Azt árulja már el nekem valaki, hogy honnan a fészkes pokolból vélitek mindig tudni, hogy titeket miért nem hívnak vissza a háeresek? Mindenkitől hallom, hogy ő túl kövér/fiatal/öreg/képzett/hintaló, és őt azért nem veszik fel sehová.

Csak jelezném, hogy tudománytalan a megközelítésetek. A hipotézisetek többet mond a komplexusaitokról, mint az elutasítások okáról.

Engem még életemben nem hívtak vissza CV miatt, de még csak azt sem mondták meg, hogy miért. Pedig ha csak a postafiókomból elküldött jelentkezéseket számolom, már ezer fölött járok. Ebben benne vannak a fizetetlen szakmai gyakorlatra ácsingózások, de még oda is csak úgy vettek fel, hogy valaki végül beajánlott. De akkor szó nélkül. (Istenem, az emberek mennyire félnek saját döntést hozni...) Munkát én még CV alapján nem kaptam, pedig mindenki szerint rohadt impresszív. Ennyit arról, hogy valamiféle racionális döntés születne a lánc bármelyik pontján.

Amikor 2.3 millió ember jelentkezett 368 melóra, kávét főzni... India, Uttar Pradesh. Na, kit fognak kiválasztani? Hát a legtehetségesebbet.

És nem, nem szórom ész nélkül az életrajzokat. Én sem szeretném, ha hívogatnának, hogy szép nagy vagyok, elmehetnék például BKV-ellenőrnek - én sem rabolom mások idejét, hacsak nem győződtem meg, hogy nagyon is megfelelnék. Megvizsgálom a kiírást és csak 100%-os match esetén kezdek egyáltalán bele. Ugyanis egy jelentkezés nagy munka. Megnézni a céget, a helyet (mert az nekem számít), betartani a hülye formátumot. Van, ahol fél napot kell töltenem űrlapok kitöltögetésével, szkenneléssel meg lassan töltődő legördülőkkel - holott pontosan tudom, hogy senki nem fogja megnézni. Írni egy motivációs levelet, ami mesél arról, amit én tudok és ők kérnek. Átszerkeszteni a CV-t, hogy mindig az legyen elől, ami érdekelheti őket és az legyen a Summary-ben, amiért pont én és pont oda. Mert ha mégis elkezdenék olvasni, akkor nagyon szépnek és személyre szabottnak kell lennie. Az már nagy szó, akkor már benne vagyok az első 100-ban.

Az egyetlen "feedback", ha ezt lehet annak nevezni, egy ügyetlen interntől érkezett, aki 400 embernek CC-zte be az elutasító választ. Az a 400 email cím csak az A és B betűsök voltak. Egy obskurus kutatóintézet kiírására, ahová a kutatási terven 100-102%-ban volt odaillő. Na, ez már magyarázat.

Mi bajom a HR-rel?

Mármint most nem mint munkavállaló, bár részben az is. Hanem miért nem tartom a cég sikerességét előmozdító ügyosztálynak. (A cafeteria-iktatást, meg a céges bulikat most hagyjuk. Csak rekrutációról beszélek.)

A HR, mint paradigma, nagyon sok sebből vérzik. Olyan előfeltevéseket követnek kimondatlanul, amikért kimondva körberöhögnénk őket. Hogy valaki azt tudja csinálni, amit már csinált. Vagy hogy a legcsillogóbb, elit-jelölt, az elit-egyetemről, na, azt kéne megszerezni. Hogy a jelölt valami inherens tulajdonsága miatt lesz megfelelő munkaerő, még véletlenül sem a motivációja miatt, vagy mert úgy döntött. Egy darab ember egyenlő a skill-jei összességével, ami vagy beillik a gépezetbe, vagy nem. Soft elemeknek helye nincs.

Mondom, ha kimondanánk az előfeltevéseiket, azonnal mindeki elkezdené a fejét csóválni, hogy azért nem egészen úgy van az. Még a munkaadók is. Így meg fizetünk nekik és mi magunk is így tekintünk magunkra.

És ebben a meggyőződésükben a jelenlegi gazdasági visszaesés csak megerősíti őket. Mindegy, milyen ostoba alapon válogatnak, a jelölt kurva elkötelezett lesz. Meg hát hiába vagy tökéletes, arra képzett, elismert szakember, ha mindig van olyan, akinek még 30 publikált cikke is van a témában. A HR mostanában úgy működik, mint a pénzügyi szektor a boom alatt: ha mindenre "Buy" minősítést adtak, 80%-ban akkor is igazuk volt.

A HR ebben a gazdasági helyzetben csak spamszűrő.

De részletesebben:

1. Nem a megfelelőt, hanem a "legjobbat" választják

Ne de a legjobb az kinek legjobb és mire?

Pontos időt akar, megbízhatóan, olcsón, de neki Rolex kell.

Eltekintve a fejvadászoktól, akik abban érdekeltek, h minél többször cseréljen munkáltatót az általuk menedzselt talent, a HR egy cégnél elvileg arra gyúr, h minél tovább megtartson embereket.

Ennek ellenére mindent elkövetnek, hogy a lehető legkevésbé ottmaradós embereket válogassák össze. Teszik ezt azáltal, hogy ráizgulnak a minél menőbb CV-re, és nem a jelölt aspirációit nézik, hanem a múltját.

Amikor valakit fel akarsz mérni, te is a múltja után nyúlsz, hogy az majd jól megmondja. Soha, senki, még magánéletben sem kérdez az aspirációidról. Ezzel mintegy iillegitimmé válik a dolog. Márpedig az emberek néha akarnak váltani. Vagy mert tévedtek 18 évesen, amikor továbbtanulási döntést hoztak, vagy mert változtak, vagy mert kinőtt az önismeretük, vagy mert megnőttek az ambícióik. Egyiket sem kéne büntetni, sőt.

Ennek ellenére az ilyesmit a múlt alapján skatulyázó recruitment nem tudja értelmezni. Dolgoztál-e már majdnem pont ugyanilyen munkakörben, majdnem pont ugyanilyen cégnél? Sajnos a cég színei mások és az íróasztalon máshol van a telefon, mint az előző cégnél, biztos, hogy tudod kezelni a változást?

Most karikírozok, de csak egy kicsit.

Soha, senki nem kérdezi meg, hogy mit szeretnél csinálni/elérni. Márpedig ha valamit szeretnél, az komolyabb mozgató (és megtartó) erő, mintha valamire kiválasztanak, mondván hogy azt már biztosan tudod.

2. Skill-based recruitment hülyeség, mert a skill az nem veled született és nem csak 22 éves korod előtt szerzel olyant

Ugyanaz a múltba ragadás, csak kicsit közelebbről.

Most felejtsük el ezt a lifelong learning közhelyet, az az alap, mindig is annak kellett volna lenni. Nincs már olyan, hogy valaki ugyanott dolgozik egész életében - függetlenül attól, hogy oda milyen skill kell vagy nem kell.

Bevallom őszintén, nekem akkor szokta elönteni az agyamat a lila köd, amikor meglátom, hogy egy bizonyos szoftver ismerete az a kurva nagy skill, amit megkövetelnek. Bazmeg, egy szoftver arra való, hogy a júzer megtanulja, HA KELL. És hogy ha használnia kell, akkor meg tudja tanulni. (Kivéve a magyar közbeszerzett szoftvereket, mert ott kétévente kibasznak pénzt egy baráti cég által összebaszott, felhasználóellenes vacakra, amit úgysem ismer senki.)

Értem én, hogy kifizetődő úgy tenni, mintha a Bloomberg terminál használata állandó tréninget megkövetelő űrtechnológia lenne, csak nem nekem és nem a cégnek. A valóságban az esetek rohadt nagy részében nincs így. Vagy azért, mert a szoftvernek amúgy is csak egyetlen szaros funkcióját használja a cég, vagy mert ha az alapelvet ismered (videószerkesztés, ökonometria, statisztika, stb.) akkor a másfajta szoftverből már tényleg csak azt kell megtudni, hogy melyik gombot nyomjad. Azt meg azért egy csimpánzis meg tudja tanulni, akár kezdés előtt is.

Az a másik hatalmas, kimondatlan, cserébe hamis előfeltevés, hogy az oktatási rendszer munkára készít fel. Hát nem. Az esetek 90%-ában semmi jelentősége annak, hogy mit tanultál egyetemen. Én például közel 10 éve küzdök, hogy használhassam, amit az egyetemen tanultam, pedig sokkal jobban járnék, ha hagynám az egészet a fenébe. Asszem a "szakmádban elhelyezkedni" a legsunyibb, legkártékonyabb "érték", amit valaha rámaggattak.

A skill az, amit már megtanultál. (Vagy amit behazudsz magadról.) Ahogy az első jött, úgy jöhet a többi is. Meg el is évülhet. Persze, az nem hangzana tudományosan és akkor nem hinnénk el, hogy HR-re van szükség az "előszűréshez". Értsd: kiszórják azokat, akik lelkesek lettek volna, de még nem ismerik a szoftvert vagy egy másik "ágazatban" használták eddig.

Egy software tipikusan olyan dolog, amit megtanulsz, ha kell. Vagy programnyelv, vagy akármi. Az interjú és a kezdés között BÁRMIT megtanulok. De előre hagy ne halmozzak már fel egy csomó "skillt" kereskedelmi forgalomban lévő software-ekről, amik amúgy is elavulnak pár havonta.

3. A HR elfogult azok iránt, akik épp máshol dolgoznak, azokkal szemben, akik pont nem.

Már megint: bármit, csak dönteni ne kelljen. Ha más már rábólintott, ígérjünk rá. Ha nem, akkor biztos baj van vele.

A foglalkoztatottság ténye a legrosszabb mutató, amit el lehet képzelni egy jelölt későbbi teljesítményét illetően. Ha elkényeztetjük ajánlatokkal, tuti jobban megéri majd. Ezt senki nem gondolja komolyan.

Sajnos az igaz, hogy a munkanélküliség nagyon rossz hatással van pszichésen a munkavállalóra és erodálja a beilleszkedési képességét. De nem ezért nem kell a háereseknek. Hanem hogy védjék a saját seggüket. Ha olyat hívnak, aki kapós, azért nem róhatja meg őket senki.

Most komolyan, döntéshozatalban segédkeznek olyanok, akik még csak véletlenül sem akarnak döntést hozni. Csak kizárót. Csak a saját támadhatatlanságukra való tekintettel. Erre mondom, hogy a HR a cég ellensége. Döntés, az lesz, csak így senki  nem hozza meg. A skillek, meg a mutatók. Azok olyan objektívek, mint a Big Data. És akkor az istenek döntöttek helyettünk.

És ha már itt tarutunk...

4. A HR a legnagyobb márkabuzi

Mennyivel jobban hangzik már azt mondani, hogy "behívtam azt a srácot, aki az MIT-n tanult",  mint azt, hogy "Behívtam valakit, aki a BGF-en tanult". Holott az MIT-s úgy fogja otthagyni a cégeteket az első adandó alkalommal, hogy csak füstöl, mert mások is rá vannak gerjedve, plusz valszeg hatalmas diákhitel-adóssága van.

Az életrajz mindenről szól, csak nem a jelölt képességeiről.

A menő iskolák, jól hangzó cégek nevei a márkanév-buzizmus HR-megfelelői. És ami nem igaz a ruhacímkékre az nem igaz az életrajzokra sem.

Kimutatható pszichológiai hatása van egy CV-olvasóra, ha ismeri a céget, ahol sepregettél. Akkor te "a Coca-Colánál dolgoztál". Az valahogy menőbb, mint kurva találékony könyvelőnek és lelkiismeretes tanácsadónak lenni egy ismeretlen, kis cégnél, amit hatalmas kihívás volt egyáltalán életben tartani. Nem hiszem, hogy a sok bölcs előválogató huszonéves nagyon túl tudna léni a saját árnyékán, amikor a brand neveket keresi a CV-n. Ahogy a saját döntés-averzióján sem fog soha felülkerekedni.

5. Tök jó lenne, ha a személyes ambícióid egybeesnének az övékkel, de nem hivatkozhatsz azokra

Mert akkor nem vagy elég professzionális.

Pedig az rohadtul számít.

Mondjuk a munkatársak. Őket ugyan nem tudod előszűrni, pedig talán a Nr. 1. tényező, ami maradásra és produktivitásra ösztönöz. Vagy a lokáció. De merd azt mondani egy interjún, hogy jó helyen van az iroda, ide jó lesz bejárni, esste meg elérsz a színházba, neked az a hobbid - és azonnal kirúgnak.

Pedig szinte csak azt tudod biztosra, hogy mennyit kell majd naponta utazni. De neked arra kéne élvezned, hogy a cég milyen eredményeket ért el az utóbbi években a villamossín-gyártás terén. Milyen beteg embernek kell már ahhoz lenni?

Hát hogy mersz olyat mondani, hogy neked mindegy, hogy kotont gyártanak, vagy tanácsokat adnak?

Ezt a posztot itt most abbahagyom, mert már így is unalmas...

UPDATE - Nem írtam, pedig kellett volna, a különböző tesztekről (találtam egy jót), a diploma-fétisről és hogy bárkinek a döntését szívesebben megbánjuk, mint a sajátunkat. És persze kifelejtettem a dologban rejlő humor-forrásokat. De látom, nektek is vannak történeteitek:)