A kormány talált százezer hektár termőföldet, hurrá!
És úgysem használtuk semmire. Akkor nem is fog hiányozni, ha eladjuk a kínaiaknak.
Mert nekik vannak terveik vele.
Az már eddig is érdekes gondolat volt, hogy majd jól megveszik az államkötvényeket. Nekik euró kell, nekik az a nagy exportpiac. A magyar akárhány Adios tornacipőt vesz, sosem lesz akkora piac, mint az eurózóna.
Meg a magyar munkaerő nélkül is jól megvannak, köszönik szépen. Arról álmodozni, hogy ebből az összeborulásból mi jövünk ki jól kábé olyan, mint amikor a mindenkori magyar kormányok azon hencegnek, hogy jól átvertük az oroszokat. Valahogy sosem az volt a vége, hogy ők nyüszítettek.
Még a BP is mindig megszívja, valahányszor bepróbálkozik jövedelmezően együttműködni a Gazprommal, amint leteszi a saját részét, valahogy mindig elkergetik a picsába. A MOL meg majd talicskázza kifelé az olajat az orosz mezőiről. Aha.
Na de a termőföld! Az már érdekli őket! A termőföld ugyanis a geopolitika új sarokköve. (Az ivóvíz, satöbbi mellett.) Kína pedig nagyban gondolkodik.
Kína egész országokat vásárol föl Afrikában hektáronként, repteret épít a közepére és úgy viszi ki a terményeket. Nem arról van szó, hogy a helyieknek drágán akarják adni. Arról van szó, hogy a helyiek nem kapnak, csak ha Kínában már biztosított az ellátás.
Amíg pedig Kínában aszály van, addig nincs ellátás-biztonság.
Amíg egy-egy nagyobb élelmiszer-termelő övezet nyári aszálya képes a világpiaci árakat megugrasztani és amíg az éves biztonsági többlet gyakorlatilag nullára csökkent világszerte, addig a termőföld egyre értékesebb.
Különösen, amíg pár segg továbbra is úgy gondolja, hogy a bioetanol egy kib***tt jó ötlet, csak mert széndioxid-szempontból éppen semleges, de leszarják, hogy a termőföldből kinyert energia ily módon sosem fog oda visszatérni, nem is beszélve az emberiség élelmiszer-ellátásáról. (A gabona ára ezáltal áttételesen együtt mozog az olajárakkal, ami különösen kellemes érzéssel tölt el mindenkit, aki tudja, hogy az olajár sosem fog lejjebb menni, amíg az OPEC szabályozza a kitermelést.)
Naponta 219 ezerrel több ember van a világon (de amíg nem mind hun, addig tessék kérem itt is szaporodni, mert mi csak a saját fajtánkat nézzük).
Mintegy 2 milliárd ember több, mint a bevétele felét ételre költi.
A világ legtöbb részén a túlöntözés kezdi kimeríteni a víztartalékokat, márpedig a melegedő éghajlat miatt lassan kezdhetünk gyúrni víz nélkül is termő GM búzára.
De nem mondom tovább. Olvassátok el magatok.