Zabáltasd fel egy szerepével.

Korábban már írtam róla, mennyire lerohadsz, ha tartósabban beleragadsz egyetlen szerepedbe.

Mint a nyugdíjas, aki otthon ül és egész nap csak nyugdíjas, karácsonykor néha nagyi. Teljesen leépül tőle. Vagy a kezdő anyuka, akire 24/7 igényt tart a gyerek, és ha pár órára megpróbál úgy viselkedni, mint egy ember, azonnal számonkérik rajta, hogy ő anyuka. Semmi egyéb szerep nem engedélyezett. Vagy a szektás fanatikus, akit eltiltanak mindentől, ami megkérdőjelezné a szektát.

Ha ugyanis váltogatod a szerepeidet, nem tudsz olyan élesen ítélkezni és gyűlölködni. Meggyengülnek a meggyőződéseid. Mert minden egyes szerepváltás egy új nézőpont.

Még neked magadnak is több nézőpontod van. Munkában munkaerőként vagy kollégaként, esetleg haverként vagy, majd hazamész és családtag vagy. Aztán moziba, ahol filmszerető közönség, majd evezni, ahol sportember, aztán szavazni, ahol liberális.

A szerepek ritkán keverednek, de akkor az valamit mindig nagyon jelent, csak nem tudod, mit. Amikor összetalálkozik két baráti köröd, és neked ezerrel pörög az agyad, vajon ki mit lát, minek tart téged most. Hihetetlen gyorsan kell minden jelenlévő szemszögéből felmérni a helyzetet (már amennyire  képes vagy rá és te képesnek tartod magad rá). És ennyi nézőpont puszta léte szerénységgel/félelemmel tölt el.

A saját szerepek váltogatása empátia kezdőknek. Más szerepébe még nem tudod belegondolni magad, de neked magadnak is több van és ez már majdnem olyan, mintha elgondolkodtatna. Ha pedig megállsz gondolkodni, már nem tudsz olyan önfeledten ítélkezni, már nem vagy olyan magabiztos saját hibák nélkül valóságodat illetően sem. Nem is kell, hogy tudd, mire emlékeztet, amikor a gyerekeddel nézel körbe a saját irodádban. Elég, hogy homályosan emlékeztet.

Ha azonban soha nem éri kihívás az egyetlen szerepedet, csak a beépített empátiádra számíthatsz. De az  alulfejlett és könnyű elbizonytalanítani. Ha 24/7 belekényszerítenek egy szerepbe, mindegy mi az, jó eséllyel szörnnyé változol.

Philip Zimbardo, aki a stanfordi börtönkísérletekkel lett világhírű, éppen ezzel foglalkozott. (Lásd a Das Experiment c. filmet) A börtönőr szerepbe került egyetemisták egy idő után annyira azonosultak a szerepükkel, hogy kínozták és ok nélkül alázták a rabszerepben lévő egyetemistákat. Annyira fontos lett nekik, hogy a fegyelmet márpedig fenn kell tartani, hogy "kivetkőztek önmagukból". Én ezt inkább úgy hívnám, felöltöttek egy szerepet és önmaguknak többé nyoma sem maradt.

Ha eltekintünk a konkrét börtönkísérlettől (és az Abu Ghraib-analógiától), még mindig nagyon tanulságos, hogyan kell állatot csinálni emberekből.

Nem, nem azt kell nekik elmagyarázni, hogy állatnak lenni jó. Még arról sem kell meggyőzni őket, hogy ha nem viselkednek erőszakos baromként, akkor a többi erőszakos barom bántani fogja őket.

Egyszerűen csak egy szerepbe kell helyezni őket - és megtiltani hogy  időnként kilépjenek belőle. Minden, amit tesznek, a szerep teszi. A szerep követeli meg. Ha nem teszik, nem látják el a funkciót a rendszerben.

Zimbardo végig amellett érvelt, hogy nem valamiféle belső gonoszság teszi állattá embert, hanem a környezet, amibe belehelyezik. A jó és a rossz nem csak egyéni tendenciák kérdése. Ha rajtad hajtanák végre a stanfordi kísérletet, te sem lennél szent. Ha háborúban képes lennél embert ölni, képes vagy embert ölni.

Vagy ahogy a másik híres kísérletben, a Milgram-kísérletben az emberek kétharmada képes volt halálra sokkolni egy idegent, csak mert egy fehér köpenyes valaki azt mondta, vállalja a felelősséget és különben is, az elektrosokktól jobban megy majd a tanulás.

Zimbardo Lucifer-effektusnak keresztelte el, de ezt Lucifer nevében kikérem magamnak. Lucifer a tudást és a szkepticizmust képviselte, szemben az istennel, aki a konformitást, a parancskövetést és a bizonyíték nélküli hitet propagálta. Vesd össze azzal, ami alant következik.

Az alábbiak kellenek tehát egy igazán gonosz ember létrehozásához:

Végy egy igazán jóakaratú embert.

Aki nem szereti a feszültséget, nem szeret nemet mondani, nem szereti a konfliktust. Majd mindjárt meglátjuk, hogy a konformista a leggonoszabb ember és az engedelmesség a leggonoszabb tulajdonság. Bármilyen szándékot megsokszoroz, ami veszi a fáradságot, hogy kihasználja. Tisztességes emberek pedig valahogy sosem veszik a fáradságot.

1. Ideológia

Minden gonoszság egy nagy hazugsággal kezdődik. Adj nekik egy jó kifogást arra, amit tenniük kell majd. Maguktól nem tennék meg, de A Jó Cél érdekében teszik.

A Jó Célt is te add meg.

A Jó Cél bármilyen eszközt szentesít. Szükség lesz rá.

Emeld ki őket a jogrendszerből. Ebben az ideológiában nincs "joguralom". Mondd azt, hogy rendkívüli helyzet van és az hatékonységot kíván. Mint a börtön volt a kísérletben. Vagy mint a háborús helyzet. Vagy mint a speciális erők, erőszakszervezetek, stb.

A mindenkire érvényes szabályokat (joguralom) függeszd fel. A Cél érdekében, ezegyszer, satöbbi, de nem a szabályok szerint járunk el. A szabályok ránk többé nem vonatkoznak.

Egy ideológia lehet a közös ellenség is. Pl: Az ellenség támadja a nemzetet. A közös ellenség egy inverz Jó Cél. Vagyis a megsemmisítése az.

2. Egy apró lépéssel kezdődik

Amiről el sem hinnéd, hogy a rosszhoz vezet.

A terrorista-gyanús elemeket el kell különíteni, mert veszélyt jelenthetnek a társadalomra. Inkább legyen bezárva tíz ártatlan, minthogy szabadon kószáljon egy terrorista.

Mi rossz lehet ebből, ugyebár.

3. Egyre nagyobb dolgokat kérnek tőled.

Ha már be vannak zárva, szedd ki belőlük, semmilyen eszköz nem drága

Igen, csak erőszakkal lehet vallatni őket. Tudom, hogy nem szereted, de ne legyél rest, ha a Jó Cél a tét. A Haza biztonságáért. A családod biztonságáért. Meg mert a bajtársaid így meg úgy...

4. Másé a felelősség, egy igazságos autoritásé

Nem te találtad ki, mindenki tudja, ne aggódj. A reputációdon nem esik csorba (ezzel az erkölcseid utolsó mentsvára is oda). Parancsra tetted.

Az igazságos vezető, a fehér köpenyes tudós azt mondja, hogy megteheted. Ő biztos végiggondolta. Ő biztos jobban tudja. A gyerekeknek hüvelykujj-szabályként azt tanítjuk, hogy hallgasson a tanárra, csoda ha nem tudják lereagálni, ha a tanár olyat kér tőlük, amit nem kéne? Csoda, hogy felnőttként is bármit megteszünk, ha olyan ember mondja, akit abban a helyzetben elfogadunk autoritásként?

Az Abu Ghraib ügyben a parancsok egyenesen Rumsfeldig visszakövethetők. Senki a katonák közül nem érzi magát felelősnek. Mert 1) parancsra tette és mert 2) ha nem ő, akkor majd az utódja.

(Az 1) és 2) pont együttesen pedig azt jelenti, hogy tk. csak a munkáját féltette, de ezt úgysem hinnétek el nekem.)

5. Az igazságos autoritás apránként válik zsarnokká

Nem azt kérik tőled először, hogy vágd le valakinek a lábujját vagy hogy vizeld le, miközben a gyermekei fotóját vagy a szent könyvét tartja a kezében. Először csak annyit kérnek, hogy ezt az uniformist viseld, ezt a helyet őrizd, ezekért a rabokért "vagy felelős". Minden apró parancsot végiggondolhatsz, hogy van-e ellenvetésed, és nem találsz. Az elsőre még nemet mondhattál volna, de az ezredikre már aligha. Pláne mivel az ezredik már csak egy kicsivel rosszabb, mint a kilencszázkilencvenkilencedik volt.

És odakinn, a valóságban már a kétszadikért is megdobálnának tojással. Az ötszázadikért pedig az anyád se szólna hozzád - kivéve ha parancsra teszed, mert akkor jófiú vagy.

Szóval megteszed amit a vezetőd parancsol, de még mindig visszagondolhatsz arra, aki egykor volt, és akármeddig hitegetheted magad azzal, hogy ez csak átmeneti. Meg hogy biztos oka van.

6. A törvények/szabályok homályosak és amúgy is változnak

Ismerős valahonnan?

Ha sikerül relativizálni a valóság alapvetőbb egyértelműségeit, akkor nem sok minden marad. A valóságban embert bántani sem szabad, nemhogy kínozni vagy megölni. Háborúban azonban minden relatív.

7. A helyzet újracímkézi a szereplőket

Tisztára mint Orwell.

Te nem elektrosokkolod azt az embert, hanem segítesz neki tanulni. Nem vered a gyerekedet, hanem segítesz neki beilleszkedni.

Igazából már az ideológiád megteszi helyetted az újracímkézést. Orwellnek természetesen igaza volt. Hatalmas ereje van annak, minek nevezünk el dolgokat. A névadás joga mindig a hatalomé.

Aki másnak szabadságharcos, az neked agymosott, ellenséges harcos, aki másnak ártatlan civil az neked collateral damage, megérdemelte. Aki mást állít, az mind ellenséges gyűlöletkeltő. Vagy az ellenfél agymosta.

8. Mutass példát: mások is engedelmeskedtek

Segít továbbá a jó öreg peer pressure.

Ha rámutatsz, hogy mások már betértek, annak onnantól saját gravitációja van a dolognak.

9. Engedd meg a szóbeli egyet nem értést!

Hadd mondjon néha ellent szóban. Hallgasd meg, hogy biztosan tudja, hogy értetted, amit mondott. Hallottad az aggályait. Majd mondd, hogy ennek ellenére végre kell hajtani a parancsot. Ez egy fontos szelep.

De tettekben követeld meg az engdelmességet. Ettől úgy érzi majd, hogy ő morálisan be van védve a későbbi kiritkák ellen.

Ő ezt csak csinálja, de ő nem ilyen. Ezt teszi, de nem ez.

Ettől jobban érzi magát a rendszeren belül.

10. Tedd nehézzé a kilépést

Ha már elég mélyen belement, akár embert is ölt érted, akkor amúgy is nehezen tud majd mások előtt elszámolni. Inkább marad ebben a szerepben, mert itt még kreditet is kap érte.

11. De-individualizáció

Az arctalanség hatalma. Vedd el az egyéniségét. Adj rá egyenruhát. Maszkot. Szerepet.

Név helyett számot vagy pozíciót.

Mondd azt, hogy az egyéniség, önzés. Hogy a saját gondolat veszélyes a Rendszerre (és tényleg az). Hogy mindenki éljen minden egyes percet, mint a Rendszer része és sose tévessze szem elől, mit kíván tőle a Rendszer.

Ezt hányszor hallottam már a szocializmusban... De tényleg, meddig kell még mondani, hogy a gonoszság, a Rendszer ellensége te magad vagy. Amíg egyének vannak, nem teljes a hatalom és tovább akar terjeszkedni. Az a rendszer, amiben nem védik az egyént, diktatúrára van ítélve. Nem, nincs az a hatékonyság, ami nélkülözhetetlen. A rendszer nem megy sehová. A rendszer nem egy személy, akinek céljai vannak. A rendszer nem élőlény, amelyiknek mindig nőni kell. Az csak egy eszköz, amin keresztül másik egyének akarnak hatalmat szerezni. És ők bezzeg önmaguk lehetnek...

A névtelenség és arctalanság kihozza, ami benned van. Az elnyomott és okkal visszatartott ösztönök szabadabban nyújtózkodhatnak, ha nem köthetők hozzád. A manipulációnak is könnyebben engedelmeskedsz. Háborúban még erőszakosabb leszel, ha uniformist adnak rád.

Így válnak a tetteid személyiség-függőből helyzet-függővé. Amit adott helyzetben meg lehet tenni, azt megteszed.

Ezek a körülmények amúgy a közszolgálat, a hadsereg, a rendőrség, és a vallások standard eszközei. Mindent parancsra és a jó ügy érdekében tetetnek veled.

A környezet meghatározó szerepe a viselkedésben egészen komoly kérdéseket vet fel. Olyanokat, amikről nap mint nap vitatkozunk. Mitől lesz korrupt minden politikus? Hát mert minden ösztönző abba az irányba hat. Miért lesz hatékonytalan minden bürokrata? Hát mert a rendszeren belül akkor boldogul jól. Ha sokat dolgozna, kinéznék. Az ügyféltől meg nem kell tartania, csak a munkatársaitól. Miért rohad el minden, ami közös? Hát mert senkinek nem érdeke fenntartani.

Felelősek vagyunk azért, milyen ösztönzőket hozunk létre, mégis figyelmen kívül hagyjuk őket a döntéshozatalnál. A rendszerünk például csilgászati haszonnal kecsegtet minden drogtermesztőt, valamint arra készteti, hogy magánhadsereggel, illegálisan végezze a munkáját. Miközben mi a büntetéssel vagyunk elfoglalva, egyre profitábilisabbá  tesszük a drogtermesztést és -termelést és egyre erőszakosabbá az illegalitásba tolt iparágat. Aztán álmélkodunk, hogy erőszakosak, de megéri nekik. Mi meg csak büntetünk tovább, ész nélkül.

Itt lehet feliratkozni