A magyar felsőoktatás strukturális problémáit nem lehet megérteni anélkül, hogy megvizsgálnánk annak környezetét, társadalomban betöltött szerepét, illetve jelenlegi működését.

Azaz hol basszuk el.

Ide tartoznak:

• A felsőoktatással szemben támasztott kimondott és kimondatlan elvárások mind a munkaadók, mind a társadalom irányából.

Ezeket érdemes időről időre újragondolni. Mire való? Mit várunk el tőle? Csak mert a nagypapi egész életében abból élt, hogy volt érettségije, nem biztos, hogy extrapolálni kéne nagyi ezirányú élettapasztalatát rád is. Sok ember ad tanácsot és a legtöbb el is hiszi, amit mond. Mégis kurva sok rossz tanács jár körbe szerte a világban.

• Hogyan lett a diploma a megélhetés biztosítékából alapkövetelmény?

Régebben tényleg befektetés volt, aminek hozama volt. Akkor ingyen volt.

Ma alapkövetelmény, ami nem biztosít semmit, csak kizárják azt, akinek nincs. Cserébe fizetős.

• Hogyan szerepel a magyar felsőoktatás nemzetközi összehasonlításban?

A diák szempontjából az a kérdés, hogy kaphat-e még a saját életében nemzetközileg is versenyképes tudást ebben az országban. (Ami ahhoz is kell, hogy itt jól tudjon elhelyezkedni.) Nem kaphat.

A reformbuzik számára az a kérdés, vajon mi az a megoldás, amivel rá lehet venni a felsőoktatás nevű mamutot, hogy húzza ki a buta fejét a nyolcvanas évek seggéből és legyen érdekelt abban, hogy értelmes dolgokat oktasson.

Az egyetemek viszont azt kérdik maguktól, hogy megéri-e egyáltalán versenyezni minőségben a világgal, vagy inkább arra gyúrjanak a magyar intézmények, hogy az igénytelen szarukat hatalmas arcoskodással és 17. századi beavatási ceremóniával nyomják le azoknak a torkán, akik még nem tudják, hogy parasztvakítás az egész. Tipikusan azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a tudásra a kitöréshez. Őket semmilyen kockázattal nem jár átverni.

• Befektetés-e a diploma és ha nem, akkor hogyan kellene átalakítani a hitelezés rendszerét?

A képzés finanszírozása (állami és diákhitel formájában) hogyan alakulna, ha az fizetné, aki a haszonélvezője?

Egyáltalán ki a haszonélvezője? A hallgatónak jó, aki megtanulja, mit kell gondolni és tudni ahhoz, hogy pénzt kereshessen?

Vagy a társadalomnak, amely így a maga képére formálja a hallgatót, és olyan dolgokra képezi ki, amire szüksége van, hogy húzhassa az igát?

Egyáltalán hogy beszélhetünk bárkinek az érdekéről, ha a tanított szakok és a keresett munkaerőpiaci skill-ek köszönőviszonyban sincsenek? Hogy érték el, hogy végül senkinek nem válik hasznára az oktatásod, cserébe eladósodsz érte?

• Kell-e az egyetemnek "szakmát adni"?

És ha nem, akkor mi a logika a fizetésben, a hitelezésben, a kötelező időelbaszásban, a diplomakényszerben?

Én maximálisan egyetértek azzal, hogy fontos az oktatás. Gondolkodni taníthatna. Kritikusan. Mondjuk ezeket pont nem csinálja. Szakonként más, hogy mit ad, most ne kezdjünk rugózni a humán-reál gumicsonton, plíz.

Ezt teljesen felesleges a hallgatók humánszak-fixációjával kimagyarázni. A hallgató is tanulna olyat, amiről tudja, hogy igenis használni fogja később. De nincs abban a helyzetben, hogy tudja, mi az.

A munkakörök sem olyan egyértelműek már, mint a boldog horthy-korban. Ha úgynevezett szakmát akarsz emlegetni, vissza kell ugranod pár évtizedet, vagy az archaikus állami szférából mondani példát, amikor volt olyan, hogy postás, vasutas meg rendőr. A DHL-kézbesítő vajon postás-e?

A valódi világban olyan van, hogy key account assistant. És az isten szerelmére, ne indítsanak ilyen szakot. Szegény, buta háeresek próbálnak ugyan úgy tenni, mintha ez ún. szakma lenne, és aki egyszer key account asszisztens volt, az csak key account asszisztenskedni tudna, de ez fasság és egy távoli múlt kivetítése a jelenre.

• Szerzett jogok kérdése:

  A régebbi oktatók könnyen kihasználhatják védettségüket, és ha nem vezérli őket személyes, vagy szakmai becsvágy (márpedig nem), semmi okuk nem marad követni a nemzetközi trendeket.

  Majd jó lesz az a tankönyv, amit 1993-ban írt ifjonti lelkesedésében (nameg hogy meglegyen az egy darab tankönyv a docensi kinevezéséhez). Beleírta, amit megértett az NDK-s tankönyvből, ami a keze ügyébe került. 

  És olyankor jönnek a zavaros vizsgakövetelmények, hogy könyv ettől eddig (a többi elavult), plusz előadás, meg a napi hírek, meg valami slide. Na, ebből nem lesz soha használható tudás neked.

• Oktatói ösztönző rendszer:

  Egy senior oktatónak semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy frissítse az ismeretanyagot – sem szakmai sem pénzbeli értelemben. A fiatal oktatóknak viszont  pedig mindent el kell vállalniuk, hogy benn maradhassanak a rendszerben, miközben a saját kutatásukkal is kellene haladni. Eközben aligha fogják erőltetni, hogy átírják a régi tankönyveket.

Miért mindig azok hordják a vállukon az egész ellustult rendszert, akik a legkevésbé vannak megfizetve? Hát mert a rendszer ilyenné teszi a hallgatót. (Erről mindjárt mondok még.)

• Bürokratikus inercia

  Amíg a bürokráciának gondot okoz idegen nyelven levelezni, aligha várható el, hogy átengedjen olyan reformokat, amik a növelnék a valóban terhes, ámde teljesen értelmetlen munkamennyiségén. Jó az úgy, ahogy mindig is volt, ő ugyan nem keres jobban, ha te jobban el tudsz helyezkedni, vagy minőségibb képzést kapsz.

• Hallgatói elvándorlás

  Azok a hallgatók, akiknek igényük és lehetőségük is van egy magasabb színvonalú oktatásra gyakran meg is engedhetik azt maguknak máshol. Akik hátramaradnak, azok vagy nem is értik, milyennek kellene lenni egy versenyképes oktatásnak (vidéki vagy szegény családból származó hallgatók), vagy kimondottan az alacsony követelmények vonzzák őket (aka irritáló, követelőző seggfej, aki csak várja a diplomát és fenyeget, ha valaki követelményekkel akarja feltartani).

• A diplomakényszer létjogosultsága.

  Miért és hogyan inflálódott a diploma a biztos megélhetés megalapozásából belépési  alapkövetelménnyé, ami csak a biztos munkanélküliség elkerülésére jó, de arra sem mindig? Egyáltalán garantál-e bármilyen munkát? Megtanít bárnire? És ha pluszpontból kizáró okká változott, akkor hogyan lett ingyenesből fizetős?

• Ezen belül kiemelkedő felelőssége van az állami szféra diploma-fixációjának.

  Miért követelnek meg mind állami szervezetek, mind magáncégek diplomát olyan munkakörökre, amit egyértelműen el lehet anélkül is végezni, ezzel azt sugallva, hogy a hallgató kritikátlanul tűrjön el bármilyen tantervet a cél (diploma) elérése érdekében, hiszen úgysem számít, hogy mit magol?

• Ha a magánszféra eddig nem tett itt csodát, ezután sem fog

Lehetne itt közhelyeket puffogtatni, mint a magánszféra bevonása, megkérdezni a cégeket, bevonni őket a képzésbe, stb. De lépjünk ezeken túl, mert a magyar felsőoktatás (és nem csak a magyar) ennél komolyabb, strukturális ellentmondásokkal van terhelve. Erre az alapra pedig nem érdemes még több terhet halmozni, és radikálisan más eredményeket elvárni. Munkáltatók valóban több beleszólást kaphatnának a tananyagba, gyakran oktatókkal és saját kurzusokkal támogatva a rendszer korszerűsítését. Kiterjeszthetik szakmai gyakornoki programjaikat, de akár saját akadémiákat is létesíthetnek, teljesen megkerülve a felsőoktatás rendszerét.

De mindezt lehet informálisan, jogszabályi beavatkozás nélkül is. Mint annyi más dologban, az állam ebben a kérdésben is akkor tehet a legtöbbet, ha a bürokratikus akadályokat eltávolítja. Erőltetni, netán anyagilag ösztönözni a magánszféra ilyen mértékű bevonását csupán azzal járna, hogy olyan helyeken és szakokon is bekerülnek magánszereplők, ahol nincs rá igény, netalán teljes mértékben kontraproduktív. Mondjuk elkezdenék fizetni valamelyik csókost, hogy fogadjon be szakmai gyakorlatosokat a közbeszerzés-nyerő irodájába, vagy a CBA-főnök kapna lóvét, hogy tanítson retail marketinget egyetemen.

A te felelősséged

Minden generációnak és minden egyénnek ki kell találnia, hogy neki hol jó és mi az odavezető út. Az oktatási rendszernek nem kéne terelgetnie a közjó, a 100%-os diplomás arány, vagy egyéb kétes nem-célok felé. De a társadalomnak és az egyetemeknek is hatalmas felelőssége van abban, milyen hiedelmekkel látják el a szerencsétlent.

Szóval van pár kérdés, amit rendbe kéne tenni a fejekben. Az egyetemekről döntők fejében, az egyetemkről vélekedők fejében, de leginkább a saját fejedben. Mert a te életed baszódik el, ha gyanútlanul besétálsz valamibe, ami nem is neked jó. De talán még másnak sem.

Ha ezekre a kérdésekre mindre tudod a választ, beléphetsz. De ne hagyd, hogy más találja ki neked. És ne hidd el, hogy az csak jó lehet, csak mert ott van.