Bizalmatlan kétféleképpen lehetsz. Nem nézel ki a másikból 1) elég eszet, vagy 2) jóindulatot.

Ha valaki valaha ezek itt mind hülyék, csak én vagyok teáskanna, akkor tudja miről beszélek. És akkor is, amikor arra hivatkozva volt erkölcstelen, hogy ha ő nem, akkor valaki úgyis megteszi. Egyik sem vezet sehová.

Ennek egy csomó következménye van.

"Miért a teszkósat veszed? A finomabbik étbevonó akciós."

"De az drága."

"De most csak 150, a teszkós meg 200."

"De a teszkós olcsóbb."

Ismerős? Nem, nem egy idióta mondta ezt. Volt neki egy diplomája, igaz, nem számokkal foglalkozott.

Ebben önmagában semmi nem lenne, sokan vannak, akiket a számok nem zavarnak. A valóság-tagadás nálunk népbetegség. Ott van mindjárt a pénzügyminiszterünk.

A örökségen (vagy annak hiányán) túl a szegénység és a gazdagság úgynevezett kultúrális mintázatok továbbörökítésével is terjed. Vagyis ha egy gazdag örökösnek elvennénk az összes pénzét, meg valahogy a kapcsolati tőkéjét is kivonnánk a képletből, még mindig ottmaradna az az attitűdbeli különbség, amit én eredményorientált szemléletnek hívok, szemben a szegénységre hajlamosító kifogás-orientáltsággal.

Az eredményhez vezető úton ugyanis seregnyi kiváló panaszkodási lehetőség van elszórva. Minél nagyobb a projekt, annál több. Van, aki nem bírja megállni, hogy megálljon és "felvegye" őket, vagyis hogy elkezdjen minél több embenek panaszkodni arról, hogy éppen mit görgetett elébe a sors vagy egy ügyintéző.

De ha mindig megállunk és minél több mebernek, minél érzékletesebben kifejtjük, mi minden nem volt kielégítő, akkor lehet, hogy sosem érünk oda. A panaszkodás - bár sokan azt hiszik, vígaszt és gyógyulást hoz - igazából önsorsrontás.

Olyan, mintha a hajléktalan egy rég áhított állásinterjú felé menet nem bírná megállni, hogy összeszedje az üres üvegeket. Így mire odaér, tele van a táskája piaszagú üvegekkel. Ha nem bírja levetni a bevett szokásait, azok nem hagyják majd továbblépni. Bármennyire racionális lépés is hajléktalanként összeszedni minden üveget, az előrejutás érdekében legalább az interjú napján más fejjel kell gondolkodni. A régi fejeddel nem lehetsz új ember.

A Bibliában Ábrahám és Sára még testvérek voltak, ugyanaz volt az apjuk.

Utódaik képesek voltak napkig vándorolni a sivatagban, míg találtak egy rokont, akit elvettek feleségül.

Csak a hetedik században tiltotta be az egyház a közeli rokonok házasságát, mert bár a klánrendszer tökéletes arra, hogy fenntartsa az uralmi rendszert, de sajnos genetikai retardációhoz vezet. Ennek el kéne gondolkodni a szimbolikáján.

Ráadásul a családi gondolkodás sötétben és tudatlanságban tartja tagjait. A klán biztonságát a gondolkodás és a döntés szabadsága elé helyezi, ami valakinek ugyan jólesik, de mások látják, hogy ez káros.

"Remember that a government big enough to give you everything you want is also big enough to take away everything you have." - Davy Crockett

Hadd tisztázzak egy félreértést.

A szabadságszerető nem az az ember, aki a szabadság és a szolgaság közül a szabadságot választja. Ahhoz már nagyon hülyének kell lenni.

Szabadságszerető az, aki a szabadság és a biztonság közül választja a szabadságot.

Mert a szabadság azt jelenti, mehetek amerre látok (másokat nem megsértve), de ha rosszul döntök, pofára is eshetek. Nincs védőháló, nincs gondoskodó állambácsi, aki ha már nem dönthetett helyettem, most elkapja a pici seggem, nehogy beverjem.

A szabadság az, amikor nekem kell meghoznom a rám vonatkozó döntéseket ÉS vállalnom a következményeket. Ez az egyik legfélelmetesebb dolog a világon, igen. Ezért nem a szabadságot szeretik a népek, hanem az anyagi biztonságot. És nem akkor lázadnak, ha GSP-t dug a seggükbe a Vezírjük, hogy követhesse őket (aka a szabadságában korlátozza), hanem ha drágul az élelmiszer és a hatósági áras rezsi, vagy nem emelkedik a fizetés.

Hunhonban a géemkázás NEM volt individualizmus, fejbecsapom az ollómmal, aki mégegyszer ezt mondja.

Így jár, aki halogatja a blogposztok megírását. Már egy ideje javasolni akartam a királynak, hogy egy permanens audiencia sokkal hatásosabb, mint megoldani a problémákat. De megelőzött.

A politikus célja ugyanis nem az, hogy megoldja a helyzetet, hanem hogy azt a látszatot keltse / te azt hidd, hogy megoldotta. (Gondolj csak bele: ha valaki más aratná le a babért egy jól sikerült reformért, az rosszabb neki, mintha a reform meg sem történt volna.)

Na most, az átkosban szocializálódott népeknek még mindig sokkal fontosabb, hogy a király meghallja panaszukat, mint hogy a probléma megoldódjon.

Közhely, hogy a mai miniszterelnök erősen paternalista politikus. Hogy a hatalom bebiztosításának és megerősítéseének mindennél magasabb prioritása van számára és hogy eszközeit tekintve tökéletesen cinikus. De szerintem nem volt ez mindig így.

Ahhoz, hogy idáig eljussunk, csalódnia kellett a választókban.

Vigyázat, ez egy nagyon szomorú történet lesz.