...és nem csak teljesítenéd, amit kérnek, kritikátlanul.

A felsőoktatásról szóló eszmefuttatásom alapjában kétféle reakciót váltott ki az olvasókból:

Kép: CuddlesWithCats

1) Ha már én is szenvedtem, akkor mások is szívjanak!

Ennek alesetei:

"Én is megcsináltam, oszt belőlem is jóember lett!"

(Jabocs, ezt azok szokták mondani, akiket otthon vertek, ezért ők is verik a saját gyereküket. És nem, nem lettek jó emberek.)

"Különben hol tanulnának fegyelmet?"

Fegyelmet? Minek még az ide? Mást sem csinál itt senki, csak fegyelmezi magát - vagyis lesi, hol van még valami szabály, amit betarthatna. És védi a szabályokat, meg a szabályalkotót, mert önmagát nem meri védeni.

És az hol önfegyelem az, hogy a célokat, az oda vezető utat, az eszközöket és a tananyagot is a szádba adják, neked meg azt kell seggelni?

Mi lenne, ha egyszer az életben a céljaidat is magadnak tűznéd ki, értékelnéd, hogy az az egyetem ahhoz vezet-e, megéri-e a befektetett élet és pénz, aztán ha eldöntötted, akkor megemberelnéd magadat és azt csinálnád? Na, AZ önfegyelem.

Beseggelni mindent kritikátlanul nem az. Az csak kikapcsolt agyú szabálykövetés. Csak azt sajátítod el, hogyan ne gondolkodj, mert csak zavarna a teljesítésben.

"Szerintem a rendszer úgy van jól, ahogy van"

 Más szóval, akik már benne vannak és

1) vagy profitálnak belőle, vagy

2) remélik, hogy már kiismerték a rendszert és ugyan még nem lett hasznuk belőle, de majd egyszer hátha. Csak változás ne legyen, az isten szerelmére!

2) Akiknek eszébe jutott, milyen szar volt a saját oktatásuk, és másnak nem akarják ugyanezt.

Mégis mennyi elvesztegetett élet van mögöttem, amikor úgy hittem, hogy még nincs itt az ideje dönteni, mert ez és azt még teljesíteni kell, mégpedig pont úgy, ahogy ők akarják? Fiatalon nem vagy abban az elmeállapotban, hogy a fontos dolgokon lázadozz.

De mégis hogy nézne ki, ha magadnak designolnád a jövődet?

Elmondom:

1. Aszerint választanál egyetemet, hogy kikkel ismerkedsz ott meg.

2. Akkor fizetnél a diplomáért, ha adna is valamit. Nem elhelyezkedésben, mert az rossz mutató. Mert egy csomó más dologtól függ. Hanem tudásban, fejlődésben, kritikus gondolkodásban, emberré válásban. Ha leugatnak mindenért és istenként néznek le rád a katedráról, visszakérdezel, kinek teccik lenni a tekintetes professzor úrnak?

3. Aszerint választanál tárgyakat, hogy mi a hasznos, mi a szükséges, mi érdekel. Nem tűrnéd el, hogy a tárgyaid 70-80-90-100%-a olyasmi legyen, amit csak megkövetelnek a papírhoz. Mert csak.

Igenis, ki tudnád választani, ha azt várnák el tőled. Most csak azért nem tudnád, mert nem várják el tőled és ezért nem is gondolkodtál még rajta soha.

Vendégposzt következik, egy kommentelőtől.

Szívügyem az online kurzusok, és nagyon érdekes kérdés, hogy mire és mikor jó. A legnagyobb baj vele ugyanaz, mint az offline magyar oktatással: Egyirányú, nem annyira interaktív és csak hallgatni lehet. De ugyanúgy, ahogy az offline egyetemi oktatást, ezt is ki kell egészíteni olvasással, feladatmegoldással, jegyzeteléssel, tanulócsoporttal.

És ehhez önfegyelem kell...

Amiről a sok basztatással szépen leszoktatják a magyar középiskolai diákokat. Ha nem tartanak fegyvert a fejemhez, minek csináljak meg bármivel többet, mint amennyit számon kérnek, vagy amennyi muszáj?

Nemrég végighallgattam a Courserán egy tanuláselméleti kurzust (20 év tanulás után megtanulom végre, hogy hogyan kell tanulni). A kurzus legmegdöbbentőbb tanulsága az volt számomra, hogy az elmúlt 20 évet elpazaroltam. Nem ragadt meg szinte semmi, mert soha nem volt szempont, hogy rendesen megtanuljam az anyagot, még azt sem, ami érdekelt volna.

A magyar oktatási rendszer kifejezetten kedvez annak, hogy elégedj meg a tudás illúziójával. Nekem meg jó a rövidtávú memóriám (tanulás előző éjszaka), és kiválóan tudok blöffölni. Kitűnő voltam végig. De nem maradt meg semmi. Pedig engem még érdekelt is! Pedig ennyi idő alatt akár maradandóan megtanulhattam volna nyelveket, tudományágakat, alapismereteket, de semmi!

Minden, amit ma igazán tudok, a hivatalos oktatási rendszeren kívül lett az enyém.

Miért nem tanítják meg az iskolában, hogy hogyan tudsz elmélyedni abban, ami igazán érdekel?

Miért nem tanítják meg, hogy hogyan keress mentort, tanulócsoportot, hogyan dolgozz fel független anyagokat, hogyan menj előre abban, ami érdekel?

Az is fontos szempont, hogy a legtöbb pénzt és a legjobb életet azok kapják, akik két-három egymástól független tudásterületet összehoznak.

A mai oktatás arról szól, hogy versenyezz ugyanabban a mezőnyben, mint a többiek, és legyél a legjobb - majd a top 1%-ot megjutalmazzuk. Ez gátja az együttműködésnek, és szükségszerűen 99% vesztest termel.

• Zenész? Alulfizetett, helyettesíthető tucatember. (Hacsak nincs a top 1%-ban).
• Zenész, aki ért a marketinghez? Jól fizetett reklászignál gyártó.
• Zenész, aki játékrajongó? Hangdesigner játékszoftverekhez.
• Zenész, akit érdekel az állatok viselkedése? Kiad egy macska-relaxációs CD-t és degeszre keresi magát.
• Zenész, aki matematikus? Híres előadó a matematika és a zene összefüggéseiről. Tanácsadó zenei kiadóknál.
• Zenész, aki pszichológus? Börtönzene szakértő. Altatózene szakértő.

És így tovább.

Aki csak egy területhez ért, abból helyettesíthető, alulfizetett tucatáru lesz. Aki specializálódik, adott esetben egymástól teljesen független területeken, az több helyre is beillik. A zenész-matematikus-nyelvrajongó pl. dolgozhat zenészként is és matematikusként is, de ahol mindkét szakterülete és a hobbija is releváns, ott megbecsült, megfizetett és helyettesíthetetlen lesz.

Minél több területen van mély tudása, annál nehezebb megtalálni a metszetet. De ha megvan, annál többet keres és annál kevésbé lesz helyettesíthető. Annál jobban végzi majd a munkáját is, mert több szakterület modelljei állnak rendelkezésére.

Mennyivel könnyebb lenne úgy együttműködni az egyetemen, ha senki nem a top 1%-ot célozná meg, hanem mindenki a saját kis metszetét próbálná kialakítani...