Itt egy gondolatébresztő írás Oscar Wilde tollából. Azért gondolatébresztő, mert egy dekadens költő politikai töprengéseit nem illik komolyan venni. Viszont egy nagyon érdekes dologra mutat rá a korai szocialisták gondolkodásából.

Az írás ugyanis kifejti, hogy a szocializmusban tudja csak a kiteljesedni az emberi lélek, de mielőtt ráugranának az egalitáriusok, kiemelném, hogy mit ért szocializmus és lélek alatt.

Wilde ugyanis egyenlőség-jelet tesz a szocializmus és aközött, hogy mindekinek biztosított lesz a megélhetése és nem lesz többé bizonytalanság.

A Liberatórium itten tárgyalja, mekkora öngól az Egyenlő munkáért egyenlő bért elv jófajta kommunista szlogenje a sötétzöld és mélybalos, ám angyalian jószándékú és jámbor LMP-s szándéka.

Nekem az is eszembe jutott, kik akartak ilyesmit mostanában a gyakorlataban meghonosítani és mennyiért. Nem muszáj belelépnünk ugyanabba, tanulhatnánk néha mások hibáiból is. (Ha már a saját kommunista tapasztalatainkat olyan nehéz helyesen értelmezni.)

Szóval van egy brit quango (gúnynév, kvázi NGO-t jelent), aminek az a feladata, hogy a beszédes nevű Equality Act (2010. október) nevű törvény betartását foganatosítsa.

A quango egy olyan állat, amely sok pénzt kap az államtól egy nemes célra, aminek az elköltése a magánügye. Az Equality Act esetében ez a nemes cél a diszkrimináció és az esélyegyenlőtlenség megszüntetése. Piros pont, amiért nem pont a de facto vagyonegyenlőtlenség megszüntetésével akarják kezdeni, de attól még nem megy nekik.

A nevezett EHRC nevű quango működése egészen zseniális, a ráfordított évi 70 millió font (21 milliárd HUF) minden pennyjét megéri, mert ha más nem, hát a 400 alkalmazott mindenképp örül neki. Az EHRC például mindig zsémbel az egyetemekkel és a munkahelyekkel, ha nemi vagy etnikai diszparitást tapasztal, mint például bizonyos társadalmi csoportnak a lakosság körében tapasztalahtó, vélt statisztikai arányaihoz képest eltérő arányú alkalmazása egy bizonyos munkahelyen.

A gyakorlatban olyankor szembesülsz vele, amikor jelentkezel egy állásra. Fotót, vagy fényképes önéletrajzot sem csatolhatsz, nehogy arról valami kiderüljön rólad, viszont ott vár a honlapon egy kérdőív. Utolsó oldalán mindenféle kérdéssel, amik a nemedet, vallásodat, etnikai hátteredet, bugyi- és péniszméretedet illetve egészségi állapotodat firtatják, azzal a nemes szándékkal, hogy még véletlenül se vehessék őket figyelembe a kiválasztásnál.

Nem vicc.

A választójog minden nemzetközi alapelv szerint általános, EGYENLŐ, közvetlen és titkos kell hogy legyen. Tudom, hogy a hunhonon kívül eső dolgok minket elvből nem érdekelnek, mert mi úgyis jobban tudjuk, úgyhogy inkább történelmi tévedésekről éneklek ma.

Azok közül is olyanokról, amelyek a választójog egyenlőségét érintik.

Minden kormány álmodozik arról, hogy nem kéne minden hülyének, léhűtőnek és ellenérdekelt félnek választójogot adni. Az alábbi cenzusokkal próbálták őket kizárni:

Korcenzus, Nemi cenzus: Mostanra univerzálisan eljutottunk oda, hogy nagykorúak szavazhatnak, még akkor is ha csak nők.

Vallási: Bizonyos felekezet, templomba járás ugyebár biztosítja a megfelelő erkölcsöket - a rendszeres papi észosztás meg a helyes véleményt.

Ingatlantulajdonhoz kötött: Akinek nincs ingatlana, ne szavazzon. De a helyi hülyegyerekek nem ezt akarják.

Írástudatlanság: Aki nem tud írni-olvasni, nem szavazhat. (Hozzáteszem, az olvasni tudás nem akadályozza meg abban, hogy hülye véleményeket tanuljon kétes tény-értékkel rendelkező fröcsögés-portálokon.) Mondjuk ez már közelítene a kívánatos náci fideszenpé-célhoz. A kizárásra szánt célcsoportot a funkcionális analfabétizmus állítólag jobban jellemzi, mint a helyi hun alkeszeket. Állítólag.

Nemi identitás: Bizony bizony! Kiírják magukat a nemzettestből!

Rassz: Élveznétek, mi? Legalább valamiben "jobbak" vagytok.

Vagyoni cenzus: Hogyne, hogy hunhonban mindenki helyett az oligarchák szavazzanak... Addig nem, míg már csak a kormánypárti oligarchák lesznek szabadlábon. Utána talán. Előnye: egyetlen gálavacsorán minden fontosabb választóval személyesen el tud beszélgetni a vezér. Elég 10-20 ügyészségi aktát fenntartani a kézbentartásukhoz. És még a kampányfinanszírozást is megbeszélhetik. (A sok szórólap meg óriásplakát nélkül még kihagyva érezné magát a nép. Meg a hirdetőiparban érdekelt oligarchánk. A mi oligarchánk.)

Adóhátralékosok kizárása: Ehhez mondjuk kell egy adóalap. Akinek az nincs, azt ezzel nem lehet szopatni, hacsak a segélyt adókötelessé nem teszik. Mondjuk röhögnék, a nyugdíjtolvaj megbízottunk hirtelen nem lenne választható.

Adócenzus: Ha ugyebár azt szeretnénk, hogy az alattvalók több adóval támogassák az Audinkat, jutalmazzuk vokssal a kívánatos magatartásformát. A voks mégiscsak olcsóbb, mint az elégedettség illúziójának egyéb tényezői. Ráadásul, ha igaz a sztereotípia, a sok léhűtő kisebbségi pont kimaradna. De ez még mindig nem a politika kívánatos célja.

A vezér sok alattvalót szeretne. Mert anélkül hiába tűz zászlót a nemzeti szemétdombjára, nincs aki dolgozzon neki. Nincs adóbevétel és nincs audi. Igaz, hogy már ennyi hunnak sincs munka hunhonban, pláne az állami szférán kívül, de alattvaló mégiscsak kell. Főleg mivel beígérték, hogy majd a fiatalabb generáció tartja el a nyugdíjasokat. (ld. feloszt-kirov)

Gyerek-cenzus (termékenységi cenzus): A gyerekek után járó extra voks olyan, mint a gyerek után járó adókedvezmény: Bújtatott szingli-adó. Azzal, hogy valakinek többet adunk, valakinek kevesebb lesz. És az már megint nem egyenlő, elvtársak. Szinte már látom, hogy a meddőségi igazolással kell sorba állni az önkorinál kivételes szavazati jogért.

Néha már sajnálom őket ahogy szinte remegve akarnak végre valami kis jól célzott kirekesztést. Akkor már inkább az adócenzust javasolnám.

De azzal meg az a baj, hogy végeredményben az állam mondja meg, kik adózzanak. Sőt, továbbmegyek, ha az állam olyan unortodox, hogy elűzi a munkaadódat, ha az adóhivatal rajta akarja leverni a bevételi célkitűzést, akkor bizony te munka nélkül maradsz - és hát akkor nem fizetsz te sem adót.

Vagyis de. Jövedéki adóban, ÁFÁ-ban, parkoló-órába, szerencsejátékra, bármire.

És maradjon a végére egy Lobster-javaslat.

Mivel Lobstert jobban izgatja, hogy ki választja inkább a biztonság (illúzióját) a szabadsággal szemben, én aszerint csapnám ketté a választókat, hogy ebben a kérdésben melyik hogyan dönt.

Ja, hogy így sem lehet? Hát nem létezik, valamiféle kvantitatív eszköz, hogy az érdemest az érdemtelentől szétválasszuk?

Nem létezik.

Ezért általános, egyenlő, közvetlen és titkos.

Attól nem lesz egy tett bocsánatos, ha valaki másért (gyerek, apu, anyu, közjó, stb.) teszik.

És nem lesz valami erkölcstelen attól, ha magamért teszem.