Lobsterizmus 101

Friss kommentek

  • kbn: illusztráció: www.youtube.com/watch?v=g5ISf5Gh5i8 (2020.07.11. 16:01) Az fényességes falurúl
  • FairplayE: Nem tudom, hogy a tanult tehetetlenség kérdéséből milyen gondolatmenettel jutottak el többen a gyerekvállaláshoz. Mintha az valami megoldás lenne a ... (2019.12.15. 00:51) A depresszió, mint tehetetlenség
  • SakkMatt: Nem kell ám olyan messzire menni, hogy jó ütemben épülő metrót lássunk. Moszkvában is felépült legalább egy Budapestnyi metró csak a XXI. században:... (2019.09.18. 15:03) 23 év alatt 588 km új metró épült
  • pallasmacska: azért a hozzászólásokból kiválóan látszik, ki az, aki odáig sem jut el, hogy felismerje, előre kiszabott életet él. (2019.06.08. 20:38) 40 vagyok, de élni akarok!
  • Ra: Wow... (2019.06.04. 20:56) Hogyan szoktasd le magad a tanult tehetetlenségről?
  • Hemi12: Igazad van! Az '56-os forradalmárok is baszódjanak meg! Megöltek egy csomó EMBERT!!! Akik között biztos voltak jók is! Hát nem olvasták a szótári de... (2019.03.15. 16:51) Feminizmusról picsogni férfiatlan

Tartozni valahová

2012. 03. 09.

Az emberek szeretnek "tartozni valahová". Ezt sokféleképpen lehet. Mivel ezeknek nincs igazából gyűjtőneve és a "valahová tartozás" túl körülményes, sejtnek hívom őket.

Miért szeretjük a sejteket?

  • Mert komfortérzetet biztosít, több okból is.
  • Csoportban nem félünk (mert magunkban gyávák vagyunk).
  • Mert félünk egy másik csoporttól.
  • A csoportra hivatkozva olyat is kérhetünk, amit magunknak nem kérnénk.
  • A csoport folyamatos külső megerősítést nyújt, vagy
  • a megerősítés megvonásával eltántorít az ellenvéleménytől.
  • Igényt tart rád - és ez önmagában olyan  melengető, még akkor is, ha sokba kerül.
  • Mert úgy tudjuk, hogy szükség esetén a "sejtre számíthatsz". Hogy rossz időkben a sejt mögötted áll. Vagy nem.
  • Mert előnyöket remélhetünk a sejtből, a többi sejt-tagból.

Most akkor bebizonyítom, hogy ez mind erkölcsi, emocionális és emberi lustaság, gyávaság - és még morálisan is elítélendő. Ráadásul jól kalkulált módszer, amelyet a piramis-játékoktól az államokig és egyházakig sokan kihasználnak.

Sejt és szerep: A sejtben a tagoknak szerepük van. A családban apa, anya, öcsi, hugi, a nemzetben adófizető, a vallásban hívő, a munkahelyen titkárnő. Valahol már rugóztam azon, hogy a szerepet betöltő egyén mennyire veszélyes. A hivatalban a pultos kisasszony "csak a munkáját végzi", amikor eléd tol valami vérlázító nonszenszt, a parkolóőr "csak a munkáját végzi", amikor a józan észt nem veheti figyelembe - de "ő nem tehet róla", hanem az állam (a sejt) kéri ezt.

Vagyis amint számonkéred rajta a szerepét, előjön belőle a magánszemély, aki durcásan néz, hogy miért őt bántod, amikor téged az ő általa betöltött Szerep birságol meg épp. Ő csak egy közvetítője valami másnak, egy kesztyűbáb, amiben hátulról benne van valakinek a keze. A sejtben betöltött szerepek kiemelt példája a nürnbergi védekezés, vagyis hogy parancsra tettük.

A szerepek címkék. Ahogy bemutatkozol, elmondja rólad, épp melyik szerepedben vagy. Mérnökként, háromgyerekes anyukaként, magyarként vagy Pokemon-fanként. Amire kíváncsiak rólad az (itthon) hogy miből van a pénzed (aka "Mivel foglalkozol?"), külföldön pedig hogy melyik törzsből való vagy. A kérdező addig nem nyugodt, míg egy szerepet fel nem villantasz, mert akkor úgy érzi, fogózót talált rajtad. A sejted alapján lehet általánosítani, extrapolálni, dedukálni és indukálni. Az ismerés illúzióját kelti.

A sejtek penetrációjára jellemző, hogy nincs is szavunk arra, hogy kik vagyunk, ha nem a nevünk (amely eleve a családhoz tartozást fejezi ki, még ha idegeneknek nem is mond semmit), vagy valamelyik "hovatartozásunk", vagyis sejtünk. Ebből azért én nem vezetném le, hogy nem is létezek, ha egyik sejtnek sem vagyok tagja. És arról a kárörvendő megjegyzésről, mely szerint valaminek úgyis a tagja vagy, nekem az jut eszembe, hogy épp most ismerte be, hogy tudja miről beszélek.

Sejt-hierarchia

1.

A sejtek hierarchiájában kitüntetett helyet foglalnak el a születési alapú sejtek. A nemzeted, rasszod, törzsed, szüleid vallása, bőrszíned, nemed - egy csomó olyan dolog, ami sejtképzésre ideális. Magán hordozza a megkérdőjelezhetetlenség minden tünetét. Más kérdés, hogy jelent-e önmagában valamit, hogy "hová tartozol" születésed által, vagyis hogy van-e mit megkérdőjelezni.

A születés ugyanis nem jelent semmit, de kiváló táptalaj mindenféle determinizmushoz. A determinizmus azoknak a kaján öröme, akik azt reméleik, hasznot húzhatnak belőled - vagy ha nem, legalább a te tehened is megdöglik. A determinizmus (azaz a születés-alapú sejt) az ultimate kifogás mindenre. Nem érhettél el többet, mert X sejthez, rasszba, nemzetbe, helyre születtél. Soha nem is lehettél volna más, mert minden színesbőrű/magyar/katolikus ilyen vagy olyan.

Hogy a születési sejt minél teljesebb hatást váltson ki, a tagok folyamatosan bombázzák a többi tagot ezzel a ténnyel. "Úgyis megtudod", vagy "az XYZ elől úgysem menekülhetsz". Segítségükre vannak más sejtek primitívjei, akik ugyanerre hivatkozva ellenségesek veled, illetve újabban a genetika, amibe kismajomként kapaszkodnak, hogy beigazolja reményeiket.

A legerősebb és legpenetránsabb sejt, amely gyakorlatilag minden erőforrásodra igényt tarthat a család, különösen mivel a két másik primer sejt, a vallás és a törzs (nemzet) sem kérdőjelezi meg a családot (hanem felhasználja azt a kontroll kiteljesítésére).

Bonyolítja a helyzetet, hogy családból is van születési és önként választott. Minden eszközzel próbálják is tompítani az élét. Ez ellen találták ki, hogy a választott partnered is a "család tagja" lesz, hogy a házassággal valamiféle mesterséges genetikai köteléket igyekeznek létrehozni, és azt is igyekeznek visszafordíthatatlanná tenni. Ha már a párválasztás elkerülhetetlen az utódnemzéshez (vagyis a kis fejükben oly fontos, fiktív halhatatlanság eléréséhez), akkor legalább tegyünk úgy, mintha az is születési determinizmus lenne, nem csak az unoka, de a meny számára is.

A párválasztás élő példa arra, hogy a család is lehet önkéntes választás eredménye. És ha ez így van, akkor lehet, hogy mégsem néznek el nekünk mindent a családtagok, mégsem hozhatjuk otthon a leggázabb formánkat, mert igenis a végén jól otthagynak minket és nem lesz kire számítani.

Persze a jól ismert pszichológiai tény, hogy a partnerünkben az ellenkező nemű szülőt kutatjuk fel - még akkor is, ha pont ellentétes volt a szándékunk - ennek megint ellentmond, de azt hiszem, ez akkor is bizonyítja, hogy vékony a jég a családba belekényelmesedett tagok számára és egy tudatosabb egyén tönkreteheti az évezredes, jól begyakorolt alávetési játszmáikat, méghozzá teljes joggal.

Hogy a nemzetről már ne is beszéljünk. Nem véletlen, hogy felvilágosultabb egyének őrjöngenek a gondolattól, hogy a születés véletlene bármit is meghatározzon. A hétköznapok, előítéletek és közbeszéd szintjén ugyanis gyakorlatilag 100%-os a lefedettsége ennek a gondolatnak. Vagyis az előítéleteknek és az általánosításoknak. Gondoljunk azokra, akik többes elsőben beszélnek egy focicsapat győzelméről, vagy igényt támasztanak egy Nobel-díjas dicsőségében való fürdőzésre - még akkor is ha elesnének egy labdában és a mai napig nem értik, mi is az a felfedezés, ami Nobelt ért.

Büszke legfeljebb akkor lehetek, ha mondjuk én vagyok az edzője vagy én tartottam el a sportolót felkészülése alatt, mert akkor hozzájárultam a győzelméhez. Vagy ha segítettem mosogatni a kémcsöveket a Nobel-díjas vegyész laborjában. Esetleg családtagként támogatólag (!) léptem fel. (aka nem vinnyogtam megszokásból, hogy "több időt kéne töltened a gyerekeiddel", még akkor is ha amúgy rég tele volt a hócipőm a családdal.) Minden egyéb igény a dicsőségben való osztozásra csupán a sejt felhasználása némi emocionális kielégülésért. (Rosszabb esetben a felsőbbrendűségi fikció igazolására.)

Ha a nemzeti logikát komolyan vesszük, annak logikai kitelsejedése a genetikai rasszizmus és nacionalizmus.

2.

Az önkéntes sejtek alacsonyabb vannak a sejt-hierarchiában, pedig többet érdemelnének. Ha csatlakozom egy sakk-klubhoz, vagy egy színjátszó-körhöz, építészként ingyen tervezek egy nemes ügyhöz, esetleg önkéntesként eljárok a kórházba gyerekeket vidítani az messze magasabb rendű, mintha csupán kényszerből járnék el, mert a párt kirendelt, vagy építészként azért fizetnének. (Mégis, a pénzért vett tervrajznak nagyobb értéket tulajdonítunk, a munakörében tevékenykedő emberre jobban odafigyelünk, mint egy önkéntesre...)

Az önkéntes sejtnek van egy létoka - és az nem csak annyi, hogy a sejt fennmaradjon. Így a sejt be is tudja tölteni a feladatát, vagy kudarcot is vallhat, így meg is szűnhet. Egy baráti társaság nem fog csak azért összejárni, hogy fennmaradjon, ha már senkinek nem okoz örömet. Egy hódgát megmentésére létrehívott önkénts brigád nem szedi tovább a hozzájárulást és nem tart többé igényt a tagok hétvégi munkájára, amint a gát biztonságba került.

Sokan hangoztatják, hogy ezek a dolgok "adnak súlyt" a tetteiknek, hogy a kötelezettségeik a ballaszt, amik nélkül "súlytalanná válnának" és semmi nem tartaná lent/vissza/itt/az életben őket. Való igaz, hogy a személyiséggel nem rendelkező egyedek visszaigazolás nélkül "megszűnnek létezni". Az érzés sok esetben jogos.

Amikor mosolyogva gondolsz valamelyik tagságodra, valószínűleg egy pozitív, önkéntes sejtről van szó, vagy legalábbis te csak azokat a részeit látod. Az egyházakhoz is az ilyen érzésért mennek az emberek, és páran őszintén nem hisznek magukban annyira, hogy saját életének a gravitációs centrumai lennének - nem utolsósorban azért, mert azt sulykolták nekik, hogy önmagad csak úgy lehetsz, ha bántasz másokat. (Ha azonban "önzetlen vagy", mindent feladsz, de cserébe minden másoktól is vársz, az bocsánatos. No comment.)

3.

A legveszélyesebb sejt a kizárólagos sejt. Több irányból is lehet az. Ha az egyén csak egyetlen sejthez tartozik, minden porcikájával, vagy ha csak egyetlen sejt van, amihez tartozhat. Mindegy mekkora az a sejt.

A sejtek meghatározók egy egyén önidenitifikációjában (nem értek vele egyet, de gyakran van így). Így ha egy egyén csak egyetlen sejthez tartozik és az nem csak felülírja, de megtiltja az összes többi sejthez való tartozást, akkor szektáról beszélünk. A szekta tudja mit csinál, amikor eltilt még a családodtól is. A lojalitás megosztása az erőforrásaid megosztását jelenti.

De ugyanezt látjuk a kisfiukat kisajátító anyukáknál is. A fiuk minden erőforrására (figyelmére, fizikai erejére, fiatalságára, szeretetére, pénzére) teljes egészében igényt tartanak. Még dolgozni is csak azért mehet el, hogy az anyukájának kényelmesebb legyen, de nem ritka, hogy inkább látnák a gyerekeküket holtan, mint valaki más (egy másik sejt) birtokában. Legyen az egy cég, vagy egy "közönséges kis nőcske".

A kizárólagos sejtekbe kódolva van a tragédia.

De ugyanígy borítékolható a katasztrófa, ha egy nagyobb létszámú közösség összes tagja ugyanannak a sejtnek a tagja - és nincs más viszonypontjuk. Nagy, homogén közösségek, ahol az erőforrások teljes kiegyenlítése a cél (minimum retorikailag és kivéve a vezetőket). Vegyük akármelyik kommunista országot, ahol az állampárt bekebelezte az államot, és még az ifjúsági klub is csak annak az alegysége.

Vagy vegyük Észak-Koreaát, ahol a juche-ideológia gyakorlatilag a magánéletnek sem hagy helyet és még a családnál is magasabbra kerül az állampárt. Ennek hétköznapi megnyilvánulása, hogy az alattvalók napjának minden perce a párt valamelyik alrendszeréenk szolgálatában telik. (Általában, ha azt veszed észre, hogy egyetlen dologgal foglalkozás tölti ki a napjaidat - mondjuk mindig valamelyik családtag miatt rohangálsz vagy mindenkivel kakaskodsz, hogy a te nemzeted tagjának lenni márpedig jó - akkor kezdjél el gyanakodni. Lehet, hogy kicsit túlságosan átadtad magad egy sejtnek és te vagy a kesztyűbáb, akinek egy kéz nyúl a seggébe.)

Egy olyan sejt, amely totálisan magáévá tesz és még csak ellenpéldát sem láthatsz az olyan, mint a burka az arab nőn, aki nem mehet ki a házból. Lehet, hogy az ereit is felvágja, annyira erősködik, hogy ő ezt választotta, de hogy nincs összehasonlítási alapja, az is biztos. Plusz már eleve nem tartja értéknek a választást és fél is tőle. Nehezen felfogható az a sorvadás, ami egy ilyen közegben bekövetkezik.

Természetesen egy sejtnek lehetnek alegységei, hoyg lefedje több igényedet is, mint a párt ifjúság vagy kulturális csoportjai, a replüs-szakköre és az olvasóklubja. 

A sejtek jellemzői

A sejt igényt tarthat a tagok erőforrásaira. Ez az egész létoka, bár mást jelöl meg. A sejt jogot formál a tagok idejére, energiájára, figyelmére, emocionális és anyagi erőforrásaira. (Akinek volt már passzív-agresszív rokona, az tudja, mi az emocionális erőforrás. Röviden: az, amit kivesz belőled, amikor hozzádvágják, hogy "ne is törődj velem".) 

Nem véletlen, hogy a szekták, lovagrendek és a katolikus egyhéz is tiltja, hogy a sejten kívül házasodj, vagy hogy a sejten kívül valakinek pénzzel vagy szolgálattal tartozz. (Figyelem a szóhasználatra!)

A sejt a tagok erőforrás-szintjének kiegyenlítését szolgálja. Amint sikerül tagokat verbuválni egy sejtbe, azok tulajdonképpen vállalják, hogy bizonyos áldozatot hoznak a sejtért.

Ha csak létezésük bizonyos szeletére vonatkozik a sejt (kőzet-felismerő szakkör), akkor csak a vonatkozó erőforrásokra (idő, kőzetgyűjtés és -porolás), de ha egész lényükkel azt a szerepet képviselik, akkor korlátlanul, mindenre. A családban betöltött szerepek a legpenetránsabbak, minden otthon töltött idődben jellemeznek, gyakran azon kívül is.

A fenti kitétel csak a felszínen igaz. Vagyis a kiegyenlítésre hivatkozva elvonnak tőled, de valahogy mindig van egy végső haszonélvező, aki a sejtre hivatkozva jól eléldegél. Mondjuk a sejt ügyeit intézi. Ilyen a pap, vagy a politikai elit, amelyek valahogy jól eléldegélnek abból, hogy a hívek és állampolgárok befizetett adóját adminisztrálgatják. Vagy a legmohóbb családtag, aki követeli, hogy számolja be mindenről (az információ is erőforrás), hogy rajtad keresztül élhessen - és szükség esetén ellened fordíthassa a szavaidat. A felszínen azonban csak mindenkinek jót akar.

A sejtnek mindig van vezetője, aki a sejt képviselőjeként mutatkozik be és közvetíti számodra a sejt akaratát. A sejt nem tud mosolyogni, de ő igen.) Mint a politikai-gazgasági vezető, aki a sejtre, vagy annak fenyegetettségére hivatkozva pénzt kér, amit a szép szeméért nyilvánvalóan nem adnánk meg neki. A sejt nevében forgathatja a szemét és követelhet még többet a tagoktól. Más szóval a sejt haszonélvezője.

A sejt bünteti a kiválást és az ellenvetést. Alapesetben a jóváhagyás megvonásával büntet, amely különösen súlyos büntetés azokra nézve, akik mások véleményében élnek. Ha megpróbálsz önálló maradni, a sejt önzéssel vádol - még akkor is, ha te naivan tényleg a sejtnek akartál jót. Aki például nem érti, miért utálják ki a jobbító szándékáért, az gyakran egy sejt áldozata, és nem érti a sejt valódi funkcióját. Bizonyos sejteknek arra is van lehetősége, hogy erőszakkal (halállal) büntessék tagjaikat, mint az államnak, vagy régen az egyháznak, mások anyagi vagy emocionális büntetés kilátásba helyezésével tántorítanak el az ellentmondástól.

A sejt mindig valami mással szemben definiálja önmagát. Leggyakrabban valaminek a hiányával, mint a golfklub, amely a golf iránti érdeklődés hiányával szemben létezik, de vannak kártékonyabbak is, mint a törzsek, amelyek az in-group out-group dinamikát a végletekig hajtják, ellenségesség, bizalmatlanság és háború szítására használják. (Lásd még a sejt haszonélvezőjéről és a szuverenitásról írottakat.)

Morálisan megkérdőjelezhető. Bár a gyakorlatban az ájtatosok hajlamosak azt állítani, hogy erkölcsöt csak az isten-haza-család, vagyis a születési sejtekhez tartozás plántál az egyénbe, a valóság az, hogy az már régen rossz. Ha tényleg csak a fogtündér és a születési véletlen képes az egyént meggyőzni bármiről, akkor rossz bőrben van az erkölcs. Akkor is, ha csak a vélt vagy valós, evilági vagy túlvilági büntetéstől fél. Akkor is ha csak a rosszallástól fél.

Ha nem veszed a fáradságot, hogy a magától értetődőségeket feltöltsd valódi tartalommal (nem lehetetlen), hanem csak istenkékkel meg a törzzsel jössz, akkor soha nem is kapsz felnőtt alattvalókat. És bár a felnőtt alattvalónal nincs is jobb, a vezetőknek kurvára nem áll érdekükben. Inkább látják holtan az aranytojást tojó tyúkot, mintsem hogy kikotkodálja, hogy a király meztelen. És a buták fölött, születési alapon sokkal egyszerűbb királykodni, mint felnőttek fölött, kemény érvekkel.

Röviden: Véletlenre és logikai buborékra ne építs erkölcsrendszert.

Egyházhoz tartozás. Az egyház nagy fájdalmára sajnos nehéz bizonyítani, hogy te már akkor katolikus/szcientológus/pöttyöshátú boborján-hívő voltál, amikor megszülettél. Van tehát egy sejtünk, ami hatékonyan adóztatja a tagjait mind anyagi, mind erkölcsi értelemben (gyónás) és sikeresen gyakorol gondolat-kontrollt felettük (amikor olyan szabályokat ró ki rájuk, amelyek állandó kínlódásban és kétségek közt tartják őket, mint az élethosszig hűség és az eredendő bűn). De hogy csinálja ezt genetikai alátámasztás nélkül? 

Igaz, ugyan, hogy a kereszteléssel a szülők regisztrálják is a lurkót a sejtbe, de ezzel utólag nem lehet olyan erőteljesen érvelni, mintha a lurkó maga gügyögyte volna, hogy megküzd majd a sátánnal. Mit lehet itt tenni? 

Ott van mindjárt a konfirmálás/elsőáldozás/bar mitzvah, stb. Tipikusan 12-13 évesen, vagyis amikor a lurkó már úgy gondolja, hogy ő igenis tud ígérni, mert elég felnőtt már, megint megígértetik vele, hogy a mesekönyvbéli gonoszt visszaveri - tudjátok azt, aki szerint tudni kell, hinni veszélyes. (Márpedig ha tudunk, ott már nincs helye hitnek és végén még a kamra mélyén se maradna fogtündér.)

Több vallásnál a 13 éves kor egyben a törzsbe való befogadást is jelenti (szó szerint). Még a kommunisták is gondot fektettek arra, hogy indoktrinálják és feleskessék az új belépőket, még mielőtt a hormonok beütnének és elterelődhetne a lurkó lojalitása, mondjuk a csajozás felé (aka másik sejt iránt is érdekelődik). Bár ekkor csak a felnőttség koncepciójának erős kifeszítésével beszélhetünk felelősségteljes vállalásról, a te kis fejedben akkor még minden kimondott szó sokkal jobban számított. te felnőttnek érezted magad és megígérted a lojalitásodat.

Persze, tudom, ettől még egyikőtöknek sem lett baja. (Némi ígéret-visszaszívás árán, ami a sejten belül bűn, és ha mégis véletlenül igazuk van, akkor én most egy gonosz geci vagyok - de nem, nem hiszek benne.) Nem fizettek egyházi adót ésatöbbi. A keresztelőt is csak a nagyiék miatt, hallottam már. (Meg mert mit lehet tudni... Görbül az a gerinc, görbül.)

A helyzet az, hogy az egyház magában foglal egy bumeráng-effektust. (Ez a többi sejtre is igaz, de ez a legkézenfekvőbb példa.) Vagyis otthagyhatod, megtagadhatod (még jobb, ezek szerint törődsz vele), szembefordulhatsz vele (legjobb a bennmaradók kohéziója szempontjából), ő csak úgy ott van, mindig is volt (hagyomány!!!) és csak csendben szomorú miattad. Még szomorú szemmel utánad is suttogja, hogy szeret és hogy "majd megtudod". Aztán elhallgat. Már ha van esze. (Mondom, a család és a nemzet is így viselkedik, tipikus passzív-agresszív magatartás.)

A "majd megtudod" egy átok. Apák és fiak, anyák és lányaik között is igen gyakori. De az egyházben különösen penetráns. A hatásmechanizmusa az, hogy bár az elátkozó elhallgat, de a hangja tovább beszél az elátkozott fejében. Nem kell az egyháznak/anyádnak/apádnak semmit mondania, hiszen mindenről tudod, mit gondolna. Átveszed a szerepét. És mivel mindenkinek vannak mélypontjai, az egyiknél óhatatlanul azt fogod mondani magadnak, hogy ez azért van, mert nem hallgattam rájuk, büntetés, mert otthagytam a sejtet, vagy hogy végig igazuk volt. Mélypontja mindenkinek van. Neked is lesz. És olyankor aktiválódik az "átok". A varázsereje a te fejedben van. Igazi low-cost megoldás ellened. Felkötnek és még a kötelet is te viszed.

Amikor Ausztráliában sétálgatsz a tengerparton, és épp összevesztél az ausztrál haverokkal, azt fogod majd mondani magadnak, hogy bezzeg az otthoniakkal nem vesztél volna össze. Mentális önostorozásodban olyanokat fogsz gondolni, amit kimondani nem mernél, akkora baromság, például hogy ez a "büntetés", amiért eljöttél. "Otthagytad a hazádat." "Bezzeg a..." És visszajössz Hunhonba nyugdíjasnak farhátért.

Vagy visszajössz bebizonyítani a régi osztálytársaidnak, hogy vitted valamire. A sejt ugyanis viszonypont. Minél formatívabb korszakodban lettél tagja, annál erősebb. Azoknak akarsz bizonyítani, akiknek a véleményében élsz. (Tudom, hihetetlen, sok nagyon tehetséges embert egyszerűen nem érdekli, mit gondoltok róluk, ezért sosem villognak. Szóval van ellenpélda is, csak nem hirdeti önmagát.) Mindig benned marad egy viszketés, hogy valakinek "meg akarod mutatni". Még akkor is, ha magad sem tudod, ki az. De észre fogod venni, mert amikor sikerül, akkor elmúlik a viszketés. És nem jön a helyébe eufória, még annyi sem, amit egy jó vakarózás okoz. Van, amikor régi osztálytársak, vagy család, van, amikor az illető már halott. (A legerősebb átok az olyanoktól jön, akik már meghaltak. A legmegvakarhatatlanabb viszketés.)

A tékozló fiú effektus. Mondtam, hogy az egyház ebben a legjobb. Látszólag elengedett, nem fizettél neki (bár az adód egy része nekik ment), nem adtál neki igazat, és mégis. Amikor elkezdesz öregedni, esetleg véget ér egy nyerő szériád, valamitől gyengülsz és nem bírod elviselni, hogy mindez a te döntéseid miatt van így - akkor a vallás "nyújt vigaszt". A vallás tőről metszett determinizmus, amely eleve megmondta, hogy gyarló vagy, lúzer vagy és úgyis el fogsz bukni, mert a gőg, meg minden. Azt is állítja, hogy ő megbocsát. Mindig visszamehetsz és ő életed végéig el fog látni - na nem erőforrásokkal, de olyasmivel, ami még annál is jobb és az egyháznak ingyen van: kifogással.

Nem is tehettél mást, minden eleve elrendeltetett, a fogtündér útjai kifürkészhetetlenek, a gőg elnyeri méltó jutalmát, aki megpróbálkozik kiemelni a fejét a babonákból, az úgyis mind elbukik, ott van mindjárt Faust (vagy mégsem?), de nem baj, itten jól együtt vagyunk. Máshol a sok hülye szokás és előítélet miatt nem élhetsz társasági életet, de az egyházon belül mindenki szólhat mindenkihez, akkor is mosolyognak, ha szarul énekelsz és mindenkinek van minimum egy közös pontja. Tisztára mint a pártgyűlésen vagy a megerőszakolt nők önsegélyező-körében. Ha meg egy van, minden van. Ha az első dolog, amit egy emberből megismersz egy közös pont, a maradék lehet egyet-nem-értés, akkor is elnézed. Ha az első pont vita, akkor örökké bizalmatlan maradsz.

Olyan kényelmes a nyájban, hogy teljes személyiségeddel visszatérsz - és viszed az összes erőforrásodat, amit egy aktív élet során összegyűjtöttél. Pénzt, családot, időt, kapcsolati tőkét, üdvözült arccal mosolyogsz, hogy megtaláltad a fogtündért, aktívan téríted a családodat, fizetsz a perselybe, mint a katonatiszt (van miből) és még a parlamentben is megszavazod, hogy a máséból is adjanak az egyházadnak.

Nincs is hasznosabb, mint a tékozló fiú. Egy önmagában biztos egyén vagy egy "bűn nélküli" (mert sosem lépett le) bárány sehol sincs ahhoz képest, amit egy évtizedek után visszatérő bárány jelent bevétel tekintetében. Egy végig aktív egyháztag hordja a virágokat, gyártja a gyerekeket, ájtatos egy életen keresztül, de messze nem hordoz annyi addicionális hasznot, mint a visszatérő sejt-tag. Aki viszont kiugrott, azt nem kellett pátyolgatni, nem kellett rá költeni, és mégis erőforrásokban gazdagon tér vissza.

A megoldás

Minél több sejthez tartozik valaki, szemmel annál jobban jár. (Persze félseggel tartozni kábé annyit ér, mint beiratkozni egy sakk-klubba de soha nem járni, így a lehetséges valahová tartozások számának van valamiféle felső határa.) De egy olyan ember, aki világot látott (és nem csak duzzogott, hogy ott nem értik tiranont és még pörköltjük sincs), az hajlamos objektívebben szemlélni a nemzeti hovatartozás mindent magyarázó mivoltát.

A két rassz keveredéséből született kisgyerek kénytelen hamar felismerni, hogy a rassz-alapú csoportképzés ostoba és előítéletes. Ebben persze segítségére van, hogy egyik buta sejt sem fogadja be. Ez még akkor is a sejt-elmélet öntudatlan felülvizsgálatára kényszeríti, ha amúgy szívesen elmerült volna egy in-groupban.

Hasonlóképp nem képes fennmaradni egy nemzeti előítélet olyan sejt-tag fejében, aki véletlenül ismer ellenpéldát. Minden más előítéletet és rémhírt gondolkodás nélkül benyel, de amikor a legjobb barátját vádolja a sejt, kénytelen a kettő közül valamelyiket dobni, hogy megszüntesse a fejében kongó kognitív disszonanciát. (Remek regényanyag, Nobelt lehet érte kapni, bár szvsz kicsit uncsi.)

Az egyik sejt követeléseitől egy másik sejthez tartozás jelent csak kiutat. Ki ne hazudta volna azt, hogy a család miatt kell hazamenni a miséről, vagy a gyerek miatt a melóból - vagy fordítva. Vagy hivatkozott a családjára, amikor nem jutott más eszébe, vagy amikor pénzt kértek tőle.

Saját jogon nemet mondani egy sejt veled szemben fenntartott igényeire azonnal hőbörgést von maga után, mondván hogy önző vagy, satöbbi. De ha egy másik sejtre hivatkozol, az mindig jó kifogás. Nem örülnek neki, mert lemaradnak a kért erőforrásról, de egy másik sejt ellen nehezebb érvelni - különösen, ha a sejt-hierarchiában magasabban van. (Ezért a család állandó emlegetése - ami persze feedback-alapon tovább emeli a család kifogás-értékét a szemedben.)

Továbbmegyek

Több sejthez való tartozás - értelemszerűen - csak a második legjobb dolog, ami veled történhet. Ha egy sejt kihasznál, kiszállhatsz úgy is, hogy nem rohansz egy másik sejt kitárt karjaiba. (Pl. nem kell megnősülnöd ahhoz, hogy nemet mondhass a szüleidnek, legalább minden második hétvégén, főleg mivel az nem old meg semmit - lásd a fentieket.)

Ha egy sejtet nem te választottál, eleve nem szabad várat építeni rá. Valószínűleg morálisan meg is kérdőjelezhető. Erőt és biztonságérzetet ad, ha véletlenül pont a többségi nemzetiséghez tartozol, de ez kábé olyan, mint mentegetni az iskolai keménygyereket, csak mert téged épp kedvel és nem ver meg. Egy sejt akkor is csak sejt, ha túl nagy ahhoz, hogy észrevedd, vagy túl kenetteljes ahhoz, hogy bele merj kötni (isten-haza-család).

Nézetem szerint csak önkéntes sejtekhez szabad tartozni, ha valamit is adsz az erkölcsökre. (Nem zárja ki, hogy a htadon vidd a családot, csak nem teszi kötelezővé.)

Sőt, továbbmegyek. A gyakorlatban valószínűleg csak ideiglenes sejtek maradhatnak erkölcsösek. Olyan ez, mint a vállalatok életciklusa, ami mindig abban ér véget, hogy vagy csődbe megy, vagy állami bábbá válik. Vagy a forradalmi tanács, ami eleinte jószándékú ifjakból áll, de előbb-utóbb, ha más nem, a korral előjön a staus quo iránt igény, ami könnyen egy "magától értetődő" sejtté alakulhat.

Ha egy sejtnek nincs különösebb létoka, csak annyi, hogy "fennmaradjon", akkor fuss az életedért! Ha egy sejt látszólag nem lát el más funkciót, minthogy kényelmet ígér a tagoknak, szintén menekülj, mert nem mondja meg, hol fogja veled megfizettetni.

Vedd úgy, hogy minden sejt olyan, mint egy állam. Adóztat és szolgáltat de valahogy mindig többet szolgáltat azoknak, akiknek az adók felhasználása a feladata és valahogy a végén mindig illetékesnek vallja magát hatáskörén kívüli kérdésekben is. Ha nem te vagy az, aki másokat kopaszt, akkor téged kopasztanak, mert egy kiegyelítésben kétfajta tag vesz részt: erősebb és gyengébb. És amint valamit elfogadsz, valamit adnod is kell. Ami később nekik fog tejelni. Hány népmesét kell végighallgatnod, hogy felfogd? 

Folytatása is van - ITT.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://oriblog.blog.hu/api/trackback/id/tr664299916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.09. 16:10:04

3800 szó és 26000 karakter. Alulmúltam önmagamat :(

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.09. 22:54:30

Gondolatébresztő ez az írásod is.

Privát vélemény, saját tapasztalat, nem biztos, hogy igaz:
A magyar átlagemberre nagyon jellemző, hogy iszonyatosan ragaszkodik a - kifejezéseddel élve - törzséhez. Szerintem ez a más népek túlnyomó részére kevésbé jellemző. A magyar ember még a külföldi nyaralása, vagy ideiglenes külföldi munkavégzése alatt is színtiszta magyar akar maradni, és le sem szarja a körülötte lévő másik világot (persze természetesen tisztelet a kivételnek).

Írok két példát:

1./ Egy idős nyugdíjas, régebben turisztikával foglalkozó ismerősöm mesélte, hogy anno még az átkosban egy Ibusz úton ő volt az idegenvezetője egy magyar turistacsoportnak Olaszországban. A csoport a szállodában teljes ellátást kapott. Egy főorvos (tehát elvileg egy okos ember) már az első ebédnél panaszt tett, mert halat szolgáltak fel, és nem valami "rendes" kaját. Gondolom, ha pörkölt lett volna, akkor nem panaszkodott volna:)

2./ Tavaly november végén a Tiranai Nemzetközi Vásáron összefutottam az itteni Magyar Nagykövetség egyik munkatársával. Csodálkozott nagyon, hogy miért nem kerestük meg a követséget, miért nem jelentkeztünk be, hiszen egy "idegen országban" élünk, és szerinte a követségnek az az egyik fő feladata, hogy vigyázzon itt is a magyar állampolgárokra, és segítséget nyújtson nekik. Nem akartam megsérteni, így nem mondtam neki, hogy ha minket itt valami baj érne, kb. az utolsóként jutna az eszembe, hogy az itteni Magyar Nagykövetségtől kérjek segítséget. Pedig rendes volt az illető nagyon, látszott, hogy őszintén segíteni akar, megadta a telefonszámát, és meg is hívott minket egy bármikori időpontra egy kávéra a követségre. Egyszer talán el is megyünk...

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.09. 23:15:22

@Jani haverja:
Komolyan, kell hogy legyen valahol egy idegesítőbb náció a földön :D
Néha hallok olyat, hogy lengyelek, szlovénok vagy épp britek vannak kiakadva idegenbe szakadt tagjaik viselkedésére. Bár az igaz, hogy a britek legtöbbször a nyelvtudás hiányáért ostorozzák magukat- beilleszkedésben jeleskednek.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.10. 00:55:56

@Dr. Quadrille Lobster: Azért van ám itt is sok baromság, ez sem a libertárius kánaán földje ám:) Csak valamivel jobb, mint Magyarországon, de ki tudja, hogy hova fog fejlődni ez a világ évek múlva.

Más népekről: Annyira nincsen reprezentatív tapasztalatom, maximum a turisták között, mert sok évig éltem a Balatonparton, tehát láttam "néhány" külföldit Magyarországon viselkedni, meg láttam nyaralásaim során, meg azóta az itteni életünk során is a saját honfitársaimat is viselkedni külföldön. Ezen tapasztalatok viszont csak kis dolgokra vonatkoznak, de azért lehet bizonyos dolgokra következtetni belőlük. Pl. nációtól függetlenül szerintem a legtöbb ország átlag polgára, ha egy idegen országba megy, akkor pl. szereti megkóstolni az ottani kajákat, italokat, stb. Szerintem pl. a magyarok sokkal kisebb aránya viselkedik így külföldön. És a másik: a magyaroknak nagyobb aránya viselkedik szerintem külföldön gyámoltalanul, mint más népekhez tartozók. Ugyanez a turisztikával foglalkozó nyugdíjas ismerősöm mesélte, hogy figyeljem meg a turisztikai fórumokat (magyart, és külföldit) hogy az olyan felvetett témára, hogy "miért utazási irodával szeret utazni az egyéni utazás helyett" milyen válaszok születnek az átlag magyar fórumokon, és milyenek a külföldi fórumokon. Meglepő, de tényleg, egy magyar fórumon sokkal többen írnak olyanokat, miszerint a BIZTONSÁGÉRT választotta az utazási irodát az egyéni utazás helyett. Nézz meg egy ilyen kérdésre adott válaszözönt egy angol, vagy egy német fórumon. Azokon legtöbben a kényelmet hozzák fel válasznak, második legtöbbet meg az időhiányt (mármint, hogy egy egyéni külföldi utazás megszervezése sok időt igényel, és az nekik nincs). Ebből az következik, hogy egy angol, vagy egy német simán meg tudná szervezni az egyéni utazását ÖNÁLLÓAN is, azaz BÍZIK MAGÁBAN, csak éppen más okok miatt mégis az utazási irodát választja, ellentétben a magyarok jó részével, akik egyáltalán nem bíznak magukban. Tudom, egy angol anyanyelvűnek persze, hogy könnyebb a világban, mint egy magyarnak, de azért mégis.

És hát az önnállótlan embert a legkönnyebb irányítani...

Persze ezek, amiket leírtam, csak kis részletek a nagy valóságból, de azért eléggé elgondolkodtató így is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.10. 00:58:40

@Dr. Quadrille Lobster: Jaj, egy poént kifelejtettem:

Ezt írtad: "Bár az igaz, hogy a britek legtöbbször a nyelvtudás hiányáért ostorozzák magukat"

Erről csak az a válasz jutott eszembe, hogy figyeld csak meg a franciákat! Ők aztán egyáltalán nem ostorozzák magukat az idegennyelvtudásuk hiányosságaiért:)

Röhely, de tényleg így van.

lexxxon 2012.03.10. 17:53:58

jó példákat hoztál, bár még nagyon a témához kapcsolódnak az egyetemi "sejtek" úgy érzem! És itt most nem a hagyományos szakkollégiumokra gondolok, amelyek adott esetben akár "tehetséggondozást" stb. is folytathatnak. LOL, napersze...
Tipikus "sejtmagatartást" váltanak ki azonban az olyan szervezetek, mint az AIESEC, AEGEE, harvadi fiúk, oxfordi fiúk, corvinusosok, greek-clubok stb... Igen, az angolszász kultúrában ezek valamiért még inkább benne vannak, a leggroteszkebb Skull and Bones-tól, az utolsó golf-klubbig.
Hihetetlen látni, hogy az utolsó állásinterjún is mennyire sokat számít, ha egy ilyen sejtnek a tagja voltál. Látják, hogy "egy vagy közülünk, ismerünk", vagy csak hogy: "jó katona, nem lázong, teszi a dolgát". Úgy mesélték, hogy Franciaországban még durvább a helyzet (btw. az AIESEC is francia gyökerű), az alumni-kapcsolatok miatt bizonyos egyetemekről, csak bizonyos cégekhez kerülhet az ifjú. A másikban nincs meg a "bizalom".
Szal megy a nevelés rendesen, na! ;)

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.11. 13:52:51

@lexxxon:
Igen, ezek is sejtként funkcionálnak, bár nincs sok tudomásom a működésükről.

Ott vannak például a titkos társaságok, ahol pusztán az információ-asszimetriából fakadóan előnyre tesznek szert a tagok. Vagyis nincs ott semmiféle összeesküvés meg nagy végső titok, de ha te és én pl ismerjük egymást, de erről senki más nem tud, akkor intézhetünk dolgokat titkos megegyezéssel teszem azt a te és az én cégem között. Ha a titkon kívül sikerül biztosítani a bizalmat (vagy a cinkosságot/bűnrészességet), azzal a komparatív előnnyel megyünk be a játszmába, hogy biztosak lehetünk benne, hogy a többiek is végigviszik a közös tervet. Vagyis annyi a fogolydilemmának, a tagokat nem lehet szalámizni.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.11. 14:03:29

@Jani haverja:
Nekem úgy tűnt, komolyan elhiszik, h az iroda olcsóbb. És ez olykor igaz is, csak hát a külvárosban vagy a reptérnél szállsz meg, vagy egyéb módon lopják el a nyaralásodat, miközben ráadásnak még a többi magyart is hallgatnod kell, akik rántotthúsért sírnak :D

De megint mondom, nekem jobban esik azt hinni, hogy mésok is hülyék, csak 1) máshogy, és 2) hajlamosak vagyunk azoknak a hülyeségét, akikkel nem vagyunk összezárva, enyhébben kezelni.

Olyan ez, mint a fogkrémes tubus. Ki nem szarja le, hogy hol nyomják meg? De ha a partnered csinálja, akivel össze vagy zárva és kezd az idegeidre menni, hogy be vagy zárva a közös kis világotokba, hajlamos vagy mindenféle egyebet belelátni, bosszút, direkt idegesítést, stb. Vagy a nagyobb, globális hibái hétlöznapi kivetülésének tartani a tubust.

Persze ezek a hibák azért olyan nagyok, mert közelről nézed és sokáig. Én pl azt gondolom, h az írek nagyon hasonlóak, már amennyiben a sérelmekről, a kakaskodásról, a nemzeti büszekeségről és a sértődékenységről van szó. Csak mivel be vagyunk gubózva a saját nemzeti sérelmei közé, úgy érezzük, máshol nem olyan idegesítőek a múltban ragadt nemzettagok.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2012.03.12. 07:27:17

Mi a helyzet az önző gén vonallal? A sejthez tartozás, ahogy te fogalmaztál, vagyis többek között a veled valamilyen szintű rokonságban álló emberek támogatása (és a támogatás elvárása-elfogadása az ő irányukból) a te génjeid alapvető evolúciós érdeke. A rokonság alapból a szűkebb és tágabb családot jelenti, de régebbi korokban egy falu is erősen belterjes lehetett, ami nagyszerű alapot biztosított az "én földim", "alvég-felvég" típusú konfliktusoknak. A nemzet maga is egy rokonsági csoportként indulhatott, és valamilyen szinten valószínűleg ma is az, bár egy kicsi, szárazföldi országnál ezt nehéz lehetett fenntartani.

A nyelv is egy izolációs eszköz - megfigyelték, hogy Pápua Új-Guineában, ahol 800 külön nyelvet tartanak számon, a szomszéd törzsek szándékosan távolították a nyelvüket, nehogy megértsék már egymást, vagy ne ismerjék fel két szó után, ki a törzsbeli és ki nem?

És ez nyilván nem úgy működik, hogy a gének konferenciát tartanak, és eldöntik, mi a helyes viselkedés, hanem érdekes módon generációról generációra nagyobb arányban lesznek azok a gének, amelyek bizonyos határok között támogatják a rokonaikat.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.12. 17:20:43

@zombizan:
A nemzet egyértelműen családi alapon indult. Nem vicceltem, amikor azt írtam, hogy a biblia eleje tele van olyan ószövetségi zsidókkal, akik hónapokig mászkáltak a sivatagban, h találjanak egy rokont és családot alapítsanak vele.

Rokonok között házasodni pedig sokáig inkább a szabály volt, mint a kivétel. Amikor nagy baj lett belőle, akkor is csak a legközelebbi rokonok között tiltották meg. (Uralkodóknak még akkor sem.)

Claude Levi Strauss szerint végül épp a vérfertőzés tiltása volt az, ami rákényszerített klántagokat, hogy kidugják a fejüket a családból és beinduljon a társadalmi fejlődés. Freud szerint meg komoly társadalmi ellenőrzés és szemöldök-vonogatás tartja csak vissza a rokonokat a vérfertőzésől - különben nem fognák vissza magukat. Túl kézenfekvő.

Dawkins elmélete addig rendben is van, hogy a gének "szeretnének" öröklődni. De hogy tudatot tuéajdonítsunk nekik, ahhoz ez nem kell. Kábé mint a vírus.

A vírus semmilyen kritérium szerint nem él (így elpusztulni sem nagyon tud). Az egyetlen "célja", hogy másolja önmagát kifulladásig. Ehhez kell egy sejt, amit egy gazdatestben talál meg. De akarata ettől nincs.

Szemben az emberrel. Ha már megszülettem nem vagyok egy gén ranszolgája. Pusztán reprodukciós és önfenntartó állatként tekinteni az emberekre nagyon veszélyes és szvsz téves is. Az ember ennél bonyolultabb. És szemben a vírussal és génnel, az egyénnek van akarata és döntései, és valami fontosabb "feladata" is az életével, minthogy szülessen, reprodukáljon, aztán a lehető legkisebb fennakadásokkal evickéljen a halálig.

A feladatot nem úgy értem, mint isteni, vagy akármilyen küldetést, mert senki nem küld senkit sehová. Egyszerűen egy lehetőség, hogy alacsonyabb vagy magasabb szinten élje az életét. Evickéljen, vegetáljon, pulzusa legyen, vagy próbáljon valamit kezdeni vele. Élvezni, kiteljesedni, vagy alkotni, a környezetét megváltoztatni.

Az, hogy végül a kollaboratív gének fognak nagyonn eséllyel reprodukálódni, az igaznak tűnik.

Mert az együttműködés szerintem is nagyon helyes és jó dolog, de sztem nem szabad magától értetődőnek venni. Mert akkor utat enged mindenféle visszaélésnek. Kedvenc példám a család, ahol mindenki utál mindenkit, de nem látja szükségesnek, h normálisan viselkedjen, mert a családtag "úgyis" mindig kéznél lesz. Törvény is kötelezi rá.

Ugyanilyen elven buknak a nagy kollektív társadalmak, ahol a kötelező/magától értetődő együttműködés épp a legjobbat veszi ki belőle: az együttműködési szándékot. Így a végén mindenki meghal éhen, mert minden közös, és ezért senkinek nem felelőssége.

Eért rettenetesen fontos, h folyamatosan kidugjuk a fejünket a sejtünkből, hogy ne legyen egyértelmű, hogy bárkinek mindig segítünk, csak mert a törzs tagja. Igenis újra és újra meg kell ismételni, hogy az együttműködés feltételes. Bármi, ami megkérdőjelezi a magától értetődőséget, az hosszú távon mindenkinek jó. A nagy belterjességbe bele lehet pusztulni. A génnek is rámehet a foga.

Amit a nyelvi különbségek szándékos szélesítéséről mondtál, nagyon szórakoztató. Én a mai napig ledöbbene, mikor teszemazt északi nyelvek (norvég-dán-svéd) úgy beszélgetnek egymással, h mindegyik mondja a sajátját. és mindig lefáradok, amikor az olasz és s spanyol, vagy a francia nem hajlandó az istennek sem megerőltetni magát, h mit is mondhatott a másik. Nekem a magyar fülemmel teljesen idegen, de még én is rájövök dolgokra, de ők olyanok, mint a pápuaiak.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2012.03.12. 18:01:15

Az, hogy a géneknek nincs akarata, abban az esetben igaz, ha te az akaratodat a testedtől függetlenül létező dolognak tekinted. A gének befolyásolják a tested felépítését és működését, így ha az utóbbinak van befolyása az akaratodra, akkor a géneknek is van.

Nagyon érdekes a "genetic imprinting" jelensége, hogy bizonyos gének csak az apai vagy csak az anyai változatban aktívak a szervezetben (rendesen ugye minden génből van anyai és apai kópia a testedben, és mind a kettő aktív lehet - gondolj csak a vércsoport-génekre). Még érdekesebb, hogy ezeknek a géneknek a számottevő hányada az idegi fejlődésre van hatással. Innentől gyönyörű evolúciós játék alakulhat ki a saját fejedben, ahol például az anyai gének az anyai rokonság iránti preferenciát, az apai gének a másik oldal iránti preferenciát növelhetik.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.12. 19:05:47

@zombizan:
A genetikának manapság ha lehet, még nagyobb reneszénsza van, mint a nácik alatt volt. A "gén" sokaknak egy kódszó, és azt értik alatta, hogy "úgysem menekülhestz". Nem kis kárörömmel.

Az a helyzet, h én sem tudom megmondani, hol és mennyiben van vagy nincs szabad akarat, de:

- Azok az emberek, akik (gyakran dühödten) amellett érvelnek, hogy márpedig nincs, neurobiológiával, hormonokkal vagy épp kvantumfizikával dobálóznak, csak hogy bebizonyítsák, az egyén egy biológiailag predeterminált organizmus - nos, ők nagyon riasztóak.

Mert:
1) A determinzmusokban az emberek nem megoldást, hanem kifogásokat keresnek.
2) A gének remek kifogást nyújtanak arra, hogy a vállunkat vonogassuk, hogy nem tehettünk mást.
3) Ha nincs szabad akarat, nincs erkölcs. Ha nincs döntés, nincs erkölcs. Ha nincs egyén, nincs döntés. Ha nincs döntés, nincs felelős.
4) Elég csak azokra a szociopatákra gondolni, akik olyanokat publikálnak, hogy megvan az erőszakosság génje, stb. Egyenes az út a fajelmélethez, a törzsi determináltsághoz, stb.

Elismerem, h bizonyos esetekben, a minden eleve elrendeltetett tudata pacikófikálóan hat bizonyos egyedekre. De ez korántsem annak a bizonyítéka, h a gondolat igaz, vagy akárcsak nemes, hanem azon a csavart logikán alapul, hogy:

1) Valahogy azok a vallásos önzetlenek szoronganak legjobban attól, hogy ők (én-én-ÉN!!) meg fognak halni, így a gondolat, h valamilyen formában tovább élnek, lenyugtatja őket.
2) Akik a kicsi életük könyvét írogatják, nem pedig élnek, azok szintén hajlamosak szorongani azon, hogy most akkor kik ők és mire viszik, stb. De ha genetikailag kódolva van minden, hogy többre nem vihették, akkor kifogás van, erőfeszítést már nem is kell tenni.

Szóval akit ez nyugtat le, attól én félek.

Mindegy, minek születtem, az én döntésem, h adott helyzetből megpróbálok-e kihozni valamit. És az nem feltétlenül valami általad is látható dolog, hanem olyasmi is lehet, ami bennem történik. Ha nem sikerül, az vagy rajtam kívülálló okok, vagy az én inkompetenciám következménye. De meg sem próbálni és azt mondani, h úgysem én döntöm el, az sztem kifogáskeresés.

Amit meg a szülői génekről mondtál, nem kell ahhoz evolóció. Ott van a pszichológia. Ha valaha veszekedett a két szülőd és egyetértettél mindkettővel, miközben utálta a másikat, miközben szeretted mindkettőt, de közben igazat adtál a sérelmeiknek - akkor már kaptál is egy jó kis ízelítőt a kognitív disszonanciából.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2012.03.13. 06:57:06

Felesleges a nácikkal párhuzamot vonni, mert

a) 1933-1945 között a genetika mai mércével nagyon-nagyon gyerekcipőben járó tudomány volt. Ez nem azt jelenti, hogy ma mindent tudnánk a genetikai szabályozásról (sőt!), de kb. olyan lehet a különbség, mint a newtoni kor fizikai tudása és a XX. század végi fizika között. A biológia fiatal tudomány, nagyon gyorsan változik a kép.

b) A nácik, minden más totalitárius rendszerhez hasonlóan az intézményesített hazugság megtestesítői voltak, ennyiben szinte minden, amit mondtak és képviseltek, hazugságból jött, hazugság maradt és újabb hazugságokra vezetett. Azért a mai genetika ennél jobban áll.

Szerény véleményem szerint azért értjük meg nehezen a biológiai rendszereket, mert a struktúra és a működés sokkal szorosabb és nehezebben feltárható egységet képez, mint azt az ember által épített, mechanikus vagy elektronikus gépeknél megszoktuk. Ha egy tapasztalat mérnök megkapja egy gép tervrajzát, esetleg működés közben tanulmányozhatja azt a gépet, nagy valószínűséggel rá fog jönni, vagy legalább jó közelítéssel tudni fogja a gép funkcióját az alkotó szándékai szerint.

Na most ez egy annyira komplex biológiai rendszernél, mint mondjuk az emberi agy, messze nem ilyen egyszerű. A számítógép analógia egyfelől csábító, másfelől súlyosan félrevezető. A te számítógépeden nagyon sokféle program tud lefutni, a gépnek mindegy, hogy Excel táblázatokat szerkesztesz, pornót vagy a vatikáni mise közvetítését nézed, zenét hallgatsz, játszol, vagy bármi mást teszel. Ha kikapcsolod, a gép ugyanaz marad. Az emberi agy kifejezetten nem így működik.

Ezt csak azért írtam, mert a biológiai determinizmus versus szabad akarat kérdése nem fekete-fehér történet, de ezen szerintem már rég túl is léptek a legtöbben (nature-nurture vita). Én olyan biológust nem ismerek, aki a szabad akarat totális tagadását és egy 100 %-os genetikai determinizmust képviselne az emberi életben. Ugyanakkor a másik oldalról, akik szerint az emberi elme szimplán egy fehér lap, amit bármivel tele lehet írni, kb. egymillió-kétszázezerszer sikerült a legkorrektebb kísérletekkel igazolni, hogy nincs igazuk.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.03.22. 16:18:43

@zombizan:
Nem a genetikára utaltal, mint olyan, hanem a nácik vérvonal-mániájára. A genetika, mikor megérkezett, csak újabb lovat adott a gondolatmenet alá.

És bár persze, intézményes hazugság volt, de nehéz megmondani, h pontosan ki és mennyit hitt el belőle. És ha kihagyjuk a vezetőket, akik vagy tudták hogy hazudnak, vagy nem, az alattvalók számára a valóság az volt, h a vér határoz meg mindent. Még az is elfogadja, aki a szopóágra került. Én az X, Y, Z családból származom, nincs mit tenni.
És?

Tudom, h egy kutató (többynire) okosabb annál, h fekete-fehérben lássa a dolgot, de sajnos a közbeszéd minden mondata át van itatva a származás determináló hatásával és alig párszor hangzik el olyasmi, ami az ellenkezőjére utalna.