Csóró országokban bevett dolog, hogy a fiatalabb, munkaképes rokonok elmennek külföldre/városba dolgozni és onnan tartják el az egész pereputtyot. Szaud Arábia tele van szerencsétlen fülöp-szigeteki munkásokkal, akik jogok és védelem nékül, húszágyas barakkokban laknak, meg cselédekkel, akiknek élni is alig van joguk. 10-ből 1 fülöp-szigeteki külföldön dolgozik, és az ország úgynevezett nemzeti össztermékének 12%-a (2009, World Bank) tőlük folyik be. Az arab tavasz kínosan érintette ezeket a munkásokat. De vannak ennél durvább kitettséggel rendelkező országok is:

Családi értékek, mi? Erre lehet is büszkének lenni. Amíg egy keresőképes egyed akad a pereputtyban, annak az erőforrásain osztoznak. Így könnyű egy országnak meglenni saját gazdasági tevékenység és szociális háló nélkül. A családok felemésztik munkaképes tagjaikat, az államnak meg még annyi feladata sincs, hogy élhető országot teremtsen, ahol a lakói meg tudnak élni, például vállalkozhatnak.

A politkai elit hátradőlhet, mert a családtagok majd eltartják egymást, a hazautalt pénzekből meg lehet lopni, lehet adóztatni, az átutalásnál - különösen megbízhatatlan bankrendszer vagy alacsony pénzügyi penetráció esetén - jó sokat le lehet hasítani. Eljuttatjuk a nagyinak, de a fele a miénk.

Kitörni, egyenesbe jönni nem fog soha senki. Legfeljebb a következő generáció jobb sorsában reménykedhet. És amíg remél, nem lázad.

Kínában a vándormunkásoknál hasonló a helyzet. A fiatal elmegy a városba, dolgozik és eltartja a szüleit és nagyszüleit, meg még gyereket is vállalhat, ha még bírja.