy. Egy darabig még szólsz, ha végeztél, kéne még meló, de egy idő után rájössz, hogy azzal másoknak lépsz a kislábujjára. Hogy vannak napok, amikor semmi dolgod nincs, mégis panaszkodnod kell, ha mozgó embert látsz, hogy sok a meló.

Rájössz, hogy az aktatologatásban nem a hatékonyság a kifizetődő, hanem az irodai helyezkedés. Hogy a panaszkodás az egyetlen legitim dolog, amit Hunhonban tehetsz, ha munkatárssal beszélgetsz.

A multiba éppen csak beilleszkedő sorstársaknak ajánlom figyelmébe a Republic örökérvényű sorait. Erről szól az egész.

"Nem igaz semmi, csak úgy kell tenni / Mintha a bolha elefánt volna."

Aztán egyszer csak megállsz és körülnézel. Leeresztesz.

Csend.

Nem kell már aggódni, hogy nincs melód, mert van. Elkezd pár forint megmaradni hónap végén a számládon - sosem érezted még ilyen gazdagnak magad (és soha nem is fogod, mindegy mennyit keresel később). Most már azért aggódsz, hogy mennyi megy el lakbérre, nem azon, hogy van-e elég piára szerda este. (Lenne, de nem mész el.) Minden rendben van, de valami mégsem stimmel.

Te szorongsz.

Mintha vákuumban lennél.

Mindenki máshogy gyűri le, de mindenki elkezd szorongani.

"Ez lesz most már mindig?"