"Remember that a government big enough to give you everything you want is also big enough to take away everything you have." - Davy Crockett

Hadd tisztázzak egy félreértést.

A szabadságszerető nem az az ember, aki a szabadság és a szolgaság közül a szabadságot választja. Ahhoz már nagyon hülyének kell lenni.

Szabadságszerető az, aki a szabadság és a biztonság közül választja a szabadságot.

Mert a szabadság azt jelenti, mehetek amerre látok (másokat nem megsértve), de ha rosszul döntök, pofára is eshetek. Nincs védőháló, nincs gondoskodó állambácsi, aki ha már nem dönthetett helyettem, most elkapja a pici seggem, nehogy beverjem.

A szabadság az, amikor nekem kell meghoznom a rám vonatkozó döntéseket ÉS vállalnom a következményeket. Ez az egyik legfélelmetesebb dolog a világon, igen. Ezért nem a szabadságot szeretik a népek, hanem az anyagi biztonságot. És nem akkor lázadnak, ha GSP-t dug a seggükbe a Vezírjük, hogy követhesse őket (aka a szabadságában korlátozza), hanem ha drágul az élelmiszer és a hatósági áras rezsi, vagy nem emelkedik a fizetés.

Hunhonban a géemkázás NEM volt individualizmus, fejbecsapom az ollómmal, aki mégegyszer ezt mondja.

Azt a szociális hálón és a kötelező-egyforma-és-igyenes oktatási, egészségügyi, nyugdíj- és egyéb rendszereken belül lehetett csinálni. Nem tudtak csődbe menni, nem kellett eldönteni, hogy hová küldik a gyereket iskolába, mit tanulnak vagy hogy milyen egészségbiztosítást kössenek. Az vállakozásosdi ovisoknak. Ha rosszul csinálod a papírgyűjtés-bizniszt és nem keresel rajta, este anyu akkor is ad vacsit és holnap lehetsz inkább űrhajós. A felnőtteknél már nehezebb a dolog és mindenki sérelmezi is. Ki vagy küldve a hidegbe és csődbe mehetsz. De gazdag is lehetsz. De csődbe is mehetsz...

Döntéseket kell hoznod és nem szidhatsz senkit, hogy ő kötelezett erre-arra de bezzeg te jobban döntöttél volna. Ez félelmetes, igen. Kegyetlennek is szokták hívni. Szívtelen aki ezt akarja ránk erőltetni. De mégis mennyivel elítélendőbb így gondolkodni, mint az az álszentség, amikor a jótétlélek, számoljuk-fel-a-szegénységet értelmiségiek azon versengenek, hogy ki adna többet a közösből? Ebben legalább nincs belső ellentmondás.

Aztán ott volt a magyar ellenzék is. Az SZDSZ meglepően sokáig élt ahhoz képest, hogy a közgazdász és a szociológus, a gazdasági szabadság és a szociális jogok követelései egyesültek a rendszerellenesség ügye alatt. De örökké nem kenhették el ezt a különbséget, mert ez az alapja minden későbbi dilemmának. A széplelkű rózsadombi leánykák forradalmi bátorsággal suttogták a bölcsészkar folyosóján, hogy igenis léteznek Halmozottan Hátrányos Helyzetűek és ezzel már hőttettet hajtottak végre. Mintha ez lett volna a legnagyobb bűne a rendszernek. Mintha a jóléti legitimáció minden bűnt felülírna. Ha csak azok a Halmozottan Hátrányos Helyzetűek ne lettek volna! Mindjárt maradhatott is volna a kommunizmus.

Azoknak a Halmozottan Hátrányos Helyzetűeknek persze ökölbe szorul a kezük azóta is, ha rózsadombi széplelket látnak. Pontosan ugyanúgy, mint amikor privatizátort látnak. Mert azok a közgazdász fiúk meg (a rendszer jellegéből adódóan) végül privatizálós oligarchákká váltak.

És hogy mi sült ki ebből az egészből?

Hogy a magyar ellenzék nem politikai szabadságot, hanem elsősorban szociális jogokat követelt. És Kádár azt adott nekik. Hitelből, a jövő generációk eladósítása és a mentalitás elkorcsosítása árán. Az indokolatlan életszínvonal-emelkedéstől a hunok meg azt hitték, hogy ez az ő okosságuk eredménye mind - mint ahogy minden hitel-tüzelt jóléti robbanás mindig azt hiszi magáról, hogy ez az ő érdeme, nem pedig az ő felelőtlensége.
De felelőtlen-e Kádár, amikor a saját szempontjából teljesen igaza volt? A rendszer még 20 évig üzemelt, a hunok örülhettek a gulyáskommunizmusnak, a túlméretezett jóléti rendszert pedig még ma is élvezhetjük.

A magyar ellenzék nem gondolta végig, mit akar. Amikor Halmozottan Hátrányos Helyzetűekről papolt politikai szabadságjogok helyett, akkor tulajdonképpen biztonságot követelt szabadság helyett  - és azt is kapott. A magyar embernek ma sem a szabadság kell, a magyar ember ma sem gyűlöli úgy az elnyomót, mint mondjuk a lengyel. Persze, tudom, fújni az EU-ra az már az. Majd a keleti szél jobb lesz. (Pontosan miért is jobb egy kínai gyarmatosító, mint egy civilizált nyugati?) Ez nem szabadságharc, csak hőzöngés. És valaki még a többség birtokában is csak alkotmányozgat, ahelyett, hogy végre tényleg leépítené ezt a káros, hőzöngős, jólétért mindet átadó mentalitást.

Ha figyelembe vesszük, kezdeti tételemet, vagyis hogy a magyar nem szabadságot, hanem biztonságot szeretne, mindjárt van értelme az egész történelemnek. Mindjárt kiderül, miért szavazott be egy autokratát kétharmaddal. Mert a szabadság nem hozza meg az anyagi biztonságot, csak a jólét lehetőségét.

Magyar ember pedig úgy gondolja, hogy kizárólag rajta kívüálló okok határozzák meg, hogy milyen lesz az élete vagy hogy mennyire lehet boldog.

NB: Lobster utálja az általánosításokat. Közvetlenül a nacionalizmus és az önálló gondolkodásra képtelenség mellett van a szótárában és minden nap megcincálja azt a lapot az ollójával. Ezért nem gondolom, hogy minden egyes magyar ilyen vagy olyan, pusztán arra akartam rávilágítani, hogy egy koraszülött jóléti állammal és egy hitelből fedezett, megalapozatlan életszínvonal-emeléssel nálunk megúszta a rezsim, hogy elkergessék a picsába. De ettől még nem voltunk szabadok. Csak megerősítette a zemberekben azt a viselkedési formát, hogy áremelésért tiltakoznak, nem pedig a nagyvállalatok állami kistafírozása ellen. Mert az utóbbi az "munkahely", mindegy, hogy azt is mi fizetjük. Ami a mindenkié, az senkié.

A jelen kormány pedig a többsége birtokában sem próbál meg változtatni ezen, pedig ha ott nem változik a mentalitás, nem változik majd semmi és egyre gyorsuló tempóban süllyedünk majd egyre mélyebbre a szociális jogok posványában.